Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)

2007-12-12 / 287. szám

2 2007. DECEMBER 12., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Esélyegyenlőség: jégre viszik a szeretet jegyében Korábban a salgótarjáni megyeházán működött, aztán valahogy nyár vége felé bezárt, december 1-jétől pedig immár aláírt szerződés alapján dolgozik a Nógrád Me­gyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda - tudtuk meg Szabó Péter vezetőtől, aki azt is hozzátette: dol­goztak a szerződés aláírása előtt is, s innentől kezdve új alapokra helyezve folytathatja munkáját az iroda.- A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az Észak-ma­gyarországi Regionális Munka­ügyi Központ jóvoltából ismét működhetünk, az irodánk a sal­gótarjáni kirendeltségen, az Al­kotmány út 11. szám alatt van, s mintegy három hónap szünet után sikerült újra indítanunk. Köszönet a sok segítségért Ta­más Ildikónak, a kirendeltség igazgatójának!- Elég kicsi méretű az iroda...- Pedig négyfősSapillt fel, de nagyrészt nem ezen a helyen tartózkodunk, a programok szervezésével és lebonyolításá­val foglalkozunk.- Min dolgoznak éppen?- A megye mind a 15 nyugdí­jasotthonának sikerült DVD- lejátszót vásárolni, köszönhető­en Becsó Zsoltnak, a Nógrád Me­gyei Közgyűlés elnökének. Most éppen azon dolgozunk, hogy a lejátszókhoz régi magyar filme­ket kerítsünk, hiszen az idős em­berek elsősorban a fiatalkorukat jelentő alkotások iránt érdeklőd­nek. Emellett a közeljövőben Gyurkó Péter szociofotóiból nyi­tunk kiállítást a közösségi mene­dékházban. A decemberi prog­ram egyébként nagyon sokszí­nű és gazdag. A salgótarjáni Fő téren felállítjuk az esély kará­csonyfáját, ugyanitt pedig jégre visszük az esélyegyenlőséget! Méghozzá szó szerint, mert- Az esélyegyenlőségi év lezá­rásaként igen fontos rendezvé­nyünk volt Pásztón, ahol Velünk élő történelem címmel fórumot tartottunk időskorúaknak. A Tu­dás esély címmel elsősorban nők, leányok, asszonyok, nagy­mamák és családanyák számára szerveztünk programot, ame­lyen azt igyekeztünk tudatosíta­ni, hogy a jobb életet csak a ma­gasabb szintű tudás, a művelt­ség emelése hozhatja el. Kiemelt most is készül ott a korcsolyapá­lya, tehát reményeink szerint lesz hol megtartani a rendezvé­nyeket... Azt kell mondanom, hogy az esélyegyenlőség alapvetően a szeretetről szól, advent idejénél pedig nincs is méltóbb időszaka az ilyen jellegű munkának.- Mik voltak az elmúlt időszak fontosabb rendezvényei? ma fiatalok pályaorientációs tájé­koztatóját. Kihasználva saját ta­pasztalataimat, a külföldi mun­kavállalásról is sikerült előadást tartam az érdeklődőknek. A közelmúltban megrendez­tük a már hosszú évek hagyo­mányaira visszatekintő éjszakai pingpongversenyt, koszorúz­tunk a karancslejtősi emlékmű­nél a fasizmus áldozatai előtt tisztelegve. Borbála, a bányá­szok védőszentje napján idős rendezvény és érdekes színfolt volt a salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskola tornatermé­ben megrendezett sportnap. Itt romák, szlovákok, magyarok ko­sárlabdáztak együtt, ráadásul lo­sonci vendégeink révén nemzet­közi volt a találkozó. Ugyancsak a legfontosabb ren­dezvényeink között tarthatjuk számon a hátrányos helyzetű ro­embereket köszöntöttünk, hi­szen nekik köszönhető, hogy Salgótarján egyáltalán város lett­Ötlet és terv tehát bőven van, most jön a lényeg: a napi munka! A Nógrád Megyei Esélyegyen­lőségi Koordinációs Iroda Salgó­tarjánban, az Alkotmány út 11. szám alatt található, s a 32/416- 788-as telefonszámon érhető el. DECEMBERI PROGRAMTERV- Kisebbségek hete ren­dezvénysorozat előkészítő munkálatai és lebonyolítá­suk, minisztériumi tisztség- viselők és szakértők, illetve helyi partnerszervezetek közreműködésével.- Rendhagyó Télapó-ün­nepségsorozat hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő gyermekek számára, MikuláSOKK címmel - nyi­tott rendezvény mindenki számára!- Kisebbségi önkormány­zatok képzésének előkészí­tése, a dokumentációs anya­gok szerkesztése, egyezteté­se. A tervek szerint rendha­gyó tréningre várják az érin­tetteket és az érdeklődőket.- December 21-ig esély- egyenlőségért karácsonyfát állítanak szándékaik szerint mind a hat kistérségi köz­pontban - természetesen kü­lönböző időpontokban.- A zagyvapálfalvai közös­ségi menedékházban, a volt fapostán december 18-án nyílik Gyurkó Péter fotókiál­lítása, Egy darab néma rög címmel. A tárlat a romák mindennapjait örökíti meg.- Mindenki adventje az esélyegyenlőség jegyében címmel december 20-tól 23- ig tartanak programsorozatot Salgótarjánban, a Fő téren. A tervek szerint a ökumenikus adventi sokadalmat rendez­nek, amelyen a XIX. század világa elevenedik meg. Egy jótékony klub A Kivanis Klub tagsága, majd­nem 100 százalékos részvétellel, a Tarján vendéglőben köszöntöt­te Miklós, Ferenc, lános nevű klubbarátokat közelgő névnap­juk alkalmából, s akik, ízletes vacsorával látták vendégül klub­társaikat. Ez alkalomból, min­den klubtag nevében köszönt­jük a Nógrád Megyei Hírlap minden olvasóját, akiknek de­cemberben van a névnapja. A december 4-én tartott névnapi ünnepségen a klubtagság több­ségi szavazattal elfogadta az év zárásának programját. Az elfo­gadott határozatok szerint: A klubtagság december 17-én ül ismét össze a Technika Házá­ban, beavatandók az új tagok, nevezetesen Jancsó Sándor és Borbás János urak, akik igen fi­nom vacsorával vendégelik meg a baráti,-meghívó klubtagokat. Döntés született az elhangzott beszámoló alapján, hogy átadás­ra kerül, december 11-én, az Ily- lyés Gyuláné Általános Iskola és Óvoda házában egy snuezelen terápiás szoba, ame­lyet a KC Salgótarján holland klubbarátaival valósított meg. Ők - érkezve a Kiwanis Club Zeist-Kromme-Rijn képviseleté­ben - felkarolták javaslataink egyikét. A holland klub, a Kiwanis Klub Salgótarján és a Fénysugár Kiwanis Klub Egye­sület együttes erővel valósította meg a terápiás szobát, mintegy másfél milliós költséggel. Kö­szönet a kluboknak, és minden adományozónak, akik ezt a programot támogatták és .segí­tették sikerre vinni. Ünnepélyes átadási ceremónia december 21-én 10.00-kor kezdődik, ahova a meghívottakon kívül minden őszinte érdeklődőt szeretettel várunk. Az iskola kapujában látható és olvasható az adomá­nyozók táblája. A klubtagság döntött arról is, hogy a Beszterce téri általános iskola karácsony előtti - szerény - ajándékozási programját foly­tatjuk és jó tanuló, jó magavise­letű, sokgyermekes, rászoruló család gyermekét és családját karácsonyi pénzadománnyal tá­mogatjuk. Mint évek óta, most is támo­gatjuk a TIT Nógrád Megyei Egyesülete karácsonyi irodalmi és művészeti pályázatát, díjazás­sal, amelyet a klub képviselete jelenlétében adnak át az arra ér­demes pályázóknak. Apróságnak tűnik, de az érin­tett iskoláknak talán nem az: a Kiwanis Klub Salgótarján egyik tagja kapcsolatba került a volt ötvözetgyár jelenlegi tulajdono­saival, akik - javaslatunkra - felajánlották a néhai vegyi labo­ratórium kitűnő állapotban levő laboreszközeit olyan iskolák­nak, akik kémiaoktató laborató­riummal rendelkeznek. Köszö­net ezért a tulajdonosoknak. Ez­zel is a felnövekvő nemzedék ok­tatását szeretnénk támogatni, mert nem felejtjük el soha a Kiwanis International, és min­den klub jelmondatát: „we build a bridge the children in the future - mi hidat építünk a gyer­mekeknek a jövőbe”. 4 Kiwanis Klub Salgótarján tagjai és elnöksége Salgótarján. A megyeszékhely patinás Tarján vendéglőjében kedden délután tartotta szo­kásos év végi rendezvényét a Nógrád Volán Zrt. A cég munkatársai mellett a teljes veze­tőség Is képviseltette magát: jelen volt Bucsok Lajos, a Nógrád Volán Zrt. vezérigazgatója, Pálné Jancsi Eszter gazdasági igazgató, Mol­nár Róbert személyszállítási igazgató, Bata Zsolt műszaki igazgató, Valenta György, a KKSZ NV ZRT. SZIB elnöke, Radvánszky Sán­dor, a Nógrád Volán Zrt. Üzemi Tanácsának elnöke. A megnyitóbeszédet Valenta György mondta, majd Bucsok Lajos vezérigazgató köszöntötte a jelenlévőket. Egyéni nívódíj kitüntetésben 12 dolgozó részesült Pálné lancsi Eszter, Petró Istvánná pénzügyi vezető, Zsidai Endre menetrend­szerkesztő, Képesi István gépjármű-előadó, Tőzsér Miklós autószerelő, Pipó László üze­mi karbantartó, valamint öt autóbusz-veze­tő: Bagyinszki János, Galbács Győző, Kovács Vilmos, Deák Béla és Németh István. A kollektíva érdekében kifejtett közössé­gi munkájáért Lipták István autóbusz-veze­tő, bizalmi részesült elismerésben. Az új „Balesetmentes közlekedéséért” dí­jat Karcolák Mihály, a salgótarjáni személy- szállítási üzletág autóbuszvezetője kapta, nem kevesebb, mint másfél millió teljesített kilométerrel. Egymillió 250 ezer kilométert teljesített Benkó István és Dudás Zoltán. A „milliomosklub” új tagjainak sorába lépett Berceli János, Fodor Sándor, Huszár Mihály, Kapolcsi Gábor, Mikula Rezső, Ondók Antal, Répás Károly, Szota Ferenc - valamennyien a salgótarjáni személyszállítási üzletág au­tóbusz-vezetői A balassagyarmati kollégák közül Hencz László teljesített egymillió bal­esetmentes kilométert. A nyugdíjba vonuló dolgozók emlékkar­órát és oklevelet kaptak. Ebben a kitüntetés­ben részesült Parádi Lajosné, Vajvoda Lászlóné, Víg Zoltánná, Zöldesi Gyuláné, Benkó István, Bodor Barnabás, Csontos Pál, Galó László, Hegyesi Viktor, Horváth Ernő, Hulitka István, Lelovics Arnold, Lőrinczlmre, Mikula József, Szepes Péter, Szomszéd And­rás, Tamaskovics István. A „Szakszervezeti munkáért” elismerő oklevelet Adorján Attila autóbusz-vezető kapta, aki a bátonyterenyei forgalmi szakte­rület főbizalmijaként kapta e kitüntetést, mint szakszervezeti aktíva. A kitüntetések átadását Bucsok Lajos po­hárköszöntője zárta, majd ebéd következett, végül kötetlen baráti beszélgetés. Év végi elismerések a Nófirád Volán Zrt. dolgozóinak

Next

/
Oldalképek
Tartalom