Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-28 / 73. szám

4 2008. MÁRCIUS 28., PENTEK NÓGRÁD MEGYE Micimackó és a bődön Bátonyterenye. A Bátonyterenyei Óvoda központi óvodája a Mici­mackó tagóvoda a Váci Mihály úton. A 35 éve épült intézmény kertében az útról jól látható a 15 éve névadónak választott mese­alak: Micimackó mélytengeri mészkőből Sz. Nagy Mária által alkotott figurája. November 13- án, a szoboravató évfordulóján minden évben „nagy esemé­nyek” zajlanak. A versek, éne­kek mellett a mézesbödön, mé­zeskalács-kereső verseny izgal­ma, a csoportszobában Mici­mackó kuckója, megannyi csoda az összetartozás szép érzésének megteremtéséhez. Molnáráé Ja­kab Mária tagóvoda-vezetőtől tudjuk mindezt, mint ahogy ő mutatja be életüket, tevékenysé­güket. Hat óvodapedagógus, három dajka (s lévén az igazgatóság is itt működik, az igazgatónő és óvodatitkár) várja a 93 kisgyer­meket három vegyes életkori szervezésű csoportba, ahol meg­valósítják a családi, testvéri együttlétet. Hívogató, dinamiku­san változó, fejlődő, esztétikusán díszített, interaktív, képességfej­lesztő eszközökkel felszerelt cso­portszobákba, melyek igazod­nak a gyermekek egyéni szük­ségleteihez, életkori és egyéni sa­játosságaihoz. Az óvodában kom­petencia alapú nevelés folyik, mely szerint a valódi tudás az, amit a gyermek maga fejt meg, cselekvésen keresztül sajátít el, amit képes alkalmazni képessé­gei, készségei által. Komplex fej­lesztési tervük az ősmagyar kul­túra jelképrendszerében találha­tó meg, s a négy őselem szerint tagolható, négy téma szerint cso­portosítható. Ezek a család, élő­élettelen világ, jeles napok, kö­zösségi nevelés-egyéni bánás­mód. Speciális feladatok ellátá­sára is vállalkoznak, mint a logo­pédiai ellátás, gyógytestnevelés, angol nyelvi kommunikáció, víz­hez szoktatás-úszás, infokom­munikációs nevelés (számító­géppel való ismerkedés), erdei óvodai programon való részvé­tel. A szülők bevonását a progra­mok nyitottságával biztosítják. A Micimackó óvodában zajló szakmai munka hagyományosan jelentős részét képezi a minden­kori pályázási lehetőségek ki­használása. Jelenleg a Heves me­gyei pedagógiai intézettel közös konzorciumban a kompetencia alapú nevelés bázisóvodájává ala­kulás időszakát éli az intézmény Eltökélt szándékuk, hogy nem csak a kistérségben, de az egész megyében előadások, bemutatók során megismertessék ezt a mód­szert, előnyeit, lehetőségeit. A megyei közalapítványtól a tárgyi feltételek javítására nyertek je­lentős összeget szakmai napok támogatására. Országosan sike­res pályázat az integrációs óvoda­fejlesztő program keretében több mint nyolcmillió forint elnyerése képességfejlesztő játékokra, vagy uszodabérletre. (óné) Fejedelmi vezércsillagunk... A ma embere is meríthet abból, amit II. Rákóczi Fe­renc tündöklő' életútja felmutat, csillaga bátran lehet vezérlőnk. Példájára tekintve ne legyünk mi se kö­zömbösek egymás iránt, s legyenek álmaink. Éljünk, tegyünk abban a hitben, hogy magunk is képesek va­gyunk a jóra. A névadó emlékére rendezett közelmúlt- béli ünnepélyen ezeket a gondolatokat fejtette ki be­szédében a Rákóczi iskola tagintézmény-vezetője. M.J.______________________ Salgótarján. A névadó emlékére rendezett ünnepélyen a fenü gondolatokat is kifejtette ünne­pi beszédében a II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola tagintéz­mény-vezetője. A Rákóczi-hetet záró esemény a nyolcadikosok műsorával kezdődött az iskola tornatermében. A folytatásban is ünnepi gondolatok fogalma­zódtak meg Fenyvesi Gábor tol­lából. A város alpolgármestere - aki hivatalos ügy miatt ma­radt távol - ezúttal a rendezvé­nyen felolvasott levélben gratu­lált az intézmény közösségének a nemes hagyomány, a Rákóczi- kultusz színvonalas ápolásáért. Ezután Nádasdi Csilla tagintéz­mény-vezető mondott beszédet, melyben megemlékezett a gyermek Rákócziról, aki ifjúko­A diákok tisztelik az iskola hagyományait Az ünnepélyes díjátadás pillanatai rától a szabadság kivívása mel­lett kötelezte el magát. Sorsa összefonódott Magyarország