Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-26 / 22. szám
4 2008. JANUÁR 26., SZOMBAT KULTÚRA Drámai emberiét lóránti léptékkel Lóránt János Demeter január 21-én töltötte be hetvenedik életévét. A hét évtizedből tizenöt esztendőt - 1966-tól 1981-ig - Salgótarjánban és Mátraalmáson, azaz itt, Nógrád megyében töltött. Akkor még nem volt Demeter, csak János, sokaknak Jancsi. Zömében ők töltötték meg a Nógrádi Történeti Múzeum földszinti kiállítótermét a festőművész - aki 1996 óta Mezőtúron él, de ingázik Hollandia és szülőfaluja, Békésszentandrás között is - minap megnyitott és március 16-ig látható tárlatán. A szokásos megnyitóünnepség szokványosnak egyáltalán nem nevezhető műsorral kezdődött. Lóránt János Demeter családjának tagjai - lányai (Andrea és Lujza), unokái (Rebeca és Ferdinánd) és sével köszöntötte a jubiláns művészt és a megjelenteket Kovács Anna intézményigazgató. Többek között szólt a plakátokról is ismert Madách-festményről, amely 1973, a Tragédia-költő születésének 150. A Lóránt János Demeter (balról) művészetét pályatársa, Földi Péter festőművész méltatta. Középen Kovács Anna múzeumigazgató az ő barátaik (FerhanAlida és Dupák Anna) - az általuk írott és előadott, a nógrádi évekre is utaló irodalmi, zenei műsorral kedveskedtek a meghatottságát nehezen leplező apának, nagyapának. Ugyancsak személyes emlékek, bizonyos képek kiváltotta érzelmek, gondolatok felidézéévfordulója óta a Nógrád megyei Madách- kultusz emblematikus alkotásának tekinthető. A kiállítást nem kisebb személyiség, mint a Somoskőújfaluban élő és alkotó Földi Péter Kossuth-díjas festőművész nyitotta meg alapos szakértelemmel, mély empátiával elemezve, értékelve Lóránt János Demeter munkásságának különböző korszakait, egyéni hangvételű stílusát, eszközrendszerét Általa, mágikus realizmusa által új, felelős hang szólalt meg a hetvenes években a magyar képzőművészetben. Akkor is igazat mondott, amikor ez nem volt divat - mondta Földi Péter és utalt olyan művekre - mint a Raposka, az Át a hegyen, a Vadorzók vagy az Új lakás - amelyekben a drámai emberiét lóránti léptékkel elevenedett meg. Ez az úgymond egylényegű gondolkodásmód lett a jellemzője festészetének 1989/90 után is, de oldottabb, lazább felületekkel, expresszívebb, ele- ! venebb előadásmóddal, formanyelvvel, | színköltészettel párosulva. Földi Péter ? konkrét példákkal - Alvó nyúl, Egy má- ! sik cigaretta, Flétköznapi történetek, Holiday, Emberek és állatok, Európa elrablása stb. - igazolta, hogy Lóránt János Demeter elemi erejű közlésvágya müyen képeket szült az elmúlt években, hogyan van jelen mozdulatgesztusaiban, eleve ironikus hangvételében a megértő báj, a pajkosság, a bumfordi érzékiség, a magával ragadó önfeledtség is. - így kell élni a nép, a magyar és az egyetemes művészet szolgálatában - fejezte be mondandóját Földi Péter. Lóránt János Demeter - miután köszönetét mondott a kiállítás megrendezéséért, a méltató szavakért és bemutatta Demeter nevű fiát is - öt tusrajzot és három akvarellt - mintegy kétezer euró értékben - ajándékozott a Nógrádi Történeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményének, amelyben már eleddig is jó néhány munkája volt található. Felvetette, hogy minél előbb el kellene készíteni egy reprezentatív művészeti albumot, megörökítve azokat az értékeket, amelyeket - mások mellett - Czinke Ferenc, Iványi Ödön, Hibó Tamás, Hegedűs Morgan, SzujóZoltán - a város művészeti életében képviselt és hátrahagyott. Bejelentette, hogy e kiadvány céljára ő maga százezer A művész „Itatás” című képe a 70. születésnapja alkalmából rendezett tárlaton forintot ajánl fel. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester asszony elmondta: a városnak sokat jelent, hogy ide kötődőnek tudhatja Lóránt János Demetert. Ezt bizonyítandó Salgótarjánért-emlékérem- mel ismerte el Lóránt János munkásságát. Kovács Anna Nógrád megye népművészeti monográfiájával és tokaji borral is köszöntötte a gáláns gesztusokat gyakorló művészt. *** A megnyitóünnepséget követő kaval- kádban - amikor a legtöbben már a csípős békési kolbászkarikákat és a Lóránt- féle pálinkát ízlelgették - egy rövid beszélgetésre „kiragadtuk" a tömegből az ünnepeltet, aki - már csak régi barátságunk okán is - készségesen válaszolt kérdéseinkre.- Számomra nagyon fontos Salgótarján, életem egy meghatározó szakaszát töltöttem ebben a városban. Huszonnyolc évesen, Szegeden diplomázott ifjú tanárként kerültem ide Kaposvárról. Itt egész más miliő fogadott, mint amelyben addig akár az Alfóldön, akár a Dunántúlon éltem. Mintegy első benyomásként a régi vasútállomáson különös arcú, alkatú emberekkel találkoztam. Ez az élmény mélyen beépült festészetembe, hozzájárult sajátos, tipikusnak mondott látásmódom kialakulásához. Mást is kaptam a várostól: állást, műtermes lakást, üzemi szerződést. Bejáratos lettem az öblösüveggyárba, ahol testközelből ismertem meg a fizikai munka szépségeit és gyötrelmeit egyaránt. Megtudhattam - miként mondani szokás - hogy mi a magyarok istene. Nem festettem ugyan meg az ügyes kezű üvegfúvókat, a gyárlátogatások azonban nagyon sok élettapasztalattal gazdagítottak, az emberi viszonyok még a látványnál is jobban érdekeltek. Akkoriban kaptam Derkovits- ösztöndíjat, SZOT-és Munkácsy-díjat, s a különböző kiállításokon is számos elismerésben részesültem. Ugyancsak Salgótarjánnak köszönhetek sok jó kol légát, barátot. A velük töltött kellemes esték, poharazgatások, a hosszúra nyúlt beszélgetések, viták arról is szóltak, hogy mit tehetünk együtt, összefogva egymásért, a városért, a művészetért. S az akkor fiatal értelmiségi generáció - amelynek soraiból sajnos már sokan eltávoztak - rajta is hagyta keze nyomát Salgótarján szellemi életén. Ezért kellene az általam javasolt módon is megőrizni az akkori művészek által létrehozott értékeket. Ismételten köszönöm a Nógrádi Történeti Múzeum kollektívájának, hogy hetvenedik születésnapom alkalmából meghívott és a magyar kultúra napja tiszteletére rendezett esemény- sorozat keretében megrendezte a kiállításomat - fejezte be visszaemlékezéseit Lóránt János Demeter, mert már nagyon sokan várták, hogy koccintsanak vele, s további jó egészséget és töretlen alkotókedvet kívánjanak neki. Csongrády Béla Gaál István hazatért.. Mármint szülővárosába, Salgótarjánba is, mert Pásztón mindig otthon volt, sőt igazán sosem ment el onnan, hiába élt Budapesten és időzött gyakran Olaszországban vagy a világ más részein. Sajnos azonban a korszakos jelentőségű „Sodrásban” rendezője már csak szellemiségével - Shah Timor „Egy képíró a Varázsvölgyből” című filmje révén - „vendégeskedhetett” a „Szerdatársaság Irodalmi Kávéház” összejövetelén, hiszen tavaly szeptemberben váratlanul az égi mezőkre költözött. A József Attila Művelődési Központ konferenciatermét zsúfolásig megtöltő közönség nagy érdeklődéssel nézte végig az 1933-ban született Gaál István életútját, amelyet főként a címszereplő visszaemlékezései segítettek megrajzolni, de a pályatársak, barátok - mások mellett Eszenyi Enikő, Nemeskürty István, Sára Sándor - véleménye, vallomása is sokat tett azért, hogy értékei szerint bontakozzon ki a magyar és a nemzetközi filmművészet e zseniáüs alakjának kivételes egyénisége, alkotói karaktere. Ugyancsak nagy élményt jelentett a nézők számára, hogy Gaál Istvánról egy Baglyasalján élő afgán fiatalember, Shah Timor - aki magyar- ságszeretetből, nógrádi és salgótarjáni lokálpatriotizmusból is példát adhat sokaknak - készített filmet. Mint - e sorok írójának kérdéseire válaszolva - elmondta: Indiában hallott először „professzor GaáT’-ról, aki ott (is) vezetett kurzusokat. Ő maga is felmérhetetlenül sokat tanult mesterétől és nem elsősorban szakmai téren. A művész embersége, univerzális tudása fogta meg igazán. Élete nagy adományának tartja, hogy atyai barátjaként tisztelhette „Pista bácsit” és némi gyakorlattal ugyan, de még mindig kezdőként készíthetett filmet róla. A pásztói „Varázsvölgyben” Rajeczky Benjamin ciszteri perjel, zenetudós oltalmával gyere- keskedett Gaál István salgótarjáni nyaralásai egyikén látta meg először a Dolinkában azokat a „mezítelen” fenyőgyökereket, amelyek hat évtizeddel később a Bartók-filmjének szimbólumaként a vásznon is megjelentek. A szülővárosával azonban sem akkor, sem máskor nem alakult ki szoros kapcsolata. Többször kellett volna ide is meghívni a Kossuth-díjas rendezőt, Nógrád megye és Pásztó díszpolgárát, s meghallgatni okos, megfontolt szavait, mé- lyenszántó, bölcs gondolatait. Ő azonban egyáltalán nem volt sértett, ezt Sára Sándornak 2000-ben címzett - és Zalán Vince „Gaál István krónikája” című könyvében közzétett - sorai is igazolják: „Szárnyaltató támaszt s megújító erőt nyújthat az a tény, hogy tudjuk: tetteinkért jutalmat sose vártunk, sem hálát a kései utódoktól. ” Tény, hogy a viszonylagos mellőzöttséggel az itt élők lettek szegényebbek néhány emlékezetes élménnyel. Gazdagodtak viszont azok, akik az irodalmi kávéház minapi programjában - ha csak a filmvásznon is, de - találkozhattak a zenét csáká- nyoló „Pályamunkások” alkotójával. így ez a rendezvény több volt, mint egy bemutató, alkalmat adott Gaál István jelképes hazatérésére is. Remélhetően Salgótarján a továbbiakban egyértelműen a jeles szülöttei között tartja majd számon őt is. Cs. B. Nagy érdeklődés kísérte Shah Timor Gaál Istvánról készült filmjét JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Csak tegnap zárták be az iskolát és maga máris dohányt árul?” Sze- .rencsés nyertesünk: Dudásáé Szabó Ilona Litke, Borbás út 24. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését január 31- ig juttassák el szerkesztőségünkbe (SL, Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
