Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-30 / 101. szám
16 Megtartották a jó formát KER ÉK PÁR Országúti Amatőr Kupa-sorozat, 4. forduló Ismét korai ébresztő várt a salgótarjáni országúti kerekesekre, hiszen egy újabb távoli versenyhelyszínen rendezték meg az Amatőr Kupa-sorozat negyedik futamát. A tavaszi időszak utolsó egyéni időfutam- versenyét Fejér megyében, a Várpalota melletti Pétfürdőn és környékén rendezték meg, melyre ismét nagyszámú mezőny látogatott el, több mint 150 kerekes nevezett be a kategóriák valamelyikébe. Megyénk színeit ezúttal szőkébb versenyzői csapat képviselte, csak a megszállott kerekeseink indultak a Pétfürdő - Csákány híd - Ősi - Berhida - Pétfürdő útvonalon. A 20 kilométeres távon két kategóriagyőzelem is kijutotta tarjániaknak. Idén, ahol elindult, azaz négy futamból hármat megnyert Király Kinga (Salgótarjáni HKE) a legifjabb lányok számára kiírt korcsoportban. Kinga az összetett győzelmet tűzte ki idei céljául, ami felé a legjobb úton halad ez idáig. Szintén ugyanezen cél lebegett Papp Zoltán (Karbona) előtt is, aki a nyitó tihanyi mezőnyversenyen diadalmaskodott a férfi 8-as korcsoportban, majd sajnálatosan közvetlen a verseny után egy hónapos pihenőre kényszerült sérülés miatt. A felépülés azonban sikeresnek bizonyult, és az elmúlt hétvégén begyűjtésre kerül a második aranyérem is. Ismét szépen szerepelt Csontos László (Salgótarjáni HKE) is, akinek az egyik legnépesebb, legerősebb mezőnyben, a férfi 5-ös korcsoportban, azaz a 19 és 30 év közöttiek kategóriájában kell sikeresen helytállnia. Az elmúlt hétvége tekintetében ez az előkelő hetedik helyezést, és az érte járó magas pontokat jelentette. A sorozat május 18-án az Esztergomból rajtoló Kínok Kínja mezőnyversennyel folytatódik, az ötödik futamon 110 kilométer áll majd rendelkezésre a helyezések eldöntésére. Nógrádi eredmények (zárójelben a kategória indulóinak száma). Női 1-es korcsoport (3): 1. Király Kinga. Férfi 4-es korcsoport (11): 4. Lőrincz Bence, 5. Gyurkó Ádám, Férfi 5ös korcsoport (32): 7. Csontos László. Férfi 7-es korcsoport (38): 13. Huszár László (Karbona). Férfi 8-as korcsoport (11): 1. Papp Zoltán (Karbona), a nem jelöltek mindannyian Salgótarjáni HKE versenyzők. ■ Kéri István Harmadik helyezés A Folyáson megrendezett hétvégi országos póni díjugrató bajnokság fordulóján Bállá Dóra, a Kakuk-lo- vasudvar versenyzője hibátlan lovaglással kategóriájában az előkelő 3. helyezést szerezte meg. SPORTTUKOR 2008. ÁPRILIS 30., SZER Ezüstérmes a Bátonyterenye TEKE NB I, NB II NB I, Keleti csoport 18. forduló Nádújfalu - Ferencváros 2-6 (3004-3413) Nádújfalui Községi SE: Bodor I. 527, Szabó T. (Oláh D.) 516/1, Czene S. 377, Kotroczó Cs. 479, Gubán F. 552/1, Gubán P. 553. Ferencvárosi Torna Club: Batki T. 573/1, Tóth Z. (Nagy L) 527, Aranyosi L. 599/1, Danóczy R. 588/1, Kovács G. 549, Bóka R. 577/1. A bajnok biztos győzelmet aratott a Nádújfalu ellen. További eredmények: Fővárosi Vízművek SK - Ceglédi Vasutas SE 7-1, Kazincbarcikai VTSE - Nyíregyházi Teke Klub 7-1, Szegvári TSE - Bélapátfalvai SKHE 7-1, Postás SE - Dunaújvárosi AC 7-1. A bajnokság végeredménye m Sáfár Zoltán (Bátonyterenye) si Torna Club: Tóth N. 536/1, Tuboly G. 579/1. További eredmények: Fővárosi Vízművek SK - Ceglédi Vasutas SE 3-1, Kazincbarcikai VTSE NB II, Középcsoport 22. forduló Rákoskerti Tekézők - Bátonyterenye 7-1 (3215-2979) Rákoskerti Tekézők BKE: Kalocsai E. 524/1, Sajermann G. 583/1, Buzogány G. 543/1, Zelenyák F. 530/1, Bereczky S. 550/1, György R. 485. Bátonyterenyei TK: Horváth S. 493, Ambróczi A. (Hetei A.) 454, Csépe J. 489, Nagy P. 507, Bablena G. 500, Sáfár Z. 536/1. A BTK „tét nélküli” mérkőzést játszotta Rákoskert csapatával, mely rányomta bélyegét az eredményre. E találkozó eredményétől függetlenül a BTK megszerezte az ezüstérmet, amely hároméves fennállásának eddigi legszebb eredménye. További eredmények: Rákoshegyi Vasutas SE - Csór T- T FC 5-3, ZOLTEK SE - Egri Nyomda SE 5-3, KÖFÉM SC - Széchenyi SC 5-3, Gázművek 1. Ferencváros 2. Nyíregyháza 1815 1 2103540.5 31 1812 2 4 83-61 26 Nyíregyházi Teke Klub 1-3, Szegvári TSE - Bélapátfalvai MTE - Dorogi ESE 7-1, Sárisápi Bányász SE - Miskolci TDSE 6-2. terhármasával megfordították a mérkőzést Az évek óta tartó rossz 3. Fővárosi V. 4. Bélapátfalva 1810 2 6 7965 22 18 9 3 682.5-61.5 21 SKHE 4-0, Postás SE - városi AC 4-0. DunaújA bajnokság végeredménye 1. ZOLTEK SE 22 16 1 5 10967 33 sorozat megint nem szakadt meg, ismét a határon túliak diadalmas5. Szegvári TSE 6. Kazincbarcika 18 10 1 7 81-63 21 18 7 2 9 67-77 16 A bajnokság végeredménye 2. Bátonyterenye 22 15 0 7 10769 30 3. CsórT-TFC 2213 1 8 99-77 27 kodtak. Az SKSE május 1-jén Rimócon szerepel egy tornán a he7. Postás SE 8. CeglédiV. 18 8 0 10 665-775 16 18 6 1 11 67-77 13 1. Ferencváros 1814 0 4 2. Postás SE 1814 0 4 57-15 28 50-22 28 4. Sárisápi B. 2213 1 8 92-84 27 5. Miskolci TDSE 2212 0 1086589.5 24 lyi ünnepség keretei között 9. Dunaújváros 10. Nádíjíahi 18 3 2 13 56.5-87.5 8 18 3 0 15 34-110 6 3. Dunaújváros 1812 0 6 4. Fővárosi V. 1812 0 6 48-24 24 47-25 24 6. RákoskertiT. 22 11 1 10955805 23 /Széchenyi SC 22 10 3 9 9185 23 Maconkai tófutás 5. Ceglédi V. 18 9 0 9 38-34 18 8. KÖFÉM SC 22 11 011 9185 22 Május 4-én, vasárnap 11 órai IFJÚSÁGIAK 6. Szegvári TSE 18 9 0 9 36-36 18 9. Egri Nyomda 22 8 3 11885875 19 kezdettel rendezi meg BátonyNádújfolu- Ferencváros /Nyíregyháza 18 7 0 11 2943 14 10. Rákoshegyi V. 22 8 1 13 72-104 17 terenye Város Sportegyesületének 0-4(1053-1115) Nádújfolul Községi SE: Szabó T. 511, Oláh D. 542. Ferencváro8. Bélapátfalva 18 5 0 13 19-53 10 9. Kazincbarcika 18 4 0 14 21-51 8 10. Nádújíaki 18 4 0 14 15-57 8 11. Gázművek 22 5 3 14705-105513 12. Dorogi ESE 22 3 019 54-122 6 ■ Balogh Tibor Kezdődik az érdemi munka SPORTTURMIX Kikapott az SKSE ÖREGFIÚK LABDARUGO-MER ZÉS Fülekpüspöki - SKSE, (O-l). FülekpüspökL Panica L., Sándor (Nagy), Csúz < - Koronczi (Berky), Benc. (Bednár), Várady (Jaloviar), Tóti (Molnár), Csúz R. (Mák: Spodniak (Sándor), ifj. Gáspár. zető: id. Gáspár Lajos. SKS Herczeg - Lengyel, Németh Zr Scherz, Kadlót (Bonivárt), Váradj Forgács (Keszthelyi), Németh Cs.. Gaál, Kovács (Hajdara), Feketf ‘ (Szikora). Vezető: Pálmai Józs Pünkösdi József. GL: Gáspár (3)/ Németh Cs. A tarjániak az első fél-' időben Németh Csaba góljával előnyt szereztek. A szünet után a hazaiak támadtak többet, ám Herczeg ragyogó védéseinek, és a 64. születésnapját ünneplő Lengyel Zoltán által irányított védelemnek köszönhetően még állták a sarat Két hatalmas vendéghelyzet elpuskázása után, az utolsó húsz percre érvényesült a hazaiak fiatalabb életkora, és Gáspár mesRieb György, az FTC elnöke szerint jövő péntektől kezdődhet el az érdemi átalakítási munka a fővárosi futballklubnál. „Legkésőbb addig kell az angol befektetőnek átutalnia a szerződésben rögzített vételárat, s ha ez megtörtént, akkor kerül sor a tényleges tulajdonosváltásra” - mondta Rieb az MTI-nek. A sportvezető hozzátette: az új stadion építésének előkészítése akár 8 hónapig, azaz 2009 január-februárig is elhúzódhat Az FTC április 9-én írta alá a befektetői szerződést az Üllői úti 6 plusz 2 hektáros ingatlan tulajdonjogának értékesítéséről. A megállapodás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV1 Zrt., a Ferencváros, a létesítményt üzemeltető Sportfólió Kht és az angol befektető, a Real Esplanade között jött ’ ;re. Az új tulajdonosnak az aláírástól számított 30 napon belül kell átutalnia a vételárat, melyből az állam 3,45, míg a klub 2,3 milliárd forinthoz jut Rieb György korábban azt mondta, hogy a klub adóssága 1,7-1,8 milliárd forint. (BVSE) futószakosztálya szokásos tavaszi rendezvényét a maconkai víztározó és horgásztó köm>ékén, ahol bárki kipróbálhatja magát futásban vagy kerékpározásban. A futóverseny távjai: 600 méter (9 éves korig), 3 km, 6 km és 12 km. A háromfős váltók tagjainak fejenként 600 métert kell megtenniük. Bringás távok: 10-13 éveseknek: 3 km, 14-16 éveseknek: 6 km, 17-20 éveseknek: 12 km, 20 év fölött: 12 km. Minden versenyző frissítőt, a gyerekek csokit kapnak a verseny végén, és akinek közülük megjön a kedve egy kis fürdőzésre a tó közelsége miatt, kedvezményesen látogathatja a városi tanuszodát A labdarúgó megyei I. osztály góllövőlistájának állása { 18 gólos: Kovács Tamás (Nagybátony). 16 gólos: Szunter Csaba (Rétság), Garai Csaba (SBTC). 15 gólos: Jele Zoltán (Palotás). 14 gólos: Koszty (Berkenye). 13 gólos: Kovács Z. (Kisterenye). 12 gólos: Horváth Zs. (Ka- rancsberény). 11 gólos: Szőrös (Karancs- berény), Burillák (Palotás). 10 gólos: Lőrincz (Héhalom), Bóta (Romhány). 9 gólos: Lavaj (Karancs- lapujtő). 8 gólos: Varga I. (Kisbágyon), Szabó G. (Nagybátony), Bozsik (Karancslapujtő), Oláh S. (Kisterenye), Szőke L. (Karancsberény), Nagy I. (Tar). 7 gólos: Rács (Karancsberény), Kapás Gy. (Pásztó), Szegvári T. (Bánk), Tarlósi (Kisterenye), Berki (SBTC), Hodászi (Szügy), Kakuja (Szügy), Fábri (Bánk), Morvái (Palotás), 6 gólos: Oláh R. (Magyargéc), Kuris R. (Varsány), Mihály (Cered), Vincze (Rimóc), Almási (Tar). 5 gólos: Meló (Romhány), Varga L. (Szécsény), Oláh II T. (Magyargéc), Szepesi (Cered), Oravecz (Karancslapujtő), Batta (Tar), Pintér I. (Szügy), Oszvald (Mátranovák), Szűcs (Kisbágyon). 4 gólos: Halász (Tar), Szűcs R. (Bánk), Kálmán (SBTC), Németh (Kisterenye), Kmetti (Szécsény), Kresák (Palotás), Sipos (Palotás), Csorba (Bánk), Jele Cs. (Romhány), Lichi (Rétság), Jakus P. (Héhalom), Griffaton (Kisterenye), Fodor Zs. (Karancslapujtő), Orosz T. (Nagybátony), Orosz P. (Nagybátony), Árva (Rimóc), Kapás T. (Pásztó), Dudás (Romhány). 3 gólos: Ajtai (Mátranovák), Szőllősi (Kisbágyon), Dancsok (Kisbágyon), Földi A. (Karancsberény), Kis (Bánk), Czerman (Berkenye), Szalánszki (Szügy), Baranyi Á. (Magyargéc), Új (Zagyvaróna), Benus (Nagybátony), Liber P. (Mátranovák), Kovács I. (Bánk), Torják (Karancsberény), Líber Zs. (Mátranovák), Szőke Sz. (Karancsberény), Nagy A. (Cered), Fekete (Mátranovák), Sylla (Berkenye), Benécs (Rimóc), Tancsik (Palotás), Földi Gy. (Zagyvaróna), Pál G. (Cered), Varga B. (Romhány), Hajdúk (Romhány), Bach (Romhány). 2 gólos: Kovács A. (Nagybátony), Fülöp (Zagyvaróna), Szabó Sz. (Zagyvaróna), Oláh (Zagyvaróna), Steidl Á. (Rétság), Hugyecz (Berkenye), Szilágyi (Berkenye), Babcsán (Romhány), dr. Kanyó R. (Pásztó), Lászlók (Szécsény), Sándor (Berkenye), Kuris P. (Magyargéc), Jenei (Magyargéc), Rácz (Magyargéc), Juhász I. (Szécsény), Jakus M. (Héhalom), Kosa (Varsány), Juhász J. (Héhalom), Zsibók (Berkenye), Beálló (Berkenye), Gulyka (Kisbágyon), Babusa (Kisbágyon), Halmosi (Cered), Sebestyén (Salgótarján-BFC II.), Alapi (Salgótarján-BFC II.), Varga (Nagybátony), Szerencsi (Nagybátony), Fodor Cs. P. (Karancsberény), Szőke M. (Karancsberény), Horváth K. (Mátranovák), Herczeg (Kisterenye), Oláh T. (Salgótarján-BFC II.), Kristofik (Romhány), Forgó (SBTC), Figura (Pásztó), Bognár (Pásztó), Cseh (Karancslapujtő), Bangó N. (Rimóc), Oláh T. (Rimóc), Kelecsényi (Szécsény), Baranyi Á. (Szécsény), Baranyi S. (Varsány), Lipták (Tar), Mátyus (Kistereny, Magyargéc -1), Kakuk (Mátranovák), Szurok (Cered), Dombóvári K. (Szügy), Dombóvári (Berkenye), Krizsán (Tar), Kapás L. (Pásztó), Nagy L. (Pásztó), Oláh Z. (Salgótarján- BFC II.), Smelkó (Kisbágyon), Gréczi (Romhány). 1 gólos: Radvánszky (Kisterenye), Paczári (Karancsberény), Kovács Gy. (Karancsberény), Zsély D. (Karancslapujtő), Kovács Tibor (Nagybátony), Máté D. (Salgótarján-BFC II.), Toldi (Salgótarján-BFC II.), Tóth Cs. (Salgótarján-BFC II.), Király (Zagyvaróna), Világosi T. (Cered), Béres (Cered), Blaskó (Magyargéc), Szabó A. (Szügy), Bangó R. (Rimóc), Mócsány (Rimóc), Percze Z. (Rimóc), Petre (Kisbágyon), Maksó (Kisbágyon), Dropka (Kisbágyon), Hanzli (Berkenye), Hadrik (Héhalom), Gerhát (Héhalom), Sinkó (Héhalom), Lórik Sz. (Varsány), Horváth P. (Varsány), Komáromi P. (Palotás), Kárpáti (Palotás), Híves (Salgótarján-BFC II.), Szabó Zs. (Zagyvaróna), Sulcz A 16. fordulóban Horváth Zsolt (Nógrád Nissan-Karancsberény) öt gólt szerzett a Cered ellen (Magyargéc), Széles (Szécsény), Létrái (Karancsberény), Kancsulik (Zagyvaróna), Rózsa N. (Rétság), Báránkó (Varsány), Tóth (Palotás), Jambrich (Palotás), Szorcsik (Romhány), Hannus (Berkenye), Zohó (Kisbágyon), Laczkó P. (Rimóc), Varga B. (Szügy), Bánföldi (Rétság), Németh (Rétság), Pál L. (Cered), Világosi Z. (Cered), Tóth Sz. (Karancslapujtő), Horváth A. (Karancslapujtő), Nagy' (Karancslapujtő), Fenyvesi P. (Pásztó), Makalicza (Pásztó), Kecskés (Tar), Maticska (Mátranovák), Bujtár (Mátranovák), Kornya (SBTC), Kovács L. (SBTC), Palaticzky (SBTC), Varga G. (Karancsberény), Varga Gy. (Mátranovák), Pintér Ä. (Szügy), Fábián A. (Szügy), Garami (Mátranovák), Berkes (Héhalom), Fábián R. (Varsány), Sándor (Cered), Galcsik (Szécsény), Oláh J. (Szécsény), Foltényi (Pásztó), Bazsó (Pásztó), Csemer (Nagybátony), Miskolczi (Zagyvaróna), Rados (Szügy), Heim (SBTC), Fenyvesi V. (Pásztó), Jusztin G. (Rimóc), Dudás (Kisbágyon), Kiss (Varsány), Verebélyi (Tar), Kiss N. (Pásztó), Kobka (Kisbágyon), Rádi Roland (Szécsény), Ordasi (Bánk), Kosik (Romhány). 1 öngólos: Csorba (Bánk) az 1. fordulóban a Varsány, Kristofik (Romhány) a 3. fordulóban a Szécsény, Jenei (Magyargéc) a 10. fordulóban az SBTC, Kiss Cs. (Pásztó) a 14. fordulóban a Mátranovák ellen. ■ B.T.