Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)
2007-11-27 / 274. szám
2007. NOVEMBER 27., KEDD 3 SZÉCSÉNYI NAPLÓ A város karácsonyfája Szécsény. A város karácsonyfáját december 3-án állítják fel a történelmi belvárosban, a sétálóutcában a művelődési ház előtt. Kiállítás Szécsény. A gimnázium és szak- középiskola Benczúr-galériájá- ban november 28-án 14 óra 30 perckor lesz a szurdokpüspökiben élő, Perényi Anna festőművész képeiből rendezett kiállítás megnyitója. Az alkotásokat Sz. Nagy Mária szobrászművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A megnyitón közreműködnek az iskola diákjai. A kiállítás tanítási napokon 8 órától 16 óráig, január 7-ig tekinthető meg. Diabetes neoropathia Szécsény. A MACOSZ Szécsény város diabetes klubja november 28-án, szerdán 16 órakor a művelődési házban tartja soron következő foglalkozását. A jelenlévők meghallgatják dr. Németh György főorvos Diabetes neoropathia című előadását. Az előadó válaszol a felmerülő kérdésekre. Télapó-mozi Szécsény. A művelődési házban december 3-án, délelőtt 10 órakor és délután 14 órakor mesemoziba várják az óvodásokat és a kisiskolásokat. Mikulás-futás Szécsény. A Szécsényi Amatőr Futók Társasága december 6-án ötödik alkalommal rendezi meg a mikulási futást. A történelmi belvárosban 14 órára várják az ovisoktól a nyugdíjasokig a futás barátait. Növendékhangverseny Szécsény. A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola szécsényi tagozatán december 7-én 17 órakor lesz a hangszeres zenét tanuló növendékek hangversenye. Ünnepi asztal Szécsény. A karácsonyi ünnepek közepedtével december 19- én, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete a kézművesházban réteskészítésre várja az érdeklődőket. Gazdag szín- és formavilág Szenográdi Ferenc Szécsény. Immár tizenhatodik alkalommal mutatkoztak be ez év őszén megyénk képzőművészei a szécsényi őszi tárlaton. Nem tudom, hogy annak idején Czinke Ferenc és társai, a tárlat életre hívói gondoltak-e arra, hogy ötletük másfél évtized után is egyaránt vonzó lesz az alkotók és a befogadók körében. A tények azt bizonyítják, hogy szükség van az őszi tárlatra, mintegy igazolva Czinke Ferencék egykori remek elképzelését és megvalósítását. Az őszi tárlat rangos seregszemléje a megyénkben élő alkotók számára. Külön öröm, hogy jó néhány éve szlovák művészek és megyénk határain túl élő nógrádi kötődésű alkotók is jelen vannak Szécsényben. Mi sem bizonyítja jobban a tárlat létjogosultságát, hogy idén 124 rangos, nívós alkotás közül választotta ki a zsűri, dr. Matits Ferenc művészettörténész és Molnár Péter szobrász- művész, azt az ötvenkilencet, amely a közönség elé kerül. A szécsényi őszi tárlatnak nem csak múltja és jelene van, hanem reményteljes jövője is. Ezt igazolják az új nevek, a fiatal tehetséges alkotók jelenléte. Természetesen, ami a jövőt illeti, kell a további elszántság a szervezők részéről, a támogatás a mecénásoktól. Ami a technikát illeti, igen gazdag a felhozatal: olaj, pasztell, akvarell, akryl, tűzzománc, montázs, tollrajz, fotónyomat, linómetszet, szénceruza, akvarell és szén együttes használata. A témaválasztás is igen gazdag. Több, különböző technikával készült portré képeket adtak le. Valamennyiről elmondhatjuk, hogy az emberi lélek rezzenéseit örökítik meg, mély érzéseket közvetítenek, sorsokat tárnak elénk. A balassagyarmati Lengyel Péter Öregség tollrajza megdöbbentő érzéseket vált ki az emberből. A salgótarjáni Simon Réka Érzéstelenítés vegyes technikával készült műve szinte vibrál. A szécsényi Sz. Végh Erzsébet Dédi olajképe a megfáradt, sorsáról elmélkedő sok millió idős ember életének a drámai tömör szintézise. A salgótarjáni Gregor József képe hű emléket állít a nyugdíjasbányász-sorsnak. A szécsényi alkotó, Bakos Tamara lelke minden bizonnyal tele van a fiatalokra jellemző belső nyugtalansággal, lázadással, tenni akarással. A Tótágas című képén, amely a Nógrád Megyei Ön- kormányzat díjában részesült, erős expresszív hatás tükröződik. A salgótarjáni Birkás Babett az őszi tárlat rendszeres kiállítói közé tartozik. Mindig meglepi a közönséget valami új formával. Most kollázzsal jelentkezett. A legősibb szín a fény. A képzőművészeti egyetemen tanuló szécsényi Csábi Ádám munkáján ez remekül érződik. A nógrádi kötődésű, Budapesten élő Fábián Gyöngyvérve gyes technikával készült Kavicsgyűjtők képe, Szécsény Város Önkormányzatának díját kapta. A lágy vonal- vezetésű képen az alakok egy kicsit stilizáltak, ugyanakkor érződik a mozgás, a belső lendület, a dinamika, a lágyság, a színek harmóniája, ez az, ami remekművé teszi a jól megkomponált alkotást. A szurdokpüspöki Perényi Annától, Pásztó város díjazottjától finom érzéki alkotást láthatunk. A salgótarjáni Gelencsér János Salgótarján Város Ön- kormányzatának díjában részesült. A kegyhely munkája tele van lendülettel, amelyben az ember mégis érzi a belső rendet, a harmóniát. A keret nem szab határt a képnek, legalábbis az emberi fantáziának nem, a mű bennünk él és folytatódik. A balassagyarmati Kusnyár Evelin, aki városa díját kapta, jellegzetes formavilágból építkezik, képe több mint esztétikai élmény. Szép és tetszik a salgótarjáni G. Lóránt Lujza Madárasszony és L. Presits Lujza Tigrisvirág című tűzzománc munkája, épp úgy, mint Balogh Erzsébet Pulykaméreg című képe. A szécsényi Bakos Ferenc a tőle megszokott jól komponált, szép, rangos, színvonalas két képpel van jelen a kiállításon. Érdekes megoldást választott a pásztói Varga Anikó, aki üveglapokra festett. Az egymás mögé állított lapok megdöbbentő hatást váltanak ki. Kedves, szép pasztell képet adott le a salgótarjánit Csaba Mária. Tiszta, kifejező, több mint esztétikai élményt nyújtó a nógrádmegyeri Radics István munkája. Tetszett a salgótarjáni B. Gedeon Hajnalka vegyes technikával készült képe. A modern irányzat egyik képviselője a palotási Szűcs László. A fóti Tóth Anna a színek világát részesíti előnyben. Kedves a szécsényi Bagó Istvánná Bárnai vadaskert ak- varellje. Színvonalas, rangos anyaggal vannak jelen az őszi tárlaton a szlovákiai alkotók. Gondolati töltete van a jobbágyi Nógrády Andor Az élet keletkezése akrylmunkájának. Természetes anyagokból készült Karmann János Csodaszarvas szobra. Kedves, megnyerő, népi ihletésű Óvári Csaba Apa és gyermeke fa szobra. Borkovics Péter is egy rangos alkotással, Napsugár üvegplasztikával van jelen a tárlaton. A tárlaton jelen lévő valamennyi alkotót elismerés illet meg. A szécsényi őszi tárlat 2008. január 31-ig tekinthető meg. ! SZENOGRÁDI ; FERENC ; Egy tucat gondolat \ az ifjúságnak : • A kimondott igazságot sok- : szór nehéz elviselni, de azért : vagyunk emberek, hogy : szembe tudjunk vele nézni. i • Akiből hiányzik a verseny- szellem, a tenni akarás, a : bizonyítás belső vágya, abból hiányzik az élet. • • Hogy megértsd az élet rendjét, magasabbról kell néz- : ned az eseményeket. : • A boldogság az egészséges | lélek tartós állapota, az öröm egy múló pillanat, ami : csak átsuhan az életünkön. : • Mielőtt megváltod a világot, ismerd meg! : • Nem azért kaptad a szüléidtől az életet, hogy legyen mit elrontanod. Azért, hogy boldog légy, s legyen mit továbbadnod. : • A legnehezebb tudomány : az élet. Érdekes módon az | iskolában mégsem oktat- : ják. : é Életünkből kitaszítani az erkölcsöt a legnagyobb er- | kölcstelenség. : • Aki csak magát szereti, az nem érdemli meg, hogy má- | sok is szeressék. : • Az ember legnagyobb ellen- : sége és legjobb barátja ön: magának. : • Ha mézes-mázos szavakkal dicsérnek, nem kell komo- : lyan venned. : • A bajban jössz rá, hogy ki is vagy valójában, ki az igazi barátod. Szalagavató Szécsény. A Lipthay Béla Mező- gazdasági Szakközépiskolában december 7-én, pénteken 12 órakor tartják a hagyományos szalagavató ünnepélyt. A város gimnáziumában és szakközépiskolájában egy héttel később december 14-én 16 órakor tűzik fel a 12. osztályosoknak az érettségi közeledését jelző szalagot. Könyvhét Szécsény. Decemberben 3-tól karácsonyi ünnepi könyvvásár lesz a művelődési központban. Az első érettségizők találkozója Sz. F. Szécsény. 1963-ban alapították Szécsényben a négy évfolyamos gimnáziumot, amelynek közös igazgatója volt a D. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával. A tanítás az általános iskola épületében volt. Az iskola 1966-ban önálló lett, Szerémy Gyula igazgatásával. 1967-ben az első érett- . ségizők 32-en voltak. Negyven év után, november 24-én, újra összejöttek, hogy felelevenítsék az egykori diákéveket, elmondják egymásnak, volt osztályfőnöküknek, Varga Katalinnak és a többi megjelent tanárnak, hogy, hogyan sáfárkodtak a gimnáziumban kapott szellemi tőkével, a kamaszkori álmokból mit sikerült megvalósítani. SZÉCSÉNYI HÍREK Nyelvet tanulnak Szécsény. Az óvodások szombati napokon a Katedra nyelviskola és művelődési központ szervezésében játékos angol nyelv- tanulási foglalkozásokon vesznek részt. Amikor az apróságok ráunnak a nyelvtanulásra, játékos kézműves-foglalkozásokba kapcsolódhatnak be. Kiskarácsony... A szécsényi Krúdy Gyula Művelődési Központ és Könyvtár, a Nemzeti Kulturális Alap alpontjához benyújtott pályázatával 200 ezer forintot nyert Szécsény, Rimóc, Varsány, Nógrádsipek, Nagylóc településeken karácsonyi ünnep megszervezésére. Mind az öt helyen műsort ad az Erkel Ferenc vegyes kar. Kapcsolódik a programhoz a Palócfóldi Népi Iparművészek Egyesülete is. Kattanj rá, nagyi! A művelődési ház internetes termében négy foglalkozásból álló sorozatot tartanak a nyugdíjasok részére, ahol szakemberek segítségével az internetezés alapismereteit elsajátíthatják. A foglalkozás ingyenes. Vásár A Tourinform-iroda és a kézművesházban december 1-jétől karácsonyig a népi iparművészek termékeiből rendeznek karácsonyi vásárt. A ház szombati napokon is nyitva tart 10-től 16 óráig.