Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-05 / 80. szám

2008. ÁPRILIS 5., SZOMBAT 5 KULTÚRA PLUSZ Lendületben az Anna and the Barbies vatóriumon végeztem énekesként - mondta el Pásztor Sámuel (Sirni). Mint megtudtuk testvére, Pásztor Anna kortárstáncosnak tanult, majd világot látott s Ame­rikában kezdett el rappelni. A névválasztás és a zenekar öltözködési stílusa is Annának köszönhető, aki zenésztársait (akik közel két méter magasak) hívja „barbieknak”. Zenei stílu­suk rendkívül sokrétű: a rock, a pop, a hip-hop és a latin tangó egyaránt felfedezhető számaik­ban.- Elképesztő visszajelzéseket kapunk. Hála az internetes olda­lunknak nap mint nap „beszél­gethetünk” a rajongókkal, akik rendkívül pozitívan értékelik a zenénket - tudtuk meg Sámuel­től, aki szerint sokszor a zenei média jóval szűklátókörűbb, mint maga a hallgatóság. Ezt a „falat” kell egy-egy új együttes­nek áttörnie, hogy zenéjét meg­hallják az emberek. Anna úgy véli: a média lebecsüli a hallga­tóságot, sokszor óva intették a zenekart, hogy kicsit más zenét játszanak, de eddig még mindig bebizonyosodott, hogy az Anna and the Barbies zenéjét igenis szeretik hallgatni az emberek. A rajongók és az érdeklődők a május végi lemezbemutató kon­certen láthatják legközelebb élő­ben a zenekart, ahol a lemezen hallható vendégművészek mellett táncosok, őrült jelmezek, díszle­tek és hatalmas show várható. Ké­sőbb pedig a nyári fesztiválokon is fellép az együttes. Bővebb infor­máció a zenekar honlapján (www.annaandthebarbies.hu) ol­vasható. Horváth Boglárka Még 2004-ben alakult az Anna and the Barbies együttes a két Pásztor testvérnek, Annának és Sámuelnek köszönhetően. A kez­deti „nehézségek” és egy fergete­gesen jól sikerült koncert után 2007 januárjában az öttagú zene­kar aláírta első lemezszerződését. Bemutatkozó korongjuk, a Passionfruit még angol nyelvű, a következő cédé, a Medallion azonban már magyar nyelven „szól” a hallgatókhoz.- Az egész együttes képzett ze­nészekből áll, jómagam kisgye­rekkorom óta zenélek, a konzer­Simi és Anna, akik úgy megférnek a zenekarban, mint két testvér Dolgozott és élt Reggel egy kék, szürke, fehér sávokból felépü­lő pulóvert vettem magamra, éppen olyant, mint amilyenben Marschalkó Zsoltot is annyiszor le­hetett látni amint merengve, lassuló, bölcs lép­tekkel, többnyire magányosan végigsétál Salgó­tarján belvárosán, betér a Balassi Bálint könyv­es elképzeléseivel) „ismerkedett”. Fáradt volt. Két nappal korábban fejezett be egy színpadra szánt művet. Könnyebbnek bizonyult tekintete színét a húsvéti ünnepek intenzív munkájára fogni, mint búcsút sejtem mögötte, pedig világo­san beszélt: „Nem azért érdeklődök a tervetek­ről, mert bele akarok szólni. Én, amikor ugyanezt végeztem, egy év alatt harminc ki­lót fogytam. Már nem kezdeném újra. Ti dol­gotok, hogy mit és hogyan szerkesztetek. Csak tartsátok meg a lapot.” Két héttel korábban a volán pályaudvar­hoz közeli aluljáró előtt futottunk össze. Zsolt leszegett fejjel caplatott. Már érlelte magában a Szentendrei Új Kulturális Köz­pont drámapályázatára beadott művet. A jár­dán járt, velem szembe haladt, de nem volt ott. Gondolatban írt, tervezett. Mert megszó­lítottam, észrevett. Látszott, terhére vagyok. A „kötelező” sablonokon kívül ennyit mon­dott: „Dolgozom egy drámán és élem a saját drámám” - majd gyorsan távozott. Sokszor úgy vélem, az embernek azért van mobiltelefonja, hogy itt, ott, amott hagy­ja. Alig túl a déli harangszón, az éppen be­zárt ajtón túl megcsörrent az ismerős hang. Visszafordultam, előkotortam zakóm zsebé­ből, lenyomtam a zöld gombot. Öcsém nyolc évvel ezelőtti halála markolt a mellkasomba hasonlóképp. Marschalkó Zsolttal nem voltunk „bará­tok”. Ritkán beszéltünk, olyankor is „csak” az irodalomról, s legfeljebb egy-egy félszó utalt a magánéletünkre. Volt egy hasonló pu­lóverünk, más-más időben próbáltunk valamit tenni a Palócföldért, ismertük a „társtalan” alko­tói magányt. Alig több mint egy hét múlva, az űrhajózás vi­lágnapján lett volna Marschalkó Zsolt 46 éves. Remélem, Kharón ladikja jó vizeken viszi ki eb­ből a kaméleonidászi világból az Ő Istene baljára, derűvel nézni a „hátrahagyott” színjátékokat. Handó Péter Marschalkó Zsolt a Zsarnokölők című darabjának bemutatója után, a Vertich Színpad színészei közt tár zenei részlegére - ahol egykor maga is dol­gozott -, választani valami hangzó anyagot tanít­ványai épülésére. Reggel, miközben a pulóver nyaka alól előhúztam szakállam, azon tűnőd­tem, vajon ma Zsolt felveszi-e az övét? Délelőtt azzal foglalkoztam, amit egykor Zsolt végzett: „Palócföldeztem”. Éppen egy hete ült be utoljára a szerkesztőségbe. A március elsejével kinevezett új főszerkesztővel, Mizser Attilával Kőbe faragott érzelmek zal, hogy a tehetség önmagába véve kevés. Ahhoz, hogy a rideg kőből, a körülötte lévő személyeket úgy for­mázza meg, hogy abban benne le­gyen azok lénye, ahhoz tanulnia kell, nagy szakmai gyakorlatra kell szert tennie. Többek közök ezért döntött a tanulás mellett. Elvégezte az általá­nos iskola 7. és 8. osztályát, majd le- érettségizet. Megszerezte a kőfaragó- A klasszicista stílust szeretem és követen. Nem megyek el az általam ugyan értékesnek tartott, de részem­ről nem követendő különböző irány­zatok felé. Azt tudom megalkotni, ami bennem él, munkálkodik, úgy, ahogy azt én elképzeltem. Megrendelésre is készítek szobrokat, de ezek alkotásá­hoz is csak akkor fogok hozzá, ha azo­nosulok velük, ha ott él bennem az al­kotás és belső késztetést érzek a meg­valósításra - mondta. Otthon a lakásán látható szobrok sokaságának van egy közös vonása, az ember. Portrék, aktok, történelmi személyiségek sorakoznak egymás mellett. A munkái „élnek”, elgondol­kodtatnak. Szent Erzsébet köztéri szobra Érsekvadkerten látható. A szülőfalujában a pol­gármesteri hivatallal szemben áll II. Rákóczi Ferenc szobra. Megtalál­hatók alkotásai Erdély, Ukrajna településeinek közterein. Három keresz­tet készített. Ezek Rétságon, Szentkúton, Ukrajnában vannak fel­állítva. Kecskeméten a nem­zetközi kiállításon, ahol 5ó alkotó 126 munkájá­val van jelen, ő 5 kis plasztikáját állította ki. A zsűri a második díjat ne­ki ítélte oda. Termán Sán­dor rendszeres résztve­vője a hazai és külföldi alkotótáboroknak. Ezek közül az ukrajnait és a püspökhatvanit emelte ki, mindkét helyen a kép­zőművészek különböző ágainak a képviselői van­nak jelen. - Örömmel megyek az al­kotótáborba. Egyfelől, az ember sokat tanul a társaktól, szélesedik látóköre. Másrészt, egy életre szóló barátságok kötetnek - vélekedett. Termán Sán­dor életkorát meghazudtoló vidám­sággal, jó kedvel, alkotói optimizmus­sal van tele. Szülőfalujától megkapta az önkormányzat által alapított leg­magasabb elismerést. Szenográdi Ferenc Romhány. A nyolcvan éves Termán Sándor olyan értékeket hordoz ön­magában, ami több szempontból is példaértékű. Beszélgetésünk során kitárult előttem az életútja, ami tele volt és van tenni akarással, az ön­megvalósítással a belső szándékával, meglátta benne a szép női alakot vagy a körülötte lévő világ egy darab­ját és belső késztetést érzett arra, ahogy a nagyok mondták, hogy a kő­ről a felesleges részt lefaragja. Tehet­ségét valószínű, Mária Terézia idején Németországból Romhányba telepí­tett kőfaragó őseitől örökölte. Már fi­atalon felismerte, s tisztában volt az­és épületszobrász képesítést. A szob­rászathoz ugyan közvetlenül nem kapcsolódott, de gondolkodás módjá­nak, ismeret világának horizontját kiszélesítette a főiskolai tanulmánya, ahol történelem-filozófia szakon vég­zett. Termán Sándor a miocén-kori romhányi homokkőbe „lehel” életet. akaraterővel. A hat elemi elvégzése után a mezőgazdaságban dogozott, majd következtek a katona évek. A leszerelése után a helyi gyárban volt fuvarozó. Mindig is örömét lelte a szobrászkodásban, amit minden elő­képzettség nélkül ösztönösen vég­zett. Az alkotás, a szobrászkodás utá­ni vágy állandóan ott munkálkodott benne. A kezébe került egy darab kő A víz jegyében, Bartók emlékére Cs. B. Bátonyterenye. A nagybátonyi Bartók Béla Ál­talános Iskola évek óta megrendezi - ilyen­kor tavasztájt - a névadó emlékét őrző, sze­mélyiségét, zeneszerzői, zenekutatói mun­kásságát népszerűsítő gálaprogramját. Az általános célkitűzések mellé minden tanév­ben egy-egy speciális témája is van a ren­dezvénynek. Az idén a víz napjával összefüggésben tar­tották a Bartók-gálát. „A víz, egészség, élet" je­gyében meghirdetett műveltségi versenyre rajzokkal, festményekkel, valamint versek­kel, népdalokkal neveztek alsó és felső tago­zatos tanulók a város három általános iskolá­jából. A gyerekek kedves természeti képei ad­ták a hátterét a versmondók- és népdaléneke­sek bemutatójának és az eredményhirdetés­nek. A rajzkategóriában az első-második osztályosok közül Felker Vivien, a harmadik- negyedisek között Fekete Vivien, az ötödik-ha­todik osztályosok korosztályában Gebur Nor­bert végzett az első helyen. Valamennyien bartókosok. A hetedik-nyolcadok osztályosok mezőnyében Szomszéd Renáta lett a győztes. Ő a kisterenyei Kossuth iskola tanulója. A mintegy félszáz versmondót illetve népdal­énekest felvonultató gáláról elismerően be­szélt a zsűri elnöke, Józsa Imre színművész, a budapesti József Attila Színház tagja is. Kü­lönösen Soós Alexandra (Erkel, 7. osztály) pro­dukcióját dicsérte, mondván „angyal szállt át a termen”, „csillag született”, amikor eléne­kelte az ismeretlenségből előbányászott nép­dalokat. Ezért a tanárát is elismerés illeti. Áz alsó tagozatosok népdalversenyét Ravasz Dzsenifer (Bartók, 3. osztály) nyerte. A legki­sebb versmondóknál Bocsi Benjámin (Bar­tók, 2. osztály) a nagyobbaknál Tóth Fanni (Bartók, 3. osztály) és Tóth Beatrix (Kossuth, 8. osztály) végzett az élen, utóbbi Kassák La­jos „Bartók” című versével. A kellemes han­gulatú matinét megtisztelte jelenlétével Lavajné Dóka Éva, Bátonyterenye polgármes­tere, a Bartók iskola volt tanára is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom