Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-01 / 76. szám
A műk élőlények A mű olyasféle élőlény, mint a lemming, csak sokkal értelmesebb és civilizáltabb. A lemmin- gekkel való rokoni kapcsolatot mi sem bizonyítja jobban, mint amikor a műk túlságosan elszaporodnak, műsorba állnak egy tengerparti szikla tetején és műugrást hajtanak végre a mélybe. A műk jártasak a harcművészetben. Az egyik leghíresebb karate mesterük (mesterműjük) Műz Lee volt A műk „alko”-kban laknak az erdők mélyén. Ha elég szemfülesek vagyunk, sikerülhet egy műholdas éjszakán kifigyelnünk, amint épp a műalkotás. A műk szeretik a sportokat. Szeretnek például jéghokizni a műjégpályán. A műfüves pályán a mű hippik műanyagot szívnak és műszert árulnak egymásnak. A műknek van egy rejtett kontinensük, amit még nem sikerült felfedeznünk, de pár műremekben olvashattunk róla. Ennek a kontinensnek a neve: Műhely. Sajnos, a műk is könnyen elkapnak mindenféle betegséget. Az embereknél az AIDS pusztít, a műknél a MŰVÉSZ. A halottakat a művésztelepen hamvasztják el, nehogy tovább fertőzzenek. A műk vezérét hívhatjuk alfahímnek, királynak, elnöknek, diktátornak, de akár művezetőnek is. A műk kedvenc eledele a műtárgy. Az emésztés után ebből lesz a műtrágya. Az emberek vadásznak a műkre. Belőlük készül a műköröm, művégtag, műmell, műhaj, műbőr stb. A vadászat elleni tiltakozásuk jeléül a műk tüntetnek a műegyetem előtt, transzparenseket lóbálva, melyeken az ÉLETMŰ feliratot olvashatjuk. A műk szeretik a hazárdjátékokat. Szeretnek kockáztatni, ezért a pókerasztalnál mindig műtétben játszanak. Végül, mint minden, ami él, a műk is meghalnak. A halott műt „ve”-nek nevezzük. így, amikor egy mű kipurcan, méltán mondhatjuk, hogy a mű ve lett. Készítette: Csampa Gábor Exdiák - Szent-Györgyi Párnaeső az igazgatóra Sosem felejtem el azt a napot. Április elsejére virradt, és amikor reggel kinyitottam a szemem, már éreztem a levegőben bizsergő várakozást. Már jó ideje történt, mégis emlékszem minden percre. Az útra az iskola felé, ahogy a krémszínű, gö- csörtös követ rugdostam a járda szélén és közben az járt a fejemben, nem hagytam-e otthon semmilyen kelléket, ami rám volt bízva. Persze, hogy nem. Minden tökéletes volt. Mosolyogva léptem be az iskola kapuján jóval iskolakezdés előtt, és hallottam a lázas készülődés zajait az osztályunk felől. Ahogy a széles lépcsősoron baktattam, az emeletről a lábam elé esett egy kispárna, amiben felismertem a kutyám apró tejfogainak nyomait és a beleivódott agyagos talaj foltjait Felvettem a földről a fontos tárgyat, és amíg a termünkbe nem értem, az járt a fejemben, miért nem próbáltuk még hipóval kimosni a kispárnát Amikor beléptem az osztályba, rá sem ismertem a helyre. Jobb esetben a milliónyi kispárna a földön hevert, rosszabb esetben az orrom előtt cikázott el egy-két csiricsáré darab a hatalmas párnamennyiségből, ami a levegőben suhant Egy jól célzott dobás telibe találta az arcom, egy másik pedig le is döntött a lábamról. A több száz gondolat és vélemény közül, ami a fejemen hirtelen átvillant, a legerősebb egy felismerés volt:- Lilla...!- Na, hoztad a többi párnát és a hálókat? - rikkantotta fölöttem az ismerős hang, és már talpra is rántott.- Persze, hogy hoztam - motyogtam még kissé sértődötten, de az osztály sodró hangulata engem is magával ragadott. Több szó nem is igen esett köztünk, rögtön nekiláttunk a vágásnak, varrásnak. Tíz perccel azelőtt, mielőtt megszólalt volna az első órára hívó csengő, mi már mind a négy kupaccal készen voltunk: legalább húsz kispárna egy- egy nagyon finom fonású hálón felhalmozva. Négy párnazuhany a négy legkedveltebb tanárunkra. Mire becsengettek, az elsőt már készenlétbe is helyeztük, az ajtó fölé eszká- bált kampó és az ajtó kilincséhez rögzítve a hálót. Párnacsata helyett párnaeső - nem dobtuk, esett Es vártunk. Egyszer csak halk cipők kopogását hallottuk a folyosón és visszafogott beszélgetés foszlányait. Felismertük benne az igazgató asszony hangját. Elmélyült a csend és egyre mélyebbre süllyedt mindenki a székében. Riadt pillantások és egyre tisztábban kivehető, gluggyanó hangot adó nyelések ideje volt ez, azé a pillanaté, amikor mindenki tudja, mit kellene tenni, mégsem mozdul senki. Vár másra, vár magára, de legfőképpen arra, hogy inkább senki se nyúljon semmihez. Akkor még mosolyogni sem bírtunk, persze hogy nem. Mindenki az osztályfőnökünkre számított, arra a tündért nőre, aki akkor is szeretett bennünket, amikor a legkevésbé sem volt taktikus a nevelésünk szempontjából. Ám a hangokból ítélve, valami keresztülhúzta a számításainkat, méghozzá a legrosszabb módon. A folyosóról egyre közelebb hallottuk a mély, semmi esetre sem nőies hangot:-... reméltem, hogy nem zavarok, csak a díjazottaknak szeretnék gratulálni ehhez a kiváló... Lillával egymásra sandítottunk, de szinte a fejünket sem mertük mozdítani. Az egész osztály mozdulatlanul ült a feszült csendben és várt. Az ébredező meleggel együtt egy apró légy is beimbolygott valahogy a résnyi- re nyitott ablakon, aminek zizegő hangja csak hangsúlyozta az óra pattogó, fegyelmezett hangját. Vártunk. -... zavarod meg az órát, egy üyen kedves gesztus pedig mindenképp megéri azt a pár percet, hogy a gyerekek érezzék, elismerik a munkájukat. És abban a pillanatban láttuk, ahogy lassan, a beszélgetésben elmélyülten csak darabosan, de mégis fájóan határozottan valaki az ajtó másik oldalán lefelé nyomja a kilincset. A háló megfeszült, majd a várt hatásnak eleget téve vékony csíkban felszakadt, majd az a vékony kis csík tovább futott. Az ajtó pedig lendületesen kinyílt. A párnák úgy hullottak az igazgató asszonyra, mintha gigantikus méretű hópelyhek lettek volna. Szép sorjában ömlőitek le a párnasorok, gondos var- rogatásunk eredményeképpen, a nő pedig csak állt és nézett egy darabig, de csak addig, amíg egy különösen súlyos kispárnasor le nem döntötte a lábáról. Akkor már nevettünk, de csak azért, mert tudtuk, innen már nincs mit tenni, csak nevetni és nevetni, amíg ő fel nem áll a párnák alól. Tudtuk, hogy abban a pülanatban, amikor meglátjuk a fejét kibukkanni, mindenki újra csendes lesz és bűnbánó, de ki törődik ezzel olyankor, amikor a sors adta kezébe egy osztálynak azt a vágyát, amit szántszándékkal soha nem lett volna mersze megtenni...? Major Zsófi ll.D Szent-Györgyi Gimnázium Képtelen történet Kopp... kopp... kopp... BUMM!!! - Hallatszott a lépcső aljáról. - Istennek lenni hála, hogy a kopasz fejem megmenekült! Salom! - mondta Juan Carlos „Bocifejű” de Kispipin, akit a barátai röviden csak Imponak hívtak (ami az impotens rövidítése). Előzmények: Impo tervezgette a szülinapi buliját, ami a sors iróniája folytán pont április 1- jén volt. Impo kedvelte ezt a napot annak ellenére, hogy a barátai rendszeresen megtréfálták. Ezen a mai napon vissza akarta adni nekik az évek alatt kapott átveréseket. Elkezdte készíteni a káposztás fasírtot. Belekevert egy kis bélszínt is, és kapormártást, amitől jó színe lett. Nem mintha ez nem lett volna eléggé meghajtó hatású, a vicc kedvéért beletett egy üveg hashajtót is. Mikor elkészült az étel, nagyon ínycsiklandóan nézett ki. - Isten áldani meg bélszínes kapros káposztás fasírt! - mondta „Bocifejű” Impo, de sajnos, nem bírt ellenállni a kísértésnek és megette a felét. Ekkor ugrott be neki, hogy ez végzetes lehet a számára. Egyre gyorsabb léptekkel haladt a WC felé. - Lenni hasmenés! Lenni hasmenés! Menni kirántott sajt! Vagyis WC! Vagyis kirántott WC! Isten segíteni! - Közeledett a WC-hez, ami a földszinten volt. Épp a lépcső szélén állt, mikor oldalra pillantott és meglátta, hogy Pikachu benézett az ablakon. Teljesen sokkot kapott, hogy egy pokemon így stíröli őt, és a sokk hatására elvesztette az egyensúlyát és legurult a lépcsőn. Kopp...kopp...kopp...BUMMÜ! - Istennek lenni hála, hogy a kopasz fejem megmenekült! Salom! - És itt vagyunk a történetünk elején. Csengettek. Juan Carlos kinyitotta, de senkit nem látott. - Isten népe! Jönni be! Vár a fasírt! - Ekkor előbújtak a bokorból a barátai. Bementek és megkóstolták a fasírtot. Hirtelen sürgős ürítési ingert éreztek, de ahogy csoportosan szaladtak a WC felé, felestek egy szelet füstölt eidami sajtban. Miután visszajöttek a budiról, Kispipin közölte: - Ezt kapni ti a pikachus vicc miatt. Isten helyett én megbüntetni! - Mire a barátai megdöbbenten nézték: - Milyen Pikachu? Nem tudjuk, miről beszélsz!- Ekkor jött a 80 éves szomszédasszony, és tudni akarta, hogy nem látta-e valaki a házi kedvencét.- Kedvenc lenni pokemon? - Igen! Egy cica pikachujelmezben! - Látni őt fán. - A szomszédasszony visszakapta a cicát, és boldogan élt, amíg meg nem halt..., vagyis amíg Juan Carlos de Kispipin meg nem kérdezte: - Kérni fasírt? írta: F. Gizi és D. Ubul Füleki Gimnázium Elmesélek egy igaz történetet, amit személyesen éltem meg általános iskolai éveim alatt. Németórán történt, mikor bejelentette az osztályfőnök, hogy új tanárt kapunk. Mi persze ennek nem nagyon örültünk, mégis izgatottan vártuk az új tanárnőt. Másnap meg is ismertük őt, akit nevezzünk csak Juli néninek. Vékony, alacsony nő volt, szemüveges és jiagyon szigorú tekintettel meredt ránk a keret mögül. Később kiderült róla, hogy kedves és nagyon segítőkész tanár. Hamar megkedveltük őt. Eltelt pár hónap, s mi épp áp- riüs elsejét ünnepeltük, ami köztudottan a bolondok napja. Pár emberrel az osztályból kitaláltuk, hogy megvicceljük Juli nénit. Akkoriban kerültek forgalomba a Harry Potter-regényből ismert Bagoly Berti-féle mindenízű drazsék, s mi elhatároztuk, hogy ezzel kínáljuk meg a tanárnőt. Hamarosan el is jött a megfelelő pillanat. Az osztályban elkezdődött a tanítás, és Juh néni aznap nagyon meg volt fázva, köhögött és fájt a torka. (A ml legnagyobb szerencsénkre.) Az egyik osztálytársam udvariasan megkínálta ebből a mindenízű drazséból hivatkozva arra, hogy gyógycukor és majd jó lesz a torkára. Juli néni mindezt gyanútlanul el is fogadta, s mit sem sejtve bekapott egy szemet (köztudott, hogy a mindenízű drazsé számos ízt rejt, köztük van a fokhagymás, pacalos, májas és a kelkáposztás is). Juli néni, mint kiderült, egy roppant csípős darabot kapott be. Szerencsére nem lett belőle nagyobb probléma, a kis incidenst követően nem haragudott meg ránk, szerencsére volt egy morzsányi humorérzéke s a mi osztályunkat azóta különös módon szerette. Nagyőszy Lilla 11. D Sz.A.Gimnázium Némi cukor csodákra képes... Csípős segítség
