Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-08 / 58. szám

2 2008. MÁRCIUS 8., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE A SZÉP MAGYAR BESZÉD HÍVEI Salgótarján. A Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd megyei döntőjét rendezték meg március 7-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A megmé­rettetés résztvevőit a zsűri elnöke, dr. Gréczy Zsoldos Enikő, Kazinczy­-érmes nyelvész, a Miskolci Egyetem tanára köszöntötte. Véleménye szerint az internet, az sms, a skype és az msn világában öröm, hogy vannak fiatalok, akik hir­detik, hogy hívei a szép magyar beszédnek. A zsűriben Bódi Györgyné dr., a könyvtár igazgatója és Tóth Norbertné, Péchy Blanka-díjas tanárnő is helyet foglalt. A verseny első részében egy szabadon választott szöveget olvastak fel a tanulók, a második fordulóban pedig a Kazinczy- -díj Alapítványi Bizottság által küldött, országosan egységes és csak a versenyen kézhez kapott szöveg felolvasásával kellett bizonyítaniuk felkészültségüket. Útlevél zöldségnek, virágnak M.J.____________________________ Egyfelől nyílik, szerkezetében egysze­rűsödik ez a világ, másfelől ugyanak­kor, szigorít, korlátoz, s ezt olykor éppen a szabadság, a korlátok csökkenése kí­vánja meg. A növénytermesztés is ré­szese efféle folyamatoknak, alapvetően az élelmiszerbiztonság érdekében. Ré­gebbi és új keletű előírásokat egyaránt be kell tartaniuk azoknak, akik értéke­sítésre állítanak elő mezőgazdasági ter­mékeket. Többé-kevésbé ismeretes, hogy szőkébb pátriánk nem jeleskedik a zöldségfélék termesztésében, ami ná­lunk kapható, azt máshol állítják elő. Évről évre kevesebben, de azért Nógrádban is piacoznak még, egyesek azt vallják, a kötelező előírások folya­matos gyarapodása miatt elmegy a kedvük ettől a munkától. Hiszen nem elég, hogy permetezési naplóval kell rendelkeznie az árusnak, újabban már a növényútlevelet is kérhetik tőle... Mi­re jó mindez? - méltatlankodnak olykor az érintettek. Ugyanezt a kérdést a tájékozódás igényé­vel tettük fel dr. Koncz László­nak, a megyei növény- és talajvédelmi szol _gálat igazgató­jának, aki elő­ször a perme­tezési naplóval kapcsolatban igazított el. Mint mondta, koránt­sem új keletű szabá lyozás írja elő a növényvédő szerek használatának pontos dokumentálását az élelmi­szerbiztonság követel­ményei, a növény- egészségügy és a ta­lajvédelem érdeké­ben is. Magyarorszá gon a forgalmazás és a használat végzettséghez kötött. Ennek megfelelő­en bizonyos szereket csak megfelelő képzettséggel lehet alkalmazni. A nap­ló igen fontos például azért, mert felvi­lágosít arról: nem frissen permetezett ár.u kerül-e piacra? Ugyanis, mint isme­retes, a védőszerek kijuttatása után meg­határozott ideig tilos a növényt vagy ter­mését fogyasztani. A növényútlevél frisebb „kötelező,” a schengeni csatlakozás, az áruk szabad mozgása kapcsán vált szükségessé, mégpedig az adott termék nyomon kö­vethetősége érdekében. Természetesen ez is a fogyasztót védi, hiszen segítségé­vel szükség esetén kideríthető a szár­mazás, illetve a beszerzési hely. Dr. Koncz László megjegyezte, hogy az előírások betartását ügyfélbarát módon kell ellenőrizni. Va­gyis a termelővel, a gazdá­val azt kell éreztetni, hogy neki is érdeke az, hogy min­den rendben legyen a termék­kel, amit értékesít. Friss diplomával a kézben... (Folytatás az 1. oldalról) „A tudás tőkébe történő befektetést választó” újdonsült közgazdászoknak útravalóul egyebek mellett a követke­ző gondolatokat fogalmazta meg: a megszerzett tudást mozgósítani kell, de eközben igazából meg is kell tanul­niuk a szakmát. A diploma ugyanis csak belépő, ha úgy tetszik, jogosít­vány a pályára, az igazi tudást kizáró­lag gyakorlat révén lehet majd meg­szerezni. Végül a közelmúltban el­hunyt Szabó Magdát idézte: „Tanuld meg a szakmát, egyáltalán: tanulj meg minden megtanulhatók Nem állítom, hogy elvágja az utadat, ha műveletlen vagy. csak gyakran zavarba hoz majd és megszégyenít a tény. A tudás prak­tikus plusz az életedben.” Az igazgató szólt arról is, hogy a sta­tisztikák szerint a végzősök fél éven be­lül el tudnak helyezkedni. Hozzátette, más kérdés, hogy a munkahelyet meg is kell tudni tartani, miközben az isko­lák sok-sok további diplomást bocsáta­nak ki. Ezzel összefüggésben megemlí­tette azokat az emberi értékeket, melyek a pályán maradáshoz is szükségesek. A diplomák átvétele után a búcsú­zok köszöntek el a főiskolától, végül a műsor hangzott el. * * * Virágcsokor, mosolygó arcok, egyik- -«másik tekintet meghatottságról árul­kodik. Újra előkerülnek a fényképező­gépek, az ifjú közgazdászokat a csalá­dok, rokonok gyűrűje veszi körül. Kü­lönleges a pillanat: a tegnap és a hol­nap határán, még csaknem felhőtlenül, bizakodva, „belépőjükkel” a kézben, de már új útra léptek a közgaszdászok. Milyen ez az út? Ho­mályos? Egyértelmű? Azzal a kemény- fedeles okmánnyal si­került már bebocsátta- tást nyerni, álláshoz jutni? Homyák Bernadett és Garai Beáta - mindket­ten Szabolcs-Szatmár- Bereg megyeiek - ezt az akadályt is jól vette, bár egyikük sem tér vissza szűkebb pátriá­jába. Bernadett a gya­korlatai révén tett szert állásra, mégpedig Vá­cott, az IBM magyaror­szági vállalatánál. Beá­ta útja pedig innen Egerbe, egy köny­velőcéghez visz. Halált okozhat a hiányzó házszám Bosszúságot és gondot okozhatnak a hiányzó házszámok. Információ­ink szerint az ország több városában, egyebek mel­lett Szegeden és Debre­cenben is pénzbírsággal sújtják mindazokért a ház- tulajdonosokat, akik vala­milyen oknál fogva nem jelzik a házszámot az épületen. Mint megtud­tuk, az utcanévtáblák el­helyezése az önkormány­zat feladata, a szám fel­tüntetése azonban a la­kók kötelessége és érdeke is. Hiszen előfordulhat, hogy például a mentők­nek keresniük kell a megadott címet, és így nem jutnak el időben a beteghez. NégFáámge. - Az utcákat még megtaláljuk, hála a gépkocsive­zetőinknek, akiknek az agya szinte egy térkép, viszont a ház­A mentősök sok esetben ajándékba kapják a navigációs rendszereket. A Blaupunkt már többször lepte meg az OMSZ-t készülékekkel, igaz azokat gyakran - akár a mentőautók föltörésével is - ellopják az autókból. számokat nehezebb beazonosí­tani - mondta el Nagy József, Nógrád megyei vezető mentő­tiszt. Aki szerint nem csak a mentősöknek, de a tűzoltóknak és a rendőrségnek is sokszor problémát okoz, hogy nincsenek kinn, vagy a régi számozás sze­rint szerepelnek a házszámok.- Értékes perceket veszítünk a kereséssel, amikor egy-egy életveszélyes állapotban lévő be­teghez sietünk, hiszen minden perc számít - fogalmazott a ve­zető mentőtiszt, majd hozzátette: a halál beállta után négy percig van esély a „ teljes visszatérés­re”, a pontos cím megtalálása te­hát életekbe kerülhet. Arra a kérdésünkre, hogy az önkormányzatok tesznek-e vala­mit a probléma megoldása érde­kében, Nagy Józseftől azt a vá­laszt kaptuk, hogy eddig hiába jelezték a házszámok hiányát, senki nem tett semmit.- Gyakran előfordul, hogy el­megyünk a segítségre szoruló háza előtt, akinek sokszor a ne­vét sem tudjuk, ez tovább nehe­zíti a mentést - fogalmazott a mentőtiszt. Hozzátéve: sokat se­gítene, ha a ház előtt állva egy hozzátartozó vagy szomszéd je­lezné, ott várják a mentősöket.- Éjszaka még nehezebb a helyzetünk, előfordul, hogy olyan házakba csöngetünk be, ahol vi­lágosságot látunk, hogy útbaiga­zítást kérjünk - fejtette ki Nagy József, akitől megtudtuk azt is, hogy az adományozóknak kö­szönhetően az összes esetkocsit és néhány mentőautót is elláttak GPS navigációs rendszerrel. A házszámtáblák pótlása tehát a betegek és a sérültek érdeké­ben sürgető feladat, hiszen soha nem tudni, hogy kinek lesz szük­sége legközelebb segítségre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom