Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-25 / 47. szám

2008. FEBRUÁR 25., HÉTFŐ SPORTTÜKÖR Legyen a sport szenvedélyed! Salgótarján legeredményesebb sportolóit köszöntötték- Örömteli az, hogy 12. alkalommal nem a hagyományos sportbálon, hanem a József Attila Művelődési és Konferencia-központban köszönthetik Salgótarján 2007. évi legeredménye­sebb sportolóit - üdvözölte a nyitó táncbemutató után Simon Lajos, a város ifjúsági és sportfőtanácsosa a szép számban egybegyűlteket, és rögtön meg is magyarázta szavait. Ez ugyanis azt jelenti, hogy van már felújított sportcsarnoka Tarjánnak - melyet most már remélhetőleg mihamarabb használatba vesznek a sportolók -, de annak közeli átadása előtt most még bz a színházterem ad otthont a díjátadónak. ____________________________ Tánc bemutató, majd rövid be­vezető után rögtön a lényegre is tértek a hagyományos gálán és eredményeik ismertetése mel­lett egyenként hívták a színpad­ra a bírálóbizottság döntése alapján arra érdemesnek tartott salgótarjáni sportolókat - Papp Ildikót, Nagy Györgyöt, Koós Bri­gittát, Egri Balázst, a Wamsler SE kosarasait, valamint külön­díjasként a jövő reménységeit, a SASÉ ifjú teniszezőit, Bálint Sárát, Szentes Rékát és Varga Viktóriát - és edzőiket, akiknek a kitüntetések mellé sportszer- vásárlási utalványok is kerül­tek, s melyeket a város polgár- mester asszonya adott át. Székyné dr. Sztrémi Melinda ez­után méltatta a díjazottakat, akiknek a sport a szenvedélyük, és megemlítette, hogy a város kötelező feladatain túl jóval erőn felül költ a sportolásra, létesít­ményekre és azok felújítására, de a támogatásokon kívül - mely például 2008-ban az eddi­gi 10 helyett 25 millió forint lesz! - támogatókat is próbál szerezni a sportegyesületeknek és sportrendezvényeknek. Az új és elfogadott sportkoncepció nyomán már nemcsak a diák- és tömegsportot, hanem pályáza­tok útján az él- és versenyspor­tot is dotálja a megyei jogú város anyagilag, lesznek kiemelten tá­mogatott sportágak és egyesü­letek. A rövid távú tervek között szerepel például a kerékpárút elkészítése, melyre a város már meg is nyert egy pályázatot, de az olyan, már megszokott és kedvelt hagyományos sportese­mények folytatása is, mint az ugrógála,.vagy a raliversenyek, valamint olyan új hagyományok elindítása és megteremtése, mint a tavalyi bokszgála. Végül a polgármester asszony megkö­szönte az érintett sportolók és edzőik fáradozását, és úgy bú­csúzott, hogy jövőre már a sport- csarnokban, (sport)báü keretek között találkozhatnak újra az érintettekkel. Az est további műsorszámok­kal és a romhányiak révén nagy sikerű teremkerékpáros bemu­tatóval zárult. (sts) A díjazottak FELNŐTT FÉRFI Nagy György íjászat (Salgótarjáni Skorpió SE). Legjobb eredményei: 3D íjász Euró- pa-bajnokság: 1. helyezés, 3D országos bajnokság: 1. Edző: Manga János FELNŐTT NŐ Papp Ildikó atlétika, duatlon (Salgótarjáni Atlétikai Club, Petőfi DSE.) Lövész triatlon országos bajnokság: 1., duatlon sprint ob: 3., nemzetközi Buda­pest félmaraton bajnokság: 3. Edző: Kadlót - Zoltán. IFJÚSÁGI FIÚ Egri Balázs atlétika (Salgótarjáni Atlétikai Club), diákolimpia országos döntő: 2., ju­nior ob, 1500 m: 3., 3000 m: 3. Edzői: Máté Csaba és Kadlót Zoltán IFJÚSÁGI LEÁNY Koós Brigitta tájfutás, hegyikerékpár (Salgó­tarjáni Dornyay SE, Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület). Tájfutóként: középtávú ob: 3., csapat ob: 2. váltó ob: 3., ifjúsági Európa-bajnokság, váltó 7. Kerékpárosként: Maraton ob: 1., 0X ob: 3., rövid távú Maraton Magyar Kupa (U17): 1., 0X Mggyar Kupa: 2., 0X magyar ranglista: 2. Edzői: Koósné Nagy Judités Kovács Norbert CSAPAT Wamsler SE-Salgótarján kosárlabdacsa­pata 2006/2007. NB II. alapszakasz 5. hely, 2007/2008. NB II. őszi szezon 1. hely Edző: Dániel Tamás KÜLÖNDÍJ SASÉ leány teniszcsapata - mint a leg­eredményesebb utánpótláscsapata (Bálint Sára, Szentes Réka, Varga Viktória) kor- osztályos magyar bajnokság 3., korosztá­lyos vidékbajnokság 3. Edző: Rozgondi Pál SPORTTURMIX Nagy-esély vívás Legjobb magyarként a 12. helyen végzett Nagy Orsolya az Unicredit Bank Kupáért rende­zett budapesti női kard Világku­pa-versenyen, ezzel megőrizte jó pozícióját az olimpiai kvalifikáci­ós ranglistán. A120 indulót felvo­nultató mezőnyben 19-en képvi­selték a piros-fehér-zöld színeket, de a 64-be már csak öten jutottak közülük, Varga Dóra 19., Pető Ré­ka 36., Benkó Réka 55., Várhelyi Kata pedig 64. lett. Csapatban a magyaroknak már gyakorlatilag nincs esélyük a kvótaszerzésre. Vaklárma biatlon Ártalmatlannak bizo­nyultak azok a doppinghasználat­ra utaló eszközök, amelyeket két nappal a süövővb után találtak a viadalnak otthont adó svédorszá­gi Östersund közelében. A város­tól délre, egy út menti parkolóban egy autós gyanús tasakokra és csövekre bukkant, amelyek kü­lönféle folyadékokat tartalmaztak. A rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy a felszerelés egy művese- kezelésre szoruló betegtől szár­mazik. Totóeredmények 1. Bielefeld - Duisburg 0-2 2 2. Dortmund - Rostock 1-0 1 3. Frankfurt - Bremen 1-0 1 4. Leverkusen - Schalke 1-0 1 5. VfB Stuttgart - Karlsruhe 3-1 1 6. Wolfsburg - Hertha BSC 0-0 X 7. Bayern M. - Hamburg 1-1 X 8. Nürnberg - Cottbus 1-1 X 9. Reggina - Juventus 2-1 1 10. Cagliari - Lazio 1-0 1 11. Livorno - Napoli 1-2 2 12. Roma - Fiorentina 1-0 1 13. Sampdoria - Inter. 1-1 X 14. Milan - Palermo lapz. után Félidőben padlón Lékó sakk Megrendítő ütésekkel föld­re kényszerítette a sakkjáték egyik legfontosabb „faktora”, az időtényező Lékó Pétert a Morelia - Linares kétfordulós szupertor­na első felében - ha az ökölvívás nyelvezetét használjuk. A Mexi­kóban induló szellemi bokszcsa­ta 7 fordulója után 2,5 ponttal az utolsó a 8 világklasszis között, pedig a kezdésre nem lehetett panasza: az első partiban Radzsabovaddig „kavart”, míg tisztet „nézett be neki.” Ám in­nen két remi kivételével elindult lefelé, és bár például az egyik internetes oldal szakírója Anand ellen 17 (!) lépéses „fona­las” nyerést bányászott elő szá­mítógépe elemzőprogramjából, csak arról „feledkezett meg”, hogy Lékónak mindezt az idő szorításában kellett volna előre látnia, és mivel ez nem sikerült neki, kikapott. Nagymesterünk az idő áldozataként szerepelt to­vábbi két partiban is, de miután Áronján ellen - annak ellenére hogy ellenfele újításán a 9. lépés után 80!!! percet gondolkodott - még kihúzta remivel, de Topalov ellen ez már nem sikerült. A harc csütörtöktől Spanyolor­szágban folytatódik. Az állás: Anand 4,5, Shirov, Topalov 4-4, Carlsen, Áronján 3,5-3,5, Ivancsuk, Radzsabov 3-3, Lékó 2,5 pont. (sts) Kedvező szelekre várva vitorlázás Ha ma már nincs is tengerünk, hajós nemzet va­gyunk, és válunk egyre jobban az­zá. Ennek eredményeként min­den előzetes várakozást felülmúl­va a 2007-es évad hét futamán több mint 650 hajó és 4000 részt­vevő volt jelen. Idén a hét futamon belül már egy speciális, kétnapos verseny is szerepel és újabb part­nerek bevonásával fejlesztik to­vább a színvonalat Az elmúlt esz­tendőben nagy lendületet vett az amatőr nagyhajós versenysorozat, korábbi nevén az Aranysekli. Eb­ben az évben a sorozat további ki- szélesítését szeretnék a szervezők, ugyanakkor ügyelnek arra, hogy a rendezvény megőrizze barátsá­gos, családias jellegét 2008-ban még a tavalyinál is nagyobb erőbe­dobással készül a vitorlás szezon­ra az UNIQA biztosító, mely az elő­ző év amatőr versenysorozat sike­rén felbuzdulva folytatja a rendez­vény támogatását, sőt kiterjeszti szponzorációs tevékenységét a versenysportra is. Ezzel egyidejűleg a nagy sikerű Balaton Regatta vitorlás túraver- seny-sorozaton már az elmúlt év­ben is közösen indított BROKERNET- UNIQA Sailing Te­am vitorláscsapat most is ott lesz a magyar tengeren, és a sikerre külön garanciát jelent, hogy a csa­pat kapitánya a kiváló hajós, Litkey Farkas lesz. Bíztató a jövő hajós nemzedéke szempontjából, hogy az idei versenysorozat nevezési dí­jainak 10%-át az utánpótlás neve­lésére fordítják. (sts) 80 nap alatt a Föld körül A világ minden táján készülnek a magyar kajak-kenusok Február 11. és április 11. között valamennyi magyar kajakos és kenus meleg vízi edzőtáborban száll elő­ször vízre a 2008-as szezonban. Az Egyesült Államok­ban, Dél-Afrikában, Ausztráliában, Brazíliában és Olaszországban meglelt edzőtáborozási lehetőségek­nek és kedvező időjárási feltételeknek köszönhetően hamarabb formába lendülhetnek az olimpiára készülő versenyzők, és a külföldön gyűjtött kilométerek után április közepétől itthon már a csapathajók kialakítá­sán dolgozhatnak. irányítása alatt töltenek hat he­tet, szokásuk szerint a kaliforni­ai San Diegóban. Solymár Lász­ló kenusai, Balázs Péter és Bozsik Attila a napokban utaz­nak ki Brazíliába, ahol egy hóna­pot töltenek. Soltész Árpád és Oláh Tamás Olaszországban vezet edzése­ket Mike Róbertnek, Sáfrán Má­tyásnak, Metka Mártonnak, Ba­lázs Gábornak, Nagy Péternek, Hűvös Viktor és Nagy László kajakos csapata elsőként utazott el Dél-Afrikába és ugyancsak ott kezdi meg a vízi alapozást Ludasi Róbert legénysége is, töb­bek között az utóbbi két világ- bajnokságon két olimpiai szám­ban győztes Kolonics Györggyel és Kozmann Györggyel, vala­mint a maratoni szakág kiváló­ságával, Csabai Edvinnel. A sze­gediek csak február 28-án kel­nek útra Ausztráliába, a kétsze­res olimpiai bajnok Janics Nata­sa, a tavalyi kenu egyes világbajnok Vajda Attila, vala­mint a kenus Horváth Gábor és Fürdők Gábor. A Bakó-Sári duó edzette kajakosok (Vereckei Ákos, Horváth Gábor, Storcz Bo- tond, Kökény Roland, Gyertyá­nos Gergely, Béé István, Kämmerer Zoltán, Kucsera Gá­bor, Benkő Zoltán) is az ötödik kontinensen készülnek A női kajakosok, Kovács Kata­lin, Paksy Tímea, Benedek Dalma, Kozák Danusia, Fazekas Paksy Timi és Patyi Melinda ilyen boldog lesz idén is, amikor befejezik a kaliforniai „tortúrát” és hazatérnek Krisztina, Keresztesi Alexandra, Joób Mártonnak és Tóth Márton- Szabó Gabriella és Patyi Melin- nak. da Fábiánné Rozsnyói Katalin (sts)

Next

/
Oldalképek
Tartalom