Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-25 / 70. szám
2008. MÁRCIUS 25., KEDD 5 NÓGRÁD MEGYE Valahogy az ezredforduló táján volt a Nógrád Megyei Hírlapban egy sorozat, a Terepjáró. Megért majd' kétszáz folytatást, szerzője, Faragó Zoltán az ismeretterjesztő újságírásért adható legmagasabb hazai elismerést, a Hevesi Endre-díjat kapta érte 2001-ben - sem előtte, sem azóta nem került vidékre ez a díj. A természetjáró túrák napvilágot láttak Négy évszaknyi barangolás című könyvében, a fényképarchívumból két fotókiállításra telt az évek során - ezt a megyében mintegy húsz helyszínen láthatták az érdeklődők. Az alábbi, szintén Terepjáró összefoglaló címmel megjelenő összeállítás a kora tavaszi természet szépségéből ad ízelítőt. TEREPJÁRÓ - Tavaszi üzenetek Barkák: rekettyétől nyírfáig Virágnaptár: a kökörcsinek Korán bontanak barkát a füzek - a legelső fafajok közé tartoznak az idő tájt, amikor a tél búcsút intve megfut észak felé a kikelet elől. Azokban az években, amikor enyhe az időjárás, akár már február végén is jól látható a barkák duzzadása. Idén szokatlanul korán volt húsvét - azt azonban tudni kell, hogy a virágvasárnapi szentmisére akkor is kipattannak a rügyek, ha elnyúlik a tél és hideg az időjárás. Annyi a titka mindössze, hogy időben be kell vinni azt pár gallyacskát a szobába, és vázába állítva a többit elintézi a természet.. A misén aztán mifelénk, a mérsékelt égövben a barka helyettesíti azokat a pálmaágakat, amelyekkel a Jeruzsálembe szamárháton bevonuló Jézust köszöntötték az emberek. Ahány fűzfaj, annyiféle a barka: a legszebb talán a rekettyefűzé, nagy, kezdetben szürke, aztán sárgászöld színű - a kaptárakat a hosszú, hideg tél után elhagyó méheket valósággal vonzza, egyik első táplálékukat adja. A kecskefűz barkája más egy kicsit. Fényes, szürke nyúlfarkaknak látszanak előbb, csak ezután pattan rügy belőlük. Aztán van barkája a nyárnak, a mogyorónak - napsütéses helyeken le is száradt mostanra, máshol, mindig árnyékos északi oldalakban, utak mentén talán még sárgállanak és virágport eregetnek. A nyírfákon is duzzadnak már a mogyoróéra hasonlító barkák, de nekik még kell egy kis idő. Akárhogyan is van, a barkabontás a tavasz egyik biztos jele! Március elején gyönyörű, sötét és világos lila virágok bontják szirmaikat a legmagasabb sziklacsúcsokon. Az egészen sötét színű fekete kökörcsin és a jóval nagyobb, halványabb leánykökörcsin az egyik legmegbízhatóbb tavaszjelző növénynek számít! Sokszor már olyankor kinyílnak, amikor alattuk a mélyebben fekvő területeket hó borítja. A magasan fekvő sziklakibúvások ugyanis közelebb vannak a naphoz, sötét színük elnyeli, majd kisugározza a meleget, úgyhogy ennek a különleges mikroklímának megfelelően a magasban előbb kitavaszodik, mint pár száz méterrel lejjebb. Igaz, az éjszakák ilyenkor még hidegek, fagyosak, egyegy késői hózápor szó szerint paplant terít a növénykékre, de erre nem különösebben érzékenyek - ritka, ha egy-egy hideghullám olyan erővel tör be a Kárpát-medencébe, hogy lefagyjanak a szirmok. A kökörcsinek szára és bimbói szőrösek, a hidegtől elég jól megvédik őket. Akármilyen hihetetlen, de ezeknek növényeknek ellenségeik is vannak! Méghozzá az ember személyében... Szépségük, kora tavasszal könnyen feltűnő színeik miatt leszedik őket, akik nem tudják, hogy védettek, vagy nem törődnek a törvénnyel. Kékcinege Széncinege Barátcinege Üzenetek A tavaszhozó barázdabillegető Patakmedrekben, források környékén ez idő tájt bontja szirmait a Duna menti csillagvirág. Kicsiny, kék, valóban csillagalakú virágai lombfakadás előtt nyílnak, amíg a fény eléri az erdő alját Nedvességkedvelő: néhány tő Salgó várának régi ciszternájában is élt a felújítás előtt Az erdők alján sokfelé kivirágzott már a tüdőfű is: rózsaszín-lila virágaival eléggé feltűnő növény. A korábbi évek tapasztalatai alapján másfél hét múlva számíthatunk az első molnárfecskék érkezésére. Az első gólyák már megérkeztek. Az urbanizálódott feketerigók és balkáni gerlék már a fiókáikat nevelik - a napokban egy elgázolt rigófiókát és egy elpottyantott gerletojást is láttam. Kedves, hosszú farkú madárbarátunk! Február közepétől október végéig laksz mi- nálunk, a te érkezésed a tavasz jöttét ígéri - ámbár egyszer korábban, máskor később, időjárástól függően hozod a kikeletet. Néha egy-egy bátor billegető persze már február közepén itt van, de a többség csak március első felében, közepén jön meg a Földközitenger partvidékéről. Csilingelő hangja és szerre árulja el, s ami a legérdekesebb, alighanem a városlakónak jelzi legelőbb: apró madárszárnyakon már enyhe déli fuvallatok jönnek, s rövidesen - na jó, háromnégy héten belül - vége a télnek. Miért van ez? A lakott területek akár három-négy fokkal is melegebbek lehetnek, mint a környezetük, így a táplálékot jelentő pókok, szúnyogok, apró rovarok előbb ébrednek téli álmukból - s végzik a barázdabillegetők begyében. Hol láthatjuk ezt a farkát le-fel billegte- tő, szürke-fehér-fekete madarat? Utak mellett, parkokban, játszótereken, de éneke felhívja rá a figyelmet olyankor is, amikor a lapos háztetőkre telepedve le-vagy felszáll. Akárhányszor az aszfalton is elénk kerül - néha holtan is. Szívesen járja ugyanis az útpadkákat, hogy a szélvédőknek és a hűtőrácsoknak csapódó, sérült rovarokat összeszedje. Látható számtalanszor, amikor a közeledő kocsit biztonságos távolságra tudva beszalad a felezővonalig, egy-egy finomabb falat reményében, s néha rajtaveszt. A parkok és a sportpályák rövidre nyírt gyepén is ott jár kimért lépteivel, aztán láthatjuk minden vízparton, legyen az folyó vagy csermely, tó vagy pocsolya - az a lényeg, hogy legyenek kopár vagy legeltetett fűvű rétek, amelyeken kedvére és könnyen vadászhat a rovarokra. Fészkét szívesen rakja bármiféle romra, híd alá, bármiféle víz- rendészeti műtárgy betonelemeire, tető- szerkezet sérüléseibe, de a lapos tetők alkalmas zugaiba is. Ősszel kitart az első fagyokig, de október vége elviszi a mediterráneumba - olykor kisebb, laza csapatokban is vonul - s tavaszodásig nem látjuk. hullámos röpte egyVadászálmok varázsmadara Borongós márciusi estéken és csöpörgős hajnalokon különösen szívesen repül a kora tavaszi vadászálmok különleges élményt nyújtó vadja, a szalonka. Sok Nimród hódol ilyenkor szenvedélyének ezen madarakra lesve - a lövés azonban ritka lehetőségként kínálkozik a reggel-este nagyjából fél- félórás húzásokon. A találat meg - értelemszerűen - sokkal ritkább, mint a lövés. Attól függ, hogy ki, milyen sörétlövő, a gyakorlat sem elvetendő, a legfontosabb azonban mégiscsak Szent Hubertus jóindulata. Merthogy a szalonka meglövéséhez nem kis szerencse kell! A föld és avar színű madár tollruhája egyszerűségében is pompás, nincs az a terepruhatervező, aki utánozni tudná a természet remekművét. A legérdekesebb azonban a madárka csőre: kisarasznyinál is hosz- szabb, csipeszszerű, vége kiszélesedő - éppen a legalkalmasabb arra, hogy a madár a vizenyős réteken, tisztásokon gilisz- tázzon vele.
