Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-06 / 31. szám

10 SZOLGALTATAS 2008. FEBRUAR 6., SZERDA FEBRUAR 6. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Dorottya és Dóra nevű olvasóinkat! Dorottya. Görög eredetű név, latin közvetítéssel érkezett hozzánk, jelentése: Isten'ajándéka. Védőszentje: Szent Dorothea kis-ázsiai vértanú szűz. Virága: a hóvirág, dóra. A Dorottya becézéséből önállósult. Kanizsay Dorottya 1526-ban, a mohácsi csatában el­esett Perényi Ferenc váradi püspök anyja volt, aki fiát kereste a csatamezőn, és saját költségén eltemettette a halottakat. Csokonai Vitéz Mihály vígeposzt írt Dorottyáról, a csúnyácska vénlányról, aki végül megszépül a farsang alatt. Nap kel: 7.04, nyugszik: 16.52 órakor. A Hold kel: 6.54, nyugszik: 16.04. REJTVÉNY CSÜTÖRTÖK, PENTEK SZEL hőmérséklet + déli felhőzet 8°C. . 9°C 9 °C 4;c. . ‘4*6 gl 4°C Szégséhy ^ Salgótarján Balassagyarmat; . * Bátortytere#^ Rétság * r Pagtóv^' „ems^ L üq Készíttette: Ä zones Nógrád megyében ma egy vastag és széles felhősáv vonul át felettünk kiadós esővel. Nyugat felől érkezik déltájban és kelet felé távozik az esti órákban. Hajnalban felszakadozik a felhótakaró. Át­menetileg megélénkül a déli légmozgás, éjszaka viszont erős észak- nyugati szél támad. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 9 fok köré emelkedik, csütörtök reggelre 4 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön erős, néha viharos északi szél fúj. Pénteken továbbra is erős északi szél és néhány fokos hőmérsék­letcsökkenés várható. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: átlagos viszonyok között egy 50 km/ó sebességgel haladó személygépkocsi a fékezés megkezdése után száraz úton még 31, esős úton 75, havas úton viszont 125 m-t tesz meg. Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig .KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu) 8°C 8*C f szombat «X Vízhőmérséklet Duna Tisza Velencei-tó Fertő Tisza-tó 3-6 °C 2-3 °C 3 °C 4 °C 4 °C 2 “C Hójelentés Dachstein 100-450 cm Obertauern 150-240 cm La Thuile 160-180 cm LONDONI PARK Hr ELŐIDÉZ ö SAVANYÍ­TÓSZER f. FÉLBE ic BOHÓC KÉN ÉS TRÍCIUM FÜRGE HÜLLŐ Iní y i K SZLÁV NYELV V­▼ c T H. REZEG NÉP p RÉGI TÉ­VÉMÁRKA ► 0 \ < i •r PERC Lnj 6 ▼ M £ T TÖRÖK AUTÓJEL ►r K RUHÁT HORD KANCSAL ISTEN­SÉG 1 CSENDES DON! GONDOL c L BORSODI HELYSÉG ▼ SJ h 3­I / OTÍLIA, BECÉZVE P­JÓZSEF ATTILA VERSE ► A-7 u sJ le Pc £ ▼ K [*7V 0 T TÁPLÁL­JA ► £ r t T i ... DOG, ÉTEL t e it­L / AJ MOLYIR­TÓ SZER MEGFEJTÉS: MOSVUNHIAJ Ha HITELRŐL van szó, ’ Cserhátvidéke Takarékszövetkezet! A múlt évben 11 %-kal emelkedett a hitelek állománya. Ez nem véletlen! Kirendeltségeink: Magyarnándor, Bércéi, Nézsa, Cserhátsurány, Orhalom, Szügy, Balassagyarmat 1-2., Vác, Salgótarján, Kétbodony, Hugyag, Palotás,Rétság. Ha hitelképes várjuk Önt, bárhol lakik a megyében. Igazgatóság Február 4-i 3 10 16 18 23 29 35 38 39 47 nyerőszámok 50 54 55 62 65 66 69 72 77 79 NAPI HOROSZKÓP vízöntő (i. 21-11.20.) Vegye észre, hogy valaki mennyire von­zódik önhöz. Kapcsolatuk nagyrészt csak vitákból áll, vala­miért mégis vonzalmat érez az illető iránt. halak (ii. 21-m. 20.) Fordítson több figyelmet szeretteire. Ez az időszak nem kedvez a könnyű kalandoknak. Ne hagyja ma­gát elcsábítani! kos (in.2i-iv.20.) Mutassa ki kedvesének, hogy mennyire fon­tos ő önnek. A munkában való előmeneteléhez is fontos, hogy valaki támogassa és biztassa. bika (ív. 21—v. 20.) Komoly változások történhetnek .szerelmi életében. Nagy az esélye, hogy új, hosszú távú kapcsolatba kezd. Izgalmas időszak következik magánéletében. ikrek (V. 21—vi. 21.) Új kapcsolat kezd kialakulni egy olyan egyénnel, aki csak nem rég lépett be az életébe. Ha nem kap­kodja el a dolgot és nem is türelmetlen, akkor ez egy ideális kapcsolat lehet. rák (vi. 22—vii. 22.) A Rák-jegyű azzal adja partnere tudtára, hogy már nem szereti, hogy beszünteti vele a szexuális éle­tet. Kitűnhet, hogy önöket nem egymásnak teremtette a sors. oroszlán (VII. 23—vili. 23.) Kevesebbet mozog a kelleténél. Igyekezzék mértékletesen táplálkozni, ne engedjen meg ma­gának kulináris „kilengéseket”. szűz (vm.24-ix.23.) Ma egyszerűen nehezére esik, hogy visz- szafogja magát a túlzásoktól. A kozmikus hatás túláradó ér­zelmeket, nagylelkűséget és drámai érzéket ad. mérleg (ix.24-x.23.) Böjtelő havában érdemes takarékoskod­ni. Ha van rá módja, vegyen hosszú lejáratú kötvényt, kincs­tárjegyet. skorpió (X. 24—xi. 22.) Kiválóan fogalmaz, érthetően magya­ráz, és ezzel elismerést szerez magának. A munkahelyén rendben mennek a dolgai, nem marad el majd az anyagi el­ismerés sem. nyilas (XI. 23—xii. 21.) Ha egyéb területen nem tudott sikert aratni, a szerelmi játékban keres sikerélményt. Úgy érzi, itt igazán öné a főszerep. bak (XII. 22-1.20.) Kissé kedvetlen, pesszimista hangulatban van, és ezzel elbátortalanítja azokat is, akik közeledni szeret­nének önhöz. Próbálja megtalálni a közös hangot kedvesével, hogy közelebb kerülhessenek egymáshoz. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat mtv 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Quinn doktornő (amerikai sorozat-150/70.) 9.45 Tv-taxi (ism.) 10.05 Don Matteo (olasz sorozat-16/10.) 11.05 Drága doktor úr (olasz vígjátéksor.-52/13.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 13.00 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 13.35 Iskolatársak (olasz sorozat -26/3.) 14.30 Nyugat 100 - Nyugat-mesék (ism.) 15.00 Kormányváró 15.30 Tinik, tenisz, szerelem (fr.-kanadai sor. - 54/39.) 16.00 Kisváros (magyar sorozat-156/1.) 16.35 Ablak 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.45 Bűvölet (olasz sorozat - 54/35.) 18.40 Az örökös 19.20 Modem képmesék 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Ó, testvér, merre visz az utad? (amerikai film, 2000) 21.55 Modern képmesék 22.05 Szerda este 22.40 Kultúrház 23.10 Lapozó 23.40 Hírek. Időjárás 23.50 Sporthírek 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Zöld 7-es (30/3.) 9.02 Századfordító magyarok 9.55 Homokzene mesék 10.05 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 11.55 Zöld 7-es (30/3.) 12.00 Híradó délben. Sport 12.15 Záróra 13.05 Mi a pálya? (7/4.) 13.30 Sorstársak 14.00 Vigyázz, kész, rajt! 14.30 A nemzet könyvtárának kincsei (17/1.) 14.35 Az irodalom nyelve 14.40 Élet a magasban (német ism.-terjesztó film) 15.35 Legendák földje 16.05 A 20. század nagy románcai (26/26.) 16.30 Membrán 16.55 Válaszd a tudást! 17.55 Zöld 7-es (30/3.) 18.00 Bestseller 18.30 Európa állatkertjei 19.00 Kultúrház 19.20 Esti mese 19.30 Egy lépés előre (spanyol sorozat-62/62.) 20.20 Zöld 7-es (30/3.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Rendezd meg a halálod! (amerikai krimi, 2005) 22.25 Egymillió fontos hangjegy 22.40 Zöld 7-es (30/3.) 22.45 Ruanda kísértetei (amerikai dok.-film - 2/1.) 23.40 Modern képmesék 23.45 Záróra xv2 6.00 Kurázsi 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 9.25 Betűbár 10.15 Teleshop 11.25 A dzsungel könyve 2. (amerikai kalandfilm, 1997) Maugli, a dzsungel fia, farkasok gyer­meke és egy medve tanítványa, még mindig az erdőben él. Továbbra is fity- tyet hány a rá leskelődő veszélyeknek: boldog és szabad. Ám ezúttal olyan ve­szélybe kerül, melyből talán már nem tudja kivágni magát. Híre ugyanis túljut az erdő határán és néhány cirkuszos el­indul, hogy elfogja magának a farkas­embert. Egy idomított kígyót is ráuszíta­nak. Sőt, a vadászok egyike egy másik megbízást is kapott, de ezt a titkot még bandája többi tagjával sem osztja meg. Az egzotikus, buja őserdőben, csodála­tos állatok között élő Maugli ragaszko­dik társaihoz, és megküzd bárkivel, aki megzavarja a vadon nyugalmát... 13.10 Észbontó 14.00 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.00 Száguldó vipera (amerikai akciófilm-sorozat) 16.00 Hetedik mennyország (amerikai sorozat) 17.00 Bostoni halottkémek (amerikai krimisorozat) 18.00 Favorit 18.30 Tények Skandinávlottó-sorsolás 19.05 Aktív 19.45 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 20.15 Shark - Törvényszéki ragadozó (amerikai krimisorozat) fi Egy jómódú, férjezett és elit társasági életet élő nő, aki mellesleg Jessica kö­zeli baráti köréhez tartozik, lelövi a volt szeretőjét - állítása szerint önvéde­lemből. Shark és a társai ebben a ké­nyes ügyben kell, hogy igazságot te­remtsenek, miközben az apának Julie fiúügyeivel is meg kell birkóznia. 21.15 Doktor House (amerikai sorozat) 22.15 Mi kérünk elnézést! 23.15 A médium-(am. misztikus krimisorozat) Közben: Kenósorsolás 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.25 Műholdvevő a birkák közt (ausztrál vígjáték, 2000) Az emberiség Holdra szállásának napja igen ferde tükörből. 1969. július 19-én az egész emberiség együtt büszkélke­dett az Apollo-11-es űrhajó legénysé­gével és bámulta a Holdra lépő ember első lábnyomát. Kevesen tudják, hogy az egyenes közvetítés igencsak nehe­zen jött össze. Igaz történet alapján ké­szült film a találékony ausztrál mérnö­kökről, akik dacolva a nehézségekkel 600 millió ember számára biztosították a technikát a nagy lépéshez. A NASA emberei féltették a méregdrága para­bolaantennát az ausztrálok kezébe ad­ni, akik egy birkafarm kellős közepére telepítették a technikát. Az amerikaiak aggályoskodásait rendre lerázta a ko­molynak nem nagyon mondható csa­pat Cliff Buxton vezetésével. 13.30 Disney-rajzfilm 14.00 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 M, mint muskétás (amerikai kalandfilmsorozat) 16.25 Balázs ­A szembesítőshow 17.25 Mónika ­A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.05 Legyen ön is milliomos! 19.50 Fókusz 20.25 Barátok közt (magyar sorozat) 21.10 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) Egy pénzszállító autót rablótámadás ér. A gyorsan elfogott tetteseket és Horatióékat is meglepetésként éri a felfedezés, hogy a préda hamis bank­jegyeket tartalmaz. A helyszínelők nyomozása során kiderül, hogy a rab­lótámadás csak egy előre be nem kal­kulált esemény volt egy jól kitervelt csalás elkövetésében. 22.00 Lost - Eltűntek (amerikai kalandfilmsorozat) 23.05 Alias (amerikai akciófilm-sorozat) 24.00 Reflektor 6.50 A Vadmacska új élete (mexikói sorozat) 7.50 Ally McBeal (amerikai sorozat) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Jake és a dagi (amerikai krimisorozat) 12.05 Nash Bridges - Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 13.10 Az osztag (német akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 17.25 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Emberi történetek 20.00 Jó barátok (am. vígjátéksor. -127-128.) 21.05 Femme fatale (am.-francia thriller, 2002) Laure Ash csábító vonzereje, halálos szépsége maga a kísértés: igazi „fémmé fatale", a végzet asszonya. Hét évvel egy merész ékszerrablásí ügy után, új sze­mélyazonosság mögé rejtőzve, vissza­tér Franciaországba. Ám Nicolas, a „paparazzo” fotóriporter lefényképezi, és ezzel életveszélybe sodorja Lauré-t. Vajon „végzetessé" válik-e a kiváncsi ér­deklődés, ami a férfit ehhez az asszony­hoz fűzi? S vajon tényleg úgy fejeződik- e be a film, ahogy mutatja magát? Ezer­nyi apró, látszólag nyomra vezető jel tű­nik fel a filmben, elhitetve velünk, hogy értjük a dolgot, de amikor Serra nyomo­zó felfedi az igazságot, felsóhajtunk: „Úristen, hát ez egyáltalán nem az, ami­re számítottunk!" 23.10 Kés/alatt (amerikai sorozat) DUNA TV 6.00 Világunk - Reggel 7.00 Duna tér 7.05 Kikötő (ism.) KOSSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger 4.03 Népzene. 4.30 Határok nélkül. 5.00 Hajnaltáj. 6.00180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ.' 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.28 „Mindenki keresse a saját halálát..." 3. 13.30 A református egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 14,35 Tér-idő. 15.00 Közelről. 15.15 Kultúrkör. 15.45 Zöldövezet 16.15 Hétköznapi tudomány. 18.03 Közéleti ütköző. 18.15 Ma­gánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 19.20 Ven­dég a háznál. 19.45 Nyelv-ász. 19.50 Mese. 20.04 Rádiószín­ház. 20.23 Weszefy Ernő felvételeiből. 20.30 A nap történetei, 22.00 Krónika. 22.20 Sportvilág. 22.25 Esti beszélgetés. 23.00 Kenő. 23.04 Arcvonások. 23.34 Tér-idő, 0.10 Éjszaka. 6,00 Hírek. Időjárás. 6.30 Hírpercek. Benne: hí­rek, körzeti időjárás, közlekedés és sport. 11.00 Közlekedés. 11.02 Sporthírek. 13.00 Közleke­dés. 13.02 Sporthírek- Rövid összefoglalók, hí­rek a legérdekesebb sporteseményekről. 15.00 Közlekedés. 15.02 Sporthírek. 17.02 Sporthírek - Rövid összefoglalok, hírek a napi események­ről. 19.02 Sporthírek - Rövid összefoglalók, hí­rek a napi eseményekről. 20.00 Hírek. Időjárás és közlekedés. 20.02 Sporthírek - Rövid össze­foglalók, hírek a legérdekesebb sportesemé­nyekről. 24.00 Himnusz. 0.02 Éjféli mix 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Já­ték. 9.05 A szeretet-szavával. 10.05 Közélet. 11.05 Évezredek asztalánál. 12.00 Harang- szó. 13.05 Könyvszemle. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az élet megy tovább. 14.35 Neuma. 15.15 Hét végi levél. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mi fán terem? 17.00 Kora esti hírmondó, 18.00 Rózsafüzér 18.35. Közelkép 19.10 Iránytű. 19.35 Esti me­se. 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hálagála. 21.05 Sziluett. 22.10 Közélet. 23.53 Napbú­csúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. 7.30 Arcélek (ism.) 7.55 Nyolcvan nap alatt a Föld körül (nemzetközi koprodukciós sor.) 9.30 Maigret (francia krimisorozat) 11.00 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Hírek 14.05 Duna tér 14.20 Masszázsvarázs (ismeretterjesztő sor. - 2.) 14.30 Az örökifjú lélek titka 15.20 Univerzum (osztrák ism.-terjesztő sor.) 16.15 Világunk 17.15 Mese 17.45 Hírek. Időjárás 18.15 A Vörös Pimpernel (angol sorozat -12/8.) 19.05 Szerelmes Blume (amerikai vígj., 1973) 21.00 Híróra 22.00 Kikötő - extra 23.00 Titkok, titkok (olasz film, 1985) SPORT 1 15.15 Labdarúgás, olasz bajnokság (összef.) 16.15 Labdarúgás, spanyol bajnokság (összef.) 17.15 Sakkmagazin 17.45 Férfi kézilabda Bajnoki mérkőzés (élő) 20.00 Mai helyzet 20.15 Arany pillanatok 20.30 Labdarúgás Anglia-Svájc (élő) 23.15 Kézilabda Férfi bajnoki mérkőzés ..J 11 .05 Jamie menzája - Második menet 12.00 Fotósuli (5-6.) 13.10 Talpalávaló varosok (3.) 14.05 Citytitkok (3.) 15.05 Az embergyerek (3.) 16.05 Szombat esti konyhaláz 17.15 Jamie menzája - Második menet (3-4.) 18.15 Tengerek határán (8.) 19.15 Kikelet (5-6.) 20.25 Lényakták (3.) 21.25 Különleges egységek 22.35 Károly herceg bolondériái 23.30 Élet-halál kérdése HALLMARK 6.00 Jelen és múlt (amerikai sor.) 8.00 Viharos vakáció (amerikai film, 1999) 10.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsor.) ­11.00 Odalent Deltán (amerikai film, 1998) 13.00 Ámynek ítélve (amerikai sorozat) 14.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 15.00 Viharos vakáció (ism.) 17.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 18.00 Az ezeregyéjszaka meséi (amerikai kalandfilm-2/1.) A történet Seherezádéról szól, Jafar nagyvezír bátor lányáról, aki minden éj­jel elmesél egy csodálatos mesét az őrü­let határán lévő Sahriár szultánnak, aki fondorlatos felesége halála után, a me­rénylőktől félve, képtelen elaludni. 20.00 Doc Martin (angol sorozat) 21.00 Esküdt ellenségek: Meggyalázott áldozatok (amerikai krimisorozat) 22.00 A néma szemtanú (angol krimísorozat) 23.00 A médium (amerikai krimisorozat) TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 10.00 Mindentudás egyeteme 11.00 100 év -100 kép 11.30 „Ugye én is dolgozhatok?” 12.00 Info Tv 15.00 Nagy mezőgazdasági magazin 15.30 Business-mix 16.00 Info Tv 17.00 A kontroll 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Nógrád Természeti kincsek, történelmi emlékek, élő hagyományok 19.40 Mesteremberek 19.55 Tv-galéria 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló 21.00 A dzsungel törvénye (kanadai akciófilm) / ' sie / ~ _ Kiadja Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: VT/|f' TI A IX ’jjy LIT II I A U Salgótatján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezetö: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy Kossuth út 15 Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótatján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, ___________________________________________ Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1800 Ft, negyedévre 5400 Ft, fél évre 10800 Ft, egy évre 21600 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042.- Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kit. j Aj„,„,a - az Axel Springer-Budapest Kiadói Kit., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 200S. február 7-f zámappal auditálta._______________________________________________________________________________________________________ I szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom