Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-15 / 39. szám

4 2008. FEBRUÁR 15., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Semmi kétség, hátba lőtték a menekülőket! Ozsvárt Barnabás január 18-án megjelent cikkének „margójára” A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A tisztesség valóban azt kí­vánja, hogy egyszer s minden­korra öntsünk W pohárba, V az 1956. de- ’ cember 8-ai salgótarjáni őrtűz megítélé­snek kérdéseit letően. A történtek­ről azonban csak azok nyilatkozhat­nak igaz hi­teleséggel, akik maguk ; is túlél­ték a Én már csak tudom, hiszen ott álltam a megyei rendőrkapi­tányság épü­lete előtt, a teljesen fegy­vertelen tömegben, a ravaszt meghúzó „pufajkásokkal" szemben. Amikor a megyetanács felől egy pukkanás, majd egy-egy lö­véssorozat hallatszott, elszaba­dult a pokol. A beindult sortűz nem a levegőbe, hanem célzot­tan a tüntető tömegre irányult. Ezt abból vettem észre, hogy fu­tás közben körülöttem összero­gyott egy-egy ember. Isteni szerencse, hogy beér­tem a rendőrséggel szemközti bérház szélső lépcsőházának előterébe, ahol már sokan ha­saltak a földön és egymáson. A veszélynek itt sem lett vége. Amint „Megemlékezés, vagy gyűlö­let szítása” címmel 2008. január 18-án, pénteken a Nógrád Me­gyei Hírlapban megjelent olva­sói levélre szeretnék válaszolni, személyes érintettség okán. Nem tudom, ki Ozsvárt Barna­bás, és azt sem, miért kel pl. Ladvánszki Károly védelmére. De azt tudom, hogy ellentétben az általa állítottakkal - „a tragédia elhibázott karhatalmi intézkedés miatt következett be” - nem igaz. Tudatos magatartás, félelemkel­tés volt 1956. december 8-án. Lásd Münnich kijelentését „... most már lövünk” és a rejtélyes, névtelen telefonokat az üzemek­be. A megtorlás eredménye 120 ártatlan áldozat a félelemkeltésé pedig a több évtizedes hallgatás és elhallgatás, valamint a felelő­sök számonkérésének elmaradá­sa. Nem tudom, a levélíró miért vonja kétségbe azt is, hogy mene­külés közben hátulról érte a lövés az ing tulajdonosát. Az én édes­anyámat is így lőtték le! A testét szinte kettészakította a dumdum- golyó-sorozat. A jobb és bal olda­li nyaki ereket ért golyók olyan lyukat „eredményeztek”, hogy tö­méntelen mennyiségű gézzel tamponáltál be, hogy a ravatalon ne látszódjon a tátongó seb! Ráadásul a hullarablók elvet­ték a pénzét, amin karácsonyi ajándékot akart venni gyermekeinek és le- ■ csatolták karjáról az ^|ÍpK| óráját is. Mi volt a bűne? Naivan azt gondolta, hogy a letartóztatott bányászok feleségeivel, család­jával szolidárisnak kell lenni, mert ő is feleség és anya volt! Nem hőbörgött, csak néma je- á lenlétével tiltakozott a jogta- I lanság ellen. ; Úgy tudom, a pufajkások 1 nem kerültek „testközelbe" a 1 tüntetőkkel, hanem a megye- j háza ablakaiból lőttek. Időben kellett a másképp gon­dolkozókat „megregulázni”. És ezek tényleg gyűlöltek minden­kit, aki a „hatalmukat” veszé­lyeztette. Ezért halt meg a sok ártatlan, kerültek börtönbe, ver­ték halálra, kínoztak, akasztot­tak, megnyomorítottak embere­ket. Szomorúnak tartom és elíté­lem az újságírói fogást (szenzá­cióhajhászás) és a vastagon sze­dett címet „Megemlékezés vagy gyűlölet szítása”. Végül ajánlanám Ozsvárt Bar­nabásnak, nézze meg az 56-os salgótarjáni eseményekről szóló dokumentumfilmeket. Krajcsi József né sz. Wagner Judit egy ‘56-os ártatlan áldozat gyermeke tűz alatti menekülést és nem ta­lálta el őket hátulról egy dum- dumgolyó. Igen, hátulról, hiszen egyetlen ember sem volt, aki eszelősen a torkolattűz felé sza­ladt volna. hátranéztem a nyitott lépcső­ház bejáratán keresztül, észre­vettem, hogy a rendőrkapitány­ság épületének legfelső emele­ti (balról a második) ablaküveg­ét áttörve kinyomnak egy „gép­puskának”, vagy „golyószóró­nak” látszó csövet. (Erről eddig még senki nem tett említést!) Ösztönösen beljebb présel­tem magam, amíg el nem tűnt a látószögemből a veszélyhely­zetet jelentő ablak. Félelmem beigazolódott. Egy pillanat múl­va jégesőszerűen ömlött -a go­lyózápor a pincelejáratra, majd a lépcsőház ablakán keresztül, a földszinti két ajtó közötti fal­ra, közvetlenül a fejünk fölött, mintegy elvágva a menekülési utakat, le és föl egyaránt. Amikor egy-egy kis időre ab­bamaradt a golyószórás, néhá- nyan megpróbáltak felállni és lefutni a pincelépcsőkön át a pinceablakokhoz, hogy onnan a házból hátul kijussanak. Ek­kor azonban ismételt sorozatok­kal vadásztak rájuk. Nekem, az utolsók között si­került kibújni, lövések és sérü­lések nélkül, nem kis halálfé- lelmi állapotban. Ma is gyakran járok arrafelé. A lépcsőház mel­letti külső falon (néhány éve), a szénlapátolás közben lelőtt, fia­tal és tehetséges egyetemista költő emléktáblája látható. Kérdezem én: Hv - A rendőrség meg­szervezéséért felelős ve­zetőket nem terheli-e felelősség a megyekapitányság előtt és az épületben történtekért? Miféle „csúsztatásokról” és „rágal­makról” beszél a cikk szerzője?- Miért „elhibázott karhatal­mi intézkedés” és „pánikba esés”, akármilyen létszámú, de fegyvertelen tömegbe, vagy a lépcsőházban fekvőkre lövetni? Miért nem nevezi ezt a cikk író­ja egyszerűen tömeggyilkosság­nak?- Miért szakították meg a ta­nítást és küldték haza - felsőbb utasításra - a gépipari techni­kum diákjait két órával a sortűz eldördülése előtt? Miért zárták le a Rákóczi út érintett szaka­szát, közvetlenül a sortűz előtt? Miért nem emlékszik a cikk író­ja Marosán György elhíresült kijelentésére, az „előre kitervelt szándékosságról”?- Miért gondolja a cikk szer­zője - kétségeket keltő módon - , hogy a képen ábrázolt, ere­deti golyó szaggatta ingnek va­lamit is bizonyítani kelljen, az általam is leírt tényekkel szemben? Nem gondolt arra például, hogy az első áldoza­toknak nemhogy menekülni, de még megfordulni sem volt idejük?- Milyen alapon tartja csu­pán „vitatható állásfoglalás­nak” az Ipoly-parti brutális gyil­kosságok elkövetőinek büntet­lenségét, mely bármihez is vi­szonyítják, elfogadhatatlan, sú­lyos jogi nonszensz!? Azt pedig, hogy kik tájékoz­tatnak hitelesen, döntse el az olvasó. Tóth András János Salgótarján Vágyak és a realitások konfliktusai (II.) A magyar agrárfejlődés fő irányai, lehetőségei Az agrárprogramban rögzíteni indokolt, hogy a korszerű mező- gazdasági termeléshez, a verseny- képes, minőségi tömegtermékek előállításához alkalmas optimális üzemméretek kialakítása nélkü­lözhetetlen. A tudomány és az ag­rotechnika fejlődése révén az opti­mális termelési üzemméretek alatt versenyképes, gazdaságos termelés és tevékenység nehezen képzelhető el. A nemzeti agrárprogramban meghatározó jelentőségű a korsze­rű agrárkutatás és agrároktatás. A magyar agrárkutatás és - oktatás, az agrárszakember-kép­zés európai uniós mércével mérve kiállta és még most is kiállja az összehasonlítás próbáját. Ez fel­mérhetetlen nemzeti érték és szel­lemi bázis, tudományos kapacitás. Ezért az állam ezekről a területek­ről sem vonulhat ki, sőt a mező- gazdasági kutatóintézeteket, az ag­rár-felsőoktatást és agrárszakem­ber-képzést kiemelt állami támo­gatásban szükséges részesíteni. Az Európai Unióhoz szervesen hozzátartoznak a mezőgazdasági termelők önszerveződő és az ag­rárszabályozáson belül kiemelke­dő mértékben támogatott érdek- érvényesítő szövetkezések, ame­lyek többségükben termelői érde­keltségű élelmiszer-feldolgozók és nagykereskedelmi szervezetek (ilyenek pl.: vágóhidak, tejfeldol­gozók, hűtőházak vagy aukciós pi­acok). Az új típusú szövetkezések (a termeléstől a feldolgozáson át a végértékesítésig) szervezéséhez és azok hálózati rendszerének ki­építéséhez és fejlesztéséhez (a ho­rizontális és a vertikális integráció létrehozásához) az állami segítség nélkülözhetetlen. Az állam gyorsí­tó segítségére nagy szükség van, hiszen a termékpályás szövetkezé­sek (vertikális integráció) kiépíté­séhez nemzeti agrárintézmények hiányoznak. Pl. az uniós országok többségében működik önálló, na­pi pártpolitikától mentes, nonprofit jellegű szövetkezet-szer­vező szolgálat A valódi érdekek és érdekmechanizmusok alapján létrejött és létrejövő szövetkezé­sekről, működésük legfontosabb alapelveiről, a szövetkezetek fej­lesztésének új útjairól széles körű, hiteles információkat kell eljuttat­ni a lakosság legszélesebb rétege­ihez, különösen a mezőgazdaság­ban és a mezőgazdaságból megél­ni szándékozókhoz. A szövetkeze­tek szerepére vonatkozó korábbi szemléletmód és gyakorlat kon­cepcionális mégváltozásáról van szó, amely csak következetes, té­nyekre alapozott, meggyőző mun­ka révén érhető el. A szövetkezés kereteiben a ter­melők egyéni vállalkozásai mind­végig megőrzik tulajdonosi, szer­vezeti önállóságukat, s a szövetke­zeti vállalkozás mindig üzemszer­vezési vagy piaci előnyök meg­szervezéséért folyik, a tagok önálló vállalkozásának, vállalko­zási sikerességének előmozdítása érdekében, vagyis költségeiket meghaladó árbevétel biztosításá­ért Magyarország jelenlegi hely­zetében, a világpiaci és a hazai éle­sedő piád viszonyok között, ami­kor nemcsak az árutermelés és ke­reskedelem, hanem a pénzpiac is rendkívül erősen globalizálódott, a mezőgazdaságban dolgozók ré­szére a szövetkezés az egyéni, a családi és nemzeti talpon maradá­sunk egyik záloga is. A természe­ti csapások okozta károk enyhíté­sében sem maradnak egyedül a mezőgazdasági termelők, a szö­vetkeznek, ha létrehozzák a hori­zontális és vertikális integrációt, és a kárenyhítésbe a bankok, in­tegrátorok, biztosító társaságok is vállalják a saját kockázatukat A kéregetésre kinyújtott kéz nem le­het a magyar agrártermelők sajá­tos jellemvonása. Természetesen az állam, a mindenkori kormány­zat is kell, hogy segítsen, de csak erre a forrásra építeni nem lehet. Az új típusú szövetkezések lét­rehozásában a működésének kez­deti szakaszában reálisan számol­ni kell az érintettek körében újra­termelődő bizalom és önbizalom hiányával, a rossz tapasztalatok­kal, a tájékozatlansággal, a kiszol­gáltatottsággal és félrevezetéssel is. Ezek leküzdése nem kevés időt, energiát, türelmet igényel. A nemzeti agrárprogram a fo­lyamatos technikai és technológi­ai megújulást a mezőgazdasági termelésben és élelmiszer-feldol­gozásban világosan meg kell, hogy fogalmazza. Az élelmiszer-feldol­gozó kapacitások - nonprofit jel­leggel működtetve - a mezőgaz­dasági termelők tulajdonába, szö­vetkezésébe kellene, hogy kerülje­nek! Korszerű mezőgazdasági ter­melés és élelmiszer-feldolgozás el­képzelhetetlen a tudomány, a tech­nika és a technológia újabb és újabb eredményeinek felhaszná­lása nélkül. Elavult gépekkel, berendezések­kel versenyképes termékeket ne­héz előállítani. A termelési eszkö­zök, technológiák folyamatos kor­szerűsítéséhez kiszámítható álla­mi gazdaságpolitikai, állami anya­gi források is szükségesek. A kor­szerűsítés valamennyi terhét nem lehet termelésre rárakni. Átgon­dolt, szakmailag és pénzügyileg megalapozott, minimum középtá­von gondolkodó, a mezőgazdasági termelés és feldolgozás egészét érintő gépi, technikai és technoló­giai nemzeti mezőgazdasági meg­újulási program mielőbbi kidolgo­zása és megvalósítása indokolt A határon túl élő mezőgazdasá­gi tevékenységet végző magyarok helyzetével, a termelés, a mező- gazdasági termékeket feldolgozó kapacitások közös fejlesztésével, a termékek közös értékesítési le­hetőségivel is célszerű foglalkozni. Az üyen jellegű, határokon átnyú­ló fejlesztési elképzeléseket az EU támogatja. A nemzeti agrárprogramban ar­ról egyértelműen szólni kell, hogy a korszerű, modem, magyar me­zőgazdasághoz a jómódú, a sokol­dalúan művelt, új életminőséggel rendelkező mezőgazdasági dolgo­zók, parasztok is hozzátartoznak. Folyamatosan fejlődő, virágzó magyar mezőgazdaságot, vidéket nem lehet szegény, nélkülöző, ál­landóan létbizonytalanságban, romló életszínvonalon élő mezőgaz­dasági dolgozókkal életben tartani. Kiemelt feladat a mezőgazda­ságban dolgozók általános és szakmai műveltségének (anya­nyelv, értő olvasás, két vüágnyel- ven kommunikációs képesség, matematika, számítástechnika, testnevelés területén minőségi elő­rehaladás) állandó emelése, a ter­meléshez, a közösségi élet szabá­lyaihoz szükséges ismeretek fo­lyamatos biztosítása. Az agrárszakismeretek oktatá­sában új offenzívára van szükség! Átgondolt, felelősséggel vállalt, re­gionális megoldásokban gondol­kodó, az agrár felsőoktatással, a tudományos kutatással szoros kapcsolatban lévő agrárszakkép­zésre, át-és továbbképzésre, nem­zeti talpon maradásukért mielőb­bi kormányzati szintű intézkedé­sek megtétele indokolt. Mindezeket mérlegelve a szak­képzés, a felnőttek át- és tovább­képzése mielőbb korszerűsítésre szorul! A szakképzést a multi­funkcionális szemléletmód és a gyakorlatorientált tevékenység irá­nyába szükséges elmozdítani! A jelenlegi helyzet az agrárszakkép­zésben tarthatatlan! (A fenntartó önkormányzatok, az irányító mi­nisztérium, az állandóan változó munkaerőpiac igényei, továbbá az érintett tanulók, dolgozók érdekei enyhén szólva nincsenek össz­hangban!!) Tarthatatlan és tűrhetetlen a mezőgazdasági szakmai gyakor­lati képzés helyzete! A gazdálkodó szervezetek és a szakmai gyakor­lati képzés ellenérdekeltek! A szakképző iskolákban a gyakorla­ti képzés feltételei nem állnak ren­delkezésre! Ezt a helyzetet nem le­het konzerválni! A nemzeti agrárprogramban megkerülhetetlen a köz- és va­gyonbiztonság kérdésköre. A tu­lajdon szentségéről jelenleg kiala­kított felfogás, a mai jogi és társa­dalmi valóság tarthatatlan! A tulaj­dont meg kell védeni, függetlenül attól, hogy az állami, személyi, ön- kormányzati, egyházi stb. Ezt a fel­adatot az államnak kell ellátnia. Vidéken, a mezőgazdaságban a „megélhetési bűnözés” elfogadha­tatlan. A nemzeti agrárprogram kidol­gozása és folyamatos korszerűsí­tése önálló tudomány, amely nem lehet egy párt vagy pártok politiká­jának szolgálóleánya, nem egyen­lő a pártok agrárpolitikájának ösz- szeépítésével. Az sem lenne jó, ha a hatalmi pozíciók megszerzésé­ért folytatott harc eszközévé válna. Tekintettel arra, hogy a nemze­ti agrárprogram tudományosan megalapozott tevékenység ered­ményeként jöhet létre, ezért tudo­mányos módszerekkel és eszkö­zökkel, igényesen kimunkált, a rendező alapelveket és döntési al­ternatívákat is kínáló, továbbá a tudomány más területeinek ered­ményeit is magába integráló, önál­ló és független alkotás kellene, hogy legyen. Ebben a munkában meghatáro­zó jelentőséget kellene,- hogy kap­janak a Magyar Tudományos Aka­démia, az agrár felsőoktatás, vala­mint a tudományos kutatóközpon­tok. A nemzeti agrárprogram ko- .ordinátori teendőit az FVM-nek kellene vállalnia! Természetesen a társminisztériumok közreműkö­désével! Fontosnak érzem hangsúlyozni a nemzeti agrárprogramnak a mé­diában történő megjelenítésének fontosságát, megtervezését, kéz­ben tartását (!) és az FVM részéről az állandó kezdeményezés szük­ségességét! (Vége) Dr. Vasas Joachim kandidátus, agrártörténész, c. egyetemi tanár

Next

/
Oldalképek
Tartalom