Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)

2007-11-28 / 275. szám

4 2007. NOVEMBER 28., SZERDA NOGRAD MEGYE Közel „telt ház” az ipari pariiban Akinek vaj van a fején... Szabó Andrea Balassagyarmat Úgy tűnik, a város önkormányza­tának a település gazdasági területére, az ipari parkra vonatkozó kiajánlásainak, az ipar-szakki­állításokon való részvételnek, illetve az ipari par­kot is működtető városüzemeltetési kft. igazgató­jának, Bereczk Editnek a kitartó munkája, na és persze a szerencse meghozta a régen várt ered­ményt: a park déli területe is elkelt. Már csak két telephely vár gazdára a tízhektárnyi értékesíthe­tő területből. Néhány hónapja két területet adtak el: egy pa­píripari vállalkozás és egy ipari hűtőgépek, moso­dai berendezések beépítésével foglalkozó vállalko­zás vette meg a telephelyeket.- Eddig főként az északi területeket választották a befektetők, most az enyhén emelkedő déli terü­leten vásárolt meg négy telephelyet egy vállalko­zó - mondta Bereczk Edit, aki hozzátette: bízik a település és vonzáskörzete gazdasági fellendülésé­ben és a vállalkozásokkal együttjáró bővülő foglal­koztatási lehetőségekben.- A balassagyarmati ipari park hátránya az, hogy viszonylag kicsi területet foglal magába és nincs mód a bővítésre a területet behatároló út és vasút miatt. Viszont nagy előnye, hogy a park egy­hektárnyi földekre van felparcellázva, s a telek­megosztási lehetőség a kis- és középvállalkozások számára kedvező. Ráadásul Balassagyarmat nem csak az Ipoly folyó mentének tradicionális oktatá­si-kulturális központja, de a közép-európai észak­déli kereskedelem egyik jelentős határátkelőhelye is. A település viszonylag olcsó, ugyanakkor euró­pai mércével mérve is magasan kvalifikált mun­kaerőbázissal rendelkezik, s a város kistérségi központi szerepe, a környék természeti szépségei, turisztikai adottságai, Budapest közelsége, vala­mint a kelet-magyarországi, szlovákiai, lengyel- országi piacok tehetik mind vonzóbbá az ipari par­kot a betelepülni kívánó vállalkozások számára. A telephelyek kétezer-tizenötezer négyzetméter kö­zöttiek, de a befektetői igényekhez alkalmazkod­va a területek rugalmasan alakíthatók, összevon­hatók. Valamennyi telephely rendelkezik saját víz­órával, szennyvízaknával, telefon, ISDN, gáz-, elektromosenergia-hálózatra való rákötési lehető­séggel, valamint a parkban nehézkamion-forga- lomra méretezett aszfaltozott út, autóbusz-fordu­ló és térvilágítás található - tudtuk meg a gazda­sági terület igazgatójától, aki továbbra is várja azo­kat a gyártási vagy raktározási tevékenységet végző vállalkozásokat, amelyek az uniós környe­zetvédelmi feltételeknek megfelelve az élelmi­szer-, a gép-, az elektronikai, a könnyű-, a feldol­gozó-vagy a faiparban kívánnak üzletileg működ­ni, illetve befektetni. A négy déli telephelyet a mohorai származású, most a fővárosban élő Szabó Lajos vette meg, aki a budapesti Kalotherm Építészeti és Épületgépé­szeti Zrt. elnök-vezérigazgatója.- Április végére egy ezer négyzetméteres csar­nokot és tárolóhelyet építünk fel kamionforgalom­mal, amelyben nyílászárókat készítünk az orszá­gos panelprogramhoz kapcsolódva. Közepesen és magasan kvalifikált termékeket állítunk majd elő, és tervezzük a Horvátországba való szállítást is. A cégünk egyébként a kivitelezési munkákhoz gyárt termékeket. Távlati céljaink az alternatív energi­ához és a környezetvédelemhez is kapcsolódnak, de erről még korai beszélni. Még annyit: nagyon szeretem a nógrádi embereket, a vállalkozásom­ban is jó néhány „fóldim” dolgozik - mondta el megkeresésünkre az új befektető. A Nógrád Megyei Hírlap no­vember 19-i számában a salgó­tarjáni önkormányzat közgyűlé­se szocialista frakciójának veze­tője és helyettese a megyei jogú város vezetését gyorsabb, jobb munkára sürgette. Áz elmúlt há­rom választási ciklusban a város élén az MSZP helyi frakciója pél­dát mutathatott volna a gyorsabb és jobb munkából. Tehette volna, de nem tette. Sőt! Az érintettek gyorsan elfelejtették, hogy közel kétmilliárdos adósságot, üres kasszát, leromlott, elszegénye­dett Salgótarjánt és salgótarjáni­akat hagytak maguk után. Jó egy éve tűvé tettük a hiva­talt: vajon hová rejthették a he­lyi szocialisták pályázati elkép­zeléseiket, projektterveiket? Nyomát sem találtuk, mert fele­lőtlen gazdálkodásuk szellemi restségükkel párosult. A Gyurcsány-kormány népnyúzó és az önkormányzatokat ellehe­tetlenítő politikája pedig már csak hab a tortán. Most pedig mossák kezeiket, s egy év eltel­te után farizeus módon azt kérik számon tőlünk, ami az ő leikü­kön szárad. A város új, polgári vezetése ki­kérve a salgótarjániak vélemé­nyét, és együttműködve a lakos­sággal, fájó intézkedésekre kényszerült az eltelt egy évben. A közvélemény nagyra értékeli, hogy sikerült megőriznünk Sal­gótarján működőképességét. Sajnos olykor a kormány pénzel­vonó, pénzbehajtó politikája mi­att nagy áldozatok árán. A szocialista frakció vezetői­nek az nem fér a begyébe, hogy a város új vezetői nem estek pá­nikba, hanem szigorú, takaré­kos gazdálkodást vezettek be, el­ső helyre az itt élő emberek szo­ciális biztonságát helyezték. Ez­zel párhuzamosan felkészültek az új, európai pályázatokra. A szocialista frakció vezetői jól lát­ják: bizony sok-sok ötlete van a város vezetésének, akik azzal is tisztában vannak, hogy az ötlet­szerű, hipp-hopp beruházásokat fel kell váltania az átgondolt, hosszú távra szóló, átfogó város- fejlesztésnek. A közgyűlésben és több szellemi műhelyben, sok helyi vállalkozóval karöltve ezen dplgozunk - sajnos nélkülözve a szocialista frakció alkotó közrtv működését. Ami pedig a tényeket illeti: a szocialisták azt állítják, hogy „az illetékesek a ráfordítás tervezett mértékének csökkentésén gon­dolkoznak” a Kodály Zoltán Ál­talános Iskola felújítása kapcsán és „nem szabad félmunkát vé­gezni”. Ezzel szemben a városve­zetés határozott szándéka az is­kola „teljes” felújítása. A szocia­listák tehát feltalálták a spanyol- viaszt! A zagyvarónai iskolát - az elő­ző ciklusban - a szocialista több­ségű közgyűlés adta át „garanci­ák nélkül”. Ha - saját megfogal­mazásuk szerint - most ennek a levét isszák, akkor a saját levői­ket isszák. Az autóbusz-menetrendválto­zás kapcsán azt állítják, hogy a fideszes városvezetés a tudomá­sára jutott javaslatokat nem to­vábbította a szolgáltatóhoz. Ez­zel szemben valamennyi, a la­kosság és a közgyűlés tagjai ré­széről érkezett javaslat továbbí­tásra került a Nógrád Volán vezetőihez. Javaslom, kérdezzék meg saját frakciójuk tagjait. Ta­lán okosabbak lesznek. Egyébként a közgyűlés szoci­alista frakció vezetőinek aján­lom figyelmébe az ismert mon­dást: akinek vaj van a fején, ne menjen a napra! Skuczi Nándor Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének Fidesz-KDNP-frakcióvezetője Elsődleges a versenyképesség Sz. A. Patak. Telt ház fogadta Gőgös Zol­tán FVM-államtitkárt a községi művelődési házban, ahol Lom­bos István országgyűlési képvi­selő koordinálásával került sor a „Párbeszéd a mezőgazdaságról” elnevezésű megyei szakmai fó­rumra. Az agrárszakember el­mondta: tárcájuk nem akarja „megúszni” az egyeztetést az érintettekkel, az agrárium kép­viselőivel.- Az unió költségvetésének negyven százalékát agrár- és vi­dékfejlesztésre fordítja. A tárca filozófiája Magyarországon a di­namikus agrártermelés megte­remtése, a versenyképesség nö­velése a piacok biztosításával, s a szigorúbb uniós feltételekhez való alkalmazkodás - emelte ki az államtitkár, aki beszámolt ar­ról is: a minisztérium 1300 mil­liárd forintot kezel. Negyvenmil­liárd forintot gépfejlesztésre, öt- százmilliárd forintot az állatte­nyésztés ágazatába fektetnek be az elkövetkezendő két évben. Térségenként egymilliárd forint extraforrás jut majd a Leader- programon belül a vidékfejlesz­tési projektekre, amelyeket a megalakult vidékfejlesztési kö­zösségek hívnak életre. Már 12500 alapító tagja van e közös­ségeknek, az önkormányzati, a vállalkozói és a civil szférából. Lombos István hangsúlyozta: a hétezermilliárct forintnyi uni­ós forrás megszerzéséhez szük­ség volt a konvergenciaprog­ramra, a régi struktúrák meg­változtatására, a népszerűtlen intézkedések meghozatalára, s ezzel bizony óhatatlanul együtt­járt a helyhatósági választások kudarca is.- A vereség volt az ára annak, hogy beinduljanak azok a folya­matok, amelyek révén felzárkóz­hatunk Európához - szögezte le a képviselő. Egy hallgatói kérdésre, amely a nyugat-nógrádi települések ha­gyományos bogyósgyümölcs-ter- melésének támogatására vonat­kozott, Gőgös Zoltán azt válaszol­ta: az ágazat képviselőinek töre­kednie kell a közösségekbe való tömörülésre, mert az uniós támo­gatások rendszere a közösségek­be szerveződést preferálja. Az ülésen az MSZP agrár-és vidékpolitikai tagozat Nógrád megyei elnökévé Deák Pált, társ­elnökévé Látkóczki Bálintot vá­lasztották. Elnökségi tagok let­tek: Sajgó Ferenc, Mayer Antal, Szilágyi Albert, Szlobodnyik Já­nos és Petrás László. A nyugat­nógrádi tagozat elnöki feladata­it Sajgó Ferenc látja el, míg a rét­sági kistérséget Uhlár József, a balassagyarmati kistérséget pe­dig Borkő István képviseli az el­nökségben. Még egyszer a helyi járati menetrendváltozásokról Kétmilliárd forint a tét-SZ. A.­Balassagyarmat. a közelmúltban megtartott kistérségi koordináci­ós értekezleten Praszna Lajos, a balassagyarmati kistérség helyi vidékfejlesztési irodájának veze­tője beszámolt arról: az Ipoly- menti Palócok Leader Helyi Kö­zössége 36 alapító taggal meg­alakult. A teljes tagság jelenleg 160 fős, átfogja az önkormányzati, a civil és a vállalkozói szférát egyaránt. A balassagyarmati kistérségből 27, a szécsényi kistérségből 13, a rétsági kistérségből kilenc, míg a pásztóiból egy település csatla­kozott - a helyi vidékfejlesztési irodák közreműködésével - a kö­zösséghez, amelynek vezetőjévé Markó Antalt, Szügy polgármes­terét, helyetteseinek pedig Paulovits László rétsági kistérsé­gi vállalkozót, illetve Majoros Ist­vánt választották, aki a szécsényi kistérségből a civil szférát képviseli. Benyújtották stratégiai vázla­tukat az irányító hatóságnak. Amennyiben e hatóság pozití­van bírálja el a benyújtott doku­mentációt, a helyi közösség lehe­tőséget kap a részletes stratégi­ai program kidolgozására, amely az Új Magyarország vi­dékfejlesztési program forrásai­ból akár kétmilliárd forintot is nyerhet. Erre a munkára négy hónap áll rendelkezésre, s a bí­rálat alapján az ország 105 re­gisztrált helyi közösségének fe­le nyerheti el a fent említett ösz- szeget. Ha a hatóság döntése ne­gatív lesz, a helyi közösség nem Leader-csoportként dolgozik to­vább, hanem megmarad helyi vidékfejlesztési közösségnek és saját vidékfejlesztési terve alap­ján egymilliárd forinthoz juthat. Az értekezleten Markó Antal kifejtette: egységesen kell pá­lyázni, az önkormányzatok, a ci­vilek és a vállalkozók érdekeit összehangolva. Látkóczki Bálint térségi koordinátor arról szólt: az Ipoly menti közösség a határ mente lehetőségeit is kiaknáz­hatja, s az önkormányzatok, a vállalkozók, a civilek olyan élet­képes szervezetet kell, hogy lét­rehozzanak, amely tartalommal telítődik meg, az együttműkö­désben rejlő erőt kihasználva. Szabó Péter, a balassagyarmati kistérségi társulás szolgáltató intézményének igazgatója hang­súlyozta: a vidéki életmódra, életstílusra kell a fejlesztéseket építeni, amelyek a sajátosan pa­lóc hagyományokat is szem előtt tartják. Érdeklődéssel hallgattam Dó­ra Ottó nyilatkozatát a Radio Focusban, illetve olvastam Hu­szár Máté véleményét a Nógrád Megyei Hírlap november 19-i számában a salgótarjáni helyi já­rati menetrend változásával kap­csolatban. Mindketten a déli vá­rosrész, illetve peremrészek vál­tozásaival összefüggésben mondták el aggályaikat. Dóra Ot­tónak a Radio Focuson keresztül válaszoltam és tényekkel tétele­sen cáfoltam megállapításait. Tisztelt Huszár Máté! Ön azt nyilatkozta, hogy a vál­tozások miatt a peremrészeken többen elégedetlenségüknek ad­tak hangot és ...a fideszes vá­ro svezetésnek a tudomásukra jutott jelzéseket, javaslatokat to­vábbítani kellett volna a szolgál­tatóhoz. Mivel ezt nem tették meg, a szocialisták nem támo­gatták a szóban forgó előterjesz­tést.” Emlékeztetni szeretném kép­viselő urat az október 1-jén megtartott - a három zagyva- pálfalvai választó kerületet érintő - lakossági fórumon el­hangzottakra, amelyen Ön is részt vett. Azt kértem a 130 megjelent lakostól, hogy a menetrendvál­tozással kapcsolatos kérdéseket, javaslatokat a fórum végén be­széljük át a Nógrád Volán itt megjelent szakemberével - mert nem mindenki érdekelt eb­ben a kérdésben. A jelénlévők ezzel egyetértettek. Sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy sem a 102 fő által aláírt levél áta­dója, sem Ön nem maradt ott er­re a megbeszélésre, sőt a 102 aláíró közül sem, egyetlen egy ember sem jelent meg. Ezen a fórumon is elmond­tam, hogy a július 1-jei állapot­hoz képest augusztus 6-tól öt új járatot kapott a Sugár út, és azt is, hogy október hónapban to­vábbi egyeztetések lesznek és to­vábbi járatokat kapunk. A petíció kísérő levelére egyéb­ként a kézhezvételt követően pár napon belül írásban válaszoltam a levél átadójának. Október hó­napban három alkalommal foly­tattam egyeztető tárgyalást a Vo­lán illetékes szakembereivel, illet­ve a vezérigazgató úrral. Ennek eredményeképpen az augusztus 6-i plusz öt járathoz további hat új járatot csatolt a Volán. Mindezzel Önnek is tisztában kell lennie, hiszen az október 30- i közgyűlés hagyta jóvá - többek között - a Sugár úti 11 plusz já­ratot és ezen a közgyűlésen Ön is részt vett, sőt, a változtatást tartalmazó új menetrend ekkor már Önnek is a birtokában volt - ennek ismeretében szavazott. Ezen a közgyűlésen egyébként Ön is hallhatta a Volán vezér- igazgatójának, Bucsok Lajos úr­nak a véleményét: „...többször egyeztettünk luhász Tibor alpol­gármester úrral - hozzáteszem jó eredménnyel.” Huszár úr! Tényleg nem ad­tunk tovább egyetlen informáci­ót sem a Volánnak és a szocialis­ták ezért „...nem támogatták a szóban forgó előterjesztést”? Emlékeztetem Önt, hogy a tíz szocialista képviselő közül négy igennel szavazott és hatan - köz­tük Ön is - tartózkodtak a szava­zás során. De hát mindezt Ön is nagyon jól tudja, csak lehet, hogy rosz- szul emlékezik? Ugye ez még nem a konstruktív ellenzéki ma­gatartása... Juhász Tibor alpolgármester, Salgótarján Kétezren az állásbörzén M.J. Salgótarján. A foglalkoztatás mai napig legégetőbb problémája, az elhelyezkedési lehetőségek megis­merése és megismertetése, kereslet és kínálat egy­másra találása. Ennek előmozdítása volt a figyelem középpontjában tegnap a városban. Az Észak-ma­gyarországi Regionális Munkaügyi Központ salgó­tarjáni kirendeltsége e heti rendezvénysorozatát a József Attila Művelődési és Konferencia-központ­ban az állások börzéjével, Varga Béla megyei köz­gyűlési alelnök és Szabó József regionális főigazga­tó köszöntőjével indította. Foglalkoztatók és állásta­lanok sajátos „találkozójára” az utóbbiak táborából több mint kétezren jöttek el. S huszonöt, zömmel nógrádi cég hetven szakmában kínált elhelyezke­dési lehetőséget, a munkaerőt keresők között gyön­gyösi és budapesti munkaadók is voltak. Nemcsak munkaerők és munkáltatók keresték azonban egymást ezen a napqn a művelődési köz­pontban: képzési és szolgáltatási ajánlatok is sze­repeltek a börze kínálatában. így nyolc képző, illet­ve szolgáltató intézmény gyarapította a résztvevők körét. A központ előterében a Vöröskereszt képvi­selői egészségtesztekkel kapcsolódtak a börzéhez. November 28-án (ma) a pályaválasztás lesz te­rítéken a művelődési és konferencia-központban: s ezúttal a régió hat főiskolájának, valamint húsz középiskolájának profiljáról, lehetőségeiről tájé­kozódhatnak a fiatalok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom