Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-19 / 42. szám
2008. FEBRUÁR 19., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Székyné az új városi elnök Az új elnökség tagjai: Fenyvesi Gábor, Székyné dr. Sztrémi Melinda, Simon Tibor és Séra Tamás Attila Schveiczer Krisztián Egy utazás emlékei Balassagyarmat. Február 20-án 14 órakor Nagy Angela fotógrafikáiból nyílik kiállítás a Palóc Múzeumban, mely kínai utazásának emlékeit örökíti meg. Megjavítják az utat Tar. A településen immár teljes a közművek sora. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése során azonban a község főútjának burkolata sok helyen megrongálódott. Az önkormányzat ígéretet kapott a Magyar Közút Kht.-tól arra, hogy időjárás függvényében kijavítják a nagyobb hibákat. Megújulhat a központ Érsekvadkert A faluközpont felújítására pályázott a település vezetése a közelmúltban. A forrás bevonásával szeretnék megújítani, rendbe tenni a hősök terét, szebbé varázsolni a templom környékét és a parkokat, de a Rákóczi utat is gondozásba vennék: a tervek szerint újraaszfaltoznák azt és a járdákat viakolor burkolattal fednék be. Programváltozás Salgótarján. A tervezettől eltérő programmal tartja meg összejövetelét február 20-án 14 órától, a József Attila Művelődési és Konferencia-központban az idősek népfőiskolája. Ez alkalommal dr. Csongrády Béla A mi Mikszáthunk című előadása hangzik el. Demus Iván a későbbiekben lesz a rendezvény- sorozat előadója. Összefogtak Érsekvadkert. A helyi önkormányzat jövőbeni tervei között szerepel többek között az izraelita temető felújítása. A több millió forintot kóstáló beruházás költségeihez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is hozzájárul. A község vezetése első lépésben a temető kerítésének megújítását tűzte ki célul. Természetjáróknak Salgótarján. A Petőfi Természetjáró Egyesület február 23-án nyüt túrát szervez. A kirándulók szombaton a 8.20 órakor induló 11/B helyi járatú autóbusszal kelnek útra, s bejárják a Tóstrand, Kemping, Kútház, Kisvasút nyomvonala, Salgóbánya útvonalat. Salgótarján. Új vezetéssel, új székházzal, új kiadvánnyal és három igennel készül a közelgő népszavazásra a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség salgótarjáni csoportja. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országos vezetése után a múlt héten a helyi taggyűlés is bizalmáról biztosította, így Székyné dr. Sztrémi Melindát az egyes számú választókerület - Salgótarján és környéke - elnökévé nevezték ki. A megyeszékhely polgármestere mellett Séra Tamás Attilát, Simon Tibort és Fenyvesi Gábort választották az új elnökség tagjaivá.- Az új vezetés újfajta stílust képvisel, határozott, markáns politikai szerepvállalással. E tekintetben a legfontosabb a csapatépítés, a közösségkovácsolás, amelynek érdekében kialakítottuk az új Fidesz-irodát a Munkásotthon tér 1. szám alatt, a volt SZÜV-székházban - jelentette be Székyné dr. Sztrémi Melinda, aki kérdésünkre elmondta: a polgári párt salgótarjáni csoportja havi hatvanezer forintért bérli új székhelyének helyiségeit. Jobb egyenesen címmel megjelent továbbá a Fidesz salgótarjáni csoportjának kiadványa is, amely fúrlevél szerepet tölt be, s az aktivisták jóvoltából minden hónapban eljut majd az érdeklődőkhöz. Székyné szólt a Fidesz nép- szavazási kampányáról, s arról is, hogy Tarlós István vezetésével néhány hónapja megalakult a polgári szociális bázis, amelynek Salgótarján polgármestere is alapító tagja. Orbán Viktor pártelnök, exkormányfő is országjáró útra indul, a nógrádi megyeszékhelyre a tervek szerint március 7-én érkezik, de még ez előtt, február 28-án Navracsics Tiborral is találkozhatnak a városlakók.- Salgótarjánban, ahol nagyarányú a szegénység, a munka- nélküliség, s alacsonyak a reáljövedelmek, nem kell különösebben magyarázni a szlogenünket: a három igennel sokat spórolhatsz - hangsúlyozta Székyné dr. Sztrémi Melinda. Mint mondta, sokaknak a 300 forintos vizitdíj is sok pénzt jelent, de tudjuk azt is, hogy mire valaki bejárja a különböző vizsgálatokat, ennek akár többszörösét is kifizetheti. A felsőoktatás már ma is nagyon költséges: az útiköltség, a helyi járati közlekedés, a kollégiumi vagy albérleti díjak, a taneszközök, a tankönyvek biztosítása, beszerzése miatt már ma is nagyon meg kell gondolnia egy családnak, hogyan tudja taníttatni a gyermekét, a tandíj bevezetése csak rontana a helyzeten.- A három igen azonban többet is jelent a spórolásnál. Ezekben az egyszerű igazságokban kereshetünk megoldást arra a kérdésre: hogyan tovább? Amikor egy felelős kormány hosszabb távon, a jövőről gondolkodik az állampolgárok egészségéről és oktatásáról kell gondoskodnia, de nem úgy, hogy megfizetteti azokat A három igennel új jövőt képzelhetünk el Magyarország és Salgótarján számára - zárta szavait Székyné dr. Sztrémi Melinda, aki végezetül arra kért mindenkit, hogy március 9-én járuljon az urnákhoz, s szavazzon három igennel. Táncsics-napokra készülnek Horváth B. Salgótarján. A Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola (Május 1. út 58.) diákjai és tanárai a március 5-én kezdődő Táncsics-napokra készülnek. A hagyományossá váló rendezvény keretén belül a tanulók lehetőséget kapnak arra, hogy átadják tudásukat, valamint új ismeretekkel bővítsék szemléletüket. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható: a rendezvény emelkedett pillanatai, s az ott szerzett élmények megerősítik a közösségi és baráti kapcsolatokat, közelebb hozzák az iskola diákjait. Március 14-éig idegen nyelvű és sportvetélkedők, tudományos előadások, háziversenyek, elsősegélynyújtó rendezvények, Táncsics-kupa és diáknap alkotják a Táncsics-napok programját, amely gálaműsorral záródik. Korlátozzák a teherforgalmat H. B. Nógrád megye. 2007. december 21-én csatlakoztunk a schengeni egyezményhez. Az örömteli eseményt azonban kellemetlenségek követték. A közelmúltban Ipolytarnócról és Ceredről is többen jelezték, hogy a határok megnyitása után nemcsak a személy-, hanem a teherautók is előszeretettel használják az utakat, sajnos, többségében nem a szabályoknak megfelelően. A telefonálók leginkább a teherforgalom növekedésére panaszkodtak és szerették volna megtudni, hogy a Magyar Közút Kht. miért nem helyezte még ki a súlykorlátozó táblákat.- A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelkező levelének megfelelően a 2007. december 21. előtt csak személy- forgalomra megnyitott határátkelők esetében, mint Ipolytarnóc, valamint az említett dátumot követően megnyílt közúti határátmenetek esetében, mint Cered, a magyar oldalon az országhatárhoz vezető közúton 3,5 tonnás össztömeg- korlátozást vezetünk be - mondta el Dobos Csaba, a Magyar Közút Kht. forgalomtechnikai és közútkezelői osztályának megyeivezetője. Hozzátéve: a szükséges jelzőtáblák kihelyezését a Magyar Közút Kht. február 29- éig elvégzi. Gyilkosnak titulálták a polgármestert H. B. SzÓCSény. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a városi önkormányzat február 12- ei ülésén dr. Havasi Zoltán, a Fidesz-KDNP frakciója nevében kezdeményezte a képviselő-testület feloszlatását. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgár- mestertől megtudtuk, hogy dr. Havasi Zoltán indítványában az iskola igazgatójának halálát kihasználva, gyilkosnak titulálta őt és minősíthetetlen hangnemet használva felszólította a polgármestert és a képviselő-testületet, hogy mondjon le, illetve oszlassa fel önmagát. A város vezetője ezt követően szünetet rendelt el, ahol tovább folytatódott a vita. A polgármester kijelentette: visszautasítja a dr. Havasi Zoltán által megengedett hangnemet, valamint a halálozás körüli rágalmak miatt büntetőjogi feljelentéssel fenyegette meg a jobboldali képviselőt. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet ezúton cáfolta Varga Béla frakcióvezető azon kijelentését is, miszerint Szécsény minden vagyonát jelzálog terheli. A művelődési központ és a polgármesteri hivatal épületét kivéve a város összes vagyona felszabadult a jelzálog alól. A testületi ülésen a vitát követően név szerinti szavazást tartottak, amelyen a 14 képviselő közül az indítványra kilencen nemmel, öten igennel szavaztak. A képviselő-testület tehát nem oszlatta fel önmagát. Megkerestük dr. Havasi Zoltánt is, aki elmondta: beszélni kell arról, ami a polgármesteri hivatalban zajlott le a tragikus eseményt megelőző napon. Arról az egyeztetésről, amely során a város polgármestere egyértelműen és visszavonhatatlanul közölte a gimnázium igazgatójával a döntést az összevont intézmény 15 millió forintos elvonásáról. Az ön- kormányzati képviselő úgy véli, a súlyos döntés feldolgozhatatlan teherként hárult az igazgatóra. Szerkesztőségünkbe olyan információk is eljutottak, miszerint dr. Havasi Zoltán a testületi ülés szünetében meg akarta ütni dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébetet A tettlegesség tényét az önkormányzati képviselő tagadta. r uj syógyír a t° év fetettiek Reneszánsz-hét a Madáchban izületi problémaira Hazánkban 1-1,5 millió ember életét keserítik az izom- és ízületi panaszok. A 40 év feletti lakosságnak 32%-a küzd ilyen jellegű problémákkal. Az ízületi problémák jellegzetes tünetei az ízületek mozgásképességének csökkenése, fájdalmak, gyulladások, kopások. Egy új magyar találmány jelentős enyhülést ígér az érintetteknek. Vajda Zsolt kutatási vezető elmondta: hatéves fejlesztés eredményeképp sikerült előállítani egy Összetett hatással rendelkező, koncentrált de természetes hatóanyagot. Ezzel az izom-, ízületi fájdalmak és a gyulladások ' is sikeresen kezelhetők. A hatóanyag már az első használattól kezdve érezhető hatást fejt ki. A fájdalmakat erősen csökkenti vagy meg is szüntetheti. Izületi sérüléseknél a gyógyulási időt akár 45-55%-kal is lerövidítheti. A hatóanyag speciális, összetétele révén, kifejezetten a 40 év feletti korosztály számára készült. A hatóanyagot tartalmazó termékét az első 500 érdeklődő most ingyen kipróbálhatja! Ehhez az alábbi postacímre kell egy megcímzett, felbélyegzett válaszborítékot küldeni. Pluszsegítségként egy 14 oldalas tanulmány is letölthető webcúnről. ▲ NATÚR ARKÁNUM KFT. 7406 KAPOSVÁR PF. 28. www.naturarkanura,hu/nograd Salgótarján. Hétfőtől egy héten át a reneszánsz szellemében zajlik az oktatás a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskolában. Lapunk a lovagi csapatversenyre látogatott el, s meggyőződtünk arról, hogy valóban ádáz küzdelem folyt a „lovagok” között. Láthattuk: a madáchosok dárdáitól jobb mindenkinek óvakodni. A héten még számos, a reneszánsszal kapcsolatos kulturális rendezvényt, előadást, műveltségi vetélkedőt tartanak a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskolá-. ban: minden reggel lesz dalnokverseny, s pénteken középkori farsangi bál zárja a reneszánsz-hetet. Fotó: Gyurién Tibor