Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)

2007-12-13 / 288. szám

200/ DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK KOZELET Antall József azt kívánta, az Országgyűlés ne a fejlődést gátló földúlt frontharcosok gyü­lekezete, hanem a magyar politika közös otthona legyen. Ahol kormány és ellenzék állandó vi­tában, egymást megbecsülve alakítja át Magyarországot - idézte az antalli örökséget Csapody Miklós MDF-es képviselő tegnap, az államférfi halálának 14. évfordulóján. Vaklárma volt a riadó az MSZP-székházban A szocialista párt budapes­ti, Vérmezőnél lévő ideigle­nes székházát bombariadó miatt kellett kiüríteni szer­da kora délután. A rendőr­séget egy nyilvános fülkéből azzal hívták fel, hogy 12 bomba van az épületben. A tűzszerészek vizsgálata után kiderült, hogy a hívás csak vaklárma volt. Harminchárom év Szarajevó ostromáért A háborús bűnöket megtor­ló Nemzetközi Törvényszék 33 év börtönre ítélte Dragomir Milosevic egykori boszniai szerb tábornokot Szarajevó véres ostromáért. A Hágában kihirdetett ítélet szerint a 65 éves férfi em­beriség elleni bűntetteket követett el, és megsértette a hadijogot és szokásokat a bosnyák főváros 1994-95-ös lövetésékor. Gyermeket vár . Maiina Hedvig júniusban szüli meg első gyermekét Maiina Hedvig. A tavaly Nyitrán megvert magyar egyetemista azért jelentette be az örvendetes hírt, hogy megelőzzön egy újabb, ellene tervezett lejá­rató hadjáratot. A kisbaba édesapja a szlovák nemzeti­ségű Peter Zák, akivel rövi­desen egybekel. A mama magyar, a papa szlovák „Nem egyszerű rablás történt, a támadóim pontosan tudták, hogy kit vernek meg. Csak azért követeltek tőlem pénzt, hogy lep­lezzék az igazi szándékukat. A körülményekhez képest már jobban vagyok, így csütörtökön talán már hazamehetek a kór­házból” - mondta tegnap lapunk érdeklődésére Csintalan Sándor. A Hír TV műsorvezetője, volt MSZP-alelnök hozzátette: tébo- lyodott félnáci csoportokat sejt az események hátterében, akik így próbálták elhallgattatni. Csintalan a napokban többször bírálta a Kuruc.info nevű szélső­jobbos internetes honlapot. ■ A Fidesz elnöksége ha­tározott rendőri nyomo­zást vár el, Demszky vérd^jat tűzött ki. A műsorvezetőt - akit jelenleg is rendőrök őriznek a kórházban - kedd késő este lakásának mély­garázsában támadta meg négy csuklyás férfi ólmosbotokkal, és az ütlegelés közben „zsidóbé­rencnek” nevezték. Csintalan nyolc napon belül gyógyuló zú- zódásokat szenvedett a fején és a kezén. A rendőrség még kedd éj­szaka kihallgatta a volt politikust. „Minden, újságírót ért erősza­kos támadás egyben a sajtósza­badság elleni támadásnak is mi­nősül mindaddig, amíg a rendőr­ségi vizsgálat egyértelműen ki nem zárja az esetleges politikai indítékot - reagált a történtekre a Fidesz elnöksége, felszólítva a rendőrséget, haladéktalanul tárja fel az ügy hátterét. Az ellenzéki párt reméli: nem fordul elő ismét az a rendőri szakmai fiaskó, mint Szász Károly volt PSZÁF-elnök megverése kapcsán - akkor nem derült ki, ki volt a tettes. Az MSZP-t is mélyen felhábo­rította Csintalan bántalmazása, míg Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester személyes kere­téből százezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Az MDF- is mélységesen elítéli Csintalan bántalmazását, és mielőbbi job- bulást kíván neki. ■ V. M. Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke és Gyurcsány Ferenc. A továbbutazás ára 35 euró lesz A tavaly decemberi első magyar-magyar kormány­zati konzultáció után egy évvel szerdán második al­kalommal került sor ilyen jellegű tanácskozásra. Szabados Balázs A tegnapi budapesti magyar­magyar csúcson Gyurcsány Fe­renc vezetésével a kormány ille­tékes miniszterei találkoztak a határon túli magyar közösségek és politikai pártok vezetőivel. Markó Béla, a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke tegnapi tájé­koztatóján azokat a magyarorszá­gi politikai erőket bírálta, melyek megosztották a romániai magyar­ságot az európai parlamenti vá­lasztási kampányban. Úgy vélte, ezzel csak a román politika meg­osztási szándékát segítették elő. Csáky Pál, a szlovákiai Ma­gyar Koalíció Pártjának elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy a szlo­vák politika súlypontja a nacio­nalizmus irányába mozdult el. A pártelnök a schengeni határok­ról is szót ejtett: „Ez 18 éves po­litikai tevékenységem csúcsa, ezért mentem a politikába.” Díjmentes nemzeti vízummal léphetnek be Magyarország terü­letére Ukrajnából a kárpátaljai és Szerbiából a vajdasági magyarok december 21-e, vagyis a schen­geni övezethez való csatlakozás után is - jelentette be Gémesi Fe­renc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára. A 35 eurós ví­zumot csak abban az esetben kell kifizetniük, ha más uniós ország­ba utaznak tovább. A Szlovákiá­ban, Szlovéniában és Ausztriá­ban élő magyarok két hét múlva határok nélkül közlekedhetnek, de a nem EU-tag horvátok sem éreznek majd a változást: marad a vízummentesség. Az erdélyi magyaroknak sem lesz szükségük vízumra, Romá­niából bárki útlevéllel vagy sze­mélyivel átlépheti a határt Az EU ezenfelül Szerbiával és Ukrajná­val vízumegyezményt kötött, így többek között a gyermekek, nyug­díjasok, vállalkozók, újságírók és az egyházi, családi, iskolai vagy kulturális céllal érkezők díjmen­tes vízumot kaphatnak. Sólyom nem fogadja a gárda vezérét tiltakozás A kormány és minden parlamenti párt elítéli a szélsőségeseket kapták, indokolás nélkül: az el­nöknek „nem áll módjában” fo­gadni őket. Lomnici Zoltán főbí­ró is kifejezte: elfogadhatatlan a roma kisebbség megbélyegzése és megfélemlítése. A kormány minden tagja el­ítéli a Magyar Gárda és a vele szövetséges szervezetek rasszis­ta szavait és akcióit - adta közre tegnap a kormányszóvivői iroda. Az SZDSZ üdvözölte Sólyom Lászlónak a Jobbikot és a gárdát elutasító döntését. A Fidesz szin­tén: a párt tiltakozik és fellép minden gyűlöletbeszéd és rasz- szista magatartás ellen - mond­ta Balog Zoltán képviselő. Az MDF arra kéri minden magyarországi település képvi­selő-testületéit, nyilvánítsák nemkívánatosnak a Magyar Gárdát és társalakulatait. Dávid Ibolya pártelnök szerint eljött a legegyértelműbb eszközökkel való fellépés ideje a szélsősége­sekkel szemben. ■ Z. M. „Sólyom László a demokráciát csapta arcul azzal, hogy nem hajlandó fogadni küldöttségün­ket” - ezt mondta Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egye­sület elnöke tegnap. Vonáék a „cigánybűnözéssel” kapcsolato­san szerettek volna asztalhoz ül­ni az államfővel, de azt a választ Segít a díjmentes vízum csúcs Schengen után is jöhetnek a nem uniós külhoni magyarok Csintalant Zsidóbérencnek nevezték az összevert LUC TUYMANS Retrospektív 2007. december 15 - 2008. február 10 MŰCSARNOK HIRDETÉS A magyar vidéken a tudás termőre fordul Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság 105 milliárd forinttal támogatta 2004-2006 között az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) keretében a kiváló minőségű magyar termékek előállítását és népszerűsítését, az élelmiszer-feldolgozás modernizálását és a falusi közösségek fejlesztését A következő hét évben folytatjuk a megkezdett munkát, a rendelkezésre álló 1300 milliárd forintból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében új vidéket építünk, és megteremtjük a versenyképes magyar agrárgazdaságot. A megyei napilapok 2007. december 27-i számában megjelenik az AVOP régiós melléklet. * www.fvm.huwww.mvh.gov.hu * ■■ A hirdetés az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programja keretében valósult meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom