Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)

2007-11-23 / 271. szám

10 SZOLGALTATAS 2007. NOVEMBER 23., PÉNTEK NOVEMBER 23. REJTVÉNY Szeretettel köszöntjük névnapjukon Kelemen, Klementina nevű olvasóinkat! kelemen. Latin eredetű név, jelentése: jámbor, szelíd. Magyar nép­ballada dolgozza fel Kőműves Kelemen történetét, akinek be kellett falaznia feleségét az épülő Déva várába ahhoz, hogy az építmény ne ömöljék össze. Tizenhét pápa viselte a Kelemen nevet, közülük azonban a római katolikus egyház, mint szakadárt, hármat nem is­mer el. V. Kelemen volt az, aki Rómából Avignonba helyezte át a pá­pai székhelyet, és megszüntette a templomos lovagok rendjét, kle­mentina. A Kelemen női változata, ahogy a Klemencia is. Nap kel: 7,00, nyugszik: 16.01 órakor. A Hold kel: 14.45, nyugszik: 5.30. KÖDFELHŐS-NAPOS 8*C 1 *C 2°C 3 “c , Szécsérsy Salgótarján Balassagyarmat Bátonyterenye Rétság Pásztó ems 11 X 9*C j oQ Készíttette: © zones 4*C. Nógrád megyében ma és szombaton tovább enyhül az idő. Éjsza­ka és délelőttönként ködfelhős lesz az ég. Délutánonként napsü­tésre is van kilátás. Említést érdemlő csapadék szombat estig nem esik. Szombaton éjszaka viszont sok eső várható. A jellemző hő­Vízhőmersékleí mérséklet kora délutánra 8 fok köré emelkedik, szombat reggelre 4 fok koré süllyed, A legvalószínűbb folytatás: vasárnap erős felhősodést kővetően záporok várhatók. Héttőn, kedden viharos északi szél, nagy eső, majd nyugatról egyre nagyobb területen havazás valószínű. Csökken a hőmérsék­Duna 4-5 °C Tisza 2-4 °C Balaton 4 3C Velencei-tó 3°C Fertő re let. Tisza-tó 2?C Orvosmeteorológiai melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali óráktól kora déielőttig sűrű ködfoltok várhatók. A szokásosnál jóval nagyobb követési távolsá­got, illetve alacsonyabb ufazósebességei kell tartani. Az előrejelzés bizonytalansága: a kód miatt .NAGY”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (Mtp://wap.t-zones.lni). Tengerek Antalya 21 °G Bíbione 14 D Cote d’Azur 16 °C ERDŐ­KERÜLŐ A -VÉL PÁRJA TEA AL­HATÁRO­KELTA ISTEN SERTÉS­GERINC L _ í TÜ NET, SZIGNÁL t/ KALOIDJA T ZAT TALAP­ZAT (L ▼ t ANGOL FÉRFINÉV *6­? P Y TV-REND­SZER < OLASZ FOCISTA £ U P / É o u 0 f ANGOL NŐI NÉV jú KÁLNOKY LÁSZLÓ VERSE BÉKE. OROSZUL HÁNYÁT­u 0 EMEL! ► ▼ L Ének, nóta Y Pr ír UK ’ PAP h SEM, ANGOLUL Y /k i SZÁMÁRA — K l APÓS Ir_ ÖT... TEA ZENEI FOGALOM *-r A Y 0 L <r-* ASZTÁ­KULCS, ANGOLUL EMLÉKEZ­NI KEZD! t C Cl UM L ▼ e v/ / TANÍTÓ­KÉPZŐS ► tP l £ 5 Y MÁRIA. BECÉZVE ► A/? b­ITT, OROSZUL ► 'T u —r0 1 MEGFEJTÉS: fldVX V KARÁCSONYI HITELAKCIÓ! Összege: 500 000 Ft, de lehet több és kevesebb is. Havi részlet: 11 000 Ft, illetve összegtől függően alakulhat. Futamidő: 72 hónap, de lehet több és kevesebb is, THM: 18,68 %. A megyében, ha a működési területen kívül lakik és hitelképes, a b.-gyarmati, rétsági, salgótarjáni, palotási, magyamándori fiókjainknál veheti fel, míg mások a lakóhelyükhöz legközelebbi kirendeltségünknél. Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet Igazgatósága W November 21-i 3 8 9 11 16 19 22 26 41 45 JV Kenó nyerőszámok 51 52 56 58 64 67 68 72 76 80 NAPI HOROSZKÓP nyilas (XI.23—XII. 21.). A Nap belép a Nyilas jegyébe, és Önnek érezhetően javul a hangulata. Elhessegeti nyomasztó gondo­latait, előhívja tehetségének rejtett tartalékait. bak (XII. 22-1.20.). Tegyen meg mindent, amit elvárnak Öntől, ha van rá lehetősége, akkor annál egy picivel többet is. Azon­ban bármit is tesz, lassítson egy kicsit. vízöntő (1.21-11.20.). A csillagok állása nem túl kedvező az Ön számára ma. Válassza a háttérmunkát, és nem jó, ha a maxi­mumra törekszik. Foglalkozzon a lelkiekkel, ha teheti. halak (II. 21-111.20.). Hihetetlenül jó ízlése dominál a mai nap. Használja ki ezt, és most menjen el vásárolni'. Azt tegye, ami­hez kedvet érez. kos (III. 21—IV. 20.). Fontos, hogy adja önmagát. Hajlamos lehet szerepet játszani, csakhogy megfeleljen másoknak. Ön egyébként érdekes, elragadó személyiséggel rendelkezik. *r bika (IV.21-V.20.). Egy mások által is tisztelt ismerőse komoly szerephez jut életében. Az együtt töltött idő felejthetetlen em­lékül szolgál. A jegyében járó Hold szerelmet jelez. ikrek (V. 21—VI. 21.). Érdekes élethelyzetben találja magát. Ha véletlenül történt a dolog, akkor is nehezen kerül ki belőle. Idegeskedés helyett élvezze a furcsa pillanatokat. rák (VI. 22-VII, 22,). A Nyilas időszaka kiválóan alkalmas egy jelentős ügylet elkezdéséhez. Nagy terveket sző. Készen áll a rég tervezett változások végrehajtására. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Ráébred, hogy az egyik ellenlábasa megpróbálja tönkretenni. Vadul terjednek a rosszindulatú pletykák. Ennek azonban hamar vége szakad, mert belátja, hogy nem éri el céljait. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Egyre romló egészségi állapota ellenére is dolgozni kényszerül. Végezze el a halaszthatatlan feladatait, de ha valóban rosszul van, korán fejezze be a munkát. mérleg (IX. 24—X. 23.). November végén anyagilag nagyon ked­vező időszak következik. Hasznot húzhat egy rokonszenves személy jóindulatából. Legyen végre szerénytelen! ár skorpió (X 24—XI. 22.). Szívósan küzd, de nem képes egyedül megállni a lábán. Az Ikrek csillagképben látható Mars hoz­hat némi szerencsét, de hajlamos arra, hogy elutasítsa a se­gítséget. Rádió- és televízíóműsor-ajánlat 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Quinn doktornő, a varázsló (amerikai sorozat-150/24.) 9.50 Tv-taxi (ism.) 10.10 Tiszta kabaré! (ism.) 11.05 Cinecitta (olasz sorozat-26/19.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Sorstársak 13.00 Sírjaik hol domborulnak... 13.30 Körzeti magazinok 14.25 Ablak 15.10 Ablak 2. Közéleti szolgáltató magazin 16.10 Heuréka! (francia rajzfilmsorozat) 16.15 Bob, a mester (angol rajzfilmsorozat) 16.30 Tv-taxi 16.45 Körzeti híradók 17.00 Hírek 17.05 Kisváros (magyar sorozat-112.) 17.45 Bűvölet (olasz sorozat-60/54.) 18.45 Az örökös 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Tiszta kabaré! 21.10 Csináljuk a fesztivált! 2. 22.05 Péntek este 22.45 Kultúrház 23.15 Múlt kor 23.45 Hírek. Időjárás 23.50 Sporthírek 24.00 Tv-taxi (ism.) ma 5.50 Napkelte 9.00 Connect with English 9.25 Kulissza 9.50 Az Árpád kor temploma! 10.10 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben. Sport 12.15 Záróra 13.00 Ötvenesek (2/2.) 13.30 Érték és mérték 13.55 Minifesztivál 14.05 Magyarországtól Portugáliáig 14.55 A nemzet könyvtárának kincsei (18/11.) 15.05 Infogeneráció 15.35 Az élet fagyos szigete- Antarktisz (magyar dok.-film-sor. - 4/4.) 16.00 Chaplin, a tűzoltó (feliratos am. film, 1916) 16.25 Válaszd a tudást! 17.30 Membrán 17.50 Egy lépés előre (spanyol sorozat-62/18.) 18.40 Esti mese 18.50 Igenis, miniszterelnök úr! (7.) 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Az utolsó hívás (amerikai tévéfilm, 2002) 21.55 Ed Wood (amerikai vígj., 1994) 24.00 Napló tv2 6.00 Alexandra-pódium 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.10 Stahl konyhája 9.15 Betűbár 9.45 Teleshop 11.00 Salamon és Sába királynője (amerikai történelmi film) Dávid, Izráel királya nem sokkal halá­la előtt isteni látomást lát, mely sze­rint kisebb fia, Salamon fogja őt a trónon követni. Az idősebb fiú, Adóniás úgy véli, jog szerint őt illetné a korona, ezért bosszút forral. Egyip­tom fáraója eközben Sába,királynőjé- vel szövetkezik, hogy elpusztítsa Sa­lamont, akinek bölcsessége és em­berszerető uralma szálka a környék zsarnokai szemében. Adóniás, a fá­raó, a tizenkét törzs vezére - és oly­kor maga a szigorú Jehova is - ke­ményen próbára teszik Salamont, de a legnagyobb kísértés Sába királynő­jének ellenállhatatlan csábereje. 13.30 Eszbontó 14.20 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.25 Száguldó vipera (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Rex felügyelő (osztrák-német krimisorozat) 17.30 Bostoni halottkémek (amerikai krimisorozat) 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.40 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 20.20 Favorit Sztármagazin 21.00 Okosabb vagy, mint egy ötödikes? 22.10 Médiacápa - avagy még mindig túlélni Bagi-Nacsát 23.15 Az ítéletidő urai (amerikai akciófilm, 2005) Egy hatalmas fúrótoronynál robbanás történik - egy titkos kísérlet közben. A szerencsétlenség következtében ren­geteg ember veszti az életét, miköz­ben valamilyen anyag beszabadul a légkörbe. Egy Katherine Stern nevű újságírónő a kórházban tér magához és rájön, hogy a cég elnöke őt tartja az egyik felelősnek a robbanásért, mint ökoterroristát. A lány így kénytelen menekülni és csak egy segítsége ma­rad, hogy tisztázza magát, és közös erővel akadályozzanak meg egy kör­nyezeti katasztrófát: Nathan, a meteo­rológiai kutató. Közben: Kenósorsolás R T L. KLUB 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.25 Pusztító szélvihar (am. katasztrófafilm, 2002) Dr. Arledge (Gerald McRaney) tíz évig dolgozott egy tornádót előrejelző rendszeren, amely a nyilvános bemu­tatón kudarcot vall. A hitelét vesztett tudós segítségére egy fiatal meteoro­lógus hallgató siet, aki még az infor­matikához is nagyon ért. Mark (Steve Braun) segítségével sikerúl kiküsz­öbölni a programban rejlő hibát és így működőképessé tenni a rendszert. Azonnal jelzést is kapnak egy születő­ben lévő hatalmas tornádóról, amely lecsapni készül a története legna­gyobb ünnepére készülő kis oklahomai városra. Dr. Arledge-nak és Marknak nem csak az idővel, hanem az őket körülvevő hitetlenséggel is meg kell küzdeniük, hogy ne záruljon tragédiával a vihar tombolása. 13.20 Disney-rajzftlm 13.50 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 VIP ­Több mint testőr (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Balázs ­A szembesítőshow 17.25 Mónika ­A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.10 Pókerarc 20.05 Fókusz 20.40 Barátok közt (magyar sorozat) 21.20 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) Halálos égési sérülések végeznek egy mérnökkel, amikor az autósverseny egyik tagja kiáll tankolni. A nyomok rögzítése és elemzése után egyértel­művé válik a gyilkosság. A mérnököt ismeretlen kémiai eljárással égették halálra, méghozzá úgy, hogy a ver­seny résztvevői ebből semmit sem vettek észre. De vajon kinek állhatott az útjában a mérnök-autószerelő? 22.15 Lost - Eltűntek (amerikai kalandfilmsorozat) 23.15 Odaát (amerikai akciófilm-sorozat) 6.50 Lety, a csúnya lány 7.50 Nash Bridges - Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sor., ism.) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (ism.) 11.05 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat, ism.) 12.05 Nash Bridges - Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 13.10 Magnum (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Petrocelli (amerikai krimisorozat) 17.25 Nevess tovább! 18.30 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 19.00 Rejtélyes igazságok 20.00 ió barátok (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Will és Grace (amerikai sorozat) 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 Dirt - A hetilap (amerikai sorozat) 23.05 Las Vegas (amerikai krimisorozat) ^5^. DUNA TV 5.10 Duna tér 5.20 Váltó (ism.) 5.35 Gazdakör 6.00 Világunk - Reggel 8.00 Duna tér 8.10 Kikötő - háttér (ism.) 8.40 Heuréka! Megtaláltam! 9.15 Váratlan utazás (kanadai sorozat, ism.) 10.05 Egy lépés előre (spanyol sorozat, ism.) 11.00 Carlo és vendégei 11.30 Kívánságkosár 13.50 Duna tér 14.00 Duna-mozi (ism.) 14.40 Homo faber - A kézműves 15.10 Lovas nomádok utódai Indiában (magyar sorozat-10/2.) 15.45 Világunk 16.30 Négyzetméter 17.00 Váratlan utazás (kanadai sorozat-52/41.) 17.50 Duna tér 18.00 Híróra 18.30 Váltó 18.35 Közbeszéd Tóth Krisztával 19.00 Soproni Liga Újpest FC-DVSC-TEVA Labdarúgó-mérkőzés 21.00 Kikötő 22.00 Hírpercek, időjárás 22.15 Edukators (német-osztrák film, 2004) SPORT 1 14.30 Lovassport 15.00 Labdarúgás Eb-selejtező Anglia-Horvátország (ism.) 17.15 Milan Tv 17.45 Kézilabda Barátságos női mérkőzés Magyarország-Montenegró (élő közvetítés) 20.00 MKB Heti helyzet 21.00 Rögbi Guinness Premiership Worcester Warriors- Sale Sharks (élő) 23.00 GoK Tv 23.30 Jégkorong NHL, alapszakasz Philadelphia-Washington ég* 6.00 Nagy utazás (3.) 7.05 Az 57-es számú ház (5.) 8.35 Legénytakás: Ki a jobb? 9.05 Jóban, rosszban, hatalomban (3.) 10.00 A Tour de France-legenda 11.05 Rossz szomszédság... 12.00 Legénylakás: Ki a jobb? 13.10 Citytitkok (3.) 14.05 Nagy utazás (3.) 15.10 A kettészelt város: Toulouse 15.35 Ölni az életért (5.) 16.35 Mit ültet Matt? 17.45 Mélyhűtött szálloda 18.45 Az 57-es számú ház 19.40 A Tour de France­legenda 20.45 Vakáció Coxyval 21.55 Tériszony (1-2.) 23.55 Az ausztrál Peart Harbor HALLMARK 6.00 Jelen és múlt (am. sor.) 8.00 A szeretet ajándéka (amerikai film, 2000) 10.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsor.) 11.00 Viharos vakáció (amerikai film, 1999) 13.00 A vadon bűvöletében (angol sor.) 14.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 15.00 A szeretet ajándéka (amerikai film, ism.) 17.00 A vadon bűvöletében (angol sorozat) 18.00 Fekete-fehér (amerikai film, 2006) Brianna McCallister, egy déli állambeli középiskola színes bőrű végzőse egy csapásra történelmi változások elő­idézőjévé válik, mikor az érettségi bál közeledtével felveszi a harcot a diákok megkülönböztetése ellen. A kisvárosi lány igaz története az egész országban felkorbácsolta a közvéleményt, és be­lopta magát az emberi szívekbe. 20.00 Kisvárosi gyilkosságok (angol krimisorozat) 22.00 Isten háta mögött (amerikai film, 2006) TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Fekete gyöngy (185 ) 11.00 Csacska angyal (185.) 12.00 Info Tv 15.00 Különjárat 15.30 Biztonsági zóna 16.00 Info Tv 17.00 Ökoházak 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Legendás évtizedek fekete-fehérben (4.) Vendég: Krajcsi József és Menczel Iván Beszélget: Csongrády Béla 19.40 Tv-galéria 19.45 Irodalmi kávéház Beszélgetés Tóth Imre nyelvészprofesszorral 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló ­az ország hírei 20.55 Ízelítő 21.00 Háborús zóna (amerikai akciófilm) .,,,,, , .............■ . ...... • -— KO SSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger 5.00 Hajnaltáj. 6.00 180 perc. 8,40 Merítés. 9.00 Napközben, 11.05 Élhető világ. 11,30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház... 16.13.25 Arany­alap. 13.30 A baptista egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 14,35 Tér-idő. 15.00 Közelről. 15.15 Kultúrkör. 15.45 Zöld­övezet, 16.15 Hétköznapi tudomány. 17.30 Krónika. 16.03 Közéleti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 19,20 Vendég a háznál. 19.45 Nyelvész. 19.50 Mese. 20.04 Rádiószínház: Zsongó, féléber állapot. 20.28 Zene. 20.30 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22.20 Sportvilág. 22.25 Esti beszélgetés. 23.00 Kenó. 23.04 Arc­vonások. 23.34 Tér-idő. 0.10 Éjszaka. 6.03 Zene ébredéshez. Benne: 6.30 Hírpercek. Félóránként hírek, körzeti időjárás és közleke­dés. 9.02 Sporthírek. 10.03 Zene munkához. Benne: óránként hírek, Időjárás és közlekedés. 11.02,13.02,15.02 Sporthírek- Rövid összefog­laló a napi eseményekről. 16.03 Zene tanulás­hoz. Benne: félóránként közlekedés. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 17.02,19,02 Sporthírek - Rövid összefoglaló a napi esemé­nyekről, 19.03 Kultúrfitnesz. 20.00 Hírek. Időjá­rás és közlekedés. 20.03 Zene olvasáshoz. 0.02 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 08.15 Já­ték. 9.05 Nektek adom a Földet! 10.05 Köz­élet. 11.05 Irodalom. 12.00 Harangszó. 13.05 Évezredek asztalánál. 13.40 Népzenei kincs­tár. 14.05 Kérem a következőt! 14.35 Anya­nyelvűnk. 15.00 Az irgalmasság rózsafüzére. 15.15Tegyen valami jót! 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16,30 Iránytű. 17,00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsatüzér. 18.35 Kö­zelkép. 19,10 Könyvszemle. 19.35 Esti mese. 20.10 Heti tükör. 21.05 Katedrális. 22.10 Köz­élet 23.53 Napbúcsúztató, esd ima. . —* Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: K.OPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: jVJf II ü \ || Wim LI I U I A Ij Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: 1 1 v/megyei lllJYJuri.1 Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótaiján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, kozílet. napilap Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1800 Ft, negyedévre 5400 Ft, fél évre 10800 Ft, egy évre 21600 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. ; az újság a ^ az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. : szerkesztőség rendszerrel koszon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom