Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)
2007-11-27 / 274. szám
2007. NOVEMBER 27, KEDD SPORTTUKOR 11 Micsoda (kötelező?) derűlátás! Eb-selejtezők után, világoajnoki kvalifikációk előtt - Matthäus vádjai - kontra MLSZ Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a válogatott számára elérhető a második hely a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezői során, Várhidi pedig mindegyik selejtezős ellenfelünket verhetőnek tartja itthon. (Csak emlékeztetőül: minap fejeződtek be a jövő évi Eb-döntő kvalifikációi, ahol a mieink a 6., utolsó előtti helyen végeztek egy olyan csoportban, ahol a két továbbjutó, Görögország és Törökország mellett Norvégia, Bosznia-Hercegovina, Moldova és Málta szerepelt.) betelefonálás eredményeként olvasóink a sorsolási szabályokat felrúgva, maró gúnnyal azonnal összeállítottak egy nekünk még kedvezőbb fantáziacsoportot, íme: Luxembourg, San Marino, Lichsteinstein, Andorra, Faröer- szigetek.)- Portugália, Svédország és Dánia közel azonos játékerőt képvisel, biztos lesznek körbeverések, dönteüenek a csoportVárhidi is osztja véleményemet - mutat Kisteleki (jobbról) a szövetségi kapitányra- Amit a sorsolás előtt mondtam, azt most is fenntartom, a magyar válogatottnak versenyben kell lennie a csoportban á második helyért - jelentette ki Kisteleki. - Az első két kiemelt közül úgy érzem, Portugáliát itthon elkaphatjuk, a svédek ellen hagyományosan nem szokott szerencsénk lenni - tette még hozzá az MLSZ elnöke, aki szerint „a menetrend kialakításánál arra törekednek, hogy a magyar válogatott első meccsét hazai pályán kezdje, lehetőleg egy legyőzhető riválissal.- Kiegyenlített hatosba kerültünk, a sorsolásunk nem tűnik rossznak, talán a második csoport lett volna jobb nekünk - mondta Várhidi Péter szövetségi kapitány. (Ezeket hallva kis korban. A selejtezőkig még egy évünk van, addig még több meccset játszunk és, ha annyit fejlődünk, mint az elmúlt évben, akkor még közelebb kerülhetünk riválisainkhoz. Hazai pályán bárki ellen győzelmi esély- lyel léphetünk pályára - így a jelenleg (még) kapitány Várhidi. A kvalifikációs sorozat 2008. szeptember 6-án kezdődik és 2009. novemberig tart Az európai selejtezősorozat kilenc csoportban zajlik, az elsők automatikusan kvalifikálják magukat a világbajnokságra, míg a nyolc legjobb csoportmásodik oda-visszavágós pótselejtezőt játszik a vb-részvételért. íme az európai selejtezőcsoportok: 1. csoport Portugália, Svédország, Dánia, MAGYARORSZÁG, Albánia, Málta. 2. csoport: Görögország, Izrael, Svájc, Moldova, Lettország, Luxemburg. 3. csoport Csehország, Lengyelország, Észak-ír- ország, Szlovákia, Szlovénia, San Marino. 4. csoport Németország, Oroszország, Finnország, Wales, Azerbajdzsán, Liechtenstein 5. csoport Spanyolország, Törökország, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Örményország, Észtország. 6 csoport Horvátország, Anglia, Ukrajna, Fehéroroszország, Kazahsztán, Andorra. 7. csoport Franciaország, Románia, Szerbia, Litvánia, Ausztria, Feröer- szigetek. 8. csoport: Olaszország, Bulgária, Írország, Ciprus, Grúzia, Montenegró. 9. csoport Hollandia, Skócia, Norvégia, Macedónia, Izland. * * * Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint az Európa-bajnoki selejtezők kudarca után a honi futball irányítóinak és a szövetségi kapitánynak is le kell mondania.-A magyar válogatott hatodik lett az egyik leggyengébb selejtezőcsoportban, története során soha nem szerepelt ilyen rosz- szul. Ez olyan katasztrófa, amely után mindenkinek, akinek köze volt ehhez a szégyenhez, azonnal távoznia kell - mondta a szakember. - Nagyon szomorú vagyok, hogy így alakult a helyzet, de én már két évvel ezelőtt megmondtam, hogy a magyar szövetség új vezetése Kisteleki István elnökkel és az elnökséggel nem a futballért dolgozik, nem hozzátesz, hanem kivenni akar belőle. Törvényszerű volt a nemzeti csapat kudarca és az sem véletlen, hogy a magyar-horvát Európa- bajnoki pályázat egyetlen szavazatot sem kapott. A futball nem egy bonyolult dolog. Aki sokat és jól dolgozik, az élvezheti annak a megérdemelt gyümölcsét, aki csak beszél és nem csinál semmit, az pedig megkapja méltó büntetését. - A német válogatottal játékosként 1990-ben világbajnok tréner hozzátette: a magyar szövetség (MLSZ) és a kapitány félrevezette a közvéleményt. - Azt hirdették, hogy új úton jár a csapat, elkezdődött a fiatalítás, közben pedig azok a játékosok kaptak lehetőséget, akiket én fedeztem fel, és nálam lettek válogatottak. Fülöp Márton, Juhász Roland, Huszti Szabolcs, Tőzsér Dániel és Priskin Tamás nálam volt először kerettag, többségük az én irányításom alatt mutatkozott be a nemzeti együttesben. Tehát semmi újítás nem történt a távozásom óta. A magyar labdarúgás jelenleg egy romhalmaz, fölötte pedig keselyűként köröznek az elnökségi tagok, akik igyekeznek a szemétdomb^ ból kihalászni a nekik hasznos darabokat, de semmit sem tesznek az újjáépítésért. Szomorú vagyok, mert a játékosok és a szurkolók nem ezt érdemlik, de amíg nem kerül egy új, tisztességes vezetés az MLSZ élére, addig a magyar futball sem lép előre. Nálam nem fordulhatott volna 'elő, hogy 3-0-ra kikapunk Moldovában. Mi is szenvedtünk vereséget, játszottunk rosszul, de irányításom alatt egyszer sem alázták meg a magyar válogatottat. (Matthäus 2004. február 18. és 2005. december 18. között volt szövetségi kapitány, Matthäus: kőkemény kritika irányításával a magyar válogatott 11-szer nyert, 14 vereséget szenvedett és háromszor játszott döntetlent). Az MLSZ hivatalos honlapján reagált Matthäus nyilatkozatára. A szövetség álláspontja szerint amikor a német tréner átvette a szakmai munka irányítását, akkor Magyarország a 72., távozásakor pedig a 74. helyen állt a nemzetközi szövetség világranglistáján. Várhidi Péterrel egy év alatt a 76-ról az 52. helyre lépett előre a nemzeti együttes. Ä honi futballszervezet azt is hangsúlyozza, hogy Matthäus 28 meccsen összesen 84 játékosnak adott bizonyítási lehetőséget - tehát csodatévő varázslónak kéne lennie annak, aki nem olyanokból állítaná össze csapatát, akiket... - Még egyszer nem soroljuk fel! Vagy újszülöttekre kéne címeres mezt húzni... - olvasható a honlapon. Ezenkívül az MLSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyarokat 3-0-ra legyőző Moldova a FIFA- világranglista 61. helyén áll, míg Matthäus vezetésével a magyarok kétszer is kikaptak Walestől (egyszer hazai pályán), pedig a szigetországiak a mérkőzések idején a 65. és 67. helyet foglalták el a FIFA rangsorában, továbbá Kína is 65. volt, amikor nyert a magyarok ellen. Játékvezető-tanfolyam A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői Bizottsága az MLSZ IB kezdeményezésére labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot indít salgótarjáni és balassagyarmati - megfelelő létszámú (legalább hat fő) jelentkező esetén pásztói székhellyel. jelentkezni Salgótarjánban Ludányi lózsefnél (06- 70-778-2723), Balassagyarmaton pedig juhász Lajosnál (06- 70-708-4568) lehet. A részvétel feltétele érvényes sportorvosi FIFA- A brazil futball-legenda, Pelé mellett további 121 világ- bajnoki fináléba bejutó, de azt különböző okokból kihagyó játékos kap utólag aranyérmet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése alapján. A hírt a szervezet elnöke, Joseph Blatter jelentette be Durbanben: azoknak a játékosoknak is szeretnék átadni az érmeket, akik, bár tagjai voltak egy vb-győztes csapatnak, azonban bizonyos okokból - sérülés, eltiltás - nem játszhattak együttesük mindent eldöntő összecsapásán. - Egy éven belül megpróbáljuk felkutatni a díjazottakat és átadni az érmeket, amelyek a labdarúgók igazolás, míg a tanfolyam összköltsége 15 000 Ft (diákok esetében kedvezményt biztosítanak a szervezők, illetve részlet- fizetés is lehetséges). Az első megbeszélést - minden jelentkező részvételével - 2007. december 8-án 10 órától a Strabag Építő Rt. salgótarjáni székházának (Munkás út 8.) tanácstermében tartják, a sikeres vizsgázók pedig akár már márciustól közreműködhetnek nagypályás bajnoki mérkőzéseken. esetleges halála esetén a családjuk birtokába kerülnek majd - tette hozzá Blatter. A FIFA szabályai szerint az első világbajnokságtól, azaz 1930-tól egészen az 1974-es tornáig csak azok a labdarúgók kaptak érmet, akiket csapatuk benevezett a fináléba. A világklasszis Pelé emiatt maradt aranyérem nélkül az 1962-es chilei finálé után, melyen sérülés miatt nem szerepelhetett a csehszlovákok ellen. Ha a „Fekete Gyöngyszem” megkapja ezt az érmet, akkor a futballisták közül egyedüliként ő büszkélkedhet majd, immár hivatalosan is három világbajnoki elsőséggel. Totóeredmények L Bayern München - Wolfsburg 2-11 2. Bochum-Bielefeld 3-01 3. Cottbus- Bremen 0-22 4. Frankfurt - VfB Stuttgart M2 5. Hannover-Schalke 2-32 6. Levwkusen - Duisburg 4-11 7. Hamburg-Rostock 2-01 8. Birmingham - Portsmouth 0-22 9. Bolton - Manchester United 1-01 10. Middlesbrough - Aston Villa 0-32 11. Derby County - Chelsea 0-22 12. West Ham-Tottenham 1-1X 13. Fulham -Blackburn 2-2 x 14. Nürnberg - Dortmund 2-01 Totónyeremények A 47. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelem- adó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény 2 db, nyereményük egyenként 3 018 343 forint. 13 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 561 552 forint. 12 találatos szelvény 727 darab, nyereményük egyenként 4055 forint. 11 találatos szelvény 8014 darab, nyereményük egyenként 368 forint. 10 találatos szelvény 40 441 darab, nyereményük egyenként 121 forint. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 25 darab, nyereményük egyenként 32 166 forint. 4 találatos szelvény 424 darab, nyereményük egyenként 890 forint. Aranyérem távolmaradóknak is HA NYERÜNK, FELEZÜNK! A múlt pénteken Molnár János salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 10 találatot értei Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindösz- sze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁDI HÍRLAP 4®' hét Sor1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bremen Hamburg Bundesliga 1. 2. Cottbus Karlsruhe 3. Hertha BSC Leverkusen 4. Schalke Bochum 5. VfB Stuttgart Dortmund 6. Wolfsburg Frankfurt 7. Duisburg Nürnberg 8. Milan Juventus Olasz A 9 Fiorentina Internazionale 10. Blackburn Newcastle Premier Liga 11. Portsmouth Everton 12. Aston Villa Arsenal 13 Liverpool Bolton +1 mérkőzés 14. Bielefeld Bayern München Bundesliga 1. PÓT! 1. Wigan 2. Tottenham 3. Reading 4. Sunderlan MÉRKŐZÉSEK- Machester City Premier Liga- Birmingham- Middlesbrough d- Derby Countv A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredménymegállapításra szolgálnak. 64 db 1 0 1 6 1 7 1 Indexszám: