Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-13 / 37. szám
12 2008. FEBRUÁR 13., SZERDA Akik már elkezdték, s akik csak fogják SAKK Heves-Nógrád megyei csapatbajnokság, 2. forduló labdarúgás. Pierluigi Collina, az olasz játékvezetők első embere elítéli Stefano Farinát, a vasárnapi Catania-Interna- zionale labdarúgó-mérkőzés sípmesterét sportszerűtlen cselekedete miatt. A visszavonulása előtt a világ legjobb bírójaként számon tartott Collina azt rótta fel kollegájának, hogy a mérkőzés lefújása után egyetlen játékossal sem fogott kezet.- Kezet kell rázni a futballistákkal, többek között azért, mert segít oldani a feszültséget - háborgott Collina. Farina eddig nem adott magyarázatot viselkedésére, amiben talán közrejátszhatott, hogy a listavezető milánóiak első góljához az ő hibája is kellett. A gólszerző Esteban Cambiasso ugyanis lesen állt, mielőtt a labda eljutott volna hozzá. A címvédő Internazionale 2-0-ra nyerte a mérkőzést. Salgótarjáni Vásártér II - Pétervására SE 5-5 Akár ifi csapatnak is vehetnénk az első fordulóban a Pétervására ellen kiálló salgótarjániakat, hiszen mindössze két rutinos bábutologató egészítette ki az ifjoncokat, akik ráadásul két hölgytaggal ültek asztalhoz. Mindezek ellenére nem bírtak a lelkes vásártériekkel a vendégek, bár a „péterkeiek” közül az NB Il-es Pásztóban vitézkedő FranderLeon Olivér (2221 Élőpont) az első táblán megverte az NB/B-ben edződő Kovács Zsoltot (2051). Ha minimális arányban (5,5-4,5) is, de legyűrte a Hatvant a pásztói fakó. A további felnőtt eredmények pedig így alakultak: Gyöngyös, Mátra SE II. - Heves 6-4, Egri Vasas - Andornaktálya 3,5-6,5. labdarúgás. 1,4 millióval kevesebb szurkolója van a Juventus labdarúgócsapatának a 2006-os németországi világbajnokság előtt kirobbant vesztegetési botrány óta. A Guerin Sportivo című sportmagazin számításai szerint a torinói klub rajongóinak száma 8,42 millióról 7,03 millióra csökkent Olaszországban, ami 17 százalékos visszaesést jelent. Előretört viszont az AC Milan, a piros-feketék rajongó- tábora 33 százalékkal nőtt, jelenleg 4,83 millióan szurkolnak igazolt pétervásárai Domány Mihállyal - Bihari Balázs, Kaiser Ferenc Bohati Tamás Kormos József és Osgyáni Sándor győzelmével, valamint Mucsina Tamás és Katulin Martin remijével biztosan verték az ugyancsak Pásztón (is) játA megyei felnőttbajnokság állása: 1. Mátra SE II. 13, 2. Pásztó II. 12,3. Heves 11,5,4. Salgótarján II. 11, 5. Andornaktálya 9,5, 6. Pétervására 8,5, 7. Egri Vasas 7,5, 8. Hatvan 7,0 pont. *** Megyei csapataink után február 17-én NB-s egységeink is beszállnak a pontvadászatba, az NB Il-es pásztóiak Gödöllőre látogatnak, míg az NB 1/B-s Salgótarján a kiskunhalasi „közszolgákat” fogadja. Kijelölték a sakk diákolimpiái versenyek időpontjait, íme: megyei általános iskolai egyéni döntő: Karancslapujtő, március 14., szombat, 9 óra. Megyei általános iskolai csapatdöntő: Nógrádmegyer, március 8., szombat, 10 óra. Középiskolai megyei döntő, egyéni: Salgótarján, március 7., péntek, 14.45 óra. Középiskolai megyei döntő, csapat, Salgótarján, február 29., péntek, 14.45 óra. Országos döntők: május 30-június 1, egyéni, Balatonlelle. Április 11-13: csapatbajnokság, Szombathely. ■ (sts) SPORTTÜKOR Besztercés fiatalok sikere LABDARÚGÁS 20. Szlivka László-emléktorna Salgótarján. A salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht. a városi sportcsarnok elhúzódó felújítási munkálatai miatt az elmúlt hét végén az Arany János Általános Iskola tornatermében rendezte meg az immár huszadik alkalommal kiírt Szlivka László serdülő labdarúgó-emléktorna küzdelmeit. A Hl. korcsoportos városi diákolimpia őszi fordulóiban legjobban szereplő négy csapat kör- mérkőzéses tornáját százszázalékos teljesítménnyel a Beszter- ce-lakótelepi iskola nyerte, megelőzve a Dornyay, az Arany, s a Cered együtteseit Az ünnepélyes eredményhirdetésen Szlivka János, Szlivka László édesapja, valamint Tolnai Nándor, a Létesítmény és Sport Kht. igazgatóhelyettese tárgyjutalmat adott át a mezőny legjobb kapusának, Hajdú Péternek (Beszterce) és mezőnyjátékosának, Galajda Máriának (Dornyay), valamint a kilenc találatával a torna gólkirályi címét elhódító Hegedűs Martinnak (Beszterce). A Szlivka család ajándékát Lehoczki Ákos (Arany) kapta, az SBTC öregfiúk különdí- ját a Beszterce-lakótelepi iskola csapatának képviselője vehette át Szoó Józseftől, míg a csapatvezetőknek (Sramkó Tibor - Beszterce, Géczy Attiláné - Dornyay, Szabó Zoltán- Arany, Tajtiné Miklós Bernadett- Cered) egy-egy toll- készlettel köszönték meg a részvételt a szervezők. EREDMÉNYEK Beszterce - Cered 7-1. GL: Hegedűs M. (4), Csala Cs., Toldi Sz., Baksa B., ül. Kovács M. Dornyay- Arany 6-3. GL: Galajda M. (4), Bonivárt L., Csohány L., ill. Lehoczki Á., Hupcsik M., Oláh Á. Cered - Arany 4-4. GL: Kovács E. (3), Fülöp A., ill. Lehoczki Á. (2), Hupcsik M., Oláh Á. Dornyay - Beszterce 1-6. GL: Kis R., ill. Hegedűs M. (3), Csala Cs. (2), Balázs B. Cered - Dornyay 4-7. GL: Kovács E. (4), ill. Galajda M. (4), Bonivárt L (2), Csomány L Arany- Beszterce 0-5. GL: Hegedűs M. (2), Baranyi D., Csala Cs., Bednár D. Végeredmény: 1. SKÁID Beszterce-lakótelepi Tagiskola 9 pont, 2. SKÁID Dornyay Béla Tagiskola ó, 3. SKÁID Arany János Tagiskola 1 (7-15), 4. Ceredi Általános Iskola 1 (9-18). Collina kritizált Az őszi szezonban mindössze egy fordulót, azt is november végén játszották le a közös, Heves-Nógrád megyei összevont csapat- bajnokságban, így ez év elején mindössze a második körnél tartanak az érintettek. Az előző időszakhoz képest viszont örvendetes változás, hogy a nyolc felnőtt mellett öt ifjúsági csapat is indult a megyebajnoki címért Sok nagy csata részese, Kaiser Ferenc (Pásztó) néha még asztalhoz ül és rendszerint nyer Is Pásztó II - Pétervására 6,5-3,5 A második fordulóban a pásztóiak a bátonyterenyei, de régebben a Salgótarjánban is hosszú időn át játszó Hovanecz Lászlóval az élen - aki ikszelt a Tarjánból frissen Pásztora szó, de pétervásárai Frander Olivért nélkülöző Heves megyeieket. Jól ment ismét a Vásártér „kettőnek”, 6-4-re győzték le az Egert. További eredmények a 2. fordulóból: Andornaktálya - Mátra SE II. 3-7, Heves - Hatvan 7,5-2,5. A botrány óta sok szurkolót veszített a Juventus a csapatnak. A városi rivális Internazionale sikereiért 4,32 millióan szorítanak. A még mindig éllovas Juventus drukkereinek száma azután kezdett el csökkenni, hogy nyilvánosságra került: a klub irányítói játékvezetőket kényszerítettek mérkőzések manipulálására, törvénytelen eszközökkel igazoltak futballistákat. A visszaélések miatt az olasz szövetség a Juventust visszasorolta a másodosztályba, ahonnan a torinóiak magabiztosan kerültek visz- sza az élvonalba. Közép-Európa-rali - a kárpótlás Budapestről Erdélybe, majd vissza a Balatonhoz 7 nap, 3000 km Alea iacta est., (a kocka el van vetve) - magyar és romániai illetékesek kézfogása az ügyért Mint lapunkban már beszámoltunk róla, Budapesten maga Etienne Lavigne, a Dakar-rali elmaradását közzétevő versenyigazgatója bejelentette, hogy a világ legnevesebb tereprali viadalának amolyan kompenzációjaként április végén egy 7 napos közép-európai futamot - Central Europe Rally - (CEB) rendeznek budapesti rajttal, erdélyi különpróbákkal és balatoni célba éréssel. A „nagy pótcselekvést” azóta már Bukarestben is hivatalosan bejelentették, a hétnapos, autók, motorok és kamionok számára kiírt Közép-Európa- rali a Dakar-széria első viadala lesz, magyarországi és erdélyi szakaszokkal. Mint ismert, a magyar fél kereste meg a romániai partnereket, hogy a két ország közös rendezvénye legyen a CEB. Bár Budapestről indul és a Balatonra érkezik a mezőny, közben három napot Romániában is tartózkodik. Az útvonal Nagybánya és Szováta környékén halad át. Ennek az együttműködésnek a jelképes jelentősége, hogy a két országnak meg kell tanulnia közös programokban is gondolkodni. A rendezvény társvédnöke Borbély Károly romániai informatikai és távközlési miniszter, aki maga is elkezdett ralizni navigátorként, pilótája pedig Románia egyik legismertebb versenyzője, Mihael Leu, aki egyben a kabinetfőnöke is. Borbély elmondta: a román kormány tagjaként megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni ebből a rendezvényből, amely rendkívül fontos az ország fejlődése, a beruházások, a vendéglátóipar és a beruházások szempontjából. Romániában nem volt még ilyen magas szintű rendezvény, nagyon sok motoros, autós és kamionos versenyzővel lehet számolni - tette hozzá a miniszter, aki szerint emiatt sok lesz a teendő. Biztosítani kell szállásukat, ezen kívül szavatolni kell, hogy a pályák megfeleljenek a nemzetközi szövetség szabványainak. Kifejezte reményét, hogy a helyi önkormányzatok anyagi és humán erőforrásaikat mozgósítva mindent megtesznek a verseny sikere érdekében. Az április 19-26. között megrendezésre kerülő futamon közel 3000 kilométert ezen belül 1400 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell megtenni. Szinte az összes, Dakarra is nevezett nagyágyú itt lesz, nekik nem kell megfizetni a húzós részvételi díjakat. Nem hiányoznak majd a magyar egységek sem, Szalayékkal, Palikákkal, kamionokkal, motorokkal. Természetesen ott lesz a Technosport Hungary párosa, 2006 és 2007 tereprali magyar bajnoka, a Kis Sándor, Czeglédi Péter alkotta kettős is. Mint Kis elmondotta, tulajdonképpen pont egy hónapja várnak arra, hogy a lemondott Dakar helyett milyen versennyel, új kihívással lehet számolniuk.- A sok szóbeszéd meg tervek után most már ugye biztos, hogy mit kínáltak fel nekünk. Ez az új verseny, ami már egyből egy sorozat része is lesz, részben hazai területeken zajlik majd, aminek kifejezetten örülünk! Úgy gondolom, ez nagyon komoly lehetőség a magyar ralisoknak és természetesen az országnak is, hiszen ezzel az új sorozattal egy legenda részesei lehetünk, már azelőtt, hogy a Dakar hazánkból indult volna - kommentálta a fejleményeket a pilóta, majd így fejezte be: - Természetesen versenyként egészen más kihívás, hiszen nincsenek dűnék és sokkal rövi- debbek a napi szakaszok is. Ugyanakkor a pályák technikásak, igazán számítani fog a vezetési tudás, ami mindenképpen jót tesz majd a versenynek! Nem is kérdés, hogy a csapatunk is ott lesz a rajtnál, igyekszünk majd kihasználni azt a tapasztalatot, amivel ezekről a terepekről már rendelkezünk! Több gyári csapat is jelezte részvételét, különleges kihívás lesz tulajdonképpen hazai pályán összemérni a tudásunkat ezekkel az ízig-vérig profi pilótákkal! Naná, hogy Kisek Is Indulnak a „hazai” Dakaron