Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)

2007-11-23 / 271. szám

2007. NOVEMBER 23., PÉNTEK KOZELET Az egyházakat szabályozó törvényt módosí­tó tervezet alapján csökkenhet az egyházak állami finanszírozása - mondta Bölcskei Gusztáv. A református zsinat lelkészt elnöke szerint megkárosítanák az egyházakat, ha 2009-től az egyszázalékos szja-felajánlás kiegészítésén kívül mást nem adnának. Három eltűnt fiatalra akadtak Bécsben A MAGYAR HATÓSÁGOK által szeptember elseje óta hasz­nált schengeni információs rendszer alapján talált rá három eltűnt magyar fiatal­ra az osztrák rendőrség egy bécsi szállodában szerdán. Ők néhány nappal koráb­ban tűntek el Hajdú-Bihar megyéből. A rendőrök egy hotelben igazoltattak egy 17 éves lányt. Ekkor derült ki, hogy eltűntként körözik másik két társával együtt. Metanol ömlött a 10-es főútra VESZÉLYES ANYAGOT szállító teherautó pótkocsija borult fel tegnap a 10-es főúton. Körülbelül 50 liter metenol folyt a szabadba. A tűzoltók teljes védőfelszerelésben megszüntették a szivárgást, majd a sérült tartályokból a metanolt átfejtették. Az anyag a szabadba kerülve tűz- és robbanásveszélyes, erősen mérgező, ezért a te­rületet százméteres körzet­ben le kellett zárni. Tóth Károly javaslatáról egyeztet a koalíció koalíciós egyeztetést tarta­nak ma a biztosítási tör­vényhez benyújtott indítvá­nyokról, mely eltörölné a vi­zitdíjat és a kórházi napidí­jat - értesült a Népszava. A tárgyaláson szakpolitikusok vesznek részt. A kormány­fő, az SZDSZ és az egészség- ügyi tárca nem támogatja Tóth javaslatát. Tóth javaslata várhatóan elvérzik Túl optimista a Fidesz népszavazás A választási iroda együtt vizsgálja az aláírásokat 'iBÍipilllAB jjnfifia ja jfnfiwoi Tarlós István (balra), a kampány vezetője jelenlétében tegnap Budapesten neves művészek írták alá a Fidesz aláírásgyűjtő íveit A népszavazási aláírások napokon belüli hitelesíté­sében bízik a Fidesz, ám erre minimális az esély. Tibay Gábor Az Országos Választási Iroda (OVI) befejezte a kórházi napidíj eltörlésének témájában népsza­vazás kiírására benyújtott több mint 320 ezer aláírás hitelesí­tését - jelentette be tegnap Deutsch-Für Tamás, a Fidesz ka­binetfőnöke. A politikus Tarlós Istvánnal, a népszavazás kampá­nyának vezetőjével együtt opti­mistának mutatkozott: Deutsch- Für szerint így az Országos Vá­lasztási Bizottság (OVB) jövő hét­főn meghozhatja a szükséges döntést. Ez alapján Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kezde­ményezni tudja a népszavazás elrendeléséről szóló határozati javaslatot. Deutsch-Für elmondása sze­rint a másik két kérdésben, a tandíj és a vizitdíj eltörlése ügyé­ben az OVI még nem fejezte be az aláírások hitelesítését, de fel­tételezik, hogy a jövő hét végéig, legkésőbb az azt követő hét ele­jéig az iroda ezekkel is végez. A Fidesz és a KDNP október 24-én adta le a népszavazási kez­deményezések aláírásgyűjtő íveit. A hitelesítést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatá­sok Központi Hivatala végzi. A kórházi napidíjjal kapcsolatos kérdés esetében nagy valószínű­séggel ki lehet jelenteni, hogy meglesz a megfelelő számú szig­nó - mondta lapunknak Urbán György. A hivatal elnöke ugyan­akkor lehűtötte a kedélyeket, kö­zölve: legkésőbb december 8-áig, „EGYETÉRT-E ÖN AZZAL, hogy a népszavazást követő év január­jától kötelező legyen hála­pénzt fizetni?’' Ilyen kérdések hátráltatják,az Alkotmánybí­róság munkáját: a testülethez idén eddig 300 kifogás, bead­vány érkezett. Volt olyan nap, a törvényben szabott 45 napos határidő leteltéig végzik el a hi­telesítési munkát. Nem külön- külön, hanem a három fideszes kérdésről együtt küldenek hiva­talos jelentést az OVB-nek. Azzal kapcsolatban, hogy a fideszes politikusok bizakodnak, nem kí­vánt találgatásokba bocsátkoz­ni. Megtudtuk: a Fidesz megfi­gyelői a törvényeknek megfele­lően figyelemmel kísérhették a számlálási munkát, innen szár­mazó értesüléseket osztottak meg a párt képviselői a nyilvá­nossággal, amelyek azonban nem a hivataltól származó infor­mációk. hogy 24 óra alatt 29 kifogást juttattak el a testülethez. Érte­sülések szerint a taláros testü­let több fontos jogszabály, így például a különadóról szóló beadvány tárgyalását sem tudja megkezdeni a népszava­zási beadványdömping miatt. Ami a Fidesz-KDNP függőben lévő népszavazási kérdéseit ille­ti: a kórház-privatizációról szóló kérdés tárgyalását 2008. június 15-ig felfüggesztette a taláros tes­tület - közölte lapunkkal Sereg András, az Alkotmánybíróság saj­tófőnöke. Az ok: a parlamentnek módosítania kell a népszavazás­ról szóló törvényt, mivel abban je­lenleg nem szerepel, hogy azonos témáról milyen időközönként le­het népszavazást kiírni. Az ezzel kapcsolatos kormány-előterjesz­tés elvben a parlament előtt, bi­zottsági szakban van, de sürgős­ségi tárgyalásba vetetnie nem si­került a kabinetnek. A gyógyszerek patikán kívüli árusításával kapcsolatos kérdés jövő héten a bírák elé kerül, de döntés szinte biztos nem szüle­tik. Ugyancsak nem várható, hogy a termőföldek eladásáról szóló kérdésről idén döntést hoz­zon a testület. Lapunk a fentiek­kel kapcsolatban próbálta elérni a Fidesz szóvivőjét, de - noha Szijjártó Péter munkatársai visz- szahívást ígértek - nem vála­szoltak megkeresésünkre. Fölösleges beadványok hátráltatják a munkát Magyarországra kiildenék a romániai magyarokat „A romániai magyarok Markó Bélával és Tőkés Lászlóval az élen távozzanak Magyarország­ra, ha nem hajlandók tisztelet­ben tartani Románia alkotmá­nyát” - nyilatkozta tegnap a Ziua de Cluj erdélyi napilapnak a köz­vélemény-kutatások szerint leg­népszerűbb romániai párt, a De­mokrata Párt (PD) egyik parla­menti képviselője. Daniel Buda Tőkés Lászlónak arra a kijelen­tésére reagált, miszerint a határ­módosítással szemben az auto­nómia jelent alternatívát. A PD elnöke jelezte, ha pártja hatalomra jut, az RMDSZ végér­vényesen ellenzékbe kerül. Emil Boc Calin Popescu Tariceanu miniszterelnököt is élesen tá­madta, mivel az RMDSZ-szel kö­tött „testvérszövetsége megaláz­za Romániát és az összes ro­mánt”. Kandallóban égette el egy anya a gyermekét Megszülte, majd elégette újszü­lött csecsemőjét egy nő a Pest megyei Sülysápon a kandalló­ban talált anyagmaradványok szerint. A Monori Rendőrkapi­tányságot szerdán a mentők ér­tesítették, mivel a sülysápi la­kásban erősen vérző asszonyt ta­láltak. A nőről még ott megálla­pították az orvosok, hogy szült, de a gyerek nem volt sehol. Az asszony már a kórházban ismerte be tettét. Bevallotta, hogy a vécén szülte meg a gye­reket, majd egy törülközőbe csa­varta és a kandallóban elégette. A maradványokról még írásos szakértői véleményt várnak, de megvizsgálják a nő elmeállapo­tát is. Beluzsárné Belicza And­rea, a Pest Megyei Rendőr-főka­pitányság sajtóügyeletese közöl­te, hogy ettől függetlenül ember­ölés bűntettének meglapozott gyanúja miatt eljárás indult a 36 éves asszony ellen, akit őrizetbe is vettek. ■ É. S. Toller most is szavaz a parlamentben betegség Közel másfél éve helyettesítik a képviselőt a bizottsági üléseken Oraleolvasók csak a kerítésen innen Állásfoglalást adott ki a Fidesz pécsi elnöksége Toller Lászlóval kapcsolatban. A 2006 júniusá­ban balesetet szenvedett és az ügyeiben saját maga eljárni nem tudó képviselő tiszteletdíjat és költségtérítést vesz fel - ennek összege a baleset óta meghalad­ja a 11 millió forintot. A Fidesz felhívja a figyelmet: Toller Lász­lót közel másfél éve helyettesíti valaki a parlament alkotmány- ügyi bizottságának ülésein. Ez azért aggályos, mert a házsza­bály szerint a képviseleti megbí­zás egyetlen ülésre szól. A Fidesz elnöksége felkérte az MSZP Ba­ranya Megyei Szervezetét, hogy járjon el Toller László képviselői jogi státusának rendezésében. Az alkotmányügyi bizottság október 29-i ülésén Toliért Csáka- bonyi Balázs helyettesítette. A képviselő elmondta: a bizottság gyakorlata szerint előre aláírnak több megbízást is azok, akik tud­ják, hogy hiányozni fognak. Szakértőnk szerint a képvise­lők tiszteletdíjáról szóló törvény nem rendelkezik arról, mi törté­nik abban az esetben, ha egy kép­viselő betegség következtében ki esik a munkából. A törvény csak arra tér ki, hogy annak a képvi­selőnek, aki nem tesz eleget a va- gyonnyilatkozat-tételi kötelezett­ségnek, tiszteletdíjak és költség- térítések nem fizethetők ki. Toller László vagyonnyilatkozatát leg­utóbb felesége írta alá. ■ Cs. L. Toller másfél éve kómában van Vizsgálódik az MSZP A FIDESZ FELVETÉSE aggályos, mondta Tasnádi Péter pécsi polgármester. Nagyobb empáti­ával kellene viseltetnie az ellen­zéki párt helyi elnökének, ugyanis Révész Mária emlékez­het arra, hogy még MDF-es kép­viselőként nem tiltakozott párt­társa ügyében - fogalmazott. Egy MDF-es képviselő a rend­szerváltás utáni években kó- más állapotban élvezte a man­dátumából származó előnyö­ket. Tasnádi úgy gondolja, a Fi­desz felvetése a választási kam­pány része. Az MSZP megyei ve­zetése ettől függetlenül megvizs­gálja a kérdést. Nem mehetnek be, nem végez­hetnek munkát a vízszolgáltató képviselői az ingatlanokon a tu­lajdonos jelenléte nélkül. Ezt most a bíróság jogerős döntése is megerősítette. A lavinát egy ga- mási férfi panasza indította el, aki azt sérelmezte, hogy házánál úgy cserél­ték le a vízórát a siófoki közpon­tú DRV Zrt. szakemberei, hogy ő nem volt otthon, s nem is tudott erről. A verdikt szerint csak do­kumentálható, bizonyítható elő­zetes értesítésűkövetően és a tu­lajdonos jelenlétében lehet be­menni az ingatlanra, s ott mun­kát végezni. Halas Ernőné, a regionáüs fo­gyasztóvédelmi felügyelőség igazgatója elmondta: azért ma­rasztalták el a szolgáltatót, mert nem értesítette előzetesen a tu­lajdonost, illetve ez nem volt bi­zonyítható. ‘ Ám hogy ezzel valóban sikerül-e véget vetni a viták­nak? Merthogy azt is előírja a törvény, hogy a szol­gáltató csak hiteles mérőóra, s annak adatai alapján számláz­hat, ráadásul a tulajdonosoknak is kötelessége ebben közremű­ködni; jelen lenni, közölni az óra­állást, vagy hozzáférhető helyen elhelyezni a mérőórát. ■ Jakab Edit ■ A fogyasztónak elérhetővé kell tenni az órát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom