Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-25 / 21. szám

2008. JANUÁR 25., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Főszerepet kaptak a nógrádi Renegátok Budapest-BAMAKO 2008 A sivatag „megfogta” a mezőnyt - Már „közel” a végcél barátság útján. Másnap a konvoj áthaladt Alegen, a karácsonyi turistamé­szárlás helyszínén, és utána Nouakchott városkában beiktat­tak egy nap pihenőt, mielőtt a mezőny szerdán nekivágott vol­na a 750 kilométerre fekvő, sza- harai oázisba, Tidjikjába. A ko­csik . többsége generálozáson esett keresztül, és mivel az M2- es orvosi autó kormányműgon­dokkal küzd és alapos szervize­lésre szorul, a legéndi-érsek­vadkerti Hegyi Viktor és Szabó Tamás-féle Renegátok vették át az eddig megosztott feladatokat dr. Palotás Miklós traumatológus vezetésével. Ami a versenykate­gória állását illeti, továbbra is a címvédő szlovák Ulrich házas­pár vezet 253 ponttal. Az elő­nyük jelenleg 10 pont a máso­dik helyen álló 36os rajtszámú Pappas Team előtt. ■ (sts) így vigyáznak rájuk szakaszok legelején megjelent a Mauritániái Turisztikai Szövet­ség elnöke is, aki végigkíséri a mezőnyt egészen a mali határig. Ez a példátlan vendégszeretet és kedvesség, ami a helyiekből árad az utolsó kételyeket is el­oszlatta a résztvevőkben. Ám az ott szokásos homokvihartól ők sem tudják megvédeni a flúgos futamosokat, akik így két szaka­szon is több órára megismerhet­ték a vendégmarasztaló sivata­got is, pedig dolgoztak alaposan az ásók, lapátok. A versenykate­góriában 40-ből mindössze öt csapat ért be időre, az indulók­ból mindössze 70-80 jármű vet­te sikeresen az aznapi etapot, még a BKV csuklós busza is el­akadt, de az IFA a segítségére si­etett. Többen a dűnék között éj­szakáztak, mert nem érték el a már hagyományosnak számító táborhelyet amelyett mindenki csak Budapest-Bamako Beach- nek hív még Mauritánia-szerte is. Szerencsére a gyengébb au­tókkal indulók egy egyszerűbb útvonalon közelítették meg ezt a lélegzetelállító partszakaszt, ahol a Szahara találkozik az Atlanti­óceánnal, és ahol voltak is, akik a parton éjszakázva nem számí­tottak a dagályra, és reggelre már a víz foglyaivá váltak - egészen az apályig. A motorkerékpárosok szenvedték meg legjobban a ho­mokot és homokvihart, ők rend­szeresen a szabad ég alatt éjsza­káznak, sokszor hálózsákok és sátor nélkül, de nagyon együtt tartanak. A nehézségek utáni na­pon a nouakc- hotti táborban a mauritániai kor­mány képvisele­tében Madine turisztikai mi­niszter és két he­lyettes államtit­kára fogadta a rali résztvevőit egy elegáns be­duin sátorban, ahol a miniszter megköszönte a magyar és nemzetközi résztve­vőknek, hogy ezekben a nehéz időkben bizalmat szavaztak or­szágának. A magyar-mauritáni­ai kapcsolatokról azt nyilatkoz­ta, hogy a BB fontos lépés egy új Közelednek a nagy kaland céljához, Bamakóhoz a fa­pados Dakar résztvevői - már akik eljutottak Mauritá­niába - és alig több mint 1000 km vár a motorizált kalandorokra. De a technikai problémák is sokasod­nak, és egy heves homokvihar után pihenő-, illetve szerelőnapot iktattak be a szervezők, úgyhogy a siva­tagi Nouakchott városka szerelőműhelyei megteltek a bamakósok járgányaival. Egyre több dolga akad a 33- as rajtszámú nógrádi Renegátoknak, a szokásos mű­szaki mentés mellett most már az orvosi feladatokat is teljes mértékben átvették a velük utazó dr. Palotás Miklós traumatológus vezetésével. Fegyveresek (rendőrség, kato- „főrendőr” is rendszeresen „raj- naság) vigyázzák Mauritániá- ta van” az eseményeken. Az em- ban a BB mezőnyét, sőt a helyi lítetteken kívül már az ottani Color-siker az éllovasok rangadóján teremfoci Soproni 11. megyei téli bajnokság, Bátonyterenye Az elmúlt heti, Bátony Tüzép Vízmű elleni kisiklást magabiztos rangadógyőzelemmel feledtette, s ezáltal ismét pontelőnnyel vezeti a bátonyterenyei téli terem­labdarúgóbajnokság tabelláját a Color együttese. Tarlósi Tamásék igazi „hatpontos” mérkőzésen bizo­nyultak jobbnak egyik legnagyobb ellenlábasuknál, a Bátony Metall-Indoor Team együttesénél - egy, a legké­nyesebb igényeket is kielégítő összecsapáson. A címvé­dő kudarcával a leghosszabb veretlenségi sorozattal pillanatnyilag a harmadik helyen állomásozó Bátony Tüzép Vízmű büszkélkedhet, amely újabb duplájával egyvégtében immár a kilencedik sikernél tart. 15. forduló Gold Team - Csabagyöngye 6-8. GL: Csemer J. (5), Csömöri., ill. Sándor T., (2), Illés A. (2), Tóth I. (2), Tari S., Székely Á. Uniker - Bátony SC 6-4. GL: Dömök J. (3), Kerékgyártó N., ill. Szeberényi M. (3), Nagymajdon I. (2), Orosz M. Tesók - Big Fish Team 7-8. GL Kuris T. (3), Barják B. (2), Farkas Sz., Gecse D., Ul. Fekete T. (2), Bán T. (2), Vá­mos I. (2), Forgó F., Susán Z. Ki­rályi Falatozó - Colgate 6-8. GL: Kiska I. (2), Egeresi L, Radvánszky G., Marosi I., Bujtár T., iU. Kovács Z. (3), Szabó G. (2), Tóth B., Csaba A., Mátrai V. Sár­ga lap: Egeresi L, Bartha K., ill. Szabó G., Mátrai V. Kiállítva: Oláh A. (Királyi Falatozó). Fűtőber - Elán 4-9. GL Kecskés A., Komódy ]., Bene B., Bakos A., ill. Tarjáni L. (3), Fazekas R. (2), Kovács A., Verebélyi A., Lászlók I., Birincsik D. Balcelona - Bátony Tüzép Vízmű 7-19. GL Szotlár L. (3), Klonka P. (3), Bo­ros Z., ill. Szűcs Á. (5), Szűcs Cs. (5), Poor P. (2), Almási T. (2), Me­ző R. (2), Macska T., Kovács N., Balázs P. Bátony MetaU-Indoor Team - Color 5-9. GL Szerencsi R. (2), Kálmán I., Forgó P., Bakos T., ill. Tarlósi T. (4), Alapi G. (2), Szomora I., Novák I., Berki K. 16. forduló Királyi Falatozó - Csabagyön­gye 14-3. GL Bujtár T. (6), Kiss P. (4), Marosi I. (2), Radvánszky G., Egeresi L, ill. Illés A. (2), Tóth V. Sárga lap: Torják I. (Csaba­gyöngye). Bátony SC - Big Fish Team 2-8. GL: Szilágyi Á., Dömök Zs., ill. Vámos I. (2), Kiéi Gy. (2), Forgó F. (2), Fekete T. (2). Uniker - Bátony Tüzép Vízmű 5-8. Gl.: Nagymajdon J. (3), Szeberényi M., Gubacsi L., ill. Szűcs Á. (4), Verebélyi L. (2), Szűcs Cs., Poor P. Gold Team - Fűtőber 5-9. GL Máté G. (3), Szomora Cs., Székely Z., iU. Ba­lázs F. (3), Kecskés B. (2), Kecs­kés Á., Komódy J., Kecskés A., Bakos A. Tesók - Color 9-16. GL: Kuris T. (5), Határ I. (2), Farkas Zs., Matula ill. Novák I. (9), Mátrai R. (3), Berki K. (2), Tátrai A., Tarlósi T. Bátony Metall- Indoor Team - Elán 9-5. GL: Ba­kos T. (3), Kálmán I. (3), Forgó P. (2) , Szerencsi R., ill. Fazekas R. (3) , Tarjáni L. (2). Sárga lap: For­gó P., Szerencsi R., Ul. Sasvári A. Balcelona - Colgate 5-9. GL: Klonka P. (2), Szotlár L, Boros Z., Szabó L., ill. Tóth B. (5), Csaba A. (3), Mátrai V. A bajnokság áUása 1. Color 1614 1 1188- 91 43 2. BM-Indoor 1613 1 2 159-99 40 3. Bátony TV 1612 2 2162- 91 38 4. Colgate 1611 0 5 134-104 33 5. Elán 1610 3 3 150- 9833 6. Fűtőber 16 8 3 5 115-10627 7. Big Fish 16 7 1 8113-11122 8. Bátony SC 16 7 0 9113-109 21 9. Királyi F. 16 6 1 9 132-123 19 10. Uniker 16 5 2 9 113-134 17 11. Csabagyöngye 16 5 011 100-16415 12. Gold Team 16 3 013 97-164 9 13. Bakekma 16 3 0 13 78-147 9 14. Tesók 16 1 0 15 58-171 3 A góUövőlista élcsoportjának állása. 58 gólos: Novák lános (Color), 50 gólos: Kovács Z. (Colgate), 40 gólos: Birincsik D. (Elán), 36 gólos: Forgó P. (Bátony Metall-Indoor Team), Tarlósi T. (Color), 34 gólos: Csemer I. (Gold Team), 33 gólos: Pingiczer T. (Color), Szűcs Á. (Bátony Tüzép Vízmű), 31 gólos: Szűcs Cs. (Bátony Tüzép Vízmű), 30gólos: Nagymajdon J. (Uniker), Bakos T. (Bátony Metall-Indoor Team), Kálmán I. (Bátony Metall-Indoor Team), 29 gólos: Bujtár Tamás (Királyi Falatozó). ■ H.P. Nagy buli az Opelnél! OPEL Csak 2x12 órán át tombolnak a kedvezmények! Egyes Opel modellek akár 1 millió Ft árengedménnyel! 2008. január 25-26. A General Motors Southeast Europe Mt. es a programban resrt vevő mai koke* eskedesür fenntartják a jogot a? ajánlatok megváltoztatására vagy felfüggeszt.'sere A: aíaniaU' csak korlátozót t darabszámban, a 2008. január 25- 26 an megrendelt kcs.'leteo levó ok, modellekre érvényesek. A feltüntetetett árak ajánlott fogyasztói ara*, A tájékoztató nem teljes körű. konkrét ajánlatokért es további részietekért (p: rvtva tartós, pento felszereltség) kérjük, forduljon markakereskedesúnkhoz. Opel Kenderesi 3100 Salgótarján, Rákóczi ut 13S. fel.: (32) 441-255 kendercsi@mail.globonet.hu Akár 3 évig mosollyal fizethet KAKUK AUTÓHÁZ Kft Nyitva: H-P, 8-17. Szó., 8-16. V., 8-15. 3100 Salgótarján, Füleki út 152.Tel.: 32/520-640. 3200 Gyöngyös, Karácsondi u. 1 .Tel.: 37/503-503. www.toyota.hu Yaris most díjmentes karbantartással. A Toyotánál hivatalos fizetőeszköz lett a mosoly. Ha most új Varist vásárol, csupán ezt fogadjuk el autója rendszeres időszakos karbantartásáért, a garancia időtartama alatt. Nyílt hétvége: január 26-27. , ­Márkakereskedésünk egyedi ajánlata: Fenti ajánlatunk mellett választhatnak még 100 000 Ft térítésű légkondicionálót vagy 4,95% THM-ü hitelt!* *A kedvezmények nem összevonhatók! • WT-i benzinmotorok (69-87 LE) • D-4D dízel (90 LE) • Üzemanyag-fogyasztás (1/IOOkm): 4,5 - 6,0* • C02-kibocsátás (g/km): 119-141* • 3 év vagy 100 ezer km garancia. TODAY TOMORROW TOYOTA A költségmentes karbantartás részletet a gépkocsival átadott, „Szerviz és Garancia" c. füzet tartalmazza, a periodikus karbantartás tételes felsorolásával. A költségmentes munkákba nem tartoznak bele a kopó alkatrészek esetleges cseréi. Az akció a Toyota Motor Hungary Kft-hez, 2008. január 1. és 2008. február 29. között beérkező, új Yaris megrendelésekre érvényesíthető. * A jelölt értékek kombinált adatok. A képen látható autó illusztráció.

Next

/
Oldalképek
Tartalom