Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-04 / 79. szám

2008. ÁPRILIS 4., PÉNTEK SPORTTŰKÖR Startol a ralibajnokság Nógrádi tájakon is a nemzetközi mezőny Eger környékén - valamint nógrádi tájakon - rendezik meg hét végén a hazai ra­libajnokság idei nyitófuta­mát, a Start Autó Rallye 2008-at, mely egyben a szlo­vák bajnokság első felvoná­sa is. Minden bizonnyal szá­mos megyénkben látogat ki a közeli gyorsasági szaka­szokra, szombaton pedig Cered és Zagyvaróna között kétszer is útlezárással szá­molhatnak az arra járók. Most szombaton és vasárnap 14 gyorsasági szakasz és összesen 606,6 km vár az első osztály hazai és szlovákiai versenyzőire, rali II- ben pedig 8 gyors közbeiktatásá­val 365,8 kilométert kell autózni­uk a résztvevőknek a közös ma gyar-szlovák bajnoki futamon, a Start Autó Rallye 2008-on. A ha zai első és másodosztály nagyma női mellett 20-30 párost várnak a rendezők északi szomszédainktól, és szinte biztos, hogy egy ambici­ózus francia volánforgató, Simon Jean-Joseph is itt lesz, hogy tesztel­je az új francia kiskategóriás „csa dát”, a legendás Mini Cooperre ha- jazó Citroen C2-R2 MAX verseny­autót, melyben egy 190 lóerős, 1.6- os motor dolgozik. Az egri, Dobó té­ri rajt után túlnyomórészt hevesi gyorsasági szakaszok mellett a mezőny - melyben a Historic-rali keretében idén is ott lesznek köza % li és távolabbi múlt neves, de már nem aktív versenyzőlegendái 30 évnél idősebb, egykori csoda-ver­senyautóikkal - most is ellátogat a méltán híres nógrádi pályákra is, így a Cered-Zagy-varóna speciá­lisra és a Mátrában is autózik majd a mezőny, ahol viszont lesz egy há­rom kilométeres rész, mely a kö­zönség elől fokozottan és szigorú­an elzárt, védett természeti terület lesz. íme, a Magyar Köztársaság 2008. évi országos ralibajnokság 1 futamának és a Szlovák Köztársa­ság Tempus Rali 2008-as országos bajnokság 1. futamának, valamint az MNASZ Historic-ralibajnokság 1. és 2. futamának időtervé: Április 5, szombat Gyorsasági I. Egerbakta - Pétervására első au­tó tervezett rajtja: 8 óra 18 perc). Gy2: Cered - Zagyvaróna 9.16. Gy3: Mátraalmás - Mátraházi elág. 10.20. Gy4: Egerbakta Pétervására 13.03. Gy5: Cered - Zagyvaróna 14.00. Gyó: Mátraalmás - Mátraházi elág. 15.05. Gy7: Egerbakta Pétervására 18.05. Gy8: Mátra-al- más - Mátraházi elág. 19.20. Április 6, vasárnap. Gy9: Szarvaskő - Egerbocs 8.33. GylO: Bátor - Sírok 8.54. Gyll: Tarnaszentmária - Egerszalók 9.27. Gyl2: Szarvaskő - Egerbocs II. 15. Gyl3: Bátor - Sírok 11.36. Gyl4: Tarnaszentmária Egerszalók 12.10. ■ (sts) Ha minden jól megy, ezt a kis francia „méregdobozt" is láthatjuk a hét ve­gén útjainkon Ha az a bizonyos „ha” nem lenne... SAKK NB I/B és NB Il-es csapatbajnokság - Két (váratlan) vereség A bajnokság állása a 9. fordu­ló után: 1. Pénzügyőr 65,5,2. Fü­zesabony 60,5,3. EMSE Miskolc 59.4, Mátra SE Gyöngyös 57,5. Sárospatak 57, 6. Hajdúböször­mény 56,5, 7. Kiskunhalas 54, 8. Marózcy SE Szeged 52,5, 9. Barcza SE 50,5, 20. Orosháza 49.5, 11. Salgótarján 44, 12. TEVA Debrecen 42 pont. Pásztó - Űjszász 5,5-6,5 Bizakodó hangulatban és a minimális, vagy kétpontos gym zelem reményében tekintettek a pásztóiak a megyénkben is jól ismert és közkedvelt Kádas mes­ter közelmúltbeli halála miatt meggyengült újszásziak elleni összecsapásra, de a „ha” itt is közbeszólt. Bár a rangidős Tábor József és a hosszabb kényszerpi­henő után visszatért Domány Mi­hály nyerni tudott, a többieknek (táblasorrendben Mede István, Újj Dani, Frander Leon Olivér, Tóth László, Hovanecz László, Bohati Tamás és Katulin Martin) csak a remi, három rutinos játé­kosnak pedig még az sem sike­rült. További eredmények: Szolnok Keviterv - Dunaharaszti 5.5- 6,5, Jászberény - Fót 6.5- 5,5, Göd - Vác 3,5-5,5, BEAC II. - HMÖ Eger 6-6, Sta­tisztika II. - Gödöllő 8-4. A bajnokság állása a 9. fordu­ló után:\. Statisztika II. 71,5, 2. Jászberény 62, 3. Vác 58,5, 4. BEAC II. 57,5, 5. Fót 57,6. HMÖ Eger 56,5,7. KEVITERV Szolnok 56, 8. Gödöllő 54,5, 9. Pásztó 50.5, 10. Újszász 47, 11. Dunaharaszti 44, 12. Göd 33 pont. ■ (satis) „Sima” kettős vereséggel zárt mindkét Nógrád megyei sakkcsapatunk a 9. fordulóban, és bár tudjuk, az élet egyetlen területén sem lehet a „ha”-ra hivatkozni, * most bizony szívesen, mellőznék ezt mind a tarjáni- aknál, mind a pásztóiaknál - és nem alaptalanul. A Muzsla alján élők ugyanis pont fordított eredményt láttak a lehetőségekben, a salgótarjániak pedig szoros eredményt reméltek. Mátra SE Gyöngyös - Salgótar­jáni VSC 8-4 Csapatvezetőjük szerint is dön­tetlen körüli végeredményt vár­tak a házigazdák a Mátra aljára ellátogató vendégek és régi „har­costársak” ellen, és hasonló re­ménnyel keltek útra a salgótar­jániak is, hogy végül is nem így történt, annak sok oka van. A nógrádiak egyik fővárosból iga­zolt erőssége például már a mér­kőzés helyszínén, 10 perccel a találkozó kezdete előtt értesült egy családi tragédiáról, így azon­nali és kényszerű távozása felbo­rította az erő és színsorrendet, szerencse, hogy a csapatvezető személyében akadt egy „beug­ró.” helyette. A mérkőzés való­színűleg másképpen is alakul­hatott volna, de a váratlan halál­eset híre megrendítette a csapa­tot is, és sajnos, ismét beigazoló­dott, hogy a gárda még nem iga­zán érett a különböző kihívások­ra, az egyszerűbbtől a bonyolul­tabb problémák megoldásáig. Ebben a hangulatban mindösz- sze Egyednek sikerült nyernie, de öt vereség is becsúszott. A döntetleneket Istvanovszki Mar­tin és Kálmán, Frink Ferenc, Klein Péter, Kovács Zsolt, vala­mint a harcba váratlanul be­szállni kényszerülő Lengyel Ist­ván szállította. További eredmények: Kiskun­halas - Hajdúböszörmény 3,5-8,5, EMSE Miskolc - Oros­háza 7-5, TEVA Debrecen - Fü­zesabony 5-7, Marózcy SE Sze­ged - Barcza SE 6-6, Pénzügyőr - Sárospatak 8-4. Egyed András győzelme Jelentette a „szépségtapaszt” A Salgó Center Coop Zrt. megliirdeti egyes kereskedelmi, vendéglátóipart és egyéb ingatlanait eladásra, illetve bérbeadásra, vállalkozók részére. Érd.: 32/414-757, munkanapokon. Stécé-bérletek Az SBTC labdarúgócsapata várja hűséges szurkolók támo­gatását. A 2008. évi mérkőzé­sekre érvényes felnőttbérletek ára 5 ezer forint, míg a nyugdí­jas és a diák 3 ezer forint. A bér­leteket megvásárolni április 5- én, szombaton 14-15 óra között Pájer Zoltán főrendezőnél lehet a tóstrandi irodahelyiségben. SPORTTÜRMIX Madridi lesz? labdarúgás. A Real Madrid ve­zetőedzője szerint csak idő kérdé­se, mikor lesz Cristíano Ronaldo a spanyol csapat labdarúgója. Bernd Schuster az As című spanyol sport­napilapnak nyilatkozva vélekedett úgy, hogy a Manchester United portugál klasszisa, ha nem is a kö­zeljövőben, mert arra kicsi az esély, de egyszer magára ölti majd a „blancók” fehér szerelését Je­lenleg Cristíano Ronaldo a világ legjobb játékosa, de a Manchester nem akarja őt eladni. Ezért aztán nem is gondolom, hogy rövid időn belül megszerezhető az aláírása, de pár év múlva ő is a Real futbal­listájaként fut majd ki a pályára a Bemabéu Stadionban” - mondta a német szakvezető. Lemondott labdarúgás. Lemondott poszt­járól Klaus Toppmöller, a grúz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német szakember azután közölte döntését, hogy Frankfurtban találkozott a kau­kázusi ország futballszövetségé- nek elnökével, Nodar Ahal- kacival. Az 56 éves Toppmöller 2006 januárja óta irányította a gárdát, amely az azóta eltelt idő­ben 24 meccset játszott és csu­pán hétszer nyert. Élre ugrott a Bernecebaráti LABDARÚGÁS Megyei III. osztály BALASSAGYARMATI CSOPORT 15. FORDULÓ Babcsán Művek SC-Buják IL . 1-1 (0-0) Balassagyarmat, 75 néző, vezet­te: Hegedűs Z. Babcsán Művek: He­gedűs A. - Gaál, Feranecz, Vitéz, Vachó, Ánik, Danázs, Mészáros, Hegedűs K., Kovács A., Babcsán T. Edző: Babcsán Tibor. Buják IL Gá­bor - Molnár Zs., Pila, Tóth G., Tóth Gy., Opolcsik, Mega, ifj. Mega, Sáf­rány, Pásztor, Vincze. Cs.: Borbély, Jasko, Jakubovics, Molnár B. Edző: Pásztor Sándomé. GL: Vachó, ill. Molnár Zs. Ludányhalászi - Ipolytamóc 2-1 (2-0) Ludányhalászi, 100 néző, vezet­te: Szőrös. Ludányhalászi; Priska - Takács, Szeles G., Szántó, Bara- nyi, Mester, Győri, Szeles L, Rácz, Krajcsik, Végh Gy. Ipolytamóc: Tok di T. - Gál L, Kicsiny, Dankó, Bolyós, Gál T., Mutter, Kiss Sz., Kiss T., Tőrincsi, Matyóka. Cs.: Zsidai, Petik. Edző: Török Tamás Zoltán. GL: Végh Gy., Mester, ül. Kiss Sz.. Karancsság-Romano - Nagylóc 8-1 (4-1) Karancsság, 100 néző, vezette: Jó­nás I. Karancsság-Romano: Oláh N. - Berki V, Csonka T., Márton Csonka A., Berki G., Csonka K., Berid A., Kis G., Gyüre, Berki Sz. Cs.: Csonka L, Csonka L, Csonka G. Edző: Mánczos Gyula. Nagylóc Kürtössy - Kádár, Lászlók T., Oláh Sz., Csík, Lászlók K, Szerémi, Sze­les, Baranyi, Oláh T., Makkai. Cs.: Tajti, Oláh I.,-Kozma. Edző: Szeles Gyula. GL: Berki A. (2), Csonka K, Kiss G., Gyüre, Berki G., Márton, Csonka I., ül. Oláh T. Csitár - Unicum FC Mohora 2-2 (2-0) Csitár, 75 néző, vezette: Bana M. Csitár Oravecz - Nagy B., Valah, Molnár J., Szép, Csábi Cs., Dobso- nyi, Baráz, Csábi Sz., Mahót, Bo- zány G. Cs.: Csernyik P., Szalánszki R., Schneider, Chikán. Edző: Sza­lánszki Róbert Unicum FC Mohó­ra: Nagy Albert - Gál, Grenyó, Kop- lányi Cs., Pálok, Szűcs, Koplányi A., Antóni, Rith, Szalai, Nagy Atti­la. Cs.: Vidámi. Edző: Gál Tibor. GL: Mahót (2), ül. Nagy Attila (2). Csesztve - Dobos kút SK­Nógrádsipek 2-0 (0-0) Csesztve, 75 néző, vezette: Bacskó I. Csesztve: Pálmán K. - Odor, Bozány, Korbely, Kükkel, Pálmán Z., Karaba T. Pásztor, Prazsák, BUák, Mócz. Edző: Palán- ki János. Nógrádsipek: OláhZs.- Oláh B., Ispán, Keresztúri, Végh P., Németh G., Zsíros, Szandai, Boda, Varga, Kolosi. Edző: Balázs Ferenc. GL: Prazsák, Kükkel. Sárga lap: Korbely, Prazsák, ül. Szandai, Var­ga, Kolosi. Kiállítva: Korbely. Herencsény - Ipolyvece 9-2 (5-1) Herencsény, 100 néző, vezette: Králik K. Herencsény: Kerekes - Jusztin Sz., Veszelka, Kalmár, Kiss, Bobák, Magos, Holes, Magyar G., Keresztúri, Jusztin P. Cs.: Hajdú, Gyurovics, Szilfai, Balázs. Edző: Piflta Vencel. Ipolyvece: Farkas T. - Kovács, Molnár, Dóka, Pásztor, Busái, Pintér, Máth, Tótok, Balogh, Fábián. Edző: Balogh János. GL: Bobák (3), Holes (2), Jusztin R, Szil­fai, Veszelka, Magos, ill. Busái, Ba­logh. Szabadnapos: Nógrádmarcal. A bajnokság állása 1. Babcsán M. 14 13 1 0 75-13 40 2. Csesztve 14 9 3 2 24-13 30 3. Herencsény 14 9 2 3 66-15 29 4.Karancsság-R. 14 9 2 3 49-27 29 5. Mohma 14 6 3 5 23-21 21 6. Ipolytamóc 14 6 3 5 28-31 21 7. Nógrádsipek 14 6 1 7 24-29 19 8. Ipolyvece 14 6 1 7 29-38 19 9. Buják IL 14 4 5 5 24-32 17 10. Csitár 14 5 1 8 29-32 16 lLL4ialászi 13 2 1 10 14-38 7 11 Nagylóc 14 2 1 11 17-69 7 13. Nógrádmarcal 13 0 2 11 11-55 2 RÉTSÁGI CSOPORT 15. FORDULÓ Bernecebaráti - Tereske 5-1 (1-1) Bernecebaráti, 120 néző, vezet­te: Balázs I. Bernecebaráti: Kalácska - György, Gáspár I F., Kosa, Gáspár II R, Kovács Z., Menyhárt, Gembolya, Sinka, 4 Gáspár G., Kerekes. Cs.: Gáspár R., Gáspár Á., Fabi, Jónás, Busái. Tereske: Candidó - Dohány, Molnár P, Babicz, Kiss G., Bikkes, Velki, Jakubecz, Adi, Oláh L., Seres. Cs.: Oláh R., Bulejka, Virág, Ocsenász. GL: Kovács Z. (2), Gáspár IF., Gáspár G., Gembolya, ill. Babicz. Drégefypalánk-RétságIL 3-2 (0-1) Drégelypalánk, 100 néző, vezet­te: Széles. Szondy SE Drégely­palánk: Szél - Hruska, Dombai, Géringer, Kovács M., Koleszár, Pásztor, Pál, Kovács Cs., Szabó, Nyíri. Cs.: Marsiczki, Tamás. Rétság IL: Tövis - Hustyava, Var­ga, Paróczi, Puhovszki, Csullk, Havay, Németh, Rezsnyák, Kramlik, Dinnyés. Cs.: Bánszki, Fábián, Bogdán. GL: Dombai, Nyí­ri, Szabó, ül. Rezsnyák, Dinnyés. Sárga lap: Koleszár, ill. Rezsnyák, Puhovszki, Varga, Bánszki. Vámosmikola - Szátok 3-2 (2-0) Vámosmikola, 10Q néző, vezet­te: Cserhalmi. Vámosmikola: Ko­vács P. - Gábor, Bemáth, Juhász, Varga J., Éliás, Drinka, Papi, Sztankovics, Friedmann, Kiss B. Cs.: Durján, Vozner, Lengyel. Szá­tok: Vastag - Previz, Kertész, Bér­ei, Makrai, Dobai, Nagy S., Gu­lyás, Vincze, Maczkó, Boskó. Cs.: Hideg, Rákóczi, Marsicki. GL: Éli­ás, Friedmann, Kiss B., ill. Maczkó, Vincze. Tolmács - ősagárd 3-7 (2-4) Tolmács, 50 néző, vezette: Ko­vács J. Tolmács: Dósa - Kurts, Bencsis, Hekli, Dezső, Gyuricza A., Patzek, Fodor T., Torkanics, Mikolai, Torkanics. Cs.: Purubszki, Balázs, Pozsár, Zomborka. ősagárd: Nagy G. - Misják, Fodor D., Hugyecz, Tóth P, Lieszkovszki, Holecz, Baatong, Miklósi, Kuska, Horváth. Cs.: Szegner, Torna, Petyánszki, Herteg, Kraft. GL: Kuris (3), iÚ. Miklósi (3), Kuska, Horváth, Herteg, Torna. További eredmények: Nógrád - Felsőpetény 2-2, Legénd - Hont 5-1. 16. FORDULÓ Bernecebaráti - Rétsági 6-0 (3-0) Bernecebaráti, 120 néző, vezet­te: Kovács J. Bernecebaráti: Kalácska - Péter, Gáspár I F., Kosa, Gáspár II F., Kovács Z., Menyhárt, Sinka, Gáspár G., Ke­rekes, Gáspár R. Cs.: Moksony, Fabi, Gáspár Á., Jónás. Rétság IL Tövis - Hustyava, Puchovszki, Paróczi, Varga P, Rózsa, Petrovics, Havay, Csulik, Rezsnyák, Dinnyés. Cs.: Fábián, Molnár J., Huber. GL: Kovács Z. (2), Gáspár IF., Gáspár G., Kosa, Fabi. Sárga lap: Gáspár IIR, Gás­pár IR, Hustyava, Rózsa. Tereske - Ősagárd 1-4 (0-2) Tereske, 80 néző, vezette: Nagy F. Tereske: Candido - Dohány, Ba­bicz, Kiss G., Oláh L, Seres, Jaku­becz, Adi, Velki, Bikkes, Molnár P. Cs.: Virág, Ocsenász, Oláh R., Bu­lejka. ősagárd: Nagy G. - Ábra­hám, Hugyecz, Kraft, Tóth P, Fo­dor, Baatong, Holecz, Kuska, Mik­lósi, Horváth. Cs.: Petyánszki, Her­teg, Torna, Szegner, Misják. GL: Do­hány, ül. Baatong (2), Horváth (2). Borsosberény - Vámosmikola 1-2 (1-1) Borsosberény, vezette: Gömze L Vámosmikola: Lengyel - Drinka, Juhász, Bemáth, Durján, Éliás, Kiss B., Balázs, Sztankovics, Gábor, Friedmann. Borsosberény: Sipos D. - Annus T., Pusztai, Kovács R, An­nus Sz., Majer Zs., Oláh J., Majer M, Czinege, Tóth J., Sipos Á. GL: Pusz­tai, ÜL Friedmann, Éliás. További eredmények: Hont - Felsőpetény 4-2, Szátok - Nógrád 1 - i, Drégelypalánk - Legénd 1-1. A bajnokság állása 1. Bernecebaráti 1511 1 3 55-19 34 2. Szátok 15 10 3 2 46-16 33 3. Ősagárd 15 10 2 3 66-32 32 4. Legénd 15 9 4 2 49-24 31 5. Rétság ü. 1510 1 4 42-27 31 6. Nógrád 15 7 6 2 53-24 27 7. D.-palánk 15 6 2 7 33-37 20 8. Tereske 15 5 3 7 34-36 18 9. Felsőpetény 14 3 5 6 32-39 14 10. Borsosberény 14 3 2 9 24-31 11 11. Vámosmikola 15 3 210 23-52 11 12. Hont 15 3 012 23-104 9 13. Tolmács 14 0 1 13 17-56 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom