Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-13 / 62. szám
2008. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK 11 SPORTTÜKÖR „Megfelezték” a Vásártért, (nem eléggé) győzött SAKK NB I/B, csapatbajnokság - Fenyeget a kiesés, elúszni látszik a dobogós hely Nem sikerült megismételnie a némileg tartalékos salgótarjániaknak a legutóbbi győzelmüket, sőt kellemetlen arányú vereséget szenvedtek Miskolcon, így egyre inkább felrémlik a harmadik osztály fenyegető réme. Nyert, de így is a tabella utolsó harmadába maradt a Pásztó, pedig a játékosok képessége alapján akár a dobogós hely is elérhetőnek látszott pár fordulóval ezelőtt. EMSE Miskolc - Salgótarjáni VSC 8-4 Némileg tartalékosán állt ki - Egyed és Kovács József volt kénytelen távol maradni - a Salgótarján csapata Miskolcon, de azért ilyen arányú vereségre nem sokan számítottak. Az első táblán a tisztet, majd minőséget áldozó, világossal bátor támadójátékot felvállaló Istvanovszki Martin egyetlen pontatlan lépése elegendő volt nemzetközi mester ellenfelének, hogy vesztés helyett győztesen álljon fel a sakktábla mellől. A további táblákon Papanetz Péter S órás küzdelemben az utolsó pillanatokig tartotta sötéttel az egált, de a végjátékban ellenfele „megtréfálta’’ őt és eldöntötte a parti végkimenetelét. Istvanovszki Kálmán az ifjú tehetség, Papp Ábel ellen szépen vezetett egységes partiban nyert, sajnos, ezen a mérkőzésen ez volt az egyetlen vendég- győzelem. Szamos Sándor apró pontatlanság miatt kiegyenlített állásban kénytelen volt beletörődni a döntetlenbe, Frink Ferenc és Lengyel István partija taktikai döntetlennel zárult. Lengyel László nem fejtett ki komoly ellenállást, Klein Péter, Szabó Ervin és Frink Szabolcs nagy küzdelemben osztozott meg a pontokon ellenfeleivel. Kovács Zsolt nagyon passzívan kezelte a megnyitást és hiába harcolt 5 órán át, a vége vereség lett. Az utolsó táblán női versenyzőnknek sem sikerült nagy erőkifejtésre kényszeríteni szintén hölgy ellenfelét, simán kikapott. Ha a „gól- arány” nem is, de a miskolciak győzelme megérdemelt volt, ezen a napon jobbak voltak a „vásártérieknél” További eredmények a 7. fordulóból: Orosháza - Hajdúböszörmény 6,5-5,5, Kiskunhalas Közszolg. SE - Füzesabony 8-4, Debrecen TEVA - Maróczy SE 5-7, Gyöngyös - Sárospatak 4,5-7,5, Maróczy SE Szeged - Pénzügyőr 4,5-7,5. A tabella állása: 1. Pénzügyőr 49,5,2. Miskolc EMSE 47,3. Sárospatak 47. 4. Kiskunhalas 45,5,5. Füzesabony 45,6. Hajdúböszörmény 43,7. Gyöngyös 42,5, 8. Maróczy SE Szeged 41. 8. Barcza SC 36, 10. Orosháza 37,5,11. Salgótarján 35, 12. Debrecen TEVA 30 pont. Pásztó SE - Eger HMÖ SE 7-5 Hatalmas fegyvertényt vitt végbe a Mede távollétében első táblára ülő salgótarjáni, de a Pásztóban játszó Újj Dani, hiszen az egriek 2308-as Élő értékszámú nemzetközi mesterét, Mészáros Andrást fosztotta meg eddigi veretlenségétől és több mint 80 százalékos mérlegétől.- Úgy érzem, picit jobban álltam, de András benézett egy három lépéses bástyavesztést, így azonnal megpecsételődött a sorsa - idézi fel a partit a Pécsen tanuló jogászhallgató eddig. Ez a siker annyira feldobta a Dani után következő három tábla hazai bá- butologatóit, Frander Leon Olivért, a hallatlan elméleti képzettségét fokról fokra hatékonyabban hasznosító és rutinját egyre jobban visszanyerő Tóth Lászlót, valamint a veterán ideKi lesz a tartalék? vfvAs Eximbank Világkupa Budapesten Argentinok helyett brazilok A Budapest Honvéd bajnokcsapataiból összeállított együttes Lothar Matthäus korábbi magyar szövetségi kapitánnyal kiegészülve április 26-án a Bozsik Stadionban megmérkőzik az 1994-es labdarúgó-világbajnokságon győztes brazil válogatott számos játékosát felvonultató Brazil Masters94 elnevezésű gárdával. A találkozó nyereségét a kispesti klub utánpótlásközpontja, a Magyar Futballakadémia kapja. Az esélyek alapján többen is élmezőnyben végezhetnek a magyarok a hét végi kétnapos Eximbank Világkupa tőrversenyen, ahol 29 ország 126 vívója között a hazai legjobbak közül a 16 magyar indul. Kiemelt lesz Mohamed Aida, Ujlaky Virginie, Varga Gabriella és Knapek Edina, így nekik a szombati selejtezőben még nem kell pástra lépni a XIII. kerületi volt Láng Csarnokban. Bemát Zoltán szövetségi kapitány többek között arról beszélt, hogy nagyon elégedett lenne a tavalyi eredménnyel, amikor is három magyar vívó került be a legjobb nyolc közé és Mohamed Aida ezüstérmes lett. Két negyeddöntős helyezés most is jó lenne, és bár az olimpia szempontjából fontos csapat-világranglistára ennek nem lesz kihatása, ugyanakkor az egyéni versengés a magyar válogatott tagjai számára nagy jelentőséggel bír, különösen Varga és Ujlaky esetében. A magyar együttes olimpiai részvétele már biztos, a kvalifikációt megszerző Mohamed, Knapek, Varga, Ujlaky négyesből előbbi kettő - eredményei és múltja miatt - mindenképpen szerepelhet majd az egyéni versenyeken Pekingben, míg a harmadik pozícióért utóbbi kettő küzd. Közöttük az dönt majd, hogy melyikük áll jobban a világranglistán a kvalifikációs sorozatvégén. Az egyéni szereplés kivívása azért is fontos, mert a játékokon a csapatversenyben alapesetben hárman szerepelhetnek, a tartalék vívó gyakorlatilag turista mindaddig, amíg be nem cserélik. A kapitány ugyanakkor elmondta, hogy korábban tett ígérete szerint a kvótát kiharcoló mind a négy vívó pástra léphet majd Kínában, ami azt jelenti, hogy a tartalékot mindenképpen be fogja cserélni a csapatverseny során. Pénteken BEK-viadalra is sor kerül többek között a címvédő Honvéd Human Rent és a legutóbbi hazai bajnok MTK részvételével. Utóbbi verseny pénteken 14 órakor, a döntő pedig 17 órától kezdődik. A Brazil Masters94 csapata a 2014-es brazíliai világbajnokságot hivatott népszerűsíteni. A sorozat a magyarországi gálamecs- csel veszi kezdetét, idén további 5 mérkőzésre kerül sor, 2009-től pedig várhatóan évi 9 találkozót rendeznek. A brazil csapatot olyan szupersztárok alkotják, mint Aldaír, Leonardo, Rai, Dunga, Claudio Taffarel, Romario vagy Bebeto, edzőjük Carlos Alberto Parreira. Közülük előbbi négy mindenképpen játszik Kispesten, de Romarióval is tárgyalások folynak. A hazai gárdában olyan kiválóságok lépnek majd pályára, mint Disztl, Garaba, Bánfi, Détári, Illés, Pisont, Dajka, Esterházy vagy Kovács Kálmán. Az edző Supka Attila lesz, míg a találkozót - akárcsak az 1994-es vb-döntőt - Puhl Sándor vezeti, aki ugyanazt a sípot fújja, amit a brazil-olasz finálén használ. A találkozóra mobillelátót állítanak fel a Bozsik Stadionba, így 12 ezer néző tekintheti meg az összecsapást, melyre 3940 és 9940 forint közötti összegért lehet jegyet váltani. A mérkőzés egyik érdekessége lesz Matthäus és Dunga találkozója, a 1990-es német és az 1994-es brazil világbajnok gárda csapatkapitánya néz ugyanis majd farkasszemet egymással. Nyereményjáték keretében kiválasztanak majd egy szurkolót, aki pályára léphet a Honvéd csapatában és futballozhat a világbajnokok ellen. A gála iránt hatalmas az érdeklődés, számos országban élőben közvetítik majd, összefoglalóban pedig várhatóan mintegy 150 országban kerül képernyőre. A KÉT EGYÜTTES BŐ KERETE Brazü Masters94: kapusok: Claudio Taffarel, Zetti, Gilmar Rinaldi, védők: Jorginho, Ricardo Rocha, Ronaldao, Aldaír, Marcio Santos, középpályások: Leonardo, Mauro Silva, Dunga, Zinho, Rai, Mazinho, Paulo Sergio, Viola, Müller, csatárok: Valdo, Romario, Bebeto, Djalminha, Careca, Josimar, Goncalves, Silas, Valber, Torres. Honvéd Champions: kapusok: Andrusch lózsef, Disztl Péter, védők- Varga József, Csehi Tibor, Garaba Imre, Csábi lózsef, Nagy Antal, Disztl László, Sallai Sándor, Bánfi János, középpályások: Gyimesi László, Cseh András, Duró József, Détári Lajos, Illés Béla, Sikesdi Gábor, Pisont István, csafárofc-EsterházyMár- ton, Vincze István, Dajka László, Kovács Kálmán, Bodonyi Béla, Orosz Ferenc, Hamar István, Lothar Matthäus. „Kameráék” a riválisok célkeresztjében KAJAK-KENU Sík és Csamangó is beszáll a párosok versengésébe Csamangó Attila és Sík Márton, a két szegedi kajakos már több junior Európa-bajnokságot nyert meg kajak kettes 500 méteren, a felnőtt mezőnybe pedig 2006-ban robbantak be a szegedi vb-n, s az újonc egység ezüstérmet szerzett négyes kajakban, 500 méteren (Bozsik Gábor és Boros Attila ült még a hajóban). Tavaly ugyancsak dobogóra állhatták ugyanennek a számnak az eredményhirdetésén, Duisburgban: 3. helyezést értek eL Az idei évben azonban az olimpiai számok kerülnek előtérbe, a két kajakos ismét együtt, 500 párosban, valamint 1000 négyesben próbálja meg kiharcolni a pekingi részvételt „Az idei évben az olimpiai részvétel az elsődleges cél, amit 500 méteren párosban és 1000 méteren négyesben próbálunk meg megszerezni” - nyilatkozta Sík Márton, a páros vezérevezőse. Elmondták, hogy más számok is beleférhetnek az idénybe, természetesen csak akkor, ha ezek nem szorítják háttérbe az olimpiai távokat. (A férfi kajakosoknál 500 és 1000 méteren az egyes és a páros, valamint a hosz- szabb távon a négyes szerepel az ötkarikás játékok programjában.) A júniusban Szegeden megrendezésre kerülő Mól Világkupán automatikusan indulhatnának 500 méteren négyesben, tavalyi vb-induló- ként védettséget élveznek, ám ha olimpiai számban is rajthoz állhatnának, akkor számukra az élvezne prioritást. A Mól Vk egyben válogatóverseny is, hiszen a duisburgi résztvevők mellett egy másik magyar egység is indulhat, az, amelyik megnyeri az első, májusi válogatót. Sík és Csamangó Attila téli felkészülése betegségek és sérülések nélkül zajlott, ám Séra Miklós ha- lála-miatt új edzők irányították a felkészülésüket. Mint az elmúlt négy évben mindig, most is két helyen készülnek, február 11-étől március 21-éig Dél-Afri- kában, majd hazai vizeken edzőtáboroznak. Csamangó Attila szerint a négyes mellett a páros is legalább ennyire hangsúlyos, hiszen ebben a számban egyértelműen a Kammere -Kucsera duó felülmúlása a cél. Márpedig az nem néz ki könnyű feladatnak. ■ (sts) a Pásztó genlégióst, Tábor Józsefet, hogy ők is sorra fogadhatták ellenfeleik gratulációját. Ehhez még hozzájött az ifista Németh Balázs teljes, valamint Felmérj Tamás, Németh László, Bihari Balázs és Felmérj Máté fél-fél pontja, így a három becsúszó vereség mellett így alakult ki a szép, de a tabella állása szerint sajnos, gyakorlatilag alig valamit érő csapatgyőzelem. További eredmények a 7 fordulóból: Fót - Dunaharaszti 7,5-4,5, Keviterv Szolnok - Újszász 8-3, Jászberény - Vác 9-3, Göd - Gödöllő 4-8, BEAC II. - Statisztika ó-ó. A tabella állása: 1. Statisztika 54,5, 2. Jászberény 49,5, 3, BEAC II. 48 4. Fót 45,5, 5. Keviterv Szolnok 44,5, 6. Vác 43,7. HMÖ Eger 42,5, 8. Gödöllő 42, 9. Pásztó 40, 10. Újszász 34,5,11. Dunaharaszti 34,5,12. Göd 25,5 pont. ■ (satis) SPORTTURMIX Pécs-Harkány m$étÖTJ*rVf*§. Nem kerültek veszélybe a korábbi útvonalcsúcsok, sem a tavalyi nevezési rekord a 24. Pécs-Harkány futóversenyen, ahol a 815 induló közt a szécsényi Jusztin Ferenc is jelen volt, aki már sokadik alkalommal teljesíttette a két város közti 25 kilométert. Veterán futónk ezúttal korábbi eredményeitől elmaradva 2:47:38 óra alatt 326. befutó lett. A versenyt a férfiaknál a pécsi Ott Balázs (1;20,05) nyerte, a hölgyeknél Teveli Petra (ÚTÉ, 1:28,41 lett első. Ne nyögdécseljenek ■mw Martina Navratilova szerint meg kellene tiltani, hogy a teniszpályán játék közben bárki is ordítson, vagy éppenséggel hangosan nyögdécseljen, amint tette azt egykoron Szeles Mónika, vagy teszi jelenleg Marija Sarapova. Minden idők egyik legkiválóbb teniszezője leszögezve, hogy a fő „hangadók” egyfelől zavarják az ellenfelet, s a közönséget is, másfelől nevetségessé válnak. „Az ilyesmikre semmi szükség, a tomaszerve- zőknek egyszerűen szabályban kell rögzíteniük: meccs alatt a pályán kiabálni, nyögdécselni tilos!” - mondta a csehszlováknak született 51 éves amerikai, az év eleje óta már cseh állampolgársággal is rendelkező klasszis, aki a japán fővárosban szombaton bemutató mérkőzést vív egykori nagy riválisainak egyikével, a német Steffi Gráffal. Találkozójuk érdekessége, hogy utoljára 1994-ben teniszeztek egymás ellen. Micsoda előrelépés! jjmOMÜGM, A magyar válogatott egy helyet javított legutóbbi pozícióján, így az 51. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világranglistáján, amelyen változatlanul Argentína vezet Brazília és Olaszország előtt. A magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportba került csapatok közül a portugálok a 8., a svédek a 24., a dánok a 33., az albánok a 74., a máltaiak pedig a 134. helyet foglalják el a rangsorban.