Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-13 / 62. szám
2 2008. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Zongoristák találkozója Gulyás E. Salgótarján. A salgótarjáni ifjúsági művészeti napok keretében rendezték meg a Nógrád megyei zongorista növendékek IV. találkozóját március 12-én a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. A zenei találkozóval az intézmény névadójának, alapító igazgatójának emléke előtt is tisztelegtek, aki nyolcvan éve született. A megnyitón Becze Gyula, az iskola igazgatója, valamint Varga Béla, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a jelenlévőket és versenyző diákokat. A nap végén a zsűri - amelynek tagjai Cs. Nagy Tamásné zongoratanár, valamint Hargitai Imre és Keveházi Gyöngyi zongoraművészek voltak - a következő eredményt hirdette ki: I. korcsoportban nívódíjat kapott a szécsényi Beszkid Valéria és a balassagyarmati Újpál Brendon. Kiemelt nívódíjat Papp Luca és Nagy Aliz Balassagyarmatról, valamint Kovács Flóra salgótarjáni diák vehetett át. II. korcsoportban a salgótarjáni Nagy Zsófia és a karancslapujtői Szőke Mátyás részesült nívódíjban, míg kiemelt nívódíjat Szilveszter Tibor salgótarjáni tanuló kapott. Nagy Kovács Dávid salgótarjáni diák és a balassagyarmati Molnár Sámuel munkáját ismerte el a zsűri nívódíjjal a III. korcsoportban, a salgótarjáni Puskás Bettina pedig kiemelt nívódíjat kapott. Szikszai Nóra Balassagyarmatról nívódíjban részesült a VI. korcsoportban, Grajzel Ádám, Pauló Eszter, Tóth Tamás Bendegúz és Csák Melinda salgótarjáni tanulók kiemelt nívódíjat kaptak. Az V. korcsoportban a salgótarjáni Rigó Flóra, Grajzel Jonatán és Kovács Péter részesültek kiemelt nívódíjban. A legjobb romantikus mű előadásáért Kovács Péter kapott elismerést. Tanári különdíjat Somogyvári Ildikó balassagyarmati, illetve Kovács László és Dzabó Istvánná salgótarjáni pedagógusok vehettek át. Lomtalanítás H.B. _______________________ Elt efaadurt A település önkormányzata április 4-én és 5-én lomtalanítást tart a községben. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy lomtalanításkor, illetve a lakossági szemét gyűjtésekor nem kerülhetnek a hulladék- tárolókba veszélyes anyagok, hulladékok, mint például autóakkumulátor, televízió, elektronikai hulladékok, illetve gyógyszerek. Utóbbiakat a gyógyszertárban kell leadni, az elektronikai hulladéknak az önkormányzat külön konténert rendszeresít, az akkumulátorok pedig leadhatók Rétságon vagy Balassagyarmaton a hulladékátvevő telepeken. A lomtalanítás előtt a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai gyűjtik össze a kötegelt papírt és a vashulladékot. Adj nyugalmat, bizalmat, harmóniát! V. G. Salgótarján. Egymást kereső, egymásba kapaszkodó kezek - ez a szeretetnap képi szlogenje, amelyet a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület, a József Attila Művelődési és Konferencia-központ, valamint a JAMKK-SITI szervezett szerdán Salgótarjánban. Az országosan is egyedülálló kezdeményezés sokszínűén .és sokoldalúan szólt a szeretet- ről. Arról is többek között, hogy a szeretet határozza meg életünket, és amilyen szeretetet hozunk magunkkal a családból, azt adjuk tovább gyermekeinknek, szűkebb és tágabb környezetünknek. Mindezekről Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótárján polgármestere szólt köszöntőjében és a rendezvényt kísérő pályázaton résztvevő amatőr képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás megnyitóján.. Ezt követően Csömör Imre, a salgótarjáni fotóklub tagja virtuális utazásra „hívta" a résztvevőket, akik zsúfolásig megtöltötték a művelődési központ konferenciatermét. Diaporámája a szavak, a képek erejéről szólt, amelyek tudnak ölelni és ölni is. Az egymást követő képek - földünk, a fák, a virágok, a szomorú szemű gyerekek, a kővé dermedt arcú emberek, a meghitt családi együttlét, a fényesen világító gyertyaláng, a tájat még utószor is beragyogó lemenő nap fénye - mind azt sugallják: szeretetre vagyunk ítélve. A családban sokféle szeretet van, hiszen a kapcsolatok is sokfélék. Ezt elemezte előadásában, sok-sok gyakorlati tapasztalattal, tanáccsal szolgálva Nagy Ferencné, a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület elnöke. Részletesen szólt a szülői, a testvéri szeretet mélységéről és megnyilvánulásairól, a szülő-gyerek viszonyról, a felnőtt gyerek társának elfogadásáról. Hangsúlyozta: a szeretet olyan érzés, amelyet a családhoz, a rokonsághoz, a barátokhoz, az ismerősökhöz, a szülőhelyhez, az országhoz, a természethez fűződő kapcsolataink keltenek, éltetnek, tesznek mérhetetlenné. Befejezésül Müller Péter Szeretetkönyvéből idézett megszívlelendő gondolatokat: Szeress, hogy nem jusson eszembe: nélküled nincs értelme az életemnek. Adj nyugalmat, bizalmat, harmóniát... Aki ad, annak mindene megvan, aki nem ad, annak semmije sincs. A hindu mondást „bontotta ki” előadásában Kovács Rózsa pszichológus-gyógypedagógus. Többek között arról beszélt, az ember a természet része, de alapvetően érzelmi lény, ugyanúgy szüksége van a szeretetre, mint bármely más nélkülözhetetlen „ellátásra”. A szeretet nem más, mint valakinek adni valamit. S a szeretet együtt jár a törődéssel, a felelősséggel és a tisztelettel. Veszélyesnek mondta, hogy világunkban terjed az érzelmi analfabétizmus, s az érzéketlenség negatív irányba „visz” bennünket, befolyásolja kapcsolatainkat. A kor kihívása az érzelmi érettség elérése. Jászberényi Péter, keleti mozgás és masszázsterapeuta a keleti szeretet-filozófiát ismertette hallgatóságával, bevonva őket egy-egy fogalom magyarázatába sok élő példán keresztül. A délután a kiscsoportos műhelymunkáé volt. Jászberényi Péter tibeti hangtálműhelyt „vezetett”. Kotrocz Gabriella, a Hibó Tamás Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára művészetterápiás foglalkozást tartott. Kovács Rózsa pedig a szeretet megnyilvánulási formáit beszélte meg az érdeklődőkkel. A rendező szervek még februárban pályázatot hirdettek írásművekre, vers-, próza- és képző- művészeti alkotásokra. A beérkezett pályaműveket a szerzők olvasták fel a szeretetnapon, amely Nagy Ferencné zárszavával ért véget. Szép színfoltja volt a rendezvénynek a Hétszínvirág óvodásainak és a Nyoszolya együttes 4 csengő hangú leányának fellépése. CENTRUM telefon: 06-30/911-9737,06-20/227-1808 .Családi ház 29.500.000.1 Mediterán villa Örök panorámás közművesített Energiatakarékos, fantasztikusan Ha nagy a család, vagy szeretné ha Károlyin összkomfortos, nagyon telek, csodálatos környezetben, alacsony rezsivel, csere beszámítással is vállakózása helyben lenne... 191 m2 jó állapotú családi ház garázzsal. Családi ház 13.500.000 Ft Üzlet, raktáiyiroda. Családi hl Sorházi lakások árosközponthoz közel, összkom- Befejezésre váró lakások garázzsal, Tetötérbeépitéses, 137 m2-es lakó- ! >rtos 3 szobás családi ház garázzsal. 5 szobával. Szocpol. igényelhető. ház városközponti lakás cserével. 185 m2, 3 üzlethelyiség eladó. Családi ház 13.500.000 Ft Családi házJ££0. ídi ház 8.890.000 Ft 2 lakóház együtt. Komfortos, felúji- Hangulatos, napfényes, 4 szobás ház, Buszmegálló mellett,126 m2 déli tott parasztház,+117 m2 lakóépület, dupla garázzsal. Komfortos cs.ház. fekvésű, garázzsal és kúttal. Felújított, gazdálkodásra is alkalmas ingatlan, kis patakkal a ház előtt. Családi ház 10.900.000 Ft 'Családi ház 13.000.000 Ft Családi ház 14.000.000 Ft I Laffa^yyffipffFfc4 sszkomfortos, felújított családi ház Összkönriűves, 5 szobás tetőteres, Nagyon széPi összkomfortos. 800 Családias környezetben, földszinüzlethelyiséggel együtt központban, cs.ház. 735 m2 telten, nagy garázs, m2 telken nagy garázs, gázcsonk, t». fainutntt hr mtu» laké. Salgó út elején két szobás, gázfűtéses, felújított lakás 5.150.000 Ft irányáron eladó. Fay A. Krt-on földszintes, gáz fűtéses, 56 m2-es, 2 szobás felújított lakás 6.250.000 Ft. Lakás 5.1i Lakás 6.350.000 Ft Bátonyterenye-Nagyszarísznyón két szobás, gázfűtéses, felújított 1000 m2-es telek eladó. Villany, Komfortos, jó elrendezésű, 3 szó- Fiataloknak, diákoknak, földszinten lakás pincével. Műanyag ablakok, víz, gyümölcsfák. Ára:1,5 M Ft. 56 m2. Gázfűtéses, olcsó. bás. 100 m2-es lakás. «arancsaiia Nógrádi Ingatlan Centrum Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Bt. Salaótarián. Március 15. út 14.1./3. ÍTOTÓZÓ fölött) Kaputelefon: 7. Tel.: 06-30/911-9737.06-20/227-1808. A képek beküldési határideje: április 21. Eredményhirdetés: április 30. Kategóriák: I. Testvérpárok: életkortól függetleaül II. Bébi: 2 éves korig III. Ovis: 6 éves korig ? IV. Kisiskolás: 12 éves korig A kategória győzteseknek értékes ajándék. A fotó mérete ne haladja meg 12x24 cm-t. A kép hátára kérjük írják rá a gyermek nevét, életkorát, címét. A fotókat a következő címre küldhetik: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9. Gyermekszépségverseny Várjuk vicces, aranyos, gyönyörű tavaszi fotóikat.