Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-20 / 43. szám
6 IMis 2008. FEBRUÁR 20., SZERDA Romániába települhet a Mercedes? LENGYELORSZÁG ÉS ROMÁNIA között utóbbi mellett döntött a Daimler csoport, így itt épül meg a Mercedes új gyára - állítja Constantin Stroetól, a romániai autógyártók egyesületének elnöke, a német vállalat egyelőre nem nyilatkozott. Sajtóértesülések szerint a Kolozsvár melletti Nemeszsukrán épülne fel a gyár. Kisebb hiányt vár az első negyedévre a PM AZ ELSŐ NEGYEDÉVRE 569,1 milliárd forintos önkormányzatok nélküli hiányt vár a Pénzügyminisztérium, szemben az előzőleg közölt 581,5 milliárddal. Az idei év egészére a PM nem változtat 1111,1 milliárd forintos hiány előrejelzésén, ami a várt GDP 4 százaléka lesz. Az OKISZ az átmeneti adóátcsoportosításért A KORMÁNYFŐVEL folytatott múlt heti konzultáción átmeneti adóátcsoportosítást javasolt a Magyar Iparszövetség (OKISZ) - mondta Vadász György, a szervezet ügyvezető társelnöke. Az átcsoportosítás az áfa emelésével és az 50 millió forintnál értékesebb vagyontárgyak megadóztatásával járna. A BUX-index 2008. február 19-én 24500 24400 Nyitóérték: 24 344 Változás: -1,01% Előző napi .....J Záróérték: [ záróérték: [ 24 032 I 24 277 15.30,aNewYorÍH v tőzsde nyitása /| pont/^ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 /Ód FORRÁS: BÉT NYERTESEK 200802.195 UtobóárfFt) Változás«} MüóFt Econet 161 + 1,25 27 E0s 19280 + 0,86 296 MTelekom 863 + 0,34 364 Richter 38970 + 0,24 394 TVK 5970 + 0,16 4 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Utolsó ár (Ft) Vátozás«} MiWFl Fotex 751-2,46 28 OTP 7450-1,97 39532 Synergon 1606-1,77 23 Mól 23640-1,45 3216 FHB 1614-0,12 52 A BUX-index az elmúlt napokban 22000 02.11 02.12 02.13 02.14 02.15 02.18 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. február 19-én. /Ft $/Ft CHF/Ft t Hl mss I t ■» 263,53 179,00 163,37 +0,75 FI-0,56 Ft +0,31 Ft GAZDASAG Akadozó akadálymentesítés pályázatok Müliárdok a középületek fogyatékosbaráttá tételére Baranyi Csilla egy fővárosi középületben. A hazai mozgáskorlátozottaknak az intézmények többségében még nem biztosították a közlekedést. A következő két évben 120 milliárd forintnyi uniós pénzre pályázhatnak önkormányzatok, egyesületek akadálymentesítés céljából. Szükség is van rá, mivel akadozik az épületek átalakítása. Németh Márk Összesen 120 milliárd forintnyi uniós forrást lehet akadálymentesítésre költeni az évtized végéig - tudta meg lapunk. Egészen 2010-ig évente több hasonló pályázatot írnak ki. Mint arról a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatott, 2007-2008-ban 16 milliárd forintra pályázhatnak önkormányzatok, egyesületek, egyházak, alapítványok, illetve más nonprofit szervezetek, például iskolák, óvodák. Márciusban várható két akadálymentesítési pályázat eredményhirdetése, itt összesen majdnem négy- miiliárd forintot lehet szerezni. A hasonló pályázatokra szükség is van.’ Jelenleg nem túl rózsás a helyzet a középületeknél, legalábbis ami a kerekes székkel vagy fehér bottal való közlekedést illeti” - mondta lapunknak Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke. Becslései szerint nagyjából negyvenszázalékosra tehető Magyarországon a már akadálymentesített közintézmények aránya, ami a svédországi nyolcvan, a németországi hetven és a nyugat-európai átlagosan hatvanöt százalékhoz képest elég csekély. Az akadálymentesítésre két határidőt írnak elő a magyar jogszabályok. Az állami és önkormányzati tulajdonú közhasználati intézményeket 2010-ig kell úgy átépíteni, hogy azok mozgáskorlátozottak vagy egyéb forámpa És lift. Az akadály- mentesség szó hallatán a legtöbb embernek csupán ennyi jut eszébe, holott a mozgás- sérültek és egyéb fogyatékosok számára az egyenlő hozzáférés biztosítása ennél jóval többet takar. Ezek mellett például olyan méretű folyosókat, ajtókat kell építeni, amelyek lehetővé teszik a tolószékkel való manőverezést, a falakra pedig korlátokat kell erősíteni A földet csúszásmentes gyatékossággal élők számára megközelíthetők legyenek. Ebbe a kategóriába tartoznak a minisztériumok, a földhivatalok, az iskolák és óvodák, kórházak, orvosi rendelők, szociális intézmények. Az előírás nem azt teszi kötelezővé, hogy az összes ilyen épületet akadálymentessé kell tenni, hanem azt, hogy bizonyos területen belül legyen minden intézménytípusból legalább egy olyan, amelyet a fogyatékkal élők is igénybe tudnak venni. Az akadálymentesítési kötelezettségre vonatkozó másik határidő 2013, ami már jóval széleburkolólapokkal kell borítani, ahol a gyengén látók számára színes „vezetősávokat” kell elhelyezni A vakok számára az irányt mutató sávot más tapintású burkolattal kell kiépíteni szintén az akadálymentesítéshez tartozik a liftekben hangos információ biztosítása, illetve az értelmi sérültek számára is könnyen érthető szimbólumrendszer alkalmazása a különböző funkciójú helyisó gek (pl: vécé) jelölésére. sebb kört érint. Ez már az összes - nem csupán az állami - közszolgáltatást ellátó intézményt, épületet érinti. így a közüzemi szolgáltatók ügyfélszolgálatait, a bankok és pénzintézetek fiókjait, sőt még az élelmiszerboltokat is (mivel az alapvető élelmiszer-ellátás is közszolgáltatásnak minősül) át kell alakítani eddig az időpontig. Ezekre az épületekre is vonatkozik az előbb említett területi elv, azaz például egy kisvárosban, faluban nem az összes boltnak kell akadály- mentesnek lennie, hanem legalább egynek. Kituszkoltak egy vakot VAKVEZETŐ KUTYÁJA miatt háromszor küldtek el egy Tescóból egy vak férfit Orsós Sándor az első alkalom után szabadkozó levelet kapott, de később az ÁNTSZ-re hivatkozva nem engedték be. Az ANTSZ közölte: szeptembertől a vakvezető kutyák bemehetnek a boltokba. az interspar egy üzletében októberben nem engedtek vásárolni egy vakvezető kutyával közlekedőt Azóta elnézést kértek tőle, és félmillió forintot utaltak egy vakvezetőkutya-kiképzőnek. Az akadálymentesség az egészségeseket is segíti Bankkártyákat vizsgál a versenyhivatal gvh Tízmilliárdos bírságot kaphatnak a bankok, ha kiderül, hogy vétkeztek A bankkártyás fizetések díjait vizsgálja a Gazdasági Verseny- hivatal (GVH). A napokban indítottak eljárást a 25 bankkártyát kibocsátó bank és a két kártya- kibocsátó cég (Mastercard, Visa) ellen. „Azt szeretnénk kideríteni, hogy a fizetések után beszedett bankközi jutalék mennyire torzítja a piaci versenyt, illetve hogy milyen mértékben gátolja Magyarországon a bankkártyás fizetés elterjedését” - nyilatkozta lapunknak Mihálovits András, a GVH szóvivője. A bankközi jutalék nem a vásárlót, hanem a kereskedőket sújtja, mértéke a vásárlási összeg 1,2 százaléka. Európai viszonylatban ez magasnak számít. Ha a vizsgálat során kiderül, hogy a bankok tisztességtelenül korlátozták a versenyt, bírsággal sújthatja őket a GVH. Rekord- összegű büntetéssel kell számolniuk, hiszen a törvények az előző éves nettó árbevétel tíz százalékánál szabják meg a kiszabható bírság maximális mértékét. Ez egy pénzintézet esetén több tízmilliárd forintot is elérhet. A vizsgálattal kapcsolatban a banki szakemberek óvatos pesz- szimizmusuknak adtak hangot a Napi Gazdaság hasábjain. Hiányosság szerintük, hogy a kártyás fizetés költségeit a hivatal nem veti a készpénzkezelés költségeivel, de a vizsgálatnak arra is figyelemmel kellene lenA boltok is túl sokat fizetnek nie, hogy más országokkal ellentétben a kártyaelfogadásra alkalmas pos-terminálokat rendszerint nem a kereskedő vásárolja meg és üzemelteti, hanem az elfogadói hálózatot fenntartó pénzintézet. ■ Németh M. Csökkent a nyereség TÖBB MINT TÍZ SZÁZALÉKKAL csökkent tavaly a hazai bankok nyeresége űz előző évihez képest A magyarországi bankszektor a PSZÁF adatai szerint 316,5 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 11,3 százalékkal kevesebb a 2006-os 356,8 milliárd forintnál Nem mindenki érzékelte az építőiparban a visszaesést Az építőipari termelés a korábbi évek dinamikus növekedése, majd a 2006-os kismértékű csökkenés után 2007-ben jelentősen, 14,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett felméréséből. A legnagyobb építőipari ágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése egyötödével esett vissza 2007-ben. Az épületek építése 9,8 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké egyötödével kisebb volt, mint 2006-ban. Ez utóbbi visszaesést a KSH szerint az okozta, hogy csökkent a korábbi években gyorsan bővülő, és az építőipari termelés egynegyedét kitevő ütés autópálya-építések üteme. Más a véleménye Leidl Andrásnak, Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ) elnökségi tagjának. „Mi éppen az ellenkezőjét éreztük az elmúlt évben. Nem tapasztaltunk visszaesést” - mondta a szakember. „Szervezetünk kész, előregyártott vasbeton-szerkezetek forgalmazásával foglalkozik, ami alapja egy-egy nagyobb épület megépítésének” - tette hozzá. Szabó Miklós, Magyar Téglás Szövetség ügyvezető igazgatója úgy látja, valóban nehéz volt az elmúlt év. Ő az emelkedő terhek- nek tulajdonítja a visszaesést. „Nemcsak az árbevétel, hanem a növekvő adóterhek, a környezet- védelemmel kapcsolatos plusz kiadások is csökkenést okoztak 2007-ben. Ha ez így marad, a gazdasági létezés határára csúszhat az iparág” - tette hozzá. ■ V. H. Idén sem lesz menekülés az APEH elől Az APEH 2007-ben a befejezett ellenőrzések során 356,7 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a kivetett szankciók összege pedig meghaladja a 212 milliárd forintot - jelentette be Szikora János, az APEH elnöke. A tavaly befejezett 11 095 vagyonosodási vizsgálat 42,7 milliárd forint bevételt eredményezett. A tb-járulékot tavaly 77 600 esetben ellenőrizték a revizorok, s ennek során 19,1 milliárd forintnyi megállapítás született. Az adóhatóság az idén kiemelten ellenőrzi azon magánszemélyek járulékfizetési kötelezettségének teljesítését, akik az OEP nyilvántartása szerint nem jogosultak az egészségügy szolgáltatásainak igénybevételére. A revizorok az idén fokozottan ellenőrzik a jogelőd nélkül újonnan alakult vállalkozásokat is, közülük az APEH kockázatelemzéssel választja ki az adózók 20 százalékát. Fokozott figyelmet fordít az adóhatóság az idén a jövedelem (nyereség) minimum alatt vallók ellenőrzésére is. Az idén ellenőrizendő főbb tevékenységi körök: a kereskedelem és vendéglátás; a húsfeldolgozás és baromfiágazat; az e-kereske- delem, a gabonaszektor; a számítástechnikai alkatrészek forgalmazói. Fokozott ellenőrzésre számíthatnak a gépjármű-kereskedelemmel, az információtechnológiai szolgáltatással és az állategészségügyi ellátással foglalkozó vállalkozók is. ■