Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-19 / 66. szám

ELETMOD ■■»■■I* AUTÓ, UTAZÁS, EGÉSZSÉG, CSALÁD Tavaszköszöntő hazai programok húsvét Táncházak, versenyek, gasztronómiai élmények szerte az országban Nincs könnyű dolguk azoknak, akik aktívan töltenék az ünnepi hét­végét. Nehéz választani a számtalan húsvéti program közül. Wlcsek Anna Mezőkövesden a matyó legények ma már nem merítik kútba a leányokat, „csak” egy vödör hideg vízzel öntözik meg őket a termékenység nevében A teljesség igénye nélkül csokor­ba gyűjtöttünk néhány hétvégi eseményt, amelyek a húsvéthoz kapcsolódnak. Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt akad­nak programok, de azok is válo­gathatnak, akik a locsolók elöl vagy a locsolkodás után mene­külnének ki a szabadba. Balatongyörökön idén is meg­rendezik a Húsvétváró Ünnep­séget. A programok szombat dél­után kezdődnek a Bertha Bulcsu Művelődési Házban. A húsvéti dekorációk és a locsolóversek vetélkedője mellett lesz süti- verseny és húsvéti vásár is. Siófokon a húsvéti ünnepkör- | höz kötötten első alkalommal ^ rendezik meg a Balatoni Húsvéti I Napokat. A hétfőig tartó három­napos vigasságon a somogyi húsvéti népszokások elevened­nek meg. A látogatók megismer­kedhetnek a hímestojás-készítés fogásaival, lesz tojásfaállítás, nyuszi- és báránysimogató, va­lamint hagyományos locsolko­dás, kézműves-fog­lalkozás és nép- művészeti vásár. Az ínyenceket kalács­sütés és sonkaparti várja. A szombathelyi Húsvéti Szom­szédolás ugyan a végéhez köze­ledik, de szombatig még van ideje odalátogatnia annak, aki igazán míves tojásokra kíváncsi. A Megyei Művelődési és Ifjúsá­gi Központ kiállítása a Baranya megyei Zengővárkony Míves To­jás Múzeumának anyagai mel­lett a Nyugat-Dunántúlon alkotó tojásfestők és karcolók csaknem háromszáz művéből ad ízelítőt. A szomszédolás után húsvéthét­főn nyit a Vasi Múzeumfalu is •Szombathelyen. Ezen a napon az ünnephez tartozó hagyományok kerülnek előtérbe. Az ifjúsági együttesek műsorai bepillantást engednek a téltemető zenék és táncok világába. A fiatalok ki­próbálhatják nagyszüleik gye­rekkori játékait: a bilickét, a mé­tát, a golyózást, a to­jásba dobást. Nagyszombaton az ország keleti vé­gén, Tokajban is kézműves játszóhá­zat rendeznek. Akik húsvéti dí­szeket, ajándékokat készítené­nek a locsolóknak, segítséget kapnak 14 és 16 óra között a Tourinform Tokaj Galériájában. Sárospatakon az igazán bátra­kat várják hétfőn: tojásgurító versenyt és tojástáncot szervez­nek a pataki Alkotó-ház ud­varán. A félénkebbeket nyuszi- simogatás és tojásdíszítés várja délután négy órától. Aki tovább­utazik a Sárospatak melletti Kisrozványra, az a határ menti település Árpád-kori Régészeti Parkjában a Tavaszünnep mel­lett évadnyitó íjásztalálkozón is részt vehet. Március 21-én este nyolckor kezdődik a Fényünnep szertűzgyújtással, regöléssel és táltos dobokkal kísért éneklés­sel. A szombati Hagyományőrző Íjfeszítő Találkozó után vasárnap jó idő esetén a parkban kalács- és kenyérsütés, tojásfestés, íjá­szat várja a szabadba vágyókat. Délután tojáskeresés, estepedig tűz melletti regölés és éneklés lesz. Húsvét hétfőn a kemencés .finomságoké és a locsoló­verseké a főszerep. Az Egerhez közeli Mező­kövesden a Matyó Húsvét jegyében telik az ünnepi hét­vége. Vasárnap és hétfőn a Hadas városrészben étel­szentelés és kóstolás, vala- i mint népi szokások, illetve A gyerekeknek több helyen is nyuszi- és bárány- simogatóval kedves­kednek hét végén mesterségek bemutatója lesz. Az ünnepi ínyencségek mellé bükkaljai borok közül válogat­hatnak az érdeklődők. A Velencei-tó sem marad ki az ünnepi mulatságokból: Pákozd- ról indul március 23-án reggel 9 órakor a nyuszijárat, amely Bogárhalomhoz visz, ahol a játé­kos vetélkedőkre tíz darab egy­formára díszített tojás lesz a ne­vezési díj. A páros versenyeken’ gyermekek és felnőttek egy­aránt indulhatnak domb­ról gurításban, kosárba találásban, keréknyo­mon gurításban. Emmauszjárás a bólyi pincefaluban százéves múltra tekint vissza a Mohácshoz közeli Boly településen honos népszokás, az emmausz­járás. Húsvéthétfő délelőtt­jén a pincefalu mellett el­terülő Kálvária dombon szentmisével emlékeznek az emmauszi tanítványok­ra és jézus útjára. A misét követően az ünneplés a pincefaluban folytatódik, ahol a családok vendégül látják rokonaikat, barátai­kat és a látogatókat. A csaknem négyszáz pince közül sok présházként és pincefogadóként is műkö­dik. Ezekben a pincetulaj­donosok ezen a napon nyitott ajtókkal és jelleg­zetes tájborokkal várják az érdeklődőket. ■ Hagyományos húsvéti progra­mok szerte az országban Szezonzárás előtti hajrá a síparadicsomokban Bombabiztos úti célok a világon tervezés Mire kell figyelnie, mielőtt helyszínt választ? Ausztriában az elmúlt néhány napban 30-70 centiméter hó hullott, még a hazánkhoz közeli síterepeken is. A friss hónak köszönhetően meg­nőtt a lavinaveszély, ez a síelőkre és a tú­rázókra is veszélyt jelent. Az utóbbi hetek olvadása miatt megrogy- gyant alsó réteg ugyanis nem bírja a friss hó súlyát. A húsvéti hosszú hétvégén egyébként az utolsó nagy roham­ra készülnek a síközpontok. Már­cius végéig számos osztrák és szlovák síterep bezár, különösen az alacsonyabban fekvő pályák. Ezután már csak a hóbiztos gleccsereken és a 2000 méter feletti terepeken lehet majd síel­ni. A magasabban fekvő pálya­szállásokra már napok óta lehe­tetlen szállást foglalni, de a kör­nyező falvakban még akad szoba. Az előrejelzések szerint a hét végén még Szlovákiában is vár­ható havazás, és ott szállást is könnyebb találni, mint a sógorok­nál. Donovalyban és a Chopok dé­li oldalán zenés síbulikat tervez­nek a szezonzáró hétvégére. Az ünnep után is üzemelő te­repek akciós síbérletekkel csá­bítják a síelőket. Az engedmé­nyekre szükség is van, hiszen az olvadás miatt már délben latya­kosak a pályák. ■ W. A. Egyre többen választanak eddig felfedezetlen tájakat utazásuk céljául. Ilyenkor nagyobb elő­vigyázatosságra van szükség. „A Külügyminisztérium az utazás szempontjából kockázat- tos országokat két kategóriába sorolja - tudtuk meg Précsényi Árpádtól, a tárca szóvivői irodá­jának munkatársától. - A két ka­tegória az utazásra nem javasolt és a fokozott biztonsági kocká­zatú országok.” A tárca ennek tükrében nem javasolja az utazást oda, ahol há­ború van, nincs megfelelő köz- biztonság és egészségügyi ellá­tás, halálos vírusok terjednek vagy gyakoriak az emberrablá­sok, a terrortámadások (Irak, Afganisztán). E kategóriába nemcsak országok, hanem térsé­gek is besorolhatók - ilyen pél­dául Srí Lanka néhány tartomá­nya, Kenya, illetve Közép-Afrika. A fokozott kockázatot rejtő álla­mokban - például Törökország, Egyiptom és újabban Szerbia - szórványosan fordulhatnak elő utazás előtt tájékozódjon a felkeresni kívánt ország be­utazási és tartózkodási fel­tételeiről, legfontosabb szabá­lyairól, az ott működő magyar nagykövetség elérhetőségeiről. ha kell. szerezzen be vízumot. terrorcselekmények, s a közbiz­tonság, az egészségügy szintje nem éri el az átlagos európai szintet. Ezekbe az országokba e kockázatokat leszámítva biz­tonságosan lehet utazni. A www.kulugyminiszterium.hu honlapon megtalálhatók az aktuális helyzetjelentések. ■ kössön utasbiztosítást! gondoskodjon a fertőző beteg­ségek elleni védőoltásokról. tanulmányozza a felkeresendő ország vámszabályait szerezze BE a telefonszámot, amelyen letilthatja bankkártyáját ■ Húsvét után bezárnak a síközpontok. Hasznos tanácsok a konzuli szolgálattól HÍRSÁV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái kedd AUTÓS. MOTOR ►SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ínyencségek SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Otthoni wellnesskúra kicsiknek és nagyoknak kiránduljon Kassára, ahol aranyklncsek, lóvasút és hangulatos cukrászdák várják! Szentgyörgyi Rómeó aerobikkal hódította meg a világot. Szakítás után új élet kezdődik. Pompás pasztell divattippek a fanny legújabb számában. Megjelent a legújabb FANNY Misztériumok felvonulása Szicíliában a leghosszabb és legrégibb hagyományokra vissza­tekintő felvonulás kezdődik nagypéntek délutánján Szicíliában. A misztériumok felvonulása kerek egy napig tart. Az emberek a vállukon hordozzák végig az utcákon azt a kéttucatnyi óriási, fá­ból készült szobrot, amelyek Jézus passióját és halálát mutatják be fény- és hang­játékok közepette. Az utolsó vacsora elevenedik meg Máltán A Vallettái domonkos rend­ház oratóriumában minden húsvétkor feldíszítenek egy kétszáz éves, felszentelt fa­asztalt, megelevenítve Jézus utolsó vacsoráját. Az ön­kéntesek által összeállított alkotást mindenki meg­nézheti. Máltán egyébként a sziget összes templomá­ban rendeznek valamilyen húsvéti témájú játékot, ki­állítást vagy felvonulást ezen a hétvégén. Érdemes lesz nyáron Németországba menni nagyszabású komolyzenei fesztiválok várják a zene­kedvelőket nyár elején Németországban. Május 9-én közel egy hónapos zenei ünnepi játékok indulnak Drezdában, jú­niusban pedig Bach-ünne- pet rendeznek Lipcsében. Aki érdeklődik valamelyik zenei program iránt, idejé­ben gondoljon a jegyvásár­lásra, hiszen mindkét fesztiválra többezres közönséget várnak. @ további érdekességek: www.reggel.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom