Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)

2007-12-07 / 283. szám

FOTÓ: BABKA SZABOLCS 200 7. DECEMBER 7, PENTEK 15 SPORTTÜKÖR Hegyikerékpáros évértékelés (1.) Olimpiai Cross-Country Magyar Kupa és ranglista Bene Zoltán remek évet zárt az 1119-es elitek között Magyar Kupa A hegyikerékpározás olimpi­ai számának szakágában idén 6 futamból állt össze a Magyar Ku­pa-sorozat. A versenysorozat szűkebb hazánkban rajtolt, a Vi­talitás SE által megrendezett csesztvei futammal, amit reme­kül lebonyolított az első kupafu- tamát rendező egyesület. Ezt a nagy hagyományokkal rendelke­ző Pilis Kupa követte, melyen már nem először több külföldi induló volt az elit kategóriákban, mint magyar. A Pilis közeli vo­nulatai után egy hosszabb uta­zás várt a nógrádiakra, ugyanis a több mint 300 km-re levő Kom­lóra látogattak el. Az emlékeze­tes versenyen az igen kemény pálya és az árnyékban 39 fokos hőmérséklet a mezőny felét kiál­lásra kényszeríttette. A komlói verseny után félig hazai terepre, a Mátrába látogatott a mezőny, annak is a déli oldalára, Kisnánára. A rangos versenyen ismét igen sok külföldi jelent meg és küzdött meg az egyik leg­nehezebb magyar pályával. Ezt követően a több évig hanyagolt, majd az idei évben újra verseny­helyszínül választott zalaeger­szegi viadal következett, s végül zárásként a megszokott csille­bérci helyszín helyett Pilisborosjenőre kellett utazni versenyzőinknek és megküzde­ni a kétszer annyi külföldi ver­senyzővel (köztük például az an­gol bajnokkal). A hat futam ered­ményei közül a legrosszabb ki­esik, így öt versenyen szerzett pontok alapján áll össze a Ma­gyar Kupa összetettje. A nógrá­diak közül két balassagyarmati összetett győztest ünnépelhetett a közönség a november 24-én megrendezett díjátadón. Béla At­tila (Giant-Gyömrő) az U17-esek között, míg Fenyvesi Péter (Vita­litás SE - Kelly’s) az U 15-ösök között nem talált legyőzőre. Ezüstérmet szerzett hatalmas versenyben Fenyvesi Tamás (Vi­talitás SE - Magellan) a középtá­vú férfiaknál, valamint Koós Bri­gitta (Salgótarjáni HKE) az U17- es lányoknál. Bár nem dobogós, de igen remek eredmény Bene Zoltán (Salgótarjáni HKE - TREK) hatodik helyezése. Zoltán ezt az egyik legkeményebb kate­góriában az Elit U19-es férfiak között érte el, méghozzá első­évesként, ami igen kecsegtetően mutat az előttünk álló 2008-as - szezonra. Összességében el­mondható, hogy örömteli a tény, miszerint rengeteg szép ered­mény született a felsoroltakon felül is az utánpóüás kategóriák­ban. a ranglista élére. Bene Zoltán szintén nagyot tudott ugrani elő­re, egészen a bronzéremig küz­dötte fel magát. Az év közepén - doktori címe megszerzése után - visszatérő dr. Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE) az .elit férfi felnőtt kategóriában a többi ver­senyzőhöz képest igen kevés versenyrészvétellel is a 19. he­lyig tudott előre kerülni, vala­mint a jó országos bajnoki sze­replésével Ozsvárt Ádám (Salgó­tarjáni HKE) is be tudott kerülni a legjobb hat közé a rövid távú U19-esek között. Mindkét érté­kelésben remek eredménnyel zárt a felsoroltakon kívül a Kiss család két versenyzője, az U15- ösöknél Kiss Dániel, míg az U17- eseknél Kiss Máté (mindketten Salgótarjáni HKE). Jobb nógrádi eredmények. Ma­gyar Kupa összetett eredmények. Elitférfi felnőtt (összesen 50 indu­ló a 6 futamon): 42. Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE). Elit férfi. U19 (21): 6. Bene Zoltán (Salgótarjáni HKE - TREK), 12. Simon Roland (SHKE). Férfi U17(25): 1. Béla At­tila (Giant-Gyömrő), 5. Kiss Má­té (SHKE). Női U17 (4): 2. Koós Brigitta (SHKE), Férfi Master 1 (34): 19. Szász Viktor (Vitalitás SE). Középtáv férfi felnőtt (45): 2. Fenyvesi Tamás (Vitalitás SE - Magellan), 18. Ibrányi Attila (VSE). Rövid táv férfi felnőtt (43): 26. Bajnóczi Mihály (SHKE). Rö­vid táv férfi U19 (15): 7. Ozsvárt Ádám (SHKE). Rövid táv női fel­nőtt (7): 5. Gólyán Szabina (VSE). Fiú U15 (33): 1. Fenyvesi Péter (Vitalitás SE - Kelly’s), 4. Kiss Dániel (SHKE), 23. Zólyomi Dá­vid (VSE). Lány U15 (7): 5. Wágner Bianka (VSE). Fiú Ull (12): 5. Kepler Dániel Filemon (VSE), 7. Kordics Ferenc (VSE). Lány Ull (2): 2. Kepler Johanna Ráhel (VSE). Unisex U9 (10): 8. Kepler Dorkás Eszter (VSE), Uni­sex U7 (3): 2. Kepler Dávid Timon (VSE). Magyar ranglista összetett ered­mények. Elit férfi felnőtt (össze­sen 52 induló a 9 futamon): 19. Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE). Elit férfi U19 (21): 3. Bene Zoltán (Salgótarjáni HKE-TREK), 13. Si­mon Roland (SHKE). Férfi U17 (25): 1. Béla Attila (Giant- Gyömrő), 8. Kiss Máté (SHKE). Női U17 (4): 2. Koós Brigitta (SHKE), Férfi Master 1 (34): 15. Szász Viktor (Vitalitás SE). Kö­zéptáv férfi felnőtt (45): 1. Feny­vesi Tamás (Vitalitás SE - Magellan), 20. Ibrányi Attila (VSE). Rövid táv férfi felnőtt (43): 25. Bajnóczi Mihály (SHKE). Rö­vid táv férfi U19 (15): 6. Ozsvárt Ádám (SHKE). Rövid táv női fel­nőtt (7): 5. Gólyán Szabina (VSE). Fiú U15 (33): 1. Fenyvesi Péter (Vitalitás SE - Kelly’s), 4. Kiss Dániel (SHKE), 24. Zólyomi Dá­vid (VSE). Lány U15 (7): 5. Wágner Bianka (VSE). Fiú Ull (12): 6. Kepler Dániel Filemon (VSE), 7. Kordics Ferenc (VSE). Lány Ull (2): 2. Kepler Johanna Ráhel (VSE). Unisex U9 (10): 8. Kepler Dorkás Eszter (VSE). Uni­sex U7 (3): 3. Kepler Dávid Timon (VSE). ■ Kéri István Magyar ranglista Ezen értékelés az idei évadban került bevezetésre. Az értékelés alapja az összes magyar ranglis­ta versenyeredményeinek ösz- szessége. így az értékelésbe be­letartozik mind a hat, fent emlí­tett Magyar Kupa-forduló (a leg­rosszabb eredmény kiesése nél­kül), ezen felül pedig hozzátartozik a zalakarosi orszá­gos bajnokság és még két „B- kategóriás” (Zalaegerszeg és Ta­mási helyszínekkel) kisebb ver­seny eredménye is. A ranglistát tekintve több nógrádi versenyző tudott folyamatosan jó eredmé­nyeket produkálni, és így ezen értékelésben előrébb lépni, mint a Magyar Kupában. A legjobban ez Fenyvesi Tamásnak sikerült, aki a kupafutamokon kívüli mindhárom versenyt megnyer­te, így az év végi zárásnál került Fenyvesi Tamás a kisnánai futamon Kiütéses Color- és Bátony Tüzép Vízmű-siker teremfoci Soproni 11. megyei téli bajnokság, Batonyterenye Továbbra is őrzi liibátlanságát és ezzel együtt vezető helyét a bátonyterenyei téli teremlabdarúgó-bajnokságban a Colgate együttese. A listavezetőre szorosan tapad a szintén veretlen, s a hétvégi két mérkőzését összességében huszon­három gólos (!) különbségű győzelemmel abszolváló Color, s ugyancsak jó formát mutat az Elán, valamint a kezdeti botladozás után felszálló ágba kerülő címvédő, Bátony Metall-Indoor Team is. Az alsóházban megszerezte első győ­zelmét az eddig pont nélkül álló Tesók, így már csupán egyeüen nyeretlen gárda, az Uniker található a tizennégy csapatos mezőnyben. Eredmények 5. forduló Color - Big Fish Team 12-6. GL: Novák J. (5), Tarlósi T. (4), Pin- giczer T. (3), Ul. Jenei I. (2), Bán T. (2) , Fekete T., Forgó F. Sárga lap: Fekete T., ül. Berki K. Csabagyön­gye - Bátony Tüzép Vízmű 3-17. GL: Szomora Gy. (2), Sándor T., ül. Szűcs Cs. (8), Szűcs Á. (4), Poor P. (3) , Verebélyi L., Almási T. Elán - Bátony SC 7-4. GL: Kovács T. (4), Tarjáni L. (2), Lászlók J., ül. Dömök J., Varga Á., Kolompár M., Szüágyi Á. Fűtűber - Balcelona 5-3. GL: Orosz T. (2), Balázs F., Lipták G., Kecskés B. ill. Krajecz B. (2), Szotlár L Colgate - Uniker 6-4. GL: Csaba A. (2), Szabó G., Kovács Z., Ozsváth Cs., Mátrai V, 111. Gu­bás L (2), Szeberényi I., Berta G. Gold Team - Tesók 3-6. GL: Csemer J., Csömör J., Székely Z., ül. Farkas Sz. (2), Kuris A. (2), Patai I. Oszvald F. Sárga lap: Csemer J. (Gold Team). Kiállítva: Kuris T. (Tesók). Bátony MetalTIndoor Te­am - Királyi Falatozó 10-7. GL: Kálmán J. (4), Csaüós T. (2), Forgó P. (2), Bakos T., Szerencsi R., ül. Kiska J. (3), Kiss P. (2), Radvánszky G. (2). Sárga lap: Csat­lós T., Forgó P., ül. Kiss P. 6. forduló Csabagyöngye - Colgate 4-10. GL: Szomora Gy. (2), Kollár J., Sándor T., ül. Kovács Z. (6), Orosz P. (3), Szabó G. Sárga lap: Szabó G. (Colgate). Elán - Big Fish Team 7-4. GL: Kovács T. (2), Lászlók J. (2), Birincsik D., Tarjáni L, Ko­vács A., ill. Klei Gy. (2), Bán T., Jenei I. Sárga lap: Bán T. (Big Fish Team). Fűtűber - Bátony Tüzép Vízmű 6-6. GL: Nagy P. (3), Bene B., Orosz T., Kecskés A., ül. Ko­vács N. (2), Szűcs Cs. (2), Szűcs Á., Mező R. Sárga lap: Szűcs Á., Kovács N. (Bátony Tüzép Vízmű). Kiállítva: Lipták G. (Fűtőber). Gold Team - Bátony SC 10-6. GL: Csemer J. (5), Kruppa D. (2), Má­té G., Horváth Á., Csömör J., ill. Csikós Á. (2), Dömök J. (2), Csa­ba A., Varga Á. Sárga lap: Hor­váth Á. (Gold Team). Bátony Metall-Indoor Team - Balcelona 11-6. GL: Forgó P. (4), Szerencsi R. (2), Ágoston A. (2), Szomszéd Gy., Bakos T., Csatlós T., ill. Szabó L. (2), Gál T. (2), Klonka R, And­rási L. Color - Uniker 20-3. GL: Pingiczer T. (6), Novák J. (6), Tarlósi T. (5), Berki K. (2), Mátrai R., ül. Nagymajdon J., Orosz V, Galgóczi P. Királyi Falatozó - Tesók 11-3. Gl.: Oláh A. (3), Kiska J. (3), Bujtár T. (2), Radvánszky CL, Kiss R, Tóth Zs., ill. Oszvald F. (2), Határ I. A bajnokság állása 1. Colgate 660055-2918 2. Color 651072-33 16 3. Elán 642058-2914 4.BM-IndoorT. 641165-4113 5. Fűtőber 6 3 3 0 45-3412 6. Bátony Tüzép 6 3 2 1 62-3211 7. Bátony SC 6 3 0 3 48-40 9 8. Királyi F. 62 1 349-44 7 9. Gold Team 6 2 0 4 39-63 6 10. Big Fish 61 1446-51 4 11. Balcelona 6 1 0 5 35-49 3 12. Csabagyöngye 6 1 0 5 35-72 3 13. Tesók 6 1 0517-68 3 14. Uniker 60 1 427-68 1 AgóüövőUsta élcsoportjának állása. 22gólos: Novák J. (Color), 19gó­los: Kovács Z. (Colgate), 18 gólos: Tarlósi T. (Color), 16 gólos: Forgó P. (Bátony Metaü-Indoor Team), 15 gólos: Csemer J. (Gold Team), Pingiczer T. (Color), 14 gólos: Szűcs Cs. (Bátony Tüzép Vízmű), Bakos T. (Bátony Metaü-Indoor Te­am), 13 gólos: Kovács T. (Elán), Szűcs Á. (Bátony Tüzép Vízmű), 12 gólos: Birincsik D. (Elán), Kiska J. (Királyi Falatozó), 11 gólos: Orosz T. (Fűtőber), 10 gólos: Klonka P. (Balcelona), Nagymajdon J. (Uniker), Kecskés B. (Fűtőber), Csatlós T. (Bátony Metall-Indoor Team), 9 gólos: Mező R. (Bátony Tüzép-Vízmű), Bujtár T. (Királyi Falatozó), Szabó G. (Colgate), Kruppa D. (Gold Team), Bán T. (Big Fish Team), Kálmán J. (Bátony Metaü-Indoor Team), Szerencsi R. (Bátony Metall-Indoor Team), Szomora Gy. (Csabagyöngye). SBTC: változatlan célok Az SBTC elnöksége a minap tartott ülésén elemezte és érté* kelte a labdarúgó megyei I. osz­tály Keleti csoportjában szerep­lő csapat őszi teljesítményét. Mint Kakuk József elnök la­punknak elmondta: az elnökség- annak ellenére, hogy a Stécé második helyen zárta a 2007/2008-as szezon első sza­kaszát - megerősítette az erede­ti szándékot, a bajnokság meg­nyerését és a magasabb osztály­ba lépést. Ugyanakkor a klub ve- zetőtestülete továbbra is nyitott az értelmes javaslatokra s kész a tárgyalásokra minden korrekt, sportszerű keretek közti együtt­működésre hajlandó magánem­berrel, vállalkozóval, céggel, szervezettel, azaz mindenkivel, aki Salgótarján sportját, az SBTC- sikerekben gazdag múltjához méltó - jövőjét tartja szem előtt, ezt helyezi előtérbe. Az elnökség megállapodott ab­ban is, hogy 2008 februárjában ismét megrendezi az SBTC-bált, amelynek részleteiről időben tá­jékoztatja a közvéleményt. Az összejövetel zárásaként az el­nökség tagjai gratuláltak a 60 éves Répás Bélának, aki a közel­múltban nyerte el a vállalkozók által alapított Nógrád megyei Príma-díjat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom