Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)

2007-12-04 / 280. szám

2007. DECEMBER 4., KEDD SPORTTÜKÖR 11 Uj bajnokot avattak IPSC Sportlövészet Ligadöntő, Salgó Kupa, Tarján Kupa. A dön­tőt rendező Salgó Sport Klub ver­senyzője, Donka Imre személyé­ben új bajnokot avattak ebben az évben a Nógrád-Heves-Hajdú- Bihar-Bács-Kiskun Ligalő- verseny-sorozatban. Igaz, a se­lejtezőket másodikként záró tarjáni lövész sikerét némileg megkönnyítette - annak értéké­ből ugyanakkor semmit sem von le -, hogy a tavalyi győztes, Szar­vas Péter, illetve az előző évek­ben egyeduralkodó Batki György más irányú elfoglaltsá­ga miatt egyaránt kihagyni kényszerült a finálét. A Salgó Sport Klub egyébként a Ligadön­tő mellet a szokásos meghívásos viadalát (Salgó Kupa 2007), illet­ve egy minősítő versenyt (Tar­ján Kupa 2007) is kiírt, így a hét­végén valóságos „csúcsforga­lom” volt megyeszékhely zagy­varakodói lőterén. Jellemző az érdeklődésre, hogy a legmaga­sabb rajtszám a nyolcvannyol­cas volt, s a teljes magyar élme­zőny mellett nyolc szlovák ver­senyző képviselte a határ menti sportlövő klubokat. A háromna­pos rendezvény során a verseny­zők, illetve a bírók a Salgó Hotel­ben szálltak meg, a versenyző­ket gulyással, bablevessel, üdítő­vel és hazai sütésű édességek­kel a Salgó Sport Klub látta vendégül, míg a teljes ellátást a Tavaszi Tamás által felajánlott sütemények egészítették ki. Eredmények Ligadöntő. Standard kategória: 1. Donka Imre (Salgó Sport Klub) 100 %, 2. Vincze Zoltán (DHSE) 86,27, 3. Szalai László (Göcsej SE) 84,00, 4. Babcsány Zsolt (Salgó Sport Klub) 79,48, 5. Hi­deg József (Salgó Sport Klub) 79,44, 6. Fábián Csaba (Salgó Sport Klub) 78,69,7. Szabó Ale­xander (Banska Bystrica SK) 75,63, 8. Győrfi Tamás (DVLE Debrecen) 74,37, 9. Törő Péter (Szent Hubertusz LK Kaposvár) 74.00, 10. Zakupszky Gábor (Mesterlövész SE Kecskemét) 66.48. Open kategória: 1. Puskás Géza (Puskás LE) 100,2. Csefkó Pál (Puskás LE) 71,39, 3. Kele­men László (DHSE) 84,00, 4. Galó Zsolt (Puskás LE) 83,98. Salgó Kupa 2007. Standard di­vízió: 1. Donka Imre (Salgó Sport Klub) 100, 2. Vincze Zoltán (DHSE) 86,27, 3. Szalai László (Göcsej SE) 84,00, 4. Babcsány Zsolt (Salgó Sport Klub) 79,48,5. Hideg József (Salgó Sport Klub) 79,44, 6. Fábián Csaba (Salgó Sport Klub) 78,69, 7. Szabó Ale­xander (Banska Bystrica SK) 75,63, 8. Győrfi Tamás (DVLE Debrecen) 74,37, 9. Törő Péter (Szent Hubertusz LK Kaposvár) 72.00, 10. Zakupszky Gábor (Mesterlövész SE Kecskemét) 66.48. Produktion divízió: 1. Nagy Ernest (Alpha Bratislava) 100, 2. Glicza Csaba (Bel SE) 87.54.3. ifj. Nagy Ernest (Alpha Bratislava) 86,41, 4. Jan Pavlik (Alpha Bratislava) 86,39,5. Nor­bert Michalak (Alpha Bratislava) 85,55, 6. Ács Stefan (Banska Bistryca) 81,37. Open divízió: 1. Puskás Géza (Puskás LE) 100,2. Maczeovics Zoltán (ERWA) 77.18.3. Csefkó Pál (Puskás LE) 71,42 .Rendvédelmi kategória: 1. Kovács István (Cserhát) 100, 2. Vincze Csaba (Cserhát) 95,52,3. Grosch Tamás (Cserhát) 89,71. Tarján Kupa 2007 (MDLSZ minősítő verseny). Standard di­vízió: 1. Donka Imre (Salgó Sport Klub) 100, 2. Vincze Zoltán (DHSE) 91,15, 3. Szalai László (Göcsej SE) 79,40. Produktion di­vízió: 1. Glicza Csaba (Bel SE) 100, 2. Gesztesi Gábor (Bel-SE) 76,51, 3. Gencsy Dániel (Bel SE) 64,08. Open divízió: 1. Puskás Géza (Puskás LE) 100, 2. Maczeovics Zoltán (ERWA) 77.18.3. Csefkó Pál (Puskás LE) 71,42. Rendvédelmi kategória: 1. Kovács István (Cserhát) 100, 2. Vincze Csaba (Cserhát) 96,61,3. Kómár Tamás (HÖR B.) 87,60. Évadzáró Szécsényben LABDARÚGÁS. Szécsényben az elmúlt szombaton a művelődési ház aulájában sportvezetők, fo­cisták, a sportegyesület szpon­zorai, a helyi labdarúgás hívei foglaltak helyet. Az összejövete­len a városi sportegyesület lab­darúgó-szakosztálya értékelte a megyei I. osztályban szereplő csapatainak teljesítményét. El­sőként Rácz Jenő, az egyesület elnöke köszöntötte a meghívotta­kat, többek között Kolosi Tibort, a Nógrád Megyei Közgyűlés sporttanácsnokát és Rácz István országgyűlési képviselőt, a magyargéci sportegyesület elnö­két. Baranyi István szakosztályve­zető elmondta, hogy a csapat új edző, Adamek László irányításá­val kezdte meg az őszi szezont. Végül is a gárda a bajnokság Nyugati csoportjában a 4. hely­ről várja a tavaszi folytatást. Az ifjúsági csapatúk Csábi János irányításával a 3., míg a serdü­lők Borda Tamás vezetésével az első helyen zártak. A szakosz­tályvezető megköszönte a szpon­zoroknak a támogatást. Köszö­netét mondott Szécsény város önkormányzatának, a vízmű el­nökének, Joó Miklósnak, a Pa­lóc Coop Rt. vezérigazgatójának Halmosi Györgynek, Mosó Ottó, Oláh László, Tóth Sándor, Győri Zoltán, Sümegi Ferenc vállalko­zóknak és nem utolsósorban Varga László vállalkozónak az egyesület tiszteletbeli elnöké­nek. Adamek László edző értékelé­sében elhangzott, hogy az őszi szezon első felében több alka­lom adódott az örömre, ünnep­lésre, a második részben dö­cögött a gépezet, több volt a bos­szúság. Az utolsó három mérkő­zésen mindössze egy pontot si­került begyűjteni. Ebben az idő­szakban többjátékoson érződött az edzésekről való távolmara­dás, az edzettség hiánya. Az edző elégedett volt a védelem­mel, ugyanakkor többet várt a csatároktól. Kihangsúlyozta, hogy előre tekintenek, reális célkitűzésnek tartja a Nyugati csoportban a második hely meg­szerzését. Rácz Jenő megköszönte mind­azoknak a támogatását, akik ta­vasszal bármilyen formában is hozzájárultak a futballpálya fel­újításához. Külön kiemelte a Nógrád Megyei Közgyűlés támo­gatását. Megköszönte az egyesü­let mindenesének, Burik Pálnak a több irányú munkáját. Kiemelte, hogy a tavaszi foly­tatásban olyan játékot kért a fo­cistáktól, ami csalogató, vonzó a szurkolók, a közönség számára. A szakosztályi összejövetel kö­zös vacsorával, baráti beszélge­téssel zárult. ■ Szenográdi Ferenc A nagy magyar lovas összefogás díjugratás Világkupa, nemzetközi fogathajtóverseny Ilyen még nem volt hazánkban, december 7 es 9 kö­zött a budapesti Papp László Sportarénában első íz­ben rendeznek olyan látványos lovas-showt, mely ke­retében 15 ország díjugratói, fogathajtói, világ- és Eu- rópa-bajnokai, valamint ismert és neves ló(sport)ked- velő művészek, színészek, énekesek (például Fábry Sándor, Erdei Zsolt, Koncz Gábor, Sayvári Sándor) lép­nek fel, valamint Lázár Zoltán négyes fogatán a Rippel fivérek hatodik világcsúcskísérletének is szemtanúi lehetünk. Ami a magyar lovas kultúráról bemutatható, tudni és látni érde­mes, az mind szerepel majd a há­rom nap műsorán. A komoly és tétre menő díjugrató Világkupa és fogathajtás mellett lovas íjászok, kaszkadőrök, western-hősök, lo­vas parodisták és csikósok bemu­tatója sem marad el, fedeles military verseny, borjúbefogás, ride & drive (lovaglással és autóve­zetéssel kombinált) verseny sze­repel az étlapon világhírű hazai öt­tusázókkal és fogathajtókkal, olya­nokkal, mint Vörös Zsuzsa, Balog Gábor, Sárfalvi Péter, Mizsér Attila, Martinék János, vagy a ketten 13- szoros világbajnokok, & Lázár test­vérek és Bárdos György. De nem fe­ledkeznek meg a rendezők a gyer­mekekről, családokról sem, hisz - Nógrád megyei iskola- és intézeti igazgatók, figyelem - az első nap, pénteken délelőtt szervezett for­mában ingyen mehetnek be a gye­rekek az Arénába, ahol a pónüófo- gatos Mikulás szórja majd az édes­séget a nézők közé. Hogy a fősze­replők, maguk a lovak se marad­janak ki, a háromnapos show keretében búcsúztatják el a vüág legjobb fogaüovát, Lázárék 16 éves „öreglányát”, Mythost, és itt mu­tatják majd be a magyar közön­ségnek a 2007-es galoppszezon fő­szereplőjét, a hároméves sárga mént, az angol telivér Saldenzert, aki már most a hazai lóversenyzés történetének legjobban kereső lo­va, már 20 millió forintnál jár. Nem kis bravúr az aréna gyors be­rendezése sem, hisz más rendez­vények miatt igyekezni kell. Egyébként 150 kamionnal érkez­A Világkupa és k>vas-show „atyjai", a ketten összesen 13-szoros világbaj­nokok, a Lázár Testvérek Mythosszal. nek a résztvevők és lovaik, a spe- renc, aki maga is nagy barátja a ciális 650 tonna geotextíliával ke- nemes négylábúaknak, külön ér­vért talajt Ausztriából 35 kamion re az alkalomra, lovakhoz írt dalá- szállítja ide. Megadják a módját a val - „Lelkünk most is vágtat” - rendezők a búcsúzásnak is: köz- köszön el mindenkitől, kedvelt énekesünk, Demjén Fe- m (satis) Országos diáktájfutás programja Bár 2009 még odébb van, de már most december elejétől kez­detét veszi az országos diáktáj futás programja, melynek célja, hogy a két év múlva Ma­gyarországon megrendezésre ke­rülő tájfutó világbajnokságig leg­alább ezer általános iskolában is­mertessék meg a diákokkal a sportágat. Ennek első lépése, hogy az ország általános iskolái­ban, ahol felső tagozat is van, a sportág szakemberei az iskolaud­varról, illetve annak környékéről egy nagy méretarányú színes speciális tájfutó térképet készítse­nek. Ezt követően az iskolákban a megyei és országos tájfutó szak­emberek bevonásával elméleti sportági ismereteket kapnak a di­ákok, majd végül egy gyakorlati - díjazással is egybekötött - házi­verseny keretében döntik el, ki az iskola legjobb tájfutója - tud­tuk meg a program észak-ma­gyarországi regionális vezetőjé­től, az egri Blézer Attilától Salgótarjánban Smmkó Tibor ta­nár jóvoltából a Beszterce-lakótele- pi iskola környékéről már készült ilyen jellegű iskolatérkép, miköz­ben a pásztói iskolacentrum térké pe a napokban készült el. Bár da­rabszámban a legkevesebb terve­zett iskolatérkép Pásztó kistérsé gében készül, mégis itt egyezett meg a napokban elsőként két pásztói klub, a HUFEZE SK- Bauton, illetve a Pásztói Tájfutó és Szabadidő SE, hogy a megyei táj­futó-szövetséggel együttműködve már márciusban lebonyolítsák el­ső iskolaversenyüket. A program országos készítői szívesen veszik további nógrádi kistelepülések is­koláinak is a jelentkezését, mely részükről ezúttal teljesen ingye­nes. Nógrád megyében Balassa­gyarmat és Rétság térségében a Bgy. Medosz, Salgótarján és Szécsény környékén a Salgótar­jáni Dornyay, Bátonyterenyén Koósné Nagy Judit, Pásztó kis­térségében pedig a HUFEZE- Bauton Pásztó egyesületénél, il­letve a megyei tájfutó-szövetség­nél lehet a térképkészítés iránt érdeklődni. ■ Zentai József Totóeredmények 1. Bremen-Hamburg 2-11 2. Cottbus -Karlsruhe 2-01 3. Hertha BSC - Leverisusen 0-32 4. Schalke-Bochum 1-01 5. V® Stuttgart - Dortmund 1-22 6. Wolfsburg- Frankfurt 2-2 x 7. Duisburg-Nürnberg 1-01 8. Milan-Juventus O-Ox 9. Fiorentina - Intemazionale 0-22 10. Blackburn - Newcastle 3-11 11. Portsmouth-Everton O-Ox 12. Aston Villa-Arsenal 1-22 13. liverpool - Bolton 4-01 14. Bielefeld - Bayern München 0-12 Totónyeremények A 48. fogadási heti totó és gólto­tó nyereményei a jövedelemadó le­vonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szel­vény 2 db, nyereményük egyen­ként 3 643 615 forint 13 találatos szelvény 1 darab, nyereményük egyenként 1 267 345 forint 12 ta­lálatos szelvény 86 darab, nyere­ményük egyenként 33 155 forint. 11 találatos szelvény 1298 darab, nyereményük egyenként 2195 fo­rint 10 találatos szelvény 9258 da­rab, nyereményük egyenként 515 forint Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt 5 találatos szelvény 1 da­rab, nyereményük egyenként 184 265 forint 4 találatos szelvény 52 darab, nyereményük egyenként 5315 forint. HA NYERÜNK, FELEZÜNK! A múlt pénteken Szabó János salgótarjáni la­kosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 9 találatot ért el Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé­nyegét. Minden hét keddjén lapunkban meg­jelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mér­kőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk cí­mére az adott hét péntek déli 12 óráig eljut­tatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények kö­zött. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagyx2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvé­nyek közül minden- héten sorsolás útján vá­lasztjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játé­kosok nevében szerkesztőségünk a Szeren­csejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játé­kos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyi­ben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, ab­ban az esetben a nyereményen felezünk. Két­ezerforint alatti összegnél a játékosé marad a.pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizo­nyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindösz- sze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenaszszony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁD*HÍRI AV A hét m Sor­X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bayern München Duisburg Bundesliga . 2. Bochum Karlsruhe 3. Frankfurt Schalke 4. Hamburg Cottbus 5. Hannover Bremen 6. VfB Stuttqart Wolfsburq 7. Leverkusen Rostock 8. Lazio Catania oiaszA 9. Palermo Fiorentina 10. Intemazionale Torino 11. Juventus Atalanta 12. Livorno Roma 13. Reggina Milan +1 mérkőzés 14. Nürnberg Hertha BSC Bundesliga 1. PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Udinese - Sampdoria Olasz a 2. Empoli - Cagliari 3. Genoa - Siena 4. Napoli - Parma öjesetónered-a 0 0 7 Indexszám 64 Név:................................................................................: ...................... Cím :........................................................................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom