Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-12 / 61. szám
10 SZOLGALTATAS 2008. MÁRCIUS 12., SZERDA MÁRCIUS 12. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Gergely nevű kedves olvasóinkat! Gergely. Görög eredetű név a Gregorioszból, amely latin közvetítéssel érkezett hozzánk, jelentése: ébren őrködő. Védőszentje: Nagy Szent Gergely pápa. A név viselői közül kiemelkedő jelentőségű XIII. Gergely pápa, akinek a nevéhez fűződik a naptárreform, vagyis annak az eldöntése, hogy az év 365 napból, 5 órából, 49 percből és 12 másodpercből álljon. Négyévenként pedig februárban, ahogy idén is, egy szökőnap legyen. Régi népszokás volt a Gergely-járás, ekkor a gyerekek jártak házról házra, adományt gyűjtve tanítójuknak. A Nap kel: 6.03, nyugszik: 17.46. A Hold kel: 7.48, nyugszik: -. REJTVÉNY reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 9 °C 10 °C 11 °C 2°C‘ 3°C 3"C # Szégsény ^.^Salgótarján Balassagyarmat _ _ Bátonyterá^ is * . • Rétság PásztóJH»" „ems EWSWk 3 °C Készíttette: zones szombat 13 "C Nógrád megyében péntek estig reggelenként ködös és nagyrészt napközben is erősen felhős idő lesz. Ismétlődő, mérsékelt eső esik. Gyakran fúj élénk szél. A jellemző hőmérséklet szerdán kora délutánra 10 fok köré emelkedik, csütörtök reggelre 3 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: szombatra napos, kellemes, tavaszi idő várható. Vasárnap, héttőn ismét felhős, szeles idő, kiadós eső valószínű. Orvosmeteorológia: fronthatás csütörtökig nem várható. Közlekedés-meteorológia: átlagos viszonyok között, egy 50 km/ó sebességgel haladó személygépkocsi a fékezés megkezdése után száraz úton még 31, esős úton 75, havas úton viszont 125 m-t tesz meg. Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig .KICSI’. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 5-8 °C Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 5-6 °C 6°C Ül 7°C 5°C Hójelentés Dachstein 100-500 cm Obertauam 150-250 cm La Thuile 40-150 cm FŐNEMES & . SILÁNY ÁRU t LÓVERSENY f TANÍTÓKÉPZŐS TÖNKREMENT FOGGAL ŐRLŐ LIBAHANG k £ V o FÖL, UZSGYI ► u ▼ A HÍRES CIRKUSZ RÁÖLT á V ▼ A 4 KÁLNOKY LÁSZLÓ VERSE r V o BE-. FEKETÍT u £ ( A ▼ T KÜZDŐTÉR IGLÓ HATÁRAI! ...MAIL r T LEVARRT HAJTÁS V OTHELLÓ NÉPE RÉGI, DÜLEDEZŐ KÁPLÁN 1* Ky ▼ o f\ •T MŰV. IRÁNYZAT ► o ▼ (\ T-t MOSZAT RÉSZE! NAGYOBB FAEDÉNY L 5 1 A LATIN KÖTŐSZÓ A r <5 A' CSEH PÉTER ▼ T T SKÓT SZIGET »V-A t O SZLOVÁK ►T V o KATONAI TÖMB MEGFEJTÉS: 01VUIS MIÉRT KOCKÁZTATNA, HA NEM MUSZÁJ! IGÉNYELJEN FORINTHITELT A Cserhátvidéke Takarékszövetkezetnél! Ingatlanfedezet nélkül 15 %-os kamattal THM: 17,52-19,57% 1.000. 000 Ft -6 évre - 21.500 Ft/hó! Ingatlanfedezettel, akár jövedelem nélkül is 9,9 %-os kamattal, THM 11,41 -12,55 % 1.000. 000 Ft -10 évre -13.500 Ft/hó! Az adatok tájékoztató jellegűek, bővebb információért keresse kirendeltségeinket. Igazgatóság Március 10-i 7 12 23 24 29 32 34 35 40 45 ■ JV Renó nyerőszámok 47 50 58 62 63 64 69 70 76 80 NAPI HOROSZKÓP halak (II. 21-111.20.). Ez az időszak nem kedvez a komolyabb változtatásoknak. Személyes terveit csak olyan emberekkel ossza meg, akiket régóta ismer, és még őket sem kell beavatnia az apróbb részletekbe. kos (III. 21-IV. 20.). Ma igyekezzen a dolgok jó oldalát nézni, és ne bosszantsa fel magát apróságokon. Befektetései megtérülni látszanak, és csak önön múlik, hogy mikor száll ki azokból. bika (IV. 21-V. 20.), Ne kímélje magát, nyújtsa a maximumot és megvalósíthatja egy korábbi célkitűzését is. Fontos, hogy á munka mellett eleget pihenjen, különben szervezete teljesen legyengülhet. ikrek (V. 21—VI. 21.). A Hold az Ikrekben jár és kissé labilissá teheti, nehezen tud dönteni a saját dolgaiban. Az érzelmei kerülnek előtérbe, vágyai felfokozódnak. rák (VI.22-VII.22.). Megrendül a bizalma egynémely barátjában. Nehezebb nélkülük, de így legalább megtanul eligazodni ebben az új vüágban. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Olyasmibe üti bele az orrát, ami nem tartozik önre, és olyasmiért is felelősnek érzi magát, amihez semmi köze. Próbálja meg visszafogni magát szűz (Vili. 24—IX. 23.). Szereti a hivatását, a munkáját. A sikernek mégsem tud igazán örülni. Kezd megrendülni az önbizalma. Próbáljon a magánéletében újdonságra lelni. mérleg (1X.24-X.23.). Szerelmi életében szokatlan tartósságot tapasztal. Talán a tavasz teszi ezt, de lehet, hogy meglelte élete párját. Elhatározza, hogy elmondja titkos vágyait skorpió (X. 24—XI. 22.). Több figyelmet érdemel most a magánélete. A konfliktusok előtt nem szabad szemet hunynia, mert ellenkező esetben a válás veszélyével is számolhat. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Ma megnőhet, megerősödhet az összetűzések veszélye. Jól teszi, ha kimarad a pletykákból, meg sem hallgatja az örökösen panaszkodókat. bak (XII. 22-1.20.). A munkában és az anyagiak terén megtalálja számítását. Egészségét őrizze ezen a héten, ha orvosságot szed, az utasításoknak megfelelően szedje azokat! vIzöntő (1.21-11.20.). Pénzügyei megfelelően alakulnak, ahogyan várta. Költhet olyan holmikra, amelyekkel szebbé teheti életét Rádió- és televíziómüsor-ajánlat mtv 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Quinn doktornő (amerikai sorozat-150/95.) 10.00 A palota ékköve (dél-koreai sor.-54/3.) 11.05 Drága doktor úr (olasz vígjátéksor. - 52/33.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Hrvalska krónika Horvát nemzetiségi magazin 13.05 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 13.35 Iskolatársak (olasz sorozat-26/23.) 14.30 Fekete vipera (angol vígjátéksor.-24/11.) 15.05 Kormányváró 15.35 Kisváros (magyar sorozat-183.) 16.35 Ablak 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.45 Védelmi jog (olasz krimisor. - 26/6.) 18.40 Az ÖRÖKÖS 19.20 Modern képmesék 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Lévai kislexikon 21.10 Nagy kérdés 22.00 Modern képmesék 22.10 Szerda este 22.45 Kultúrház 23.15 Lapozó 23.45 Hírek. Időjárás 23.55 Sporthírek 5.50 Nap kelte 9.02 Századfordító magyarok 9.55 Az én világom (20/2.) 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó. Sport 12.15 Záróra 13.00 Sorstársak 13.30 Vigyázz, kész, rajt! 13.55 A nemzet könyvtárának kincsei (17/16.) 14.00 Villanások ezer év történetéből - Kijev 15.00 Az Újvilág ajándékai (dok.-film-sor. - 3/2.] 15.45 A tenger legendái 16.10 A történelem leghíresebb menekülései 16.35 Membrán 17.00 Válaszd a tudást! 18.00 Évfordulók (8) 18.04 Zöld 7-es (30/2.) 18.05 Bestseller (3/3.) 18.35 Festői tájak, bohém utazók (to/3.) 19.00 Kultúrház 19.25 Esti mese 19.35 Egy lépés előre (spanyol sorozat-68/23.) 20.25 Zöld 7-es (30/2.) 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 21.00 Hóvihar (amerikai krimi, 2001) 22.25 Zöld 7-es (30/2.) 22.30 Modern képmesék 22.34 Záróra 23.20 Napnyugta tv2 6.00 Két Testőr (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 9.20 Jóban, rosszban (magyar sorozat, ism.) 9.50 Stahl konyhája 10.00 Kvízió délelőtt 10.35 Teleshop 11.40 Kvízió 12.30 Túlvilági papa (amerikai vígjáték, 1990) Elliot Hopper, aki gyermekeivel csak diktafonon keresztül tartja a,kapcsolatot, rendkívüli helyzetbe kerül. Épp a kinevezésére készül, amelyre évek óta várt, amikor különös dolog történik vele. Balesetet szenved, s ennek következtében a szellemvilágban reked. Csak gyermekei látják, hallani azonban nem hallják. A kétségbeesett apa addig könyörög,'míg visszaengedik, de csak pár napja van arra, hogy árván maradt gyerekeinek a jövőjét biztosítsa. 14.00 Született kémek (amerikai rajzfilmsorozat) 14.25 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.25 Capri- Áz álmok szigete (olasz sorozat) 16.30 Hal a tortán 17.25 Monk- Flúgos nyomozó (am. kri m i víg játék-so rozat) 18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív 20.05 Shark - Törvényszéki ragadozó (amerikai krimisorozat) Egy ultrakonzervatív bírónak, akivel már kétszer is sikerült Sharknak komoly összetűzésbe keverednie, meggyilkolják a feleségét egy színlelt rablásban. Az ügyet Sebastian kapja, és számára azonnal a bíró válik az első számú gyanúsítottá, amikor tudomást szerez arról, hogy a házasságuk válságban volt. 21.00 Doktor House (amerikai sorozat) 22.00 Az igazság ára 23.00 Liptai Claudia-show Közben: Kenósorsolás 24.00 Tények este hm KLUB 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.30 Apa csak egy van (francia vígjáték, 2003) Léo Serano (Philippe Noiret) úgy dönt, végre itt az ideje, hogy három fiával jó viszonyba kerüljön. Legidősebb gyermeke, David (Charles Berling) mindig is maximalista volt, mára egy vízvezeték-szerelő vállalkozás tülajdonosa, aki legkisebb öccsét is foglalkoztatja. Simont (Pascal Elbé) viszont egyáltalán nem érdekli, hogy mi történik a családjával, annak sem tulajdonít jelentőséget, hogy két bátyja, David és a munkanélküli Max (Bruno Putzulu) már évek óta szóba sem állnak egymással. Amikor viszont Léo bejelenti, hogy megműtik - bár orvosa teljesen egészségesnek mondja -, a trió azonnal Montreálba indul. 13.25 Disney-rajzfilm 13.55 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Doki (amerikai sorozat) 16.25 Vacsoracsata 17.25 Mónika- A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.05 A széf 20.00 Fókusz 20.35 Barátok közt (magyar sorozat) 21.15 Mobil (am. akciófilm, 2004) Megszólal egy .mobiltelefon. Ryan (Chris Evans) felveszi, és békés életét elragadja a totális káosz: gyilkosság és árulás veszi körül. Egy kétség- beesett női hang jelentkezik. A nő (Kim Basinger) azt állítja, elrabolták, és csupán kimerülő félben lévő, törött telefonja köti össze a külvilággal. Pedig nagy szüksége volna a segítségre, hiszen kisfia hamarosan kijön az iskolából, férje hazafelé indul a munkából - és mindketten veszélyben vannak. 23.05 Alias (amerikai akciófilm-sorozat) 6.15 Ally McBeal (amerikai sorozat) 7.15 Baywatch (amerikai sorozat, ism.) 8.20 Kölykök (ism.) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Jake és a dagi (amerikai krimisorozat) 12.05 Baywatch (amerikai sorozat) 13.10 Sherlock Holmes kalandjai (angol krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 17.25 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 18.30 Kölykök 19.00 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) 20.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi- meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 Ä 13-as rendőrőrs ostroma (amerikai thriller, 2005) Detroit - az év utolsó estéje, ítéletidő. Jake Roenick őrmester és társai kis ünnepség keretében arra készülnek, hogy örökre bezárják a város legrégebbi rendőrőrsét, amikor éjszakára behoznak néhány nehézsúlyú bűnözőt, akiket a hóvihar miatt nem tudnak elszállítani a központi fogdába. Köztük van Marion Bishop is, akire, mint később kiderül, nem csak a rendőrség foga fájt már régóta; a „másik" bűnbanda szagot fog, és masszív arzenállal bekopogtat a szilveszterező őrsre, hogy vetélytársaikat kiiktassák. Ez az éjszaka a harcé; de ki fog össze kivel, hogy a következő év jól kezdődhessen? 22.45 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) 23.45 Kés/alatt (amerikai sorozat) DUNA TV 7.00 Duna tér 7.05 Kikötő (ism.) 7.30 Prizma (ism.) 7.55 Arcélek (ism.) 8.15 Maigret (francia sorozat) 9.50 Ä világ színei 10.00 Bűvölet (olasz sorozat, ism.) NÓGRÁD Ét. HÍRLAP (................1--------------------------------------------------------------. . ' ' ■------------------------------Í-—I KOS SUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger 4.03 Népzene. 4.30 Határok nélkül. 5,00 Hajnal -Táj. 6.00180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ, 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.24 Mesék nőkről férfiaknak. 13.30 A református egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 14.35Tér-idő. 15.00 Közelről. 15.15 Kultúrkör. 16.15 Hétköznapi tudomány. 17.30 Krónika. 18.03 Parlamenti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 1905 Sport. 19.20 Vendég a háznál. 1945 Nyelv-ész. 1950 Mese. 1956 Zene, 20.04 Rádiószínház. 20.23 Részletek a Kormorán együttes 1848 című lemezéről. 20.30 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22.20 Sport. 22.25 Esti beszélgetés. 23.00 Kenő. 23.04 Arcvonások. 23.34 Tér-idő. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez. Benne: 6.30 Hírpercek. Félóránként hírek, körzeti időjárás és közlekedés. 902 Sporthírek - Napi sportszerkesztő: Virányi Zsolt. 10.03 Zene munkához. Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés. 11.02; 13.02; 15.02 Sporthírek - Rövid összefoglaló. 16.03 Zene tanuláshoz. Benne: félóránként közlekedés. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 17.02; 19.02 Sporthírek. 1903 Kultürfitnesz - Szellemi frissítés és lelki erősítés. 20.00 Hírek, időjárás és közlekedés. 20.03 Zene olvasáshoz. 0.02 Éjféli mix. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 A szeretet szavával. 10.05 Közélet. 11.05 Évezredek asztalánál. 12.00 Harangszó. 13.05 Könyvszemle. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az élet megy tovább. 14,35 Neuma. 15.15 Hétvégi levél. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mi fán terem? 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér 18.35. Közelkép 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese. 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hálagála. 21.05 Sziluett. 22.10 Közélet. 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. 11.00 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Hírek 14.05 Duna tér 14.15 Szövetség a fák világával (ism.) 14.45 Irány Thaiföld (ismeretterjesztő sor. -1.) 15.10 A világ színei 15.20 Alternatív pedagógiák (dok.-film-sorozat - 5/1.) 16.15 Világunk 17.15 Mese 17.45 Hírek. Időjárás 18.00 Bűvölet (olasz sorozat - 3-4.) 19.00 Luisa Sanfelice (olasz film, 2003-2/1.) 20.30 Kettesben lllényj Katicával (2.) 21.00 Híróra 22.00 Kikötő - extra 22.55 Mulholland- A gyilkos negyed (amerikai film, 1996) SPORT 1 15.30 Labdarúgás FA-kupa, negyeddöntő Bristol Rovers- West Bromwich (ism.) 17.30 Arany pillanatok 17.45 Labdarúgás Ligakupa Negyeddöntő, visszavágó (élő közvetítés) 20.15 Mai helyzet 20.30 Póker 22.30 Poker Channel 23.30 Labdarúgás Ligakupa Negyeddöntő, visszavágó (ismétlés) ML 11.00 Rossz szomszédság... 12.00 Donna játszóháza 13.00 Irány a Földközi-tenger 14.00 Határtalan határok 15.10 Ki hitte volna? (7.) 16.05 Főzd magad! (3-4.) 17.10 Rossz szomszédság 18.20 A póráz két végén 19.30 Ölni az életért (4.) 20.30 Gondolkozz zöld módra! 21.40 Titkos szovjet háborúk 22.45 Az utolsó napok 23.50 Katasztrófák évszázada HALLMARK 6.00 Jelen és múlt (am. sor.) 8.00 Édes pillanatok (am. vígj., 2004) 10.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsor.) 11.00 Hollywoodi rejtély (am. krimi, 2004) 13.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 14.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 15.00 Édes pillanatok (ism.) 17.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 18.00 Hétköznapi csoda (amerikai film, 2005) Egyéb ötlete nem lévén, Kay Woodbury bírónő beleegyezik, hogy Sallyt, a bajba jutott árva tinédzsert ideiglenes őrizetben tartsák. Amikor Kay rálel Sally apjára, reméli, hogy egymásra találnak. 20.00 A vadon bűvöletében (angol sorozat) 21.00 Hírszerzők (kanadai sorozat) 22.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (amerikai krimisorozat) 23.00 A néma szemtanú (angol krimisorozat) TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Játékháló 12.00 Info Tv 15.00 100 év - 100 kép 16.00 Info Tv 17.00 Irány a munka világa! fogyatékkal élők és a munka 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 „Népszavazás után” * Eötvös Mihály, az MDF Nógrád megyei elnöke * Ercsényi Ferenc, az SZDSZ Nógrád megyei elnöke 19.10 Nagy jelmezverseny a Beszterce-lakótelepi iskolában 19.50 Hogy volt.. 20.00 Hínüzér 20.30 Hírháló- az ország hírei 21.00 Tökéletes áldozat (amerikai akciófilm) Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft.- Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FÁRAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezetö: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68,---------------------------------kc;6le? nAPILAP------------------------------- Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati sze rkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1800 Ft, negyedévre 5400 Ft, fél évre 10800 Ft, egy évre 21600 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az újság a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. ' szerkesztőségi rendszerrel készült