Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-20 / 43. szám

2008. FEBRUÁR 20., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Javítják a hibákat Cered. A településen a Vörös­marty út egy szakaszán javítják ki a csőtörések és a szennyvíz- beruházás miatt jelentősen megsüllyedt út hibáit. „Sajnáljuk, hogy elhangzott” H. B. Salgótarján. - Elkeserítő volt a költségvetés tárgyalása, szo­morú, hogy a hatórás vita több mint felét az aktuális kormány intézkedéseinek bírálata tette ki - fejtette ki Ercsényi Ferenc, az SZDSZ megyei elnöke a vá­ros idei költségvetésével kap­csolatban. Hozzátette: egy me­gyei jogú város megválasztott vezetőinek, ideértve a közgyű­lés tagjait is, nem az a dolguk, feladatuk, hogy kezüket szét­tárva azt mondják: ez a gonosz kormány cudarul kibabrált Salgótarjánnal. A párt megyei elnöke szerint, ha a kormány valóban ellehetetlenítené az önkormányzatokat, akkor. utóbbiak közül többen nem fejlődnének, virulnának párt­állástól függetlenül.- A megyei hírlapban megje­lentekre reagálva el kell monda­nom, hogy Székyné dr. Sztrémi Melinda véleménye magánem­berként és a Fidesz városi elnö­keként kifejezetten értékes és párbeszédre alkalmas, polgár- mesterként azonban nyilatkoza­ta értékelhetetlen és sajnáljuk, hogy elhangzott - emelte ki a megyei elnök. Losonci Tamás, a párt ügyvi­vője elmondta: a február 14-én történteket a szólás- és véle­ménynyilvánítás szabadságá­nak legsúlyosabb megsértésé­nek tartják. Véleményük sze­rint vérlázító és felháborító, hogy Salgótarjánban a Fidesz- barát csoportok rátámadtak Horváth Agnes egészségügyi miniszterre.- Gyáva tett volt, ami ismé­telten az üvöltöző-dobálózó ga­rázdákról és felbujtóikról állí­tott ki elégtelen bizonyítványt. A demokrácia igazi szégyene, hogy már a vitát, a párbeszé­det is erőszakkal akadályoz­zák meg az Orbán Viktort élte­tő csoportok. Ez az akció is a szocializmust idézi, csak amíg akkor felfegyverzett rendőri erők, addig most ilyen csopor­tok teszik lehetetlenné, hogy valódi párbeszédet lehessen folytatni. Futnak a véradók után Kaszáné Szolnoki Irén hematológiai laborasszisztens ABO vércsoportvizsgálatot végez Ember az embernek megmentó'je lehet, s ez úgy tű­nik, míg a világ világ, nem fog változni. Egyrészt azért, mert a humán vér pótolhatatlan a gyógyítás­ban, másrészt a segítségre, felajánlásra való készség sokaknál ma is megvan. Átmeneti ellátási zavarok mégis előfordulhatnak, mint arra az elmúlt hetekben is volt példa. Szőkébb pátriánk helyzete nem adott okot aggodalmakra. Mihalik 1. ___________ NÓ grád megye. A hírek szerint a fővárosban halasztottak műtéte­ket, kezeléseket, mert bizonyos vércsoportú készítményekből az elmúlt hetekben nem állt min­dig rendelkezésre elegendő mennyiség. Természetesen a sürgős eseteket ez nem érintet­te. Az okok az influenzajárvány­ra vezethetők vissza, a megbete­gedések következtében ugyanis egyes országrészeken jóval ke­vesebben adtak vért.- Salgótarjánban és Pásztón nem fordult elő fennakadás a vér­ellátásban, az Országos Vérellátó Szolgálattól minden segítséget megkaptunk - jelezte megkere­sésünkre dr. Vágner Mátyás, a Sal­gótarjáni Területi Vérellátó megbí­zott igazgatója. Ezt erősítette meg dr. Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatója is, aki elmondta: a nógrádi véradóknak ezért csak köszönettel tartoznak. Más kérdés, hogy a kórháznak egyre többe kerül a vér és vérké­szítmények beszerzése: havi hét­milliót fizetnek erre a célra - tu­datta a főigazgató. Nógrádban az év eddigi részé­ben nem volt különösebb vissza­esés, a véradók számottevő tá­volmaradása nem nehezítette a szervezők egyébként nem köny- nyű munkáját. Ezt Juhászáé Kin­cses Heléntől, a Vöröskereszt megyei igazgatójától tudtuk meg azzal együtt, hogy az idei heti terveiket kilencven százalékban teljesíteni tudták. Tavaly is „hoz­ták” a vállalt donorszámot an­nak ellenére, hogy a szigorúbb szabályozás mellett általános­ságban nehezíti a teljesítményt az elöregedés, a betegségek gya­koribbá válása. Ezért egyre na­gyobb a kihívás a véradók tábo­rának megtartására, bővítésére, a véradási készség megbecsülé­sére. A hétköznapokban ez azt jelenti, hogy futni kell a dono­rok után, a rendszeres kiszállá- sos véradások megtartásával, al­kalmazkodva elfoglaltsághoz, munkaadók elvárásaihoz. Az a tény, hogy NÓgrád rend­szerint kiemelkedően jó eredmé­nyeket tud ezen e téren elérni, so­kat elárul a szervezésről és kap­csolattartásról, nem utolsósorban a vérüket adók szemléletéről. Az eladósodás útján? Horváth B. NÓgrád megye. - idén is, mint 2003 óta mindig, több pénz jut a me­gyének, mint a Fidesz-kormány utolsó évében, 2002-ben - jelen­tette ki Zsédeiy Lajos, a megyei közgyűlés pénzügyi bizottságá­nak szocialista alelnöke, aki úgy véli: indokolatlan kiadást jelent a plusz egy alelnök, a négy tanács­nok és az öt külsős bizottsági tag.- Több mint tíz százalékkal többe fognak kerülni a megyei közgyűlés személyi juttatásai - mondta el az alelnök. Hozzátéve: nyilván helyet kellett találni né­hány, a Fideszhez közeli politi­kai elvbarát anyagi igényeinek kielégítéséhez. Zsédeiy Lajos szerint a megyei önkormányza­tot vezető Fidesz-KDNP koalíció, ahelyett, hogy minden fillért megfogna, sajnos, az eladósodás útját választotta. A pénzügyi bi­zottság alelnöke kiemelte: ezt bi­zonyítja az is, hogy alig fél éven belül a folyószámlahitel keret­összegét először 500 millióról 800 millióra, most pedig egymil- liárdra emelték. Dr. Egyed Ferdinánd, a közgyű­lés szocialista frakciójának ve­zetője a Borbély Lajos Szakkö­zépiskola, Szakiskola és Kollégi­um új igazgatójával kapcsolat­ban elmondta: nem érti, hogy az MSZP határozott tiltakozása el­lenére Csank Csa ónfuevezték ki az intézmény vezetőjévé:- Nem alkalmas egy több mint másfél milliárd forintból gazdál­kodó szervezet vezetésére, amely a Pénzügyi és Számviteli Főiskola mellett az egyik megha­tározó oktatási intézmény - állí­totta dr. Egyed Fredinánd. A megyei múzeumi szerkezet felülvizsgálata a frakcióvezető szerint támogatható, de csak ér­telmes párbeszéddel és egyetér­tésben. A szocialista képviselő ezért is indítványozta egy ideig­lenes bizottság felállítást, javas­latát azonban leszavazták. FARAGÓ ZOLTÁN Fő téri gondolatok Magam és a NÓgrád Megyei Hír­lap munkatársai nevében gratulál­ni szeretnék a salgótarjáni SZDSZ- nek a február 14-ei, salgótarjáni Horváth Ágnes egészségügyi mi­niszter látogatásának megszerve­zéséért, a rendezvény magas szín­vonalú rendőri biztosításánakelin- tézéséért! Most aztán bebizonyosodott, hogy két doboz tojás és néhány hó zöngő ellen elegendő száz vagy két­száz - ki tudta megszámolni őket? - felfegyverzett rendőr. Akárho­gyan is van, a salgótarjáni rendez­vényt Torgyán József fénykorában liberálbolsevik provokációnak mi­nősítette volna - igen, néha még a politikus is mond igazat! Félreértés meg ne essék, a rendőr sakkfigum ebben a játékban, úgymozogasok rohamsisakos Darth Vader, aho­gyan a parancsnok fütyüL. Apro­pó, ßtty. Volt, aki sípolt a rendez­vény alatt, bizonyítva elégedetlensé­gét-tetszik, nem tetszik, ez belefér a demokráciába -, ahogyan tiszta sor az is, hogy tettlegességig nem fa­julhatnak a dolgok. Aztán egy szét­röppentett email szerint a szerve ző párt csak párbeszédet akart - azt már nem teszi hozzá, hogy ab­ból az eléggé el nem ítélhető fajtá­ból, amelyik mellé hadseregnyi rendőrt kell a Fő térre vezényelni Csúfság ez a javából, szégyenteljes húzás, amellett az adófizetők pén­zének pocsékolása! Ráadásul az is felháborító, hogy amíg a hadse­regnyi rendőr néhány pártembert véd, addig nyugodtan dolgozik tol­vaj, rabló, betörő. Pedig pár óra alatt egy ilyen jól szervezett akció val foghattak volna a város környé­ki erdőkben több tucat fatolvajt, a peremkerületekben jó pár színes­fémgyűjtőt.. Inkább hagyjuk. Az meg hogy miféle párbeszédre töre­kednek, jelzi immár a gumibot, a könnygázspray - sőt most már egy kis megfélemlítés is penészedik a farzsebben az egészségügyi reform- piszok mellett. Gyengébb képességű email írók kedvéért: fenti írás műfaja jegyzet, újságírói véleményt tükröz, helyre igazításnak, ellenvélemény közlé­sének helye nincs. Panasszal élhet­nek - írásban - a Magyar Újság írók Országos Szövetsége (Buda­pest, Andrússy út 101.) etikai bi- zottságánái SZÁZ ÉVE INDULT A NYUGAT A balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és vészt, aki Szőke Pál színművésszel érkezett és tartott rendhagyó ezeket szavalatokkal színesítették, amit a tanulók érdeklődve hall- Gimnázium igazgatójának, Meló Ferencnek a felkérésére idén ne- irodalmi órát a diákoknak. Ezúttal a Nyugat indulásának századik gattak, a műsor befejeztével hatalmas tapssal köszönték meg a mű- gyedszer köszönthette az intézmény Tomanek Gábor előadómű- évfordulója alkalmával nyugatos költők életét ismertették röviden, vész uraknak az immár hagyományosnak számító irodalmi órát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom