Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-19 / 92. szám
2008. ÁPRILIS 19., SZOMBAT 5 NÓGRÁD MEGYE Átlépve az osztrák-magyar határt, vadászembernek azonnal szemet szúr, hogy mezei nyúl mezei nyulat ér a keskeny szántóföldi táblákon - olyan vetés is van, amelyiken tizenötöt sikerül megszámolni! Aztán fácánt is látunk szépen, sőt a lóherében egy fogoly nyújtogatja a nyakát. Burgenlandot az elmúlt évtizedek fenyőtelepítései miatt gyantaországnak csúfolják az osztrákok. A Fertő tó környéki rész azonban - ami éghajlata miatt örökzöldek ültetésére nem a legalkalmasabb - egyenesen a nyúllal-fácánnal folydogá- ló vadász Kánaán... Akárhogyan is van, a sógorok tudhatnak valamit az apróvadról. Kesergünk a magunk szomorú állapotain, mármint azon, hogy nincs ennyi mezei nyúlunk, aztán a Lajtán átkelve Alsó-Ausztriába - elhagyva a történelmi Magyarországot - úgy tűnik a kocsi ablakából, hogy egy csapásra vége a nyúlbőségnek. A cél, Eckartsau innen már nincs olyan messze, de előtte át kell kelni a Duna jobb partjára. Több ágra szakadva, erdővel benőtt szigeteket kerülgetve, homokzátonyokat építve hömpölyög a híd alatt a folyam. Most békésnek tűnik, de az Alpokban eredő mellékfolyóinak nagy részét felvette már erre a szakaszra érve, ahol nem ritkák az áradások - tulajdonképpen a hídról az osztrák Gemenc egy darabkáját látjuk. Lajtán túl, Duna mentén, tanulmányúton A vadászok védőszentje, Szent Hubertus szobra a kastély egyik kiállításán Trófeák minden elképzelhető helyen A kastély belső udvara Trófeák és kitömött madarak a lépcsőházban Nyúllal-fácánnal folydogáló vadász Kánaán, a történelmi múlt emlékeivel A vadászkastély fő homlokzata Táj Eckartsauban Faragó Zoltán Magyarországról az Országos Erdészeti Egyesület vadgazdálkodási szakosztályának tagjai, akik mintegy negyvenen látogattak el az ausztriai tanulmányútra, még délelőtt érkeztek Eckartsauba - sokan igen hosz- szú utat tettek meg ezért itthon. A település Duna felé eső szélén, gyönyörű park közepén áll a Habsburgok egykori vadászkastélya, ma az Osztrák Állami Erdészet központja. (Számunkra érdekes, hogy Ausztriában - de Szlovákiában és Csehországban is - a nemzeti parkok nem önálló szervezetek, hanem az állami erdészeti társaságok működtetik őket.) A Habsburgok egykori kastélya előtt a Donau-Auen Nemzeti Park igazgatója, Gottfried Pa lisch fogadta a magyarországi vendégeket. Bemutatta munkatársait, majd röviden szólt a hely történelmi magyar vonatkozásáról, arról, hogy 1918 november 13- án IV. Károly itt írta alá azon nyilatkozatot, amelyikben lemond a magyar államügyek intézéséről. Az igazsághoz tartozik, hogy akkor még a magyar határ - mivel Burgenland nem létezett - lényegesen közelebb esett, mint manapság... A történelmünkből eckartsaui nyilatkozatként ismert esemény után pár nappal a szép, barokk épület az Osztrák Köztársaság tulajdonába került, majd pár hónap múlva a volt uralkodó innen indult száműzetésébe. A vendégek fogadása után a kastély könyvtárában a nemzeti park bemutatása következett. Amint megtudtuk, mintegy 36 kilométer hosszúságban és átla- gosan másfél kilométer szélességben nyúlik el Bécstől az osztrák-szlovák határig, területe 9300 hektár. Évente egymillió körül alakul a látogatók száma, többségük kutyasétáltató, kocogó, kerékpározó, kiránduló ember, nagy részük a közeli Bécs- ből. (A nemzeti park mintegy negyede az osztrák főváros köz- igazgatási területére esik. Másik negyede magán, fele pedig állami tulajdon.) A Duna bal partján száz évvel ezelőtt árvízvédelmi töltést építettek, ami itt nagy jótéteménynek bizonyult, hiszen megvédi a földeket az áradásoktól - ezen a tájon akár hatméteres is lehet a vízszintingadozás. A nemzeti park létrejöttét érdekes módon egy vízi erőmű építése körül kibontakozott, nemzetközivé terebélyesedett eseménysorozat váltotta ki. Talán még itthon is sokan emlékeznek arra, hogy 1984-ben a Hainburg közelébe tervezett létesítmény elleni társadalmi tiltakozás szinte maga után vonta a Bős-Nagymaros vízlépcső megépítése körül kialakult vitát. Az erőmű ötletének elvetése után, egy kilenc évig tartó folyamat eredményeképpen, 1996-ban alapították meg a nemzeti parkot. A környékbeliek a korlátozó intézkedések miatt kezdetben tiltakoztak ellene, de mostanra megtapasztalták előnyeit, ami elsősorban az idegenforgalom élénkülésében váltható aprópénzre. Egyébként meg a vadgazdálkodást a Lajtán túl vadvilág-me- nedzselésnek nevezik -, ha csak a mezei nyulak példáját nézzük, akkor mindegy, mi a neve, ügyesen csinálják. A vadgazdálkodás üzemtervezése pedig Ausztriában is tízéves periódus alapján működik. A nemzeti park vad- gazdálkodását elsősorban a látogatókhoz kellett igazítani. Bécs közelsége miatt nagy a terület zavarása, az élőhelyeket utak, vasutak szabdalják, a vad a váltóit - ezek az ő közlekedési útvonalai - nem tudja használni. Amint egy előadásból megtudtuk, ma már a vonalas létesítmények kivitelezésénél külön a vadnak szánt zöldhidak építésével próbálják a régi, akár évszázados váltókat megtartani. Ennek vizsgálatára megkezdték a gímszarvasok telemetriás jelölését is - a nyakra erősített rádióadó közvetíti a vad helyzetét, aminek alapján meghatározható az egész éves mozgáskörzete. (A jelölt bikák közül kettő áttévedt Szlovákiába, ahol valószínűleg golyó általi baleset érte őket...) A célok között szerepel a korábbi főváltók helyreállítása is, a vérfrissítés lehetőségeinek javítására. Az eredmények között hangzott el, hogy az őshonos, veszélyeztetett állatfajok közül a rétisas három-négy éve újra fészkel a területen. Régen azonban nem lehetett ritka, hiszen a feljegyzések szerint Rudolf trónörökös 1887-ben egyetlen nap alatt 30 példányt lőtt belőlük! A nemzeti parkban a növény- és az állatvilág megóvása azonos jelentőségű, egyenrangú ökológiai elemként kezelik a kettőt. Száz bekerített kontrollterületet kialakítva vizsgálják, hogyan terheli a környezetet a vadállomány, s ennek alapján állapítják meg az éves kilövési terveket is. Szinte csak a fiatal állományból lövik a szarvasbikát is, az őzet is, a szabályozásban elsősorban a tarvad létszámát igyekeznek apasztani. A vadbetegségek közül a sertéspestis és az amerikai óriás májmétely érinti érzékenyen a területet. Utóbbi köztes fajai, az iszapcsigák ugyanis áradáskor igen könnyen kikerülnek a vadnak a táplálékot szolgáltató rétek füvére. Ezért igyekeznek megkeresni a csiga gócpontokat, s azokat beerdősíteni, hogy lehetetlenné tegyék számukra az élet- feltételeket. Ez persze nem jelent végleges megoldást. A vad gyógyszerezése, mivel nincs etetés, nehézségekbe ütközik. A nemzeti park kezelésében lévő hullámtérben évente legfeljebb két vadászatot tartanak, ezeken 40-50 puskás vesz részt a környező vadásztársaságok föld- tulajdonos tagjai közül - ők szenvedik el a mezőgazdasági vadkár zömét. Ahhoz, hogy valaki részt vehessen egy ilyen vadászaton, évente egy igen magas követelményeket támasztó vadászvizsgát letennie, bizonyítva kiváló lőkészségét, majd az erdőben háromszori kimenetellel terepi ismereteit, végül pedig elméleti fel- készültségét. A vadászok így is megtiszteltetésnek veszik, ha részt vehetnek a nemzeti park úgynevezett leshajtásain, ami tulajdonképpen egy lassú, igen megfontoltan véghezvitt terelésnek tekinthető. A nehéz vizsgát úgy száz körüli földtulajdonos teszi le, közülük pedig sorsolják a szerencsés résztvevőket. Ezeken a terelővadászatokon csak a környékbeliek juthatnak lehetőséghez, más, akármennyi pénze is legyen, nem teheti! Érdekes módon az.elejtett vad trófeáját közcélokra használják fel, kastélyokat díszítenek velük, vagy iskolákba kerülnek szemléltetőeszköznek. Nem lövik a területen a rókát, a borzot, récefajokat, a fácánt sem. Ezek a földekre kiváltva szintén a környező társaságok zsákmányát gyarapítják, akárcsak a nagyvadfajok. A személyzet úgynevezett profi lesvadászatot folytat, s mivel etetés nem lehetséges, a váltó- ? kon igyekeznek elejteni a létszámfeletti vadat. A szaporulatot azonban a Duna tavaszi áradása eléggé erőteljesen szabályozza, általában a fele odavész ilyenkor. Ezután a kastély kincseinek megtekintése következett - nem ok nélkül vadászkastély Eckartsau, itt szinte minden a vadászatról szól, a freskótól a szarvasagancs csillárig, a falakon látható, zömmel az Osztrák-Magyar Monarchia területén zsákmányolt trófeáktól a kiállított étkészlet faragott szalvétegyűrűjéig... Azért IV. Károly történelmi jelentőségű eckartsaui nyilatkozatának másolta is kapott egy asztalt. Ebéd után a kastély régi gazdasági épületeit tekinthették meg a vendégek. Ezeket erdei iskolává és laboratóriummá alakították át, elsősorban bécsi és a főváros környékén élő gyerekek számára. Évente átlagosan ezren töltenek itt fejenként 200 euroért pár napot. A szállást az udvaron felvert sátrakban oldják meg. Búcsúzás után Haraszti Gyula, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgató-helyettese kérdésünkre elmondta, hogy a tanulmányút, remélhetőleg, egy hasznos kapcsolat kezdete lesz, egyben megköszönte a szervezést és tolmácsolást Törzsök Gyulának, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. fővadászának. Gottfried Pausch igazgató bemutatja a nemzeti parkot Jellegzetes kastélybelső