történelmével. A magyar ren­dek vezérlő fejedelme nyolc évig tartó küzdelem élére állt. S bár ezalatt a kurucok több vere­séget szenvedtek, mint ahány­szor győztek, mégis mindazzal, amit elértek, az ország számára különleges helyzetet teremtet­tek. Nádasdi Csilla arra biztatott, hogy a szabadságharc sok tekin­tetben kiemelkedő alakjának el nem homályosuló példáját te­kintve a mai felnőttek, fiatalok, gyerekek is lehetnek Rákóczi kö­vetői humánus magatartással, mások melletti kiállással, em­bertársaik iránti együttérzéssel. Az iskola nyolc éve alapította a Rákóczi-díjat, melyet kiemel­kedő munkáért tanárnak, diák­nak azóta évente odaítélnek. Ez alkalommal Gordosné Tőzsér Ág­nes tanító és Simon Gergő tanu­ló vehette ezt át. Ezek után az egyhetes eseménysorozat ered­ményeit hirdették ki. A megyei olvasási verseny résztvevői kö­zül hárman különdíjat kaptak, az első helyezett a Gagarin isko­la diákja lett. Történelmi ismere­tekből a rákóczisok mutattak fel a legtöbbet. Rajzversenyen egy szécsényfelfalui harmadikos és egy rákóczis tanuló remekelt. A továbbiakban az informatikai, közlekedési, a matematikai, an­gol és német nyelvi megmérette­tés teljesítményeit értékelték. A költségvetésről civilekkel Salgótarján. A 2008. évi költség- vetéséről tájékoztatta a civil szervezetek képviselőit Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester azon a fórumon, amelyet a város önkormányzata és a Nógrád Megyei Civil Szol­gáltató Központ hívott össze a megyeszékhelyen a közelmúlt­ban. Mint kiderült, a közgyűlés februárban olyan költségvetést fogadott el, amelyben a város rendelkezésére álló anyagi for­rások és a felhasználásuk egyensúlyban vannak, de jelen­tősek a feszültségek. Ilyennek mondta a polgármester, hogy a kötelező feladatok nőttek, az ál­lami források azonban csök­kentek. Egyre nagyobb problé­mát jelent az is, hogy az elmúlt években a város fokozatosan felélte tartalékait, más új forrá­sokat nem sikerült mozgósíta­ni. Ha a szemléleten és gyakor­laton nem sikerül változtatni, előfordulhat, hogy a város csőd­közeli helyzetbe kerül. * Ezért az önkormányzat 1998- ig visszamenőleg elemezte a vá­ros helyzetét és erre alapozva ki­dolgozzák a város működési struktúráját. A szakmai munka elkezdődött, az év második felé­re elkészülnek vele. Ebben a munkában számolnak a civil szervezetek támogatásával is. A szociális és egészségügyi el­látásra 1331 millió forintot szán a költségvetés. Ennek legna­gyobb részét - 975 millió forin­tot - szociális segélyezésre és gyermekvédelemre fordítják. Az oktatási-nevelési feladatokra 3906 millió forint jut. A város „üzemeltetésére” 370 millió fo­rint van, míg fejlesztésére 775 millió. A tájékoztatót követően egy­fajta párbeszéd kezdődött Székyné dr. Sztrémi Melinda, Eötvös Mihály alpolgármester és a civil szervezetek képvise­lői között. A pályázati lehetősé­gekről szólva az alpolgármes­ter elmondotta, az idén kétmil­lió forintot szavazott meg a köz­gyűlés a civil szervezetek tá­mogatására, 200 ezer forintot a városi civil kerekasztal műkö­désére fordítanak. Szó esett még többek között a város tisz­taságáról és a közbiztonságról, az utóbbi javítása érdekében to­vábbi térfigyelő kamerákat sze­relnek fel. Körkép a salgótarjáni piac 13. heti áraiból élő busa 360 Ft/kg bőrös malaclapocka 649 Ft/kg csirke alsócomb 599 Ft/kg műbeles virsli 499-729 Ft/kg csirke pizzasonka 869 Ft/kg alma starking 399 Ft/kg alma idared 299 Ft/kg narancs ­219 Ft/kg eper (250 g) 300 Ft/cs. saláta 180 Ft/fej hónapos retek 160 Ft/cs. újhagyma 100-130 Ft/cs. paradicsom 499 Ft/kg tv-paprika 70-80 Ft/db hegyes erős paprika 75-120 Ft/db vöröshagyma 149 Ft/kg karalábé 100-150 Ft/db fejes káposzta 149 Ft/kg sóska VflBHH 700 Ft/kg spenót 600 Ft/kg 25-34 Ft/db termelői tej 160 Ft/liter savanyú uborka •' 500 Ft/kg Az árak tájékoztató jellegűek! Együtt a fogyasztókért Salgótarján. Március 15-e, a fo­gyasztók világnapja alkalmából az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) Nógrád Megyei Szervezete rendezvénysoroza­tot szervezett fogyasztók hetei elnevezéssel - tudtuk meg Tari Ottótól, az OFE megyei elnöké­től. Aki szerint számtalanszor előfordul, hogy olyan terméket „sóznak” a vásárlóra, amit a fo­gyasztói jogok ismeretében nem tehetnének meg a kereske­dők. Dr. Pongó Erik, a Nógrád Me­gyei Békéltető Testület elnöke el­mondta, egyre több panaszos fordul hozzájuk. Mint kiderült, a szervezet leghatékonyabb eszkö­ze, hogy a bepanaszolt vendéglá­tóegységek, kereskedők nevét a Szociális és Munkaügyi Minisz­térium honlapján tünteti fel.- A közelmúltban átalakult a ADÓSAROK Nemzeti Fogyasztóvédelmi Ha­tóság (NFH) szervezeti felépíté­se - mondta el Szomszéd Tamás, az NFH Észak-magyarországi Regionális Felügyelőség salgó­tarjáni kirendeltségének vezető­je. Majd hozzátette: a jövőben a fogyasztói panaszok kezelését és megoldását a békéltető testüle­tek és a folyamatosan alakuló fo­gyasztói irodák, illetve az OFE szervezetei látják el. Segíthet a könnyítési kérelem A jogszabály kérelem alapján •lehetőséget biztosít valamennyi adózó részére fizetési könnyítés engedélyezésére, amely egy­részt részletfizetést, másrészt fi­zetési halasztást takar. A rész­letfizetés a tartozás részletek­ben, míg a fizetési halasztás ké­sőbbi időpontban történő egy­összegű megfizetését jelenti. A fizetési könnyítés kizárólag az adóhatóságnál nyilvántartott (bevallott vagy jogerős határo­zattal megállapított) kötelezett­ségre engedélyezhető, jövőben megfizetendő adóra nem. A fize­tési könnyítés engedélyezése nem „jár” automatikusan, az adóhatóság mérlegelési jogkö­rében a törvényi feltételek fenn­állása alapján dönt. A törvény e jogintézmény al­kalmazásához feltételeket hatá­roz meg, melyeknek együttesen kell teljesülniük. Tényleges fize­tési nehézségnek kell fennállnia, mely átmeneti jellegű, valamint ezen állapot kialakulása ne le­gyen az adózónak felróható, vagy annak elkerülése érdeké­ben úgy járjon el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható. Magánszemélyek esetében a fel­róhatóságtól el lehet tekinteni, ha az adózó igazolja vagy való­színűsíti, hogy az adó azonnali vagy egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintet­tel aránytalanul súlyos megter­helést jelentene. A fizetési könnyítési eljárás az adózó vagy meghatalmazottja kérelmére indul, melyet a ma­gánszemély állandó lakóhelye szerinti, vagy gazdasági tevé­kenységet folytató egyéni vállal­kozó, jogi személy, egyéb szerve­zet székhelye szerint illetékes Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hi­vatalnál lehet benyújtani. A ké­relem illetékköteles, melyet az eljárás kezdeményezésekor az adóhatóság illeték-bevételi számlájára kell megfizetni. Az eljárási illetéket a bankszámla- nyitásra kötelezett adózók csak átutalással, a számlanyitásra nem kötelezett adózók pedig postai úton, illetőleg átutalással egyaránt rendezhetik. Az első fokú államigazgatási eljárás illetéke 2200 forint. Egy beadványban több adózó által előterjesztett kérelem esetén az illetéket valamennyi kérelmező­nek külön-külön kell megfizet­nie. Az illetékkötelezettség akkor is fennáll, ha az adózó a kérelmet nem a hatáskörrel rendelkező hatósághoz nyújtja be, ha az a kérelmet elutasítja, valamint, ha a kérelmező az első fokú határo­zat meghozatala előtt a kérelmet visszavonja. Ha ugyanabban az ügyben új eljárás indul, az illeté­ket ismételten meg kell fizetni. Ha az eljárási illetéket nem vagy nem a teljes összegben fize­tik meg, az adóhatóság a hiány­zó illeték és mulasztási bírság összegét határozattal közli. Ha az eljárás kezdeményezésekor fennálló eljárási illetékfizetési kötelezettségét a kötelezett felhí­vás ellenére egyáltalán nem, vagy nem teljes mértékben, vagy nem a megszabott határidőben teljesítette, a meg nem fizetett il­leték 100 százalékáig terjedő, de legfeljebb 100 ezer forint mulasz­tási bírság szabható ki. Annak a természetes személy adózónak, aki kereseti, jövedel­mi és vagyoni viszonyai miatt az eljárási költséget nem képes vi­selni, kérésére költségmentes­ség engedélyezhető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom