Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-07 / 81. szám
2008. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ NQGRAD MEGYE 3 Két keréken Salgótarján. A városi rendőrkapitányság baleset-megelőzési bizottsága „Két keréken biztonságban” címmel baleset-megelőzési bemutatót szervez. Április 17-én 10 órától a Madách Imre Gimnázium aulájában a jelenlévők előadást hallgathatnak meg a motorkerékpáros közlekedésről, valamint megtekinthetik a vezetéstechnikai tréner bemutatóját. Az iskolára szükség van Szenográdi Magyargéc. Velki Róbert, a település polgármestere örömmel újságolta, hogy az iskolájuk minden körülmények között megfelel a XXI. század követelményeinek. Az oktatáshoz szükséges tárgyi felszereléssel rendelkeznek, van három szép számítógéptermük, ahol 52 gép áll a tanulók rendelkezésére. Iskolájuk a sóshartyáni általános iskolával iskolatársulás formában működik. A gesztor szerepét Magyargéc tölti be, azaz náluk van az igazgatóság, a központi iskola. Az iskola, ahol az első-nyolcadik osztályokban 120 diák tanul, roma kisebbségi kulturális oktatási és nevelési intézmény, ami kisebb létszámú osztályok működtetését teszi lehetővé. Azzal, hogy iskolatársulás formában működnek éves szinten tízmillió forinttal kapnak többet. Természetesen az összeg arányosan megoszlik a két település iskolája között. Az önkormányzat az egyéb bevételeiből még így is elég sokat hozzátesz az iskola fenntartásához. A polgármester, a képviselő- testület, a szülők ragaszkodnak iskolájukhoz. Ahogy a falu első embere elmondta, nem csak a felszerelésük XXI. századi, az oktatásuk is az. Azon vannak, hogy a gyermekek a tantermi követelmények elsajátítása mellett olyan ismeretekhez, készségekhez is hozzájussanak, amelyek közelebb állnak egyéniségükhöz, a személyiségük pozitív fejlődéséhez, a szabadidő kulturált, hasznos eltöltéséhez. Néptáncot oktatnak, tanáruk Hájas Tibor. Fakultatív formában hangszeres zenét tanulhatnak a diákok. Sólyom László Drégely várában Schveiczer Krisztián Drégelypalánk. Sólyom László köztársasági elnök „Értékőrző tájak és emberek Magyarországon” mottóval tavaly januárban indított országjáró túrát, amelynek során hazánk valamennyi nemzeti parkját végiglátogatja. Célja, hogy felhívja a figyelmet egyedülálló és pótolhatatlan természeti értékeinkre, s mindazok munkájára, akik tevékenyen részt vesznek ezek megóvásában. Egy-egy ilyen utazás azonban arra is lehetőséget teremt, hogy az államfő minél átfogóbban tájékozódjon a helyiek életéről és a környék tájairól, s magukkal az ott élőkkel vitassa meg az adott térség társadalmi, gazdasági, civü és kisebbségi kérdéseit. A sorozat negyedik állomása, a több mint hatvanezer hektáron elterülő Duna-Ipoly Nemzeti Park nyolc tájvédelmi körzetet és harminckét tájvédelmi területet foglal magába - ahogy a Börzsönyt és az Ipoly-völgy Balassagyarmat és Hont közötti szakaszát is -, s a közepén a főváros fekszik. Itteni látogatása alkalmával Sólyom László érdeklődésének középpontjában az áll, hogy miként műTeszáry Károly, a nemzeti park nyugalmazott tájegységvezetője (balra) kalauzolta Sólyom Lászlót és nejét Drégely várában A köztársasági elnök megismerkedett az Apródok útja tanösvénnyel is ködhet a közlekedés, a hulladékkezelés, a természetvédelem, valamint a kulturális és a társadalmi élet egy Budapest méretű nagyváros körüli, sokszínű területen. A túrát Drégelyváron kezdte meg az államfő, akit Teszáry Károly, a nemzeti park nyugalmazott tájegységvezetője, egyben a Drégelyvár Alapítvány elnöke ismertetett meg az erődítmény történetével, s a civil szervezet terveivel. A panoráma megtekintése után Sólyom László a vendégkönyvébe jegyezte be gondolatait, majd babérkoszorút helyezett el Szondi György sírfedlapján. A program a Wenkheim vadászházban folytatódott, ahol Kiss Lászlóval, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatójával folytatott rövid beszélgetést. A köztársasági elnök e hét keddig marad a nemzed park területén. Tegnap Drégelyvár után Kemencére és Visegrádra látogatott el, ma pedig a nemzed park északi és nyugati részét járja be: a tervek szerint Esztergomban, Bicskén, Csákváron, Pákozdon és Nádas- ladányban is megfordul. A látogatás utolsó napján a pusztazámori regionális hulladékkezelő központot, Dabast és a tápiószelei agrobotanikai központot keresi fel. Bejegyzés az emlékkönyvbe Biztosítják a szakember-utánpótlást intézet közötti együttműködési megállapodást írt alá. A büntetés-végrehajtási szervezet 2008-ra jutott el abba a helyzetbe, hogy gondot jelent a személyi állomány feltöltése. Az utóbbi három-öt évben a személyi állomány anyagi helyzete romlott, s a büntetés-végrehajtás még a többi rendvédelmi testülethez képest is lemaradásban van az anyagi juttatások terén. A szolgálati törvény körül kialakult bizonytalanság, a szakközépiskolai idő szolgálati időként történő elismerése vezetett oda, hogy a balassagyarmati intézetben is állandósult a felügyelői létszám hiánya. Az észak-magyarországi régió munkaerő-piaci szempontból még mindig hátrányos helyzetben van, a mintegy tizenöt százalékos munkanélküliség ellenére az érettségivel rendelkező fiatalok nem tekintik vonzónak a büntetés-végrehajtásnál fizetett 80-90 ezer forintos alapbért.- A bűnt elkövetőkkel történő foglalkozás nehéz, embert próbáló feladat, a közvélemény nem tudja, és sokszor nem is akarja tudni, hogy milyen tevékenység folyik hétköznaponként (Petőfi szavaival élve) „a roppant börtön” falai között. Ezért nem meglepő, hogy az eddigi négyhetes alapfokú oktatás után visszakerülő fiatalok közül sokan elhagyják a pályát még az egyéves próbaidő alatt. Országos szinten is jelentős átalakuláson megy keresztül a személyi állomány képzése: négy hétről 14 hetes képzési időtartamra alakítottuk át a bevezető képzést. A hagyományos képzési rendszerhez képest új tantárgyakat vezettek be (szolgálati viselkedés, lélektan, informatika, egészségügy), valamint kiszélesítették a gyakorlati képKöltözés áprilisban Balassagyarmat Megkezdődöd a kórház-rekonstrukciós beruházás szülészetet és gyermekosztályt magába foglaló 3/a épületszárny műszaki átadása. A szakhatósági engedélyek megérkezése után, előreláthatólag áprilisban költözhet a két osztály az új épületbe. Ezáltal megkezdhető a 2-es, jelenlegi belgyógyászati pavilon felújítása is. Mint az köztudod, a korábbi önkormányzat által megindítod rekonstrukciós munkát több tényező hátráltada. Rögtön a szerződéskötés utáni hetekben a nógrádgárdonyi tüdőgondozó váratlan bezárása miad volt kénytelen befogadni az intézmény az ellátást, így nem tudod időben területet biztosítani a kivitelezőnek. Majd tavaly áprilisban az egészségügyi reformnak köszönhetően négy osztályt és 139 ágyat ved el a Gyurcsány-kormány a kórháztól, így újra kelled tervezni a rekonstrukciós beruházást, amelynek engedélyezése csak a múlt év végén zárult le. Információink szerint nem ted jót az építkezéseknek az sem, hogy a kivitelező konzorcium tagjai közöd is viták merültek fel az elmúlt hónapokban. Ám remélhetőleg végre elhárultak az akadályok a beruházás őszre várható megfelelő ütemű befejezése előd. Nem indokolták Salgótarján. Szomszéd Tamás személyében új vezetője van a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-magyarországi Regionális Felügyelőség Salgótarjáni Kirendeltségének. Ennek kapcsán kerestük meg elődjét, Póka Györgyöt, aki 1987-től vezede a megyei fogyasztóvédelmi szervezetet, s azt tudakoltuk, hogy szakmai berkekben folytatja-e? A szakember elmondta, hogy teljesen váratlanul február végén kapta meg a felmentését a régiós vezetéstől, s bár ő kérte az indoklást, ezt a hatályos jogszabályra hivatkozva mellőzték. Jelezte továbbá, hogy ennek a döntésnek szerinte szakmai és etikai okai nem lehedek, a múlt évi teljesítményének értékelése alapján sem. Póka György az úgynevezed „prémiuméveket” választoda a nyugdíjazásáig, vagyis státuszban marad, de nem dolgozik a fogyasztóvédelemben. zést három hétre - mondta az intézetparancsnok, aki hozzátette: nagyon fontos lépésnek tartja azt, hogy a Mikszáth iskola rendészeti orientációs képzést választó fiataljai megismerkedhetnek a büntetésvégrehajtás tevékenységére jellemző sajátosságokkal.- Az intézet, illetve a környező büntetés-végrehajtási intézetek (a váci, a márianosztrai és az egri) szakember-utánpótlásának egyik biztos bázisa a Mikszáth Kálmán Gimnázium. Azok az érettségized fiatalok, akik hosz- szú távra terveznek és a büntetés-végrehajtásnál képzelik el jövőjüket, a rendészeti orientációs képzés alati megfelelő ismereteket kapnak ahhoz, hogy megállják a helyüket ezen a szakterületen, sőt elég ambíciót érezve magukban a Rendőrtiszti Főiskola büntetés-végrehajtási szakára is jelentkezhetnek - szögezte le dr. Budai István. Balassagyarmat Egy kiemelkedő kezdeményezés részeként április másodikén dr. Budai István büntetés-végrehajtási ezredes, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön intézetparancsnoka, illetve Lavaj Árpád, a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója, valamint Medvácz Lajos polgár- mester - a város önkormányzata nevében - az iskola és az