Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)
2007-11-15 / 264. szám
4 2007. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK A különbözőség összeköt Két vagy több személy között lévő baráti érzelem, viszony. Ez a szótári megfogalmazása a barátságnak. Ebből az egy mondatból megtudhatjuk a szó értelmét, a barátság lényegét viszont nem: hogy alakul ki, mi alapján választanak az emberek barátot, és milyen egy jó barát? A barátságnak több fajtája van: az embernek van legjobb barátja, megvan a baráti köre, vannak haverjai és ismerősei. Szülő és gyerek között is kialakulhat baráti viszony, és egy fiú és egy lány között is, bár ez esetben sok a buktató: néha az egyik fél több akar lenni, mint egyszerű barát, és ilyenkor nehéz eldönteni, szerelem vagy barátság az összetartó kapocs. Ha egy nagyobb városban, például Pesten elmegyek egy szórakozóhelyre vagy egyszerűen sétálok | az utcán, fiatalok csoportjaival, bandákkal találkozom. A különböző bandák tagjait I nagyon könnyű felismerni akár öltözködésük alapján is. Senki I nem keverne össze például egy | „rokkert” egy „diszkóssal”. De nem csak zenei ízlés alapján verődnek össze egy bandába a fiatalok: a divat, a vallás, a lakóhely, a kedvenc sztár is lehet a csoport alapja. Az egy csoportba tartozók büszkék arra, hogy különböznek a többi, „egyszerű” embertől, pedig a bandatagok között eközben - látszólag - semmi különbség sincs,' hiszen nekik viszont hasonlítaniuk kell egymáshoz, alkalmazkodniuk kell a csoport elveihez, elvárásaihoz. Úgy gondolom, ezek között a fiatalok között nincs baráti kapcsolat, csak érdeklődési körük, stílusuk azonos, ez viszont egy barátsághoz nem, csak a haversághoz elég. Szerintem a barátság elengedhetetlen feltétele, hogy a barátok ne legyenek mindenben egyformák, legyen mindenről saját véleményük, még ha az nem is egyezik meg a másikéval. Én nem tartozom semmilyen bandába, pont azért, mert nekem fontos, hogy a barátaim ne ugyanolyanok legyenek, mint én. Persze legyen közös témánk, vagy valami - zenekar, sport - amit mindketten szeretünk, de ne alkalmazkodjunk olyan mértékben egymáshoz, hogy elveszítsük saját egyéniségünket. Az egyéni vélemények mellett azért még ott vannak az alapok egy barátságban: mindig számíthassunk egymásra, ott legyen velem, ha szükségem van rá, tudjak vele jókat beszélgetni, szórakozni, és ne csak nekem legyen jó, hanem ő is számíthasson rám, bízzon meg bennem. A bizalom az egyik legfontosabb összetartó erő egy barátságban. Mindez persze csak a saját véleményem, nem ítéletet akarok mondani a bandák és tagjaik felett. Busái Anna Balassi Bálint Gimnázium, Balassagyarmat Az életünk nem csak szerelemről, boldogságról, sikerekről stb. szól. Ezekkel párhuzamosan jelenik meg a szomorúság, a depresszió, a fájdalom, a szorongás, a félelem. Ezek mind egyenlő horderejű fogalmak, épp csak annyi a különbség közöttük, hogy a végletek játékának más-más szereplői. A két pólus egymás nélkül nem is létezhet: a fény csak a sötétséggel való ellentétében valósulhat meg. Elveszteni valamit, valakit... Mit is jelent ez valójában? Hiszen mindenki másképpen éli meg. Míg a kisgyermek azért sír, mert elvesztette a kedvenc játékát, addig a kétgyerekes nő az elhunyt férjét gyászolja. Mégis mi a közös e két példa között? Az, hogy mindketten olyan dolognak próbálnak búcsút inteni, amihez ragaszkodtak, amihez kötődtek. Mindannyian ismerjük a veszteségek nyomán járó érzéseket, és mindannyian ismerjük a hozzátartozó kérdéseket is: a miérteket. Akár egész életünkben kereshetjük azokat a válaszokat, amiket talán soha nem fogunk megkapni... Talán azért választottam ezt a témát, mert már hosszú évek óta jelen van az életemben, és eddig még nem igazán mertem beszélni róla... Arról, amit talán soha nem fogok tudni feldolgozni. Csak talán egyszer majd beletörődöm. Az egyik a nagypapák elvesztése volt. Hiába voltam anyai nagyapám halálakor kislány, és fiatal felVeszteség okozta sebek nőtt apai papám halálakor, ugyanúgy éltem meg mindkettőt: fájt, és nem értettem, hogy miért így kell lennie. Hisz annyi dolgunk lett volna még együtt! És annyi időt sem kaptunk, hogy elbúcsúzzunk egymástól... A másik ilyen seb az életemben egy olyan barát „ajándéka”, aki a „legek” közé tartozott. Ebben a barátságban is felmerültek a kérdések: ismét a miértek. Nagyon nehéz volt megválnom tőle, főleg úgy, hogy azt sem tudtam, mi okozta a változást. Ez a történet a mai napig bánt. Ő volt az az ember, akinek elmondhattam féltve őrzött titkaimat, örömeimet, sérelmeimet, szomorúságaimat. Neki adtam a legfontosabbat az életemben: a bizalmamat. Már-már bátyként tekintettem rá, és itt kezdődik a homály, ami a mai napig nem oszlott fel. Történt valami, és egyik napról a másikra elfelejtett engem. Próbáltam rájönni, hogy mi volt az, de soha nem jutottam egyről a kettőre... Ők mindannyian nagyon hiányoznak, és nagyon fáj, hogy elvesztettem őket. Tudom, hogy az idő majd segít begyógyítani a sebeket, mindazokat, amiket én szenvedtem el, és mindazokét a sorstársakét, akik úgy éreznek, mint én. Hinnünk kell abban, hogy a fájdalmaink egyszer majd átalakulnak valamivé - amit még nem ismerünk -, amire visszagondolva nem sajgó fájdalmat érzünk, hanem tiszta és őszinte szeretetet keserűség nélkül. És amikor az elvesztettekre gondolunk, szebbnél szebb velük töltött emlékképeket kapunk vissza az élettől kárpótlásként. Filcsik Beatrix Nem kiment - végigviszi veled „A barát az, aki mindent tud rólad, mégis sze rét.” Magyarázni sem kell - ha belegondol, mindenki tudja, hogy így van. Molnár Mariann 10. c % Madách Imre Gimnázium \ és Szakközépiskola, Salgótarján . „V Egyike a sok dolognak, ami egy normális ember életéből nem hiányozhat. Számomra megmagyarázhatatlan, ha nincsenek barátai az embernek. Legtöbbször a saját korosztályunkban találunk barátokra vagy haverokra, de persze lehet itt is kivétel. Az igaziak mindent megértenek, segítenek, ha szükség van rá, vagy legalább megpróbálják. Nekik el lehet mondani a „legégőbb” dolgainkat is, legfeljebb röhögünk rajta egyet és ennyi. Csak meg kell érteni egymást, bízni a másikban, őszintének lenni és jól érezni magad vele. Általában mindenkinek van legalább egy legjobb barátja. Nekem három is van. Nem tudom, nem is akarom elképzelni, hogy ők ne legyenek. Sok mindenki szerint nincs fiú-lány baráf™" Szerintem van. Ritkább és kényesebb, mint a többi, de van. Nem azt nézed, hogy ő egy fiú/ lány, hanem hogy a ba- 1 rátod, s érdekli, hogy mi van. vplnrl A szolidaritásról ■<!& lés lakos- sága sokat tehet a hagyományok ápolásáért, a környezet r szépítéséért, a környezetszeny^ ^ n,6.” m»’ nyezés megszüntetéséért. Összefog0^Ve \0-°r hatnak nehezebb sorsú emberek támoga\jvTeC tásáért, de összetartozásukat kifejezhetik egy<0vi'c6 egy közös feladat sikeres végrehajtásával is. Fontos a jó szándék és a megfelelő tettek, hiszen mindenkire hatással van az eredmény. Iskolán belül is megvalósítható a szolidaritás. A nagy múltú intézmények diákjai kulturált viselkedésükkel, tanulásban, sportban nyújtott teljesítményükkel, az iskola által képviselt pozitív értékek elfogadásával és követésével bizonyítják közösséghez való tartozásukat. Iskolájuk jó hírnevének öregbítéséért, saját maguk jó megítéléséért közösen vállalják a felelősséget. Ha közösségünk összetartó, egymásra odafigyelő, egymásért tenni tudó és tenni akaró, megfelelő értékeket követő és közvetítő emberekből áll, akkor az odatartozás biztonságot ad, a mi életünket is gazdagítja, értékessé teszi. Ha érzékenyebbek vagyunk mások bajaira, képességeink szerint igyekszünk segíteni. Felelősek vagyunk egymásért. Fogadjuk el és fogadtassuk el másokkal is ezt a gondolatot! Fábián Lilla Ve’ , -A 1^ Miéri időszerű ma ennek a fogalom nak az említése? Nap- ^ jainkban egyre többet olva^p.c sunk háborúkról, látjuk a tévé ben az embereket súlytó természeti paő katasztrófákat, betegségeket és az ezek ^ kel szemben megnyilvánuló tehetetlenséget. közönyt és kisebb mértékben a segítségnyújtás vágyát, vagy az azt kifejező tetteket. Nem kell messzire mennünk, szűkebb környezetünkben is egyre inkább szűk ségét érezzük annak, hogy összefogjunk, együttműködjünk a ne hézségek leküzdéséért, különböző célok eléréséért. Egy telepü
