Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-26 / 71. szám
12 SPORTTUKOR 2008. MÁRCIUS 26., SZERDA A hajón kell maradni Hóviharban rajtolt az első futam tájfutás Nógrád Nagydí] a Mátrában A Salgótarjáni Dornyay SE az elmúlt hét végén rendezte meg a III. Nógrád Grand Prix nemzetközi részvétű kétfutamos tájfutó rangsoroló versenyét. Az első versenynapon Miskolc, Nyíregyháza, Eger, Szolnok, mintegy nyolcvan tájfutója a hirtelen bekövetkezett szeszélyes időjárás miatt gépjárművel nem tudta elérni a kaszabréti versenyközpontot. így az eredetileg bene- Novotnl Tiborné balassagyarmati szenior versenyző vezett 330 induló sem hátrált meg a rendkívüli időjárástól Úszás. Az érmek számát (8) és azok megoszlását - 3 arany, 3 ezüst, 2 bronz - tekintve is az egyik legsikeresebb Európa-baj- nokságán van túl a magyar úszósport. A még március 13-án rajtolt és - a sportági Eb-k 1926 óta íródó történetében eleddig páratlan módon - húsvéthétfő estéjén zárult hollandiai kontinensviadal meny- nyiségi mutatói mögött komoly minőség is áll. TüdniiUik a magas számú dobogós jelenlétet úgy érték el a 22 tagú csapat „zászlóshajói”, hogy még kiheverni sem maradt idejük az idei második külföldi edzőtábor megpróbáltatásait, érdemi pihenés nélkül már jönniük is kellett Eindhovenbe. Vagyis - ahogyan Kiss László szövetségi kapitány fogalmazott az Eb zárásakor: - „Munkából jöttek”, az olimpiai felkészülés közepette, s annak egyik állomásaként szerepelt a szokatlanul év eleji időpontban rendezett idei Eb-n a válogatott, amely a földrész nemzetek közötti medálgyűjtő különversengésé- ben is igen előkelő helyen, ötödikként végzett. Többen remekeltek ezen a viadalon. Mindenekelőtt Cseh László, a vegyes úszás európai uralkodója, aki előbb 200-on, majd 400-on - utóbbin ragyogó, 4:09.59 perces kontinenscsúccsal - védte meg címeit Az Eb általa nyert, pillanatnyilag utolsó magyar medáljával egyszersmind 152 darabosra bővült a sportági Eb-érmek összmennyisége (60 arany, 54 ezüst, 38 bronz). A kolLabdarúgás ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS: Bátorfalva (szlovák) - Szécsény 1-8 (1-4). Szécsény: Puruczki (Horváth) - Rácz (Rádi Roland), Széles, Végh F., Nándori - Lászlók, juhász, Kelecsényi, Ökrös (Rádi Richárd) - Galcsik, Babcsán (Oláh J.). Edző: Pénzes István. Gl.: Galcsik (4), Nándori, Rádi Roland, Ökrös, Lászlók. Trezeguet a keretben labdarúgás. Raymond Domenech, a francia labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya utólag meghívta a maliak és az angolok ellen készülő bő keretébe David Trezeguet-t A luventus futlekcióból „aranyos” részt vállalt a históriai súlyú - merthogy Eb-n először szereplő - 800 m gyors győztese, Kis Gergő, míg a többi dobogós közül a kapitány külön is méltatta a csapat legiiatalabbját, a 200 m pillangón hihetetlenül bátor versenyzéssel második 17 éves Kovács Emesét „Alakul az a csapat, amely két-három olimpiára is jó, sőt kiváló lehet Az is biztató, hogy 14 országos csúcsot állítottak fel versenyzőink, több számban duplán is voltak döntőseink, összesen 21 döntős helyünk jött össze, újabb olimpiai szinteseink lettek, úgyhogy bizakodva várhatjuk már a pekingi olimpiát is. A magam részéről tisztességes, becsületes munkát ígérhetek ezután is, remélem, a folytatás is visszaigazolja, hogy jó úton járunk. Úgy is fogalmazhatnék, hogy rajta vagyunk a hajón mi is, amely halad, s rajta is akarunk maradni” - nyüatkozta Kiss László. Az éremtáblázaton Magyarország az ötödik lett Oroszország (8 arany, 6 ezüst, 5 bronz), Franciaország (5,4,3), Olaszország (4,4,5) és a házigazda Hollandia (4,3,3) mögött Összesen 24 ország úszói állhatták dobogóra. Az eindhoveni összképhez tartozik, hogy a társsportok közül műugrásban is született egy magyar érem: Barta Nóra az í méteres szám döntőjében végzett a második helyen. Megemlítendő még, hogy a 29. Eb-n 6 vüágcsúcs és - Cseh Lászlóéval együtt - 12 Euró- pa-rekord született. ballistája 2007. szeptember 12-én öltötte magára legutóbb a nemzeti együttes mezét A szakvezető azután küldött neki meghívót, hogy a lyoni Karim Benzema vasárnap, a Paris Saint-Germain elleni bajnoki mérkőzésen térdsérülést szenvedett A vüág- és Európa- bajnok Trezeguet nem tartozik Domenech kedvencei közé, eredetileg még a nagyon bő, 39 fős - csütörtökön közzé tett - listára sem fért fel. Döntetlen a záró meccsen SOPRONI UGA. A REAC 2-2-es döntetlent ért el a Győr ellen a labdarúgó Soproni Liga 20. fordulójának záró mérkőzésén. közül a déli hóviharban már csak 250-en tudtak rajthoz állni. A 15 cm-es hóban lezajlott I. futam indulói között voltak a Mátrában edzőtáborozó felnőtt, junior, ifjúsági és serdülő válogatott keret tagjai is. A külföldieket ezúttal a szlovákok és finnek képviselték. Természetesen ilyen időjárás közepette a pályakitűzők - Erdélyi Gyula, ifjú Pelyhe Dénes, Pelyhe Dániel - által betervezett győztesidők nem tudtak valóra válni. Megyénk tájfutói közül az első napi futamon Baksa Bence, Palkovics Éva, Nagy Krisztina, Cserki Soma, Diószegi Bálint (St. Dornyay), Zentai József (HUFEZE Pásztó) és Kordics Edit (Bgy. Medosz) tudott nyerni. Második napon a nógrádiak közül már csak a lányok vitték a prímet, ugyanis a befejező fupeking 2008. Szabadlábra helyezték azt a három francia tiltakozót, akik hétfőn megzavarták az olimpiai lánggyújtási szertartást a görögországi Olümpiában. A Tibet szabadságáért tüntető aktivisták - a Riporterek határok néltamon a balassagyarmati Kovács Borbála és három salgótarjáni, Cseh Anett, Palkovics Éva, Bállá Brigitta tájfutónak sikerült futamgyőzelmet szerezni. Érdekesség, hogy két fiatal nógrádi élversenyzőnk, Koós Diána és Fehérvári Zsolt ezúttal már a felnőttek között mérette meg magát, sikerrel. Az eredményhirdetésen a tiszteletdíjakat, érmeket, kü- löndíjakat Sramkó Tibor, a versenybizottság elnöke, Stuller András, Mátraszentimre polgármestere és Sisák Imre, Pásztó város polgármesterének, a rendezvény fővédnökének a megbízásából a helyszínen dr. Becsó Károly, Pásztó alpolgármestere - korábban aktív tájfutó versenyző - adta át a megérdemelt győzteseknek. A nógrádiak közül Zentai Jókül nevű szervezet tagjai egyikének sikerült eljutnia a pódiumig, ahol éppen Liu Csi, a pekingi játékok szervezőbizottságának (BOCOG) elnöke beszélt. A demonstráló egy zászlót mutatott fel, amelyen az olimpiai ötkarika zsef a versenyrendezőség kü- löndíját kapta. A kétfutamos versennyel egy időben lebonyolított, Goldmann Róbert által szervezett mikrosprint tájfutó verseny férfi-női abszolút versenyszámát a válogatott keret fővárosi tagja, Tibay Ilona, illetve férfiaknál Erdélyi Gyula nyerte. Eredmények. N21A: 3. Boros Anna 43:19. N14C: 1. Cseh Anett 17:51. Nyüt 3. Győri Judit 46:38. F16B: 2. Kovács Sebestyén (Bgy. Medosz) 23:16. Nógrád Grand Prix összetett végeredménye. F21A: 1. Zsebeházy István (MOM Hegyvidék Budapest) 143:52 ... 9. Fehérvári Zsolt 182:31 ... 11. Kovács Gábor (Bgy. Medosz) 226:54. N21A: 1. Makrai Éva (Zalaegerszegi TC) 113:05... 6. Koós Diána 173:35. F21BR: 1. Uhlir Péter (Zalaegerszegi TC) 75: 45, 2. Hugyecz Zoltán (HUFEZE-Pásztó) 91: 20 ... 4. Reviczki Zsolt (HUFEZE- Pásztó) 95:39. F18A: 1. Diószegi Bálint 143:26. N18A: 1. bilincsekből áll, miközben a rendőrök közbeléptek és elvezették. „Nem a görögök megsértése volt a célunk, mi a kínai rezsim ellen akartunk tiltakozni” - mondta az előállított tüntetők egyike. A fáklyát vasárnap veszi át Athénban Váradi Enikő (Egri Spartacus) 161:34,2. Kovács Anett 181:30. N18C: 1. Kordics Edit (Bgy. Medosz) 68: 34, 2. Szalai Dóra (Bgy. Medosz) 74: 56, 3. Bállá Brigitta 88:36. F16B: 1. Cserki Soma 95: 35. N16B: 1. Zemplémi Réka (Sirályok SC) 71: 26 ... 3. Ozsvárt Dóra 85: 01 ... 5. Goldmann Dóra 89:27. F14B: 1. Jakus Bertalan (Futárok SC) 101: 06 ... 3. Horváth Ádám 176:37 F12C: 1. Baksa Bence 66:59 ... 3. Bene Martin 86:03. N12C: 1. Palkovics Éva 56:35 ... 3. Goldmann Júlia 67:24. N12D: 1. Kovács Borbála (Bgy. Medosz) 63:35,2. Nagy Krisztina 77:30. N40B: 1. Rusvainé Barócsi Katalin (Futárok SC) 80:02 ... 5. Jakubecz Andrea (Bgy. Medosz) 99:23. F50B: 1. Zentai József (HUFEZE-Pásztó) 78:10. Nyílt 1. Konrád Csaba (Gyöngyös) 42:06 ... 4. Nagy Antal (HUFEZE-Pásztó) 73:24. Az egyesület nélkül felsoroltak mindannyian a St. Dornyay versenyzői. a BOCOG képviselője, majd másnap fogadják a kínai fővárosban, ahonnan európai körútra indul. A tervek szerint július 20-án érkezik Lhászába, Tibet fővárosába. A láng 130 napos, öt kontinensen áthaladó útja során, 137 ezer kilométer után érkezik meg a végállomásra, a pekingi Nemzeti Stadionba. SPORTTURMIX Összetett nagydíj győzelme mellett a pásztói Zentai József (a dobogó legmagasabb fokán) a versenyrendezőség kiilöndíját is elnyerte Szabadlábon az olümpiai tiltakozók Növelte előnyét a Nógrádkövesd LABDARÚGÁS Megyei II. osztály, Nyugati csoport, 17. forduló őrhalom - Dejtár 0-2 (0-1) Őrhalom, 100 néző, vezette: Pádár S. őrhalom: Kajtor - Farkas, Béres, Csábi D., Urbán, Nagy D., Varga V., Kertész, Szolik, Kanyó A., Fekete. Cs.: Csikány K., Kelecsényi J., Szakai, Geregai. Edző: Kanyó Roland. Dejtár: Dóbiás - Maczkó M., Kürtössy, Kónya Á., Varga F., Fábián, Zsiga, Oláh R., Trubin, Maczkó F., Lázár. Cs.: Hársfalvi. Edző: Varga Ferenc. GL: Lázár, Maczkó F. Sárga lap: Farkas, ill. Fábián. Ifi: 3-0. Patak - Nógrádsáp 2-0 (1-0) Patak, 100 néző, vezette: Hegedűs Z. Patak: Pincze G. - Pincze D., Krausz, Gazsó, Pap, Kovács G., Pincze Á., Csejk, Kovács R., Szabó L, Kristóf. Cs.: Pincze R, Keresztes R, Medve. Edző: Csók Gyula. Nógrádsáp: Félix - Durucz, Dián, Szabó Zs., Klein, Orbán M., Sárkövi, Hazafi, Bognár, Orbán B., Székesi. Cs.: Solti, Bágyon, Varga, Szabó T. Edző: Dián József. GL: Gazsó, ill. Kristóf. Sárga lap: Pincze D., ill. Durucz. Ifi: 14-0. Nagyoroszi - Hugyag 2-0 (0-0) Nagyoroszi, 150 néző, vezette: Oláh R. Nagyoroszi: Szántó Zs. - Szajbert, Nagy, Németh, Szorcsik, Bander, Simó, Busái Á., Varga, Tóth Cs., Csóka. Cs.: Busái B., Maring. Edző: Garazsi József. Hugyag: Oláh R. - Csábi R., Riczi E., Rados, Csábi G., Ádám, Bangó, Vígh L, Gazsi, Lajtos, Takács. Cs.: Vrbovszki. Edző: Riczi Egon. GL: Maring, Bander. Sárga lap: Szorcsik, Nagy, ill. Takács. Ifi: 7-1. Nézsa - Ipolyszög 2-0 (1-0) Nézsa, 100 néző, vezette: Dubovszki. Nézsa: Gláz - Benkó, Petrói, Krizsán, Rapavi, Kucsera Cs., Kucsera A., Paukel, Fridiik, Takács, Varga R. Cs.: Sleng, Berceli, Págyor, Mlinárcsek. Edző: Zachar Zénó. Ipolyszög: Selymes R. - Tóth J., Trepinszki Sz., Tóth Cs., Záborszki, Jakus K., Piaki, Sági, Hodászi T., Uram, Bognár. Cs.: Jakus J. Edző: Beke Jenő. GL: Rapavi, Kucsera Cs. Sárga lap: Berceli. Ifi: 0-4. Nógrádkövesd - Diósjenő 4-0 (3-0) Nógrádkövesd, 150 néző, vezette: Katona L. Nógrádkövesd: Szunyogh - Bera, Nagy R., ifj. Szunyogh, Virág, Filiczki, Radics II., Buris, Pádár, Berta, Szajbert Cs.: Molnár, Blaskó, Lichtenberger. Edző: Bera Ferenc. Diósjenő: Kovács G. - Tóth, Józsa, Hanzel, Monostori, Horváth, Valkó, Gyur- kovics, Mezei, Pergel, Szaszovszki. Cs.: Hornos, Wisinger, Mérés. Edző: Józsa Csaba. GL: Buris, Pádár, Radics II., Bera. Sárga lap: Radics n., ül. Hanzel. Ifi: 0-3. Keszeg - Bércéi 1-3 (0-2) Keszeg, 100 néző, vezette: Krá- lik K. Keszeg: Miklián T. - Rojko- vics Tibor, Kökény Cs., Hegyi, Murcsik, ifj. Matyóka R, Kovács R., Szabó, Oláh T., Kardos K., Roj- kovics Tamás. Cs.: Fehér, Vastag, Cseri. Edző: id. Matyóka Ferenc. BerceE Mohácsi - Koplányi Sz., Kaposvári, Jessin, Csurka, Jele T., Tóth J., Jele Cs., Kristófik, Mészáros, Molnár. Cs.: Kovács R, Samu, Kalmár, Repka, Duhonyi. Edző: Koplányi Őrs. GL: Oláh T., ill. Rojkovics Tibor (öngól), Molnár, Tóth J. Sárga lap: Oláh T., Rojkovics Tibor, ill. Kovács P. Ifi: 1 -9. Magyamándor - Becske 2-3 (1-2) Magyamándor, 150 néző, vezette: Jónás M. Magyamándor: Anta- licz - Forgács, Nagy J., Jusztin, Róza, Istvanovszki, Kormány, Ba- gyal, Dancsok, Simon, Kukucska. Cs.: Veszelka, Juhász. Edző: Marsiczki József. Becske: Jantos T. - Ferkó, Molnár J., Rubik, Szaniszló, Takács, Molnár Z., Agócs, Gyetvan, Császi, Laczkó. Cs.: Obrecsány. Edző: Szalatnyai Zoltán. GL: Dancsok, Kukucska, ill. Agócs (2), Molnár Z. Ifi: 5-0. Érsekvadkert - Kétbodony 5-3 (2-2) Szátok, 200 néző, vezette: Babcsán Á. Érsekvadkert Gazsó - Balogh, Nagy, Kovácspál Zs., Németh, Konopás, Mácsik, Sági, Tolnai, Holman T., Deák. Cs.: Kovácspál A., Holman J. Edző: ifj. Holman József. Kétbodony: Boskó - Baranyai, Rottek, Koczka, Dóczi, Miklián, Pintér, Bartyik, Szalai, Gulyás, Hajzsel Z. Cs.: Kacsári, Varga, Pribelszki, Rubik, Novák. Edző: Hajzsel József. GL: Holman T. (2), Mácsik, Holman J., Sági, ül. Koczka, Hajzsel Z., Bartyik. Sárga lap: Tolnai, illetve Miklián, Szalai. Kiállítva: Bartyik. Ifi: 3-4. ■ Kanyó Ferenc A bajnokság állása 1. Nógrádk. 17 15 1 1 63-20 46 2. Diósjenő 17 11 2 4 37-23 35 3. Nézsa 1611 1 4 30-18 34 4. Patak 17 10 2 5 32-20 32 5. Bércéi 17 10 1 6 50-30 31 6.Őiiialom 17 9 4 4 38-19 31 7. É-vadkert 8. Ipolyszög 17 9 1 7 17 9 1 7 49-32 28 25-28 28 9. Nógrádsáp 10. M.-nándor 17 7 1 9 17 7 0 10 33-39 22 37-44 21 11. Nagyoroszi 12. Dejtár 17 6 1 10 17 5 3 9 2247 19 3446 18 13. Becske 16 4 2 10 3249 14 14. Kétbodony 17 4 112 3546 13 15. Keszeg 17 2 4 11 24-39 10 16. Hugyag 17 3 1 13 2061 10 Az ifjúsági bajnokság állása 1. Ipolyszög 1716 1 0 80-10 49 2,0rtiabm 1712 2 3 74-28 38 3. Diósjenő 17 11 4 2 60-14 37 4. M.-nándor 1710 4 3 45-21 34 5. Nagyoroszi 6. Bérrel 17 10 3 4 17 10 0 7 47-26 33 47-38 30 7. Patak 17 6 5 6 51-23 23 8. Keszeg 17 6 3 8 3145 21 9. É-vadkert 10. Nógrádk. 17 6 2 9 17 5 4 8 26-52 20 28-27 19 11. Dejtár 12. Nézsa 17 5 4 8 17 3 6 8 51-52 19 19-39 15 13. Becske 17 4 2 11 2660 14 14. Kétbodony 17 4 2 11 32-85 14 15. Nógrádsáp 16. Hugyag 17 3 1 13 17 2 3 12 1967 10 1968 9