Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-16 / 89. szám

2008. ÁPRILIS 16., SZERDA 11 SPORTTÜKÖR Ullrichot felmentették A bonni államügyészség fel­mentette a doppingvádak alól Jan Ullrichot, a Tour de France kerék­páros körverseny 1997-es győzte­sét, ugyanakkor Fred Apostel ügyész szerint a sportoló doppin­golt. Az államügyészség közlemé­nye szerint azért született meg a felmentő határozat, mert Ullrich vállalta, hogy összesen hat szám­jegyű összeget fizet be a dopping- ellenes harc támogatására, vala­mint az államkasszába. Ezenkívül az ügyészség úgy ítélte meg, hogy Ullrich hírneve a 21 hónapos vizs­gálat során nagyon súlyosan sé­rült, illetve kényszerű visszavonu­lása miatt - csapata, a T-Mobile a vizsgálat kezdetekor felbontotta a szerződését - több százezer eurós anyagi veszteség is érte. Ráadásul korábbi csapatai közül egyik sem tett ellene feljelentést doppingszer­rel való visszaélés miatt és senki sem vallotta azt, hogy biztosan tud­ja, a kerékpáros doppingolt. Ullrich rövid közleményében azt írta, nem tartott a bíróság^ eljárás­tól sem, ha nem zárják le az ügyet, akkor sem ítélték volna el, mert nem követett el semmilyen visz- szaélést A peren kívüli egyezséget és a több százezer euró befizetését azért vállalta, mert meg akarta kí­mélni a családját a további meg­próbáltatásoktól. , A rendelkezésre álló adatok alapján teljesen nyil­vánvaló, hogy Ullrich doppingolt” - mondta Fred Apostel bonni ügyész. „Az ügyész úr nagyon bátor, hogy ilyeneket mond” - jelentette ki Johann Schwerin, UUrich ügy­védje. Mit megbüntették LABDARÚGÁS. Az Olasz Labda­rúgó Szövetség fegyelmi bizott­sága 1000 euróra megbüntette Francesco Tottit, amiért sérte­gette a játékvezetőt a vasárnapi bajnoki mérkőzésen. Az AS Ro­ma csapatkapitánya azért kelt ki Nicola Rizzoli bíró ellen, mert amikor az első félidőben 0 0-ás állásnál gólhelyzetben lövésre készült, szerinte a bíró túl közel volt hozzá rossz helyezkedésé­vel, így megzavarta őt. Totti az eset után sárga lapot kapott, de sokan azért kritizálták Rizzolit, hogy ki kellett volna állítania a csatárt. A tabellán második és bajnoki címért küzdő fővárosiak végül 3 - 1-re nyertek az Udinese vendégeként. Romário visszavonult Romárió labdarúgás. Romário, a brazi­lok veterán iutballklasszisa beje­lentette, hogy végleg szögre akasztja a szöges cipőit. „Vége, nincs tovább. Tettem a dolgom, amíg csak bírtam, de most már el­köszönök a fiúktól. Mindent meg­kaptam ettől a játéktól, amiről csak egy labdarúgó álmodhat” - mond­ta Romário. A 42 esztendős csillag riói sajtókonferenciáján azt a DVD-t mutatták be, ame­lyen kilencszáz gólja látható. Saját számításai szerint ugyanis több mint ezer alka­lommal vette be az ellenfelek hálóját. Romário de Souza Faria, aki 1994-ben világbaj­nokságot nyert a brazil váloga­tottal, majd még abban az esz­tendőben az év játékosa lett a FIFA-nál, azt mondta, hogy a* búcsúmeccsét a legendás Maracaná Stadionban szeret­né lejátszani, és három koráb­bi csapata, a Vasco da Gama, a Fluminense és a Flamengo mezét viseli majd. A csatár, aki már többször bejelentette, hogy „végleg” visszavonul, novem­berben játszotta utolsó mérkőzé­sét. Később doppinggyanúba ke­veredett, ám végül tisztázták a vá­dak alól, mert a helyi legfelsőbb sportbíróság elfogadta a azon véde­kezését, hogy a lebukásához veze­tő finasterid nevű szert hajhullás ellen szedte. Időfutamok, remek eredmények KERÉKPÁR Egyéni időfutam-versenyek, amatőr országos bajnokság Csontos László jó formában indította a szezont Akár az Amatőr Kupa-sorozat állomásait tekintjük, akár az azon kívül szerveződő viadalokat, álta­lánosságban elmondható, hogy a március végi-áprilisi időszakban mindig túlsúlyba kerülnek az idő- futam-viadalok a mezőnyverse­nyekkel szemben. Nem történt ez idén sem másként, az elmúlt idő­szak három üyen jellegű rendezvé­nye közül kettőn részt is vettek me­gyénk kerékpárosai. A sort a már­cius 30-án megrendezésre került Budapest-bajnokság nyitotta, me­lyen a Tahitótfalu és Kisoroszi kö­zötti aszfaltcsíkot kellett teljesíte­ni, oda-vissza irányban egyaránt, melyet az utóbbi településen egy fordító beiktatásával oldanak meg a rendezők. A nógrádi színeket a Salgótarjáni HKE kerekesei képvi­selték, közülük Csontos László ér­te el a legjobb eredményt, összetett­ben 27. helyen ért célba az idén is igen népes, 259 fos mezőnyből. Mögötte nem sokkal lemaradva az abszolút 46. helyén Tóth Gábor ér­kezett, megemh'tendő még Lőrincz Bence eredménye, aki kategóriájá­ban 9. helyezést ért el. Az elmúlt hét végén került meg­rendezésre az Amatőr Kupa-soro­zat harmadik állomását jelentő amatőr időfutam országos bajnok­ság, melyet a Tarján-JJéreg-Bajna útvonalon rendeztek meg. Ezen viadalon is meg kellett küzdeni a nagy széllel, viszont az előbbivel ellentétben, ebben a pályában alig lehetett sík részeket találni. A via­dalra mintegy százötven verseny­ző látogatott el, így igencsak igye­kezni kellett azoknak, akik jó ered­ményt akartak elérni. Az legfiata­labbak és legidősebbek már meg­szokottan, itt is egy rövidebb távon versenyeztek, nekik 15 kilométert kellett minél hamarabb teljesíteni. A táv egyetlen nógrádi indulója, Király Kinga a nyitó tihanyi futa­mon szerzett aranyérem mellé egy újabbat gyűjtött be, kategóriáját megnyerve amatőr időfutam or­szágos bajnok lett, s az eredmény- hirdetésnél magára ölthette a cím­hez járó pólót is. Megyénk többi versenyzője a 30 kilométeres tá­von bizonyíthatott. Remek ered­ményt ért el Lőrincz Bence, aki bár a tavalyi győzelmét nem tud­ta megismételni, azért az idei év ezüstje is szépen csillog, főként annak tekintetében, hogy Bence ezen eredményét egy kategóriával feljebb érte el. A dobogó alsó foká­ra a jó formát mutató Gyurkó Ádám érkezett be, mindösszesen huszonegy másodperc hátrány­ban Bencéhez képest. Nagy Péterné számára a bronzérem ju­tott a felnőtt hölgyek között, amit tovább fényesít a tény, miszerint a második helyre beérkező ellenfél mindösszesen kettő másodperc­cel előzte le megyeszékhelyünk egyesületének egyik legjobb ver­senyző hölgyét. A legeredménye­sebb salgótarjáni ezen alkalom­mal is a remek formát mutató Csontos László lett, aki a legnépe­sebb kategória hetedik, az abszo­lút eredmények tekintetében pe­dig tizenharmadik helyen abszol­válta a versenyt Szerencsére az élet úgy alakította László hétvégé­jét, hogy az általa favorizált és ked­velt váci hegyi időfutam helyett mégis az amatőr kupa helyszínét választotta, és a többi hazai ver­senyzővel egyetemben remek eredményével jelentősen gyarapí­totta Amatőr Kupa-pontjainak szá­mát A kiváló rendezésű és prob­lémamentes időmérésű viadal vé­gén tehát több nógrádi dobogós­nak is tapsolhattak a résztvevők. A sorozat két hét múlva folytató­dik a tavaszi időfutamok sorát le­záró VU. Péti Nagydíjjal. Eredmények (zárójelben az ab­szolút eredmény). Tahitótfalu idő futam. Férfi 4-es korcsoport: 9. (123.) Lőrincz Bence, 12. (133.) Gyurkó Ádám. Férfi 5-ös korcso­port: 15. (27.) Csontos László, 23. (46.) Tóth Gábor, 32. (77.) Vertich Tamás. Férfi ács korcsoport: 38. (123.) Nagy Péter, 41. (133.) Lász­lók Zsolt Amatőr időfutam orszá­gos bajnokság. 15 km-es táv. Női 1- es korcsoport: 1. (ó.) Király Kinga. 30 km-es táv. Női 3-as korcsoport: 3. (94.) Nagy Péterné, 6. (112.) Czene Zsuzsanna. Férfi 4es kor­csoport: 2. (66.) Lőrincz Bence, 3. (69.) Gyurkó Ádám. Férfi 5cs kor­csoport: 7. (13.) Csontos László, 26. (54.) Kovács Norbert Férfi ács kor­csoport 20. (65.) Nagy Péter, mind­annyian a Salgótarjáni HKE ver­senyzői. ■ Kéri István labdarúgás. Tizenhat mérkő­zés óta veretlen a Győri ETO FC a jelenlegi élvonalbeli labdarú­gó-bajnokságban, ezzel a klub történetében csúcsot állított fel Egervári Sándor csapata. A Győr 1937-ben szerepelt először az első osztályban, 1960 óta pe­dig megszakítás nélkül tagja a legjobbak mezőnyének, ebben a tekintetben csak az Újpest elő­Új klubrekord zi meg az ETOt. A háromszo­ros bajnok, négyszeres kupa­győztes, BEK-elődöntős csapat történetében a mostani mene­telés is az aranylapokra kíván­kozik, ráadásul a sorozat még folytatódhat. A bajnokság első fordulójából elhalasztott Nyír­egyháza elleni mérkőzést 2007 augusztus végén játszották le és ezen 1 -0-ára veszített a győ­ri együttes. Azóta, vagyis a he­tedik fordulótól, a hazai pályán a Sopron ellen elért 1 - 1-től tart a veretlenség. Nem tartozik a sorba a tavasszal törölt FC Sop­ron elleni összecsapás, hiszen ott mérkőzés nélkül kapott há­rom pontot az ETO. SPORTTURMIX Csupa jó triatlon-liír ■* Japán, USA. Az olimpiai szereplés szempontjából fontos versenyen van túl két triatlétánk, Kuttor Csa­ba a 20., Szabó Zita pedig a 21. he­lyen végzett a Japánban, Isigakiban rendezett Világkupa­versenyen. Ezzel Kuttor előrelépett a kvalifikációs versengésben, Sza­bó pedig - aki már a viadal előtt is pekingi kvótát érő helyen állt - megerősítette kedvező pozícióját. Egy földrésszel tovább, az Egye­sült Államokban kettős magyar si­ker született az arizonai Ironman- viadalon Tempeben: a nők mező­nyében Csömör Erika, a férfiaké­ban Major József bizonyult a leg­jobbnak. A két győztes fejenként 12 ezer dollárt kapott a sikeréért Csömör és Major gyenge úszó ré­vén egyformán lassan kezdett az élcsoporthoz képest, de aztán előb­bi már a kerékpározás, utóbbi pe­dig a futás során zárkózott fele Mindketten kiváló maratoni futás­sal rukkoltak elő, ami meghozta számukra a szép sikert. Javuló formában öttusa. Balogh Gábor meg­nyerte az öttusázók madridi Vi­lágkupa-versenyét, mely jó jel a közelgő budapesti vb és az olim­pia előtt. Az egyéniben kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes Balogh már a 186 körös lövésze­tével kedvező helyzetbe került, az 1024 pontos kiváló vívásával pedig jelentősen megnőttek győ­zelmi esélyei. Úszásban hozta a saját átlagát, majd hibátlanul lo­vagolt, így a futás előtt már tete­mes volt az előnye. Ebből jócskán' meg is őrzött, azaz magabiztosan nyert. Kasza Róbert 12., Tibolya Péter pedig 16. lett. „Görbe" lesérült KÉZILABDA. Három-öt hétig nem léphet pályára Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának irányítója, aki a vasárnapi Halászi Takarék Magyar Kupa-döntőben - ahol mint ismeretes, csapata a Győ­ri Audi ETO KC 30-20 (16-12)- re verte a Dunaferrt - szenve­dett súlyos sérülést. A váloga­tottjátékos így a Bajnokok Ligá­ja elődöntőjében sem szerepel­het. Az orvosi vizsgálatok során kiderült, a kiváló kézilabdázó jobb bokájában két szalag telje­sen, míg egy részlegesen elsza­kadt, ezért lábát gipszbe tették. A sérülés ugyanakkor valószí­nűleg nem befolyásolja az olim­piai részvételét. Szép a ruha, jött és jön a pénz A sportos megjelenéssel nem lesz gond Peklngben Mint már lapunkban is emlí­tettük, a Magyar Olimpiai Bizott­ság (MOB) múlt szombati köz­gyűlésén számos fontos döntés megtárgyalása és elfogadása mellett többek között bemutat­ták a pekingi magyar résztvevők sportruházatát, melyet ki más, mint az „örökös házi beszállító”, az Adidas bocsát az utazó csapat rendelkezésére. További jó hír, hogy az olimpiai felkészüléshez szükséges állami források - ki­egészülve az extra plusztámoga­tással - már az év elején megje­lentek a szövetségek számláján, és a szükséges igazolások meg­érkezésével a további átutalás is akár azonnal megtörténhet. Ezt a közgyűlést követő hétfőn jelen­tette ki a sportot felügyelő önkor­mányzati és területfejlesztési mi­niszter, Bajnai Gordon. 2008­ban az olimpiai felkészülésre minden, a MOB és az érintett sportági szakszövetségek által kért 1,8 milliárd forint rendelke­zésre áll, sőt a sport-szakállam- titkár által szervezett őszi, mi­niszterelnöki találkozó óta a spe­ciális technikai igények kielégí­tésére, valamint a sportorvosi háttér biztosítására további ext­ra 660 millió forint költhető el. A Wesselényi Miklós Sport Közala­pítványhoz viszont még nem ér­kezett meg a 2008. évi január­március havi Gerevich- ösztöndíjak fedezete, valamint a Csanádi Iskola fenntartói támo­gatása. Ezt Török Ferenc, a köz- alapítvány kuratóriumának el­nöke közölte, hozzáfűzve, hogy a közalapítvány ezért az ösztöndí­jakat még nem tudja a sporto­lóknak és edzőiknek kifizetni. „A Kuratórium a szükséges dön­téseket már korábban meghozta, az iroda a kifizetésekre felké­szült. Kérjük az érintetteket, le­gyenek türelemmel, amint a fe­dezet az önkormányzati minisz­tériumtól megérkezik, az átuta­lások azonnal megkezdődnek”, így az elnök. Ugyancsak várni kell még a Magyar Paralimpiai Bizottság esetében is: a támoga­tás és az átutalás csak akkor tör­ténhet meg, ha a bizottság a ta­valyi támogatásokkal elszámol és azt a tárca elfogadja - jelentet­te ki a miniszter. - Valóban volt elmaradásunk a tavalyi támoga­tások elszámolásával, de már le­adtuk. Ha a tárca elfogadja, ak­kor rövid időn belül megkapjuk a még hiányzó összegeket” - re­agált a fentiekre Gömöri Zsolt, az MPB elnöke. ■ (sts) Megyénk MOB-kiildöttánek, Básti István olimpiai bajnokunknak is tet­szett a bemutatott sportruházat

Next

/
Oldalképek
Tartalom