Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)
2007-11-26 / 273. szám
12 2007. NOVEMBER 24., SZOMBAT SPORTTÜKÖR Erdei megvédte címét Vereséggel zártak csapataink labdarúgás Winner Sport NB III, Mátra-csoport, 15. forduló A Balassagyarmat (fehér mezben) és a Salgótarján-Baglyasalja FC csapata is vesztesen hagyta el a pályát ökölvívás. Erdei Zsolt megosztott pontozással legyőzte a panamai Tito Mendozát, s ezzel kilencedik alkalommal védte meg a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki címét a drezdai profi gálán. WBO félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzés: Erdei Zsolt (magyar) - Tito Mendoza (panamai) pontozásos győzelem (116-112, 117-111,111-117). Óvatosan kezdte a mérkőzést a világbajnok, aki az első menetben többnyire a távolságot kereste a nála fél fejjel magasabb Mendoza ellen. Az első menetben Erdei gyors balegyenesei többször találtak, védekezése pedig nagyon biztosnak tűnt. A második három percben sem volt igazán nagy az iram, a címvédő villámgyors balegyenesei ezúttal is hatásosnak bizonyultak, ugyanakkor Mendoza is meg-megvillant. A harmadik szakaszban is Erdei baljai domináltak, ám egy- szer-kétszer már a jobb kezét is megvillantotta, több tiszta kombináció is Mendoza fején landolt, így ez a menet már egyértelmű magyar fölényben telt. A negyedik menet elején kissé váratlanul Mendoza egy jól sikerült ütéssel keményen eltalálta Erdeit, aki láthatóan megrogyott. A panamai ezt megpróbálta kihasználni, keményen sorozta riválisát, aki azonban sikeresen menekült, majd fogással törte meg ellenfele lendületét, így az utolsó percre össze tudta szedni magát. A folytatásban Erdei feledtetni próbálta korábbi megingását, nagy lendülettel ment előre, balegyenesei ismét pontosak voltak, Mendoza ugyanakkor többször keményen válaszolt, így szikrázó ütésváltások zajlottak a ringben. A hatodik periódus a harmadikat idézte: Erdei ballal rendre talált, a panamai nem tudott vele mit kezdeni, sőt, több jobbost is beszedett, így újra Erdei dominált. A kép a hetedik menetben sem változott, miután a címvédő végig fölényben volt. Az eseménytelen nyolcadik menet után, a kilencedikben kemény adok- kapok folyt a ringben, Erdei azonban pontosabbnak tűnt, míg a tizedikben egyikük sem volt meggyőzőbb a másiknál. A hajrában kicsit úgy tűnt, mindkét öklöző úgy érzi, vezet, mert egyikük sem kapcsolt nagyobb sebességbe, Erdei továbbra is ment előre, Mendoza hátrált, ám az ütései a magyarnak voltak pontosabbak. A mérkőzést végül megosztott pontozással nyerte Erdei Zsolt, aki így kilencedik alkalommal is megvédte címét és egyben profi pályafutása 28. győzelmét aratta. Balassagyarmat - Dunakeszi VSEO-1 (0-1) Balassagyarmat, 250 néző, vezette: Várallyay M. (Jávorszki, Czeglédi). Balassagyarmati VSE: Geregai - Gaál (Lovász), Schuchmann (Ágner) Földvári, Szenográdi - Miklián, Mohácsi, Balga, Nógrádi - Gyimesi, Baranyi T. (Cser- ni). Edző: Lenkey Gábor. Dunakeszi VSE: Győrök - Deák, Stolcz, Kasza, Gyetvan A. - Duba, Rozinka (Klement), Máthé, Madar - Lőrincz (Kriska), Gyetvan Cs. Edző: Lőrincz László. GL: Lőrincz (25.). Sárga lap: Szenográdi, ill. Duba. Kiállítva: Szenográdi (91). Jók: Geregai, Schuchmann, ill. Stolcz, Madar, Kasza, Lőrincz. 25. perc: Madar bal oldali szabadrúgása után Lőrincz 11 méterről a hosszú bal felső sarokba fejelte a labdát. 0-1. A mérkőzés első húsz perce után úgy tűnt, a Balassagyarmat folytatja remek őszi sikersorozatát és begyűjti az újabb bajnoki pontokat. A vendégek azonban szinte a semmiből egy remek egyéni teljesítmény után vezetést szereztek, mely megnyugtatta őket, míg a hazaiakat kapkodóvá tette. Igaz a vendégelőnyt még az első játékrészben Baranyi T. egalizálhatott volna, de a nagy lehetőség kimaradt. Szünet után volt olyan időszak amikor néhány percre elkapták a fonalat a hazaiak, de a befejezésekbe mindig hiba csúszott és a Dunakeszi előtt is nyílt gólszerzési lehetőség. A balassagyarmati játékosok arra készültek, hogy győzelemmel teszik fel a koronát remek őszi szereplésükre, de ilyen a futball, ezen a szombaton korábban tapasztalt jó formájuktól elmaradva, vesztesen kellett elhagyniuk a pályát, melyet viszont emelt fővel tehettek meg a kiváló őszi szereplés után. Lenkey Gábor. - A kudarcot is el kell tudni fogadni és kezelni. Ezek is mi voltunk és egy vezér soha nem hagyhatja bajba seregét. A kell szó nálunk még mindig béklyót jelent, de jó úton járunk, és ha mindenki elfogadja azt a szerepet, amit egy csapat megkíván, akkor szép jövő előtt állunk. Gratulálok az ellenfélnek és gratulálok a csapatomnak is, hiszen összességében remek őszt produkáltunk. Lőrincz László: - Nagyon értékes három pontot sikerült szereznünk az utolsó fordulóban, a hetek óta menetelő Balassagyarmat ellen. ■ Kanyó Újpest FC n. - Salgótarján- Baglyasalja FC 4-1 (4-0) Megyeri út, 100 néző, vezette: Farkas Á. (Varga, Urbán). Újpest FC: Vadon - Dancsek, Dvorschák, Idemi, Privigyei - Kalderász, Kingsley (Marczi), Hibó, Széki - Kisznyér (Frank), Tóth (Viscsák). Edző: Vígh Péter. Salgótarján-Baglyasalja FC: Babjak - Váradi, Kőházi, Pingi- czer, Nagy - Galbács, Híves, (Varga), Novák, Szűcs - Smelkó, Oláh, (Máté). Az SBFC elnöke: Ferenczi Béla. GL: Kisznyér (6, 16.), Dvorschák (19.), Széki (38.), ill. Smelkó (50.). Sárga lap: Kingsley, ill. Pingiczer, Novák, Smelkó. Jók: Kisznyér, Széki, Dvorschák, ill. Smelkó. Ferenczi Béla, az SBFC elnöke: - Remélem ezzel a mai mérkőzéssel nem csak az őszi szezont, de egy korszakot is lezárhatunk az egyesületnél. Előre kell néznünk és remélem sok munkával, a majdani játékoskeretünkkel feledtetni tudjuk szurkolóinkkal ezt az őszt, és a tavaszi szezonban majd sok örömteli percet szerzünk nekik kitartásukért cserébe. További eredmények: Ózd - Egri FC 1 -1, MTK Budapest II. - Tiszafüred 3-1, Maglód - Jászapáti 2-0, Felsőzsolca - RAFC 0-3, Veresegyház - Putnok 1-1, Gyöngyös - Túra 0-3. A bajnokság állása 1. Túra 1513 1 1 46-15 40 2. MTK II. 1412 0 2 48-14 36 3. Veresegyház 14 7 4 3 24-15 25 4. Putnok 15 7 3 5 30-22 24 5. B.-gyarmat 15 7 2 6 16-24 23 6. Egri FC 15 6 4 5 21-25 22 7 Maglód 15 6 3 6 26-27 21 8. Tiszafüred 15 4 6 5 26-23 18 9. RAFC 15 5 3 7 19-20 18 10. Ózd 15 5 3 7 17-36 18 11. Gyöngyös 15 5 2 8 19-25 17 12. Dunakeszi 15 5 2 8 17-23 17 13. Felsőzsolca 14 4 4 6 22-27 16 14. Újpest 11. 14 4 2 8 19-24 14 15. S.-tarján-BFC 15 3 3 9 18-32 12 16. Jászapáti 15 3 2 10 15-31 11 Lássuk, kik örülhetnek nekünk Sorsoltak a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra CZZZZZZZZZ3 Távozni akar labdarúgás. Távozni akar a Bayern München labdarúgócsapatától Willy Sagnol. A francia védő, aki térdsérülése miatt hét hónapot kihagyott és csak a közelmúltban tért vissza, azt mondta a ZDF televízióban, hogy már hetekkel ezelőtt közölte döntését a klub vezetőivel. A 30 éves játékos ugyanakkor azt nem árulta el, hogy miért akar elszerződni a téli átigazolási időszakban. Sagnol 2000- ben, az AS Monacótól került a bajorokhoz, akiknek a színeiben 175 Bundesliga-meccsen lépett pályára. A szerződése 2010-ig szól. Totóeredmények 1. Bayern München - Wolfcburg 2-11 2. Bochum-Bielefeld 3-01 3. Cottbus-Bremen 0-22 4. Frankfurt-VfB Stuttgart 1-42 5. Hannover-Schalke 2-32 6. Leverkusen-Duisburg 4-11 7. Hamburg - Rostock lapz. után 8. Birmingham-Portsmouth 0-22 9. Bolton-Manchester United 1-01 10. Middlesbrough-Aston Villa 0-32 11. Derby County - Chelsea 0-2 2 12. West Ham-Tottenham lapz.után 13. Fulham - Blackburn lapz után 14. Nürnberg-Dortmund lapz után A magyar labdarúgó-válogatott a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság selejtezői során az 1. csoportban Portugáliával, Svédországgal, Dániával, Albániával és Máltával küzd a továbbjutásért. Az európai selejtezősorozat kilenc csoportban zajlik, az elsők automatikusan kvalifikálják magukat a világbajnokságra, míg a nyolc legjobb csoportmásodik oda-visszavágós pótselejtezőn méri össze tudását a vb-részvé- telért. Mert a világot látni kell! És legjobb, ha velünk teszi. iBi , i ■■KaS ----. ii AmI! ■*> . Adventi városlátogatás Bécsben 6 200 Ft/fő 2007. december 08. gyalogos városnéző séta a történelmi belvárosban, majd szabadprogram, kirándulási lehetőség a schönbrunni kastélyban, a programot a karácsonyi vásár zárja. Salgótarján. Kassai sor 4. Telefon: (32) 310 030 e-mail: quaestor-utazas@profinter.hu Ár tartalmazza: autóbuszos utazás, a felsorolt programok, az idegenvezetés és egy apró adventi meglepetés Külön fizetendő: belépők (kb. 30 EUR), útlemondási biztosítás (1%), BBP (530 Ft/fö). Amennyiben a jelentkezők száma eléri a 35 főt, salgótarjáni indulást biztosítunk 500 Ft/fő költségtérítés ellenében. 1 pénzügyek \L ingatlan F"utazás Jsl telekom www.quaestor.hu ,/í JU Hini Coop, Coop, Coop Maxi, Coop Szupermarket akció 2007. november 14-26^^-^ ZATsJ Vásároljon plább 200( tnrr4*Y Coop vnjyA'ew ftriHwi» mW ■ § *■' 2007. november 14. «$ december 31. között. §| Y-tööAzsí fgazosísbiőlsk őívasbatJ&jn, - wmt&ßmi 1 * *4 # 1 es po<«a* dmé. majd dobja be a bobbin kiMyJm JZS^NCSSDOSOZBA: Szaőölcs megye? 6 db IÖÖ.ÖÖ0 Ft 6 db 75.ÖÖG Ft 6 db 50.000 Ft Hapy megye: 4 db 100.000 Ft 4 db 75.000 Ft 4 db 50.000 Ft Borsod megye? 10 db 100.000 Ft 10 úh 75.000 Ft 10 db 50.000 Ft Sorúéi* xm. bnuár J?-én jetowStosélwtn s oefc&ifé« btokknSrtx«. A nyeremények «féwniácát &x imü Kelet Pre-Ceep X«. Sieb. A nyeremények fcéupenace nem vafthacók. A nyertesek« levétsen E\/M ARCHÍV FOTÓ: GÓCS ÉVA