Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)

2007-12-19 / 293. szám

2007. DECEMBER 19., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Pásztó. November utolsó napjaiban, a Mikszáth Kál­mán gimnázium tanulóinak részvételével európai uni­ós műveltségi vetélkedőre került sor a Teleki László Vá­rosi Könyvtárban. A versengés során játékos, komoly feladatokon keresztül nyolc csapat mérte össze tudá­sát az Európai Unió történetéből, intézményeiről, ha­zánk csatlakozásának folyamatáról, valamint a tagál­lamok népeinek kultúrájáról, szokásairól, nemzeti sa­játosságairól. A vetélkedő a Magyar Köztársaság Külügyminiszté­riumának támogatásával valósult meg. A legfelkészültebb csapatok értékes könyvjutalom­ban részesültek. Pillanatkép a vetélkedőről Pályázatírásban is profi a Mikszáth Az év végéhez közeledve számvetésre kértük Herczegné Varga Ilona igazgatónőt, a pásztói Mik­száth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközép- iskola és Kollégium vezetőjét, elsősorban az oktatás feltételeinek megteremtése szempontjából. K.L. Pásztó. Az intézményi műkö­dést és fejlesztést több forrásból tudjuk biztosítani. A költségvetési keret elsősorban a működés feltét­eleinek megteremtésére elegen­dőek, a fejlesztéseket - szinte ki­zárólagosan - a pályázatokból, az intézményhez közvetlenül érkező szakképzési támogatásokból, va­lamint az alapítványaink, illetve segítőink hozzájárulásaiból tud­juk megvalósítani. A 2007-es évet mindegyik terü­leten igen eredményesnek tartjuk. Nagyon takarékos gazdálkodással sikerült a költségvetési kereten be­lül maradnunk - a fenntartóváltás nem befolyásolta negatívan ezt a folyamatot. A pályázatírásban és projekt­megvalósításban az előző évekhez hasonlóan igen sikeresek voltunk. Több millió forintból valósítottuk meg a két tannyelvű tagozat in­formatikai rendszerének teljes felújítását, az európai uniós pro­jektek megvalósítását, a termé­szettudományos és idegen nyelvi szertárak fejlesztését, a magyar és idegen nyelvi könyvtárak gya­rapítását, a központi informatikai hálózat modernizálását - és csak a nagyobb tételeket említettem. A pályázatok közül, a legna­gyobb .volumenű a Norvég Alap­hoz és az EGT-hez benyújtott kör­nyezetvédelmi témájú volt, melyet konzorciumi keretekben nyújtot­tunk be, több mint 200 millió fo­rint, értékben - ennek elbírálásá­ra január hónapban kerül sor. Várjuk annak a pályázatnak az eredményét is, melyben a kollégium gyermekközponttá alakítását tűztük ki célul. A másik keret a szakképzé­si támogatásokból áll, mellyel á vállalatok és a vállalkozók közvetlenül segítik iskolán­kat. Az intézményi fejleszté­sek kb. felét tudjuk megvaló­sítani ezekből, valamint a pá­lyázati önrészt is ebből fedez­zük. Alapítványaink - minden ta­gozatunknak van - elsősorban a' programok megvalósításá­hoz nyújtanak segítséget és a rászoruló diákok támogatását is magukra vállalják. Eredményes munka Pásztó. A pásztói rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya vissza­élés kábítószerrel bűntett elköve­tésének megalapozott gyanúja mi­att büntetőeljárást folytatott V. R. bagi lakossal és társaival szem­ben, akik a május harmadikát megelőző időszakban kábítószer­nek minősülő anyagot tartottak maguknál, hoztak forgalomba, va­lamint kábítószert fogyasztottak. A nyomozás kapcsán négy sze­méllyel szemben folyt büntetőeljá­rás, akiknek lakásán ugyancsak több, kábítószernek minősülő anyagot foglalt le a hatóság. A megyénkben is sajnálatos módon jelen lévő kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény sike­res felderítése a pásztói rendőr- kapitányság, valamint a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi szervernek együttműkö­dését dicséri.- A pásztói rendőrkapitányság bűnügyi osztálya zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gya­núja miatt ugyancsak büntetőeljá­rást folytatott Sz. R. aszódi és IG. héhalomi lakosokkal szemben, akik megalapozottan gyanúsítha­tok voltak azzal, hogy 2007 szep­tember hónapban az élet és testi épség elleni közvetlen fenyegetés­sel arra kényszerítették SZ. J. palotási lakost, hogy nekik 15000 forint készpénzt átadjon. A pénzát­adás napján és idején a bűn- cselekmény el­követőit a bűn- Batta Gyula ügyi osztály munkatársai az NMRFK beavat­kozó alosztály és felderítő osztály munkatársaival karöltve elfogták. A lefolytatott nyomozás során a tettesek a bűncselekmény elkö­vetését elismerték, így a keletke­zett iratokat a nyomozás befejezé­sét követően a bűnügyi osztály vádemelési javaslattal küldte meg a városi ügyészségnek. November 22-én nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki november 20-án a délelőtti órákban egy, a Szurdokpüspöki község határában lévő telephely­ről egy fehér pónilovat ellopott, cselekményével a sértettnek mint­egy 150 000 forint kárt okozva. Az eset pikantériája, hogy az állatot egy személygépkocsi után kötötték és így vezették el az el­követők. Útjuk feltehetőleg Szur­dokpüspöki községen át vezetett. A rendőrkapitányság bűnügyi osztálya kéri a lakosságot, hogy aki a bűncselekmény elköveté­sét látta, vagy egyéb felvilágosí­tással tud az esetről szolgálni, az jelentkezzen a 107-es telefonszá­mon, illetőleg jelezze bármely rendőrnél. A hónap rendőre Kiss Károly Pásztó. a pásztói rendőr- w «•» y|0 kapitányság ve- u» *3 zetői állománya 2007. év január­jától „Hónap Rendőre” díjat alapított. Az ar­ra érdemes kol­léga a parancsnokok javaslata alapján kerül jutalmazásra. A legutóbbi díjátadásra állo­mánygyűlés keretében került sor. A rendezvényen Vida Ottó Kolozs rendőr alezredes, kapitányságve­zető ismertette az elmúlt hónap­ban történt fontosabb jogszabá­lyi és személyügyi változásokat és az állományt érintő egyéb ak­tualitásokat A vezetők beszámol­tak a szakterületüket érintő fel­adatokról. Ezután került sor a díj átadására, a „Hónap Rendőre” közrendvédelmi területről Kis Károly rendőr törzszászlós, ügye­letes lett, aki az elmúlt hónapban kiemelkedő szakmai színvonalon végezte munkáját. 1992-ben kezdte meg hivatásos pályafutá­sát, dolgozott járőrként, jelenlegi beosztását 1997-től látja el. A dí­jazott emléklapot és ajándékcso­magot vehetett át a kapitányság- vezetőtől. BATTH YAN Y-EM LEKEV Pásztó. A közelmúltban értékelték a Teleki László Városi Könyv­tár által a Batthyány-emlékév alkalmából már korábban meghir­detett, középiskolás történelmi olvasónapló-pályázatra beadott munkákat. Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke születésének 200 évfordulója tiszteletére kiírt pályázat célja Bat­thyány Lajos életművének, politikai tevékenységének, eszméi­nek megismertetése, valamint emlékének ápolása volt. A leg­jobb pályamunkákat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­ma által biztosított értékes könyvjutalmakkal díjazták. Együttműködés és pályázatok Az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügy­nökség Kht., Pásztó Város Önkormányzata, valamint Pásztó Kistérség Többcélú Társulása „Pályázati lehe­tőségek az észak-magyarországi régióban az uniós források tükrében” címmel 2007. december 5-én Pász- tón, a Ruffec-teremben fórumot rendezett. Az értekezlet apropóját az Eu­rópai Unió 2007-2013-as idő­szakára elfogadott, az Új Ma­gyarország fejlesztési tervében, az észak-magyarországi opera­tív programban és azok kétéves akciótervében megfogalmazott célok egy részéhez köthető, meg­jelent pályázati lehetőségek be­mutatása adta. Az Új Magyarország fejleszté­si terv, valamint az Új Magyaror­szág vidékfejlesztési program a fenti időszak hétéves ciklusára közel 8000 milliárd forint EU-s és hazai forrásokkal kalkulál. Az úgynevezett európai uniós pén­zeket azonban csak megfelelő színvonalú, a térségi, megyei és regionális helyzetből adódó, in­dokolt, megalapozott és fenntart­ható projektekkel lehet megsze­rezni. Ez lényeges változás az ed­digi gyakorlathoz képest, mivel ezen pályázatok igen nagy mér­tékű előkészífést igényelnek vál­lalkozóktól, önkormányzatoktól és nonprofit szervezetektől egy­aránt. Örömteli tény volt, hogy a többfunkciós városi-kistérségi Ruffec-terem teljesen megtelt az érdeklődőkkel, akik a kistérség önkormányzatait, vállalkozóit és jelentősebb civil szervezeteit képviselték. A szép számban megjelente­ket Sisáklmre, Pásztó város pol­gármestere köszöntötte és egy­ben megköszönte Francsics igazgató megtisztelő jelenlétét. A fórum első előadását az észak-magyarországi operatív programról, valamint a 2007- 2008 évi akciótervről Francsics László, a NORDA ügyvezető igaz­gatója tartotta, melyben bemu­tatta a fejlesztési lehetőségeket, illetve összefoglalta azok kapcso­lódási pontjait. Kollégái, Urbán Réka és Mucsina Tamás tanács­adók tételesen mutatták be régi­ónkra vonatkozó, illetve orszá­gos programokhoz kapcsolódó, megjelent pályázati lehetősége­ket. Ezen túlmenően pedig a ké­sőbb lehetséges főbb fejlesztési intézkedéseket. Az előadók kiemelték, hogy a régiós hátrányaink csökkentése mellett, erősíteni kell a partner­ségi együttműködést, a valós ér­tékek megjelenítését, a turiszti­kai attrakciókat, az önkormány­zatok és társulások munkájának intenzitását, és vállalkozói oldal­ról az eredményorientált, komp­lex fejlesztésekre kell koncent­rálni. A hozzászólásoknál egyöntetű tényként állapítható meg az ön- kormányzati, a vállalkozói és a nonprofit szervezetekre vonat­kozó humán erőforrás, saját tő­ke hiánya mellett nagy gondot jelent a majdan elnyert pályáza­tok előfinanszírozása is. Sajnála­tos tény, hogy Pásztó nem került a Mátra kiemelt idegenforgalmi területéhez, viszont kapcsolódá­si lehetőségünk van Hollókő- Szécsény-Ipolytarnóc fejleszté­si tengely irányába. Meg kell állapítani azt is, hogy az ipari parkkal nem rendelkező önkormányzatok az ipari terüle­tek előkészítésére 50 százalékos saját erő(!) megléte mellett pályáz­hatnak. Szó esett a községi köz­pontok és a város belső képének funkcióbővítő tevékenységéhez kapcsolódó pályázati lehetőségek­ről is. Sajnálatos módon a négy és öt számjegyű közutak fejlesztése tovább csúszik a pásztói kistérség településeinek döntő részén. Ezt követően Sisák Imre, Pász­tó Kistérség Többcélú Társulá­sának elnöke, Pásztó város pol­gármestere a város stratégiai fej­lesztési céljait és lehetőségeit mutatta be. Kiemelte a pásztói városközpont funkcióbővítéssel egybekötött fejlesztési elképze­lését, az önkormányzat akadály- mentesítési törekvéseit, az ipari terület, kommunálishulladék-le- rakó rekultivációs terveit és Pásztó főútjának és körforgalmá­nak építését. A kistérségi tervek közül szólt Szirák és mikrotérsé- gére vonatkozó szennyvíz-beru­házási, a kistérség bel- és külte­rületi csapadékvíz-elvezetési és a Buják-Ecseg összekötő út pro­jektjeiről. Bejelentette, hogy Pásztó a társadalmi infrastruk­túra operatív program keretében pályázatot fog benyújtani „Az aktív kórházi ellátást kiváltó járóbeteg-szakellátás fejlesztését célzó” projektre. Ezt követően Mészáros Sándor a munkahelyteremtés helyzeté­ről és lehetőségeiről adott váro­si és kistérségi kitekintést. Hangsúlyozta, hogy regionális és megyei szinten is jelentős hát­rányokat kell elviselni az itt élő vállalkozóknak, önkormányza­toknak és civil szervezeteknek. A megye eltartóképessége stag­nál, a GDP-termelés, a külföldi tőkebefektetések száma és ará­nya csökken, a kistérségi állás­keresők és az ingázók száma mi­nimális mértékben növekszik. Összességében elmondható, hogy mindezek ellenére a pász­tói kistérség a megyei átlagnál jobb gazdasági, szociális, keres­kedelmi és szolgáltatói pozíció­ban van. Kiemelte, hogy a váro­si, illetve a térségi jelentős nagy- projekteket úgy szükséges meg­tervezni és kivitelezni, hogy azokhoz minél nagyobb szám­ban csatlakozhassanak partne­rek, ezzel biztosítva a projekt sokszorosító hatásának, haté­konyságának és fenntarthatósá­gának növelését. Rendkívül fontos lesz az elkö­vetkezendő időszakban az infor­mációk kellő időben történő megszerzése, a minél több part­nerre alapozott projektek terve­zése, kivitelezése és a vállalkozá­sok, önkormányzatok és non­profit szervezetek valós együtt­működése. Végezetül Kis Gergely, Pásztó Kistérség Többcélú Társulása feladatait és aktuális kérdéseit mutatta be. Örömmel köszöntöt­te a megjelenteket, mivel a több­célú társulás, illetve Pásztó Vá­ros Önkormányzatának épület­részében első alkalommal került megrendezésre ilyen nagysza­bású tájékoztató fórum. A szakember felvázolta a több­célú kistérségi társulás lényege­sebb feladatait és kitért a jövő­képre is, A társulást alkotó 26 térségi önkormányzat jövőbeni feladata, hogy megtalálja azokat a közös célokat az oktatás, a szo­ciális és egészségügyi, valamint a fejlesztési területeken, amely minden résztvevőt partnerként kezel és az együttműködés min­denkinek meghozza az elvárt eredményt. Mondandóját azzal zárta, hogy a többcélú társulás idén tudta a legnagyobb mértékű se­gítséget biztosítani a térség ön- kormányzatai részére, a műkö­dési források lehívásában, közös pályázatok benyújtásában, a LEADER-programban, a foglal­koztatási paktumban, a kapcso­lat projektben és egyéb szakte­rületen. A közelgő ünnepek alkalmából Pásztó Kistérség Többcélú Társu­lása és az operatív munkát végző dolgozók nevében a Nógrád Me­gyei Hírlap minden kedves olva­sójának, partnereinknek áldott békés karácsonyi ünnepeket és si­kerekben gazdag új esztendőt kí­vánunk! ■ Mészáros Sándor Elérhetőségünk: Tel: 32-563-180, 32- 563-181, 32-563-183, Fax: 32-563-184 e-mail: kisterseg@paszto.hu Az unió történetéből vetélkedtek

Next

/
Oldalképek
Tartalom