Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)

2007-11-13 / 262. szám

4 2007. NOVEMBER 13., KEDD NÓGRÁD MEGYE Tárgyalásokkal folytatódhat a bemutatkozás Az utóbbi években a működő tőke elkerülte Nógrád megyét. Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke ezért is tartja fon­tosnak régiónk és azon belül szűkebb hazánk berlini bemutatko­zását. A sikeres prezentációknak köszönhetően november végén egy németországi delegáció érkezik megyénkbe, hogy az autóipa­ri kompetenciaközpontról, illetve a környezetiparhoz kapcsolódó fejlesztésekről tárgyaljon az illetékesekkel. Horváth Boglárka Beiiin/Nógrád megye. - Kiemelt priori­tásként kezeltük az elkövetkező időre vonatkozólag az aktív befektetésösztön­zést, különös tekintettel abból kiindul­va, Hogy Nógrád megye számtalan problémái közül a legsúlyosabb mégis­csak a munkaerő-piaci helyzettel hoz­ható összefüggésbe, hiszen a regisztrált munkanélküliek aránya az országos át­lagot jóval meghaladó mértékű - mond­ta el Becsó Zsolt a megye berlini bemu­tatkozásával kapcsolatban. Majd hoz­zátette: a mögöttünk hagyott néhány év­ben is egy rendkívül kedvezőtlen ten­dencia érvényesült, amelynek következményeként a multinacionális tőke alapvetően elkerülte szűkebb ha­zánkat.- 1998 és 2002 között egy nagyon je­lentős fejlődési periódust élhettünk át zöldmezős beruházások létrehozása kapcsán, gondoljunk csak Rétság, Szügy, Balassagyarmat, Szécsény, Sal­gótarján, Bátonyterenye, Pásztó telepü­léseken az ipari parkok, illetve ipari te­rületek kialakítására, valamint jelentős cégek betelepülésére. Továbbá a me­gyét, mint az egyik leghátrányosabb helyzetű térséget kiemeltebb támoga­tásban részesítette az akkori kormány­zat és ezen keresztül jelentős források­kal tudtuk segíteni a fejlesztéseket, be­ruházásokat, a kis- és középvállalkozói szektort és különböző gépbeszerzése­ket. Sajnos ez a tendencia megtört - részletezte a köz­gyűlés elnöke. Becsó Zsolt szerint a mögöttünk ha­gyott néhány évben a mű­ködő tőke alapvetően elke­rülte Nógrád megyét, tehát ha van módunk és lehető­ségünk, akkor ezen a hely­zeten változtatni kell.- Ezért is tartottuk ki­emelt prioritásnak magát az aktív befektetésösztön­zést és ez a berlini befekte­tési konferencia így tökéle­tesen illeszkedett a mi stra­tégiai elképzelésünkbe. Örültünk a kezdeménye­zésnek és ezért is indítvá­nyoztuk a folytatását - hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke. Berlinben a közelmúlt­ban az észak-magyarorszá­gi régió három megyéje, valamint megyei jogú vá­rosai mutatkoztak be. Az egész rendezvény koordi­nálásában, illetve minél színvonalasabb előkészíté­sében egyrészt az ÉMÁSZ, mint főszponzor, másrészt a berlini magyar nagykö­vetség, harmadrészt pedig az ITD Hungary kapcsoló­dott be. Becsó Zsolt- A felkérés után Salgótarján me­gyei jogú várossal egyeztetett formá­ban összeállítottuk a prezentáció anya­gát, amely alapvetően a valóságot mu­tatja be, valós tényekből és valós szitu­ációkból táplálkozik és ezen túlmenő­en egyfajta jövőképet is felvázol arra vonatkozólag, hogy akár megyei, akár megyei jogú városi szinten milyen konkrét fejlesztési és beruházási el­képzelések fogalmazódnak meg, mi­hez várjuk a befektetők megjelenését, jelen esetben például Németországból - mondta el lapunknak Becsó Zsolt. A közgyűlés elnöke úgy gondolja, mind a két prezentáció sikeres volt, ezt bizo­nyítják a visszajelzések legyen szó nagykövetségről vagy potenciális be­fektetőkről. Mint megtud­tuk a jelenlévő német be­fektetők, cégek és szerve­zetek a Nógrád megyei be­mutatót tartották a legösz- szefogottabbnak.- Személy szerint örü­lök, de amellett fontosnak is tartom, hogy ezt a mun­kát folytassuk. Tekintettel arra, hogy a prezentációt követően is több szakmai, befektetői egyeztetést, tár­gyalást sikerült lefolytatni dr. Tordai Péternek, a Nóg­rád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, Székyné dr. Sztrémi Melin­da polgármester asszony­nak és dr. Simonyi Sán­dornak, a Trigon Kft. ügy­vezető igazgatójának be­vonásával - nyilatkozta lapunknak Becsó Zsolt. Hozzátéve: ezeknek a tár­gyalásoknak köszönhető­en november végén egy németországi delegáció keresi fel egyrészt Buda­pestet, másrészt az észak­magyarországi régiót, így Salgótarjánt, illetve a me­gyei önkormányzatot is. Különös tekintettel az au­tóipari kompetenciaköz- Igazi házigazdaként szívén viselte Nógrád megye jó bemutatkozását pont, illetve a környezet­iparhoz kapcsolódó fejlesztési elké]> zelések érdeklik a német befektetni szándékozókat. %.- A munkát természetesen folytat­juk, tudjuk jól, hogy magát a prezen­tációt és az ehhez kapcsolódó installá­ciót fejleszteni kell. Legutóbbi megyei önkormányzati közgyűlésen ezért döntöttünk arról, hogy egy professzi­onális, aktív befektetésösztönzési programot készítünk elő, amely magá­ban foglalja egy profi módon összeál­lított internetes háttér kialakítását és egy értelemszerűen bármikor aktuali­zálható, professzionális, bemutatko­zási prezentációt, illetve a hozzá kap­csolódó installációs anyagot. Komplex rendszert építünk ki, hogy akár önál­lóan, akár Salgótarjánnal közösen, akár egy regionális bemutatkozás ke­retén belül, bárhol a világon, bármi­lyen világnyelven ezt a prezentációt be tudjuk mutatni és hozzá kapcsoló­dóan pedig a szükséges befektetői egyeztetéseket le tudjuk folytatni - fo­galmazott Becsó Zsolt. A közgyűlés elnöke hangsúlyozta: ő személy szerint, illetve a megyei önkor­mányzat is abban érdekelt, hogy bármi­lyen befektetésről is lévén szó, amely munkahelyeket teremt a megyében, il­letve amelynek befektetésem keresztül munkát tudnak adni a kis- és középvál­lalkozásoknak és hozzájárul a beszállí­tói program kiépítéséhez, azt kiemel­ten kell kezelni helyre, térségre való te­kintet nélkül.- Abban vagyunk érdekeltek, hogy akár Rétságon, akár Balassagyarmaton, akár Szécsényben, akár Salgótarján­ban, akár Bátonyterenyén vagy Pász- tón, de értéket teremtő, foglalkoztatást biztosító beruházások, illetve fejleszté­sek valósuljanak meg - zárta nyilatko­zatát Becsó Zsolt. Nógrád, a varázslatos világ - Berlinben is Egységes keretbe foglalta és így mutatta be megyén­ket Berlinben a megyei önkormányzat. A nagykövetsé­gen megrendezett előadáson a német cégek, szerveze­tek megismerhették megyénk lehetőségeit, helyzetét. H. B. Nógrád megye. - Tapasztaltuk azt a helyzetet, ami megyénket jel­lemzi, hiszen mindannyian tisz­tában vagyunk azzal, hogy Nóg­rád az ország egyik legkisebb megyéje, számos lehetőségekkel és nyitásra kész elképzelések­kel. Bátran kijelenthetjük, ráfér a megyére minden jellegű támo­gatás, illetve segítség akár mun­kahelyteremtés, akár befektetés, valamint gazdasági és kulturális ,s téren egyaránt - mondta el la- | púnknak a megye berlini bemu- | tatkozásával kapcsolatban Var- s gaBéla, a Nógrád Megyei Önkor­mányzat Közgyűlésének alelnö- ke. Mint megtudtuk, mindezek miatt elindult egy folyamat, amelynek célja egységes keretbe foglalt ajánló megjelentetése, amely magában foglalja Kelet- Nógrádtól Nyugat-Nógrádig a megye főbb településeit, befekte­tési lehetőségeit. Utóbbi azért is fontos, mert Varga Béla szerint komoly nehéz­ségekbe ütköztek akkor, amikor egy komplex, összefoglaló, szín­vonalasabb kiadványt elő kellett volna venni, hiszen csak idősza­kos jelleggel készültek ilyen anyagok. Külön-külön majdnem minden város rendelkezett kü­lönféle ajánlásokkal, kiadványok­kal. A megyei önkormányzat azonban egy olyan csomagot sze­retett volna összeállítani, amelyet egy képzeletbeli útitáskába be le­het tenni és bemutatható Európa bármely részén.- A folyamat részeként koráb­ban a franciák meghívására Nancyben, Franciaországban jártunk, ahol kulturális, társa­dalmi és megyei közigazgatási kapcsolatok kezdtek kialakulni, amelyek remélhetőleg a közeljö­vőben gyümölcsöző kapcsola­tokká válnak - nyilatkozta Var­ga Béla. Majd hozzátette: a ber­lini út is az említett folyamat ré­sze, amelynek során a megye ve­zetése eldöntötte, hogy szűkebb hazánkat a lehető legjobb formá­jában mutatja be. A gazdasági helyzetet tekint­ve összeállítottak egy olyan átfo­gó, komplex csomagot, amely tartalmazza, hogy a városok­ban, településeken milyen ipari parkok, milyen ipari területek találhatóak és leírja a lehetősé­geket. Ehhez a csomaghoz kap­csolódik a megye kulturális ajánlása, amely elengedhetetle­nül szükséges Nógrád számára, hiszen „Nógrád, a varázslatos világ, a lehetőségek megyéje”. Varga Béla szerint ez azért is fontos, mert megyénk érintetlen ebből a szempontból. Az alelnök úgy fogalmazott: közismert, hogy Nógrád az ország egyik legszebb és természeti értékei­nek köszönhetően „legerdő- sültebb” megyéje, ezt bizonyítja az is, hogy sokan az ország más tájáról ide érkezve szinte egy „mini Toscanához”, „mini Ausztriához” hasonlítják me­gyénket, már ami a földrajzi fek­vését illeti. Berlinben az ÉMÁSZ, illetve az ottani magyar nagykövetség meg­hívására mutatkozott be az észak­magyarországi régió mindhárom megyéje, megyeszékhelye, és gaz­dasági képviselői.- A villámlátogatás keretén belül húsz-húsz percben ismer­hették meg a jelenlévők Salgó­tarján és Nógrád megye helyze­tét, lehetőségeit, tervezett pro- jektjeit - mondta el lapunknak Varga Béla. Majd hozzátette: pre­zentációjukban átfogó képet mu­tattak be a megyéről, amelyre a megyei közgyűlés elnöke, Becsó Zsolt a Nógrád Megyei Kereske­delmi és Iparkamara elnökét, dr. Tordai Pétert kérte fel. Salgótar­jánról pedig Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester tartott egy jól előkészített és tartalmas előadást a jelenlévő cégeknek, szervezeteknek.- Elsősorban arról beszéltünk, hogy Nógrád megyében milyen lehetőségek várják az ide érke­zőket - fogalmazott az alelnök, majd hozzátette: nem várják, hogy több ezer főt foglalkoztató cégek települjenek be a megyé­be, de biztosak abban, hogy szű­kebb hazánk ideális lehet a kis- és középvállalkozások számára. A visszajelzésekkel kapcsolat­ban Varga Bélától megtudtuk, hogy dr. Nagy Andor országgyű­lési képviselő, aki korábban a miniszterelnök kabinetfőnöke­ként Németországban az ottani bajor és Baden Würth-i vegyes bizottságnak volt az elnöke, je­lenleg egy német befektetői klub tagja. A képviselő a megye be­mutatkozása után egy héttel Né­metországban járt, ahol égy üz­leti körben közölték vele, hogy nagyon tetszett a német befekte­tőknek Nógrád megye bemutat­kozása, sőt két cég érdeklődését komolyabban is felkeltette szű­kebb hazánk és az említett lehe­tőségek.- Bemutatkozásunk sikerét jelzi az is, hogy december 2. és 4. között Sachsen-Anhalt német tartományból konkrét tárgyalási céllal küldöttség érkezik régi­ónkba, mert felkeltette érdeklő­désüket az autóipari kompeten­ciaközpont, illetve a környezet­ipari fejlesztés lehetősége - mondta végül Varga Béla. A Nógrád megyét és Salgótarjánt bemutató küldöttség tagjai

Next

/
Oldalképek
Tartalom