Nógrád Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-253. szám)
2007-10-04 / 232. szám
2007. OKTOBER 4., CSÜTÖRTÖK PF. 9 6 5 Családi emlékezet: a felvidéki kitelepítés Nagyszüleiül 1945 nyarán hagyták el szülőföldjüket, Nógrád és Gömör határvidékét. A kitelepítés előtt nagyanyám, Weissenpacher Klára a Somoskőújfalui bányatelepen, Macskalyukon volt tanítónő, nagyapám, Szpevár János pedig az ottani bázaltbánya munkásaként dolgozott. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért a családunk történetét lelkesen kutató és az emlékeket féltve őrző édesanyám any- nyit mesélt nekem kisgyermekkoromtól kezdve a Felvidékről, ahonnan származunk. Gondoskodása eredménye, hogy bár csak egyszer jártam Rozsnyón, a somoskői várnál és a kihalt bányatelepen, hazámnak érzem ezt a térséget, s rágondolva összeszorult szívvel idézem fel őseim arcát, szokásait, fáradságos életét. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából ■ az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A felvidéki deportáláshoz kapcsolódó eseményekről nagyanyám hátrahagyott feljegyzéseiből, élénk levelezéseiből és novelláiból is értesültem - édesanyám történetei mellett. Személyesen azonban nem ismerhettem őt korai halála miatt. Úgy érzem, hogy az elmúlt hetek kutatásai során mintha sikerült volna közel kerülnöm nagyanyám lényéhez. Kézírását olvasva, a régi, megsárgult fényképeket nézegetve megdöbbentett a sok hasonló lelki tulajdonság: ugyanaz a gyermeki lelkesedés a világ új dolgai iránt, határtalan természet- és emberszeretet, a végsőkig való kiállás az igazság mellett. Nagyi - aki azt szerette, ha unokái így szólították - a Gömör megyei Rozsnyón született, értelmiségi család sarjaként 1917. április 5-én. Édesapja Weissenpacher Gyula banki hivatalnok volt, akinek begyógyul- hataüan sebet jelentett a trianoni nemzettragédia, s így élénk szószólója lett a revizionista eszméknek egészen haláláig, 1934- ig, amikor egy szlovák orvos „hullamérges” injekció beadásával vetett véget életének. Egy évre rá nagyi teljesen árva lett: dédanyám nem tudta elviselni az életet dédapám nélkül és főbe lőtte magát. Akkor 17 éves nagyanyám gyámja nagynénje, Kortsmárossy Gizella lett, alá az első gyógyszerésznők egyike volt Magyarországon. Az elemit és a polgári iskolát Rozsnyón, a tanítóképző első két osztályát Pozsonyban végezte, majd 1938-tól, a Felvidék magyarlakta részének visszacsatolása után Győrben folytatta. 1941. szeptember 1-jén kapta meg tanítói állását az egy tanerős, osztatlan képzésű elemi iskolában Somoskő-bányatele- pen, Macskalyukon. Hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a pedagógiai munkába. Tanítványait, a szegény bányászsarja- kat, határtalan szeretettel és türelemmel oktatta, nevelte. Novelláiban, melyeket az 1970-es években írt, 30 év távlatából is tisztán felidézi ezeket a toprongyos, szelíd lelkű gyermekeket, „kicsinyeit”, akikkel oly sok felejthetetlen élményt élt át. Macskalyuk, mint neve is mutatja, vadmacskában hajdan gazdag erdőségben helyezkedik el a somoskői vártól és a magyar határtól csupán pár kilométerre, a Medvesalján. 1881 óta bányásztak itt bazaltot, a kőfejtő a 30-as években élte virágkorát, ekkor 1500 embert is foglalkoztatott. Az útburkolatra szánt bazalt macskaköveket kisvasút- tal szállították Magyarországra, innen pedig több európai országba is. Nagyanyám novelláiban gyakran esik szó e bányásznép elképesztő kitartásáról és szorgalmáról. Nem egyszer kísért haza lázas gyermeket az iskolából, hogy „bújjon ágyba, mert már kókadozott az iskolapadban”. Ugyamlyen szívósak voltak a szülők, a bányamunkások, akik - mint egyik novellában olvashatjuk - még akkor se vonakodtak a munkától, amikor melegedőjük és műhelyük teteje beázott és sorban megbetegedtek. Ekkor nagyanyám, aki megsajnálta az ázó-fázó embereket, felháborodva tanácsolta a panaszkodó Szuja bácsinak, hogy hagyják abba a munkát, amíg az üzemvezetők meg nem javíttatják az ablakokat. Azok így is tettek: leálltak a csillék, elhallgattak a csákányok, s lett is nagy zűrzavar a bányában! Nagyi ablakán délután már kopogtattak a csendőrök, de nem vitték el, mert a falu népe azt nem engedte, viszont két hónapra eltiltották a munkától, az iskola bezárt, s nagyanyám eközben a saját otthonában, lopva tanította a gyerekeket. A legtöbb novella központi témája a telep családjainak hatalmas szegénysége. Legkedvesebb történetemben néhány gyerek „elkéretőzik” az iskolából a tízórai szünetben, mondván, hogy az ő zsíros kenyerüket „nem lehet előbb elhozni, mert szétmegy”. Mivel nagyanyám nem értette ezt az indokot, átment a tanítványaihoz, hogy megnézze, miféle kenyérről beszéltek. A konyhába belépve látta, hogy „édesanyjuk kezében négy vékony pici fekete kenyérszeletke, egyenként a gőzölgő fazék fölé tartja, majd megsózza és a türelmesen várakozó apró kezekbe nyomja”. Az asszony, látva nagyi csodálkozó tekintetét, rákacsintott és keserű mosollyal folytatta a soványka étel szétosztását csemetéi között. Nagyi gyakran vetette össze a '40-es évek felvidéki gyermekének sorsát a '70-es évek magyarországi gyermekével: mennyivel jobb a mostaniak sora, hogy megváltozott azóta az emberek életmódja! Különös és tragikus, hogy 1945 tavaszán Fertőszentmiklóson tartózkodott gyógyszerész nagynéniénél: a falut egyik nap bombatalálat érte, ekkor nagyanyámék kirohantak a házból segítem a Sebesülteken, de a következő pillanatban újabb bomba csapódott be a közelükben, ami a házukat találta el. Minden hivatalos dokumentumuk, rengeteg értékük odaveszett Később, Magyar- országra áttelepülvén iratainak hiányában tudta „megfiatalítani” magát évekkel: 1917 helyett 1921-et diktált be születési dátumaként, s így korban jobban illőnek tarthatták az 1922-es születésű nagyapámhoz. Erre a „cselre” csak halála után jött rá a család... Nagyapámat, a szegény bányászfiút, Macskalyukon ismerte meg nagyanyám. Együtt hagyták el szülőföldjüket 1945 júniusában, miután bekövetkezett életük egyik legtragikusabb fordulata: május 26-tól minden felvidéki magyar iskolát bezártak, megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Nagyanyámnak két választása volt: vagy marad szülőföldjén és csak szlovákul tanít, vagy áttelepül Magyarországra otthagyva mindenét: a rozsnyói családi házat, rokonait, barátait, tanítványait Az utóbbi mellett döntött, mert nem akart magyar gyerekeket csak szlovákul oktatni. Mindenüket hátrahagyva, 50 küónyi holmival (többet nem vihettek), koldusszegényen indultak neki a nagy útnak. Szerencséjük volt azonban, hogy közel laktak a határhoz, így a bányamunkások az erdőn keresztülcipelve segíthettek nekik „átrakni” a régi családi bútorokat a túloldalra. A határhoz közel fekvő Bocsárlapujtőn házasodtak össze nagyszüleim 1946-ban. Nagyanyám aztán olyan környékre kérte elhelyezését tanítónak, ahol nagyapám elkezdhette pedagógiai tanulmányait, valamint a Fertőszentmiklóson élő nagynéniéhez is közel lehetnek. így kerültek a Pápa melletti Ihászpusztára, ahol két tanerős iskolában tanított nagyanyám, nagyapám pedig bejárt Pápára a tanítóképzőbe. Hogy milyen lehetett számukra az erdős-hegyes otthoni táj után megszokni a kisalföldi ismeretlen vidéket, a „puszták” kietlen világát, ahol senkit se ismertek, s teljesen nincstelenek voltak, arról soha senki nem mesélt nekem, de át tudom érezni helyzetük bizonytalanságát és kétségbeesésüket. 1947- ben újszülött ikerlányaikat kellett eltemetniük. Különösen megrázó számomra, hogy nagy hóviharban saját maguk vitték hónuk alatt gyalog a kis koporsókat Pápára a temetőbe. 1948-ban megszületett édesanyám, Szpevár Emőke, akit még egy ikerpár, Csongor és Tünde követett 1950-ben, majd egy fiú, Csaba, 1951-ben. Nagyapám iskolaigazgatói állást kapott a tanítóképző elvégzése és néhány év tanítás után Veszprém- varsányban. A bakonyi községben végre otthonra lelt a család: rendeződni látszott bizonytalan helyzetük. Ebben a faluban nőtt fel édesanyám és testvérei, nagyszüleim pedig az általános iskolában tanítottak halálukig. Kártérítést soha nem kaptak a kitelepítés miatt, s egész életüket igen szerényen élték le szolgálati lakásokban. Nagyanyám rendíthetetlenül őrizte lelkében a Felvidék emlékét. Gyakran elmerengve mesélt édesanyáméknak az erdős-hegyes, gyönyörű tájról, a falu hűs patakjáról, a Jégeresről, az azt körülölelő, magas fákról és persze az ottani emberekről, „szeretett népéről”. A felvidéki rokonokkal mindvégig tartották a kapcsolatot, leveleztek, s míg egészségük engedte, nyaranta meg is látogatták a rozsnyói és a füleki unokatestvéreket, nagynéniket, nagybácsikat. Macskalyukra azonban nem járhattak látogatóba, mivel a bánya pár éven belül megszűnt költözésük után, s a falut lassan benőtte az erdő. „A fejtés hanyatlása a második világháború után állt be” - olvasható röviden a település romjainál álló turisztikai tájékoztatótáblán. A teljes igazság az, hogy a fejtés a magyar lakosság kitelepülése, kitelepítése miatt állt le. A falu 1945-től kezdve lassan elnéptelenedett. Macskalyuk, Macacia, ma kedvelt turisztikai célpont a környék természeti szépségei, a somoskői vár közelsége és persze a kihalt falu „kísérteties” látványa miatt. Családunk igyekszik ápolni felvidéki gyökereit, bár a távolság, az idő feledtető múlása, s a dél-szlovákiai térség szegénysége (másod-unokatestvérem eddig csupán egyszer tudott meglátogatni minket szűkös anyagi helyzetük miatt) nagyban nehezíti a kapcsolat és a kötődés fenntartását. Sok palóc kifejezést, ételt, de még játékot is ismerünk. Gyermekkorom mondókéi között néhány szlovák nyelvű is volt, melyeket még dédanyám szájából hallott édesanyám kislánykorában. Ételeinket szeretjük „felvidéklesen” elkészíteni: sok tejföllel, krumplival. Gyakran kerül az asztalra sztrapacska. Édesanyámmal, testvéreivel és az unokatestvéreimmel nyaranta meglátogatjuk a kihalt bányatelepet és az azt körülvevő erdőt: gombázunk, palackjainkat megtöltjük a Jégeres vizével, bekukkantunk az omladozó bazaltházakba, próbálunk felfedezni valami személyeset: dédanyánk kemencéjének helyét, egy-egy korhadozó bútordarabot. Nagyanyám kötetben akarta megjelentetni novelláit „Egy tanítónő naplója” címmel, azonban ez korai hirtelen halála miatt nem valósulhatott meg. A halála előtti évben, 1980-ban járt utoljára az elhagyatott bányatelepen. Él tudom képzelni a benne kavargó érzéseket, amikor a romok közt lépdelt már özvegyen, hiszen nagyapám 1977- ben meghalt. Fájó, hogy nagyszüleimmel együtt sok ezer ártatlan embernek kellett elszenvednie hasonló lelki-anyagi sérelmet, üyen hatalmas kárt, politikusok és nagyhatalmak téves és igazságtalan eszméi miatt. Érthetetlen miért kellett két, ezer éven £ ' keresztül békében élő népet, a magyart és a szlovákot, egy- r I más ellen fordítani, a kapcso- • J latokat elmérgesíteni. Nagy- < szüleim története nagy hatás- -"J sál van rám kisgyermekkorom Lr óta. Bátorságuk a küzdés és a kitartás példaképeivé emelte őket számomra. Csodálom őket amiért annyi nehézség ellenére is sikerült új otthonra lelniük, felnevelniük és taníttatniuk négy gyermeküket egy idegen környezetben és állandó honvággyal a szívükben. Veszp- rémvarsányban nyugszanak, de sírjukra évekkel ezelőtt vittünk egy darab bazalttufát a macskalyuki bányából - egy darabot a szülőföldjükből. Név és cím a szerkesztőségben CITROEN BERL1NGO ' 2 450 000 fttól www.citrocn.hu A CITROEN »ToTAC -ir* A kedvezmények az akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2007. október 1-jétől a készlet erejéig, de legkésőbb 2007. október 33-íg bezárólag: a természetes személyek által leadott ügyfélmegrendelésekre vonalkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók Illusztrációk, jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak: a változtatás jogát fenntartjuk. A kedvezmény mértéke az aktuális árlista áraiból értendő. Az árak a regisztrációs adót, a kedvezményt és az ÁFÁ-t tartalmazzák. Kedvezmények: C4:akár700 000 forint, Berlingo: akár! 175 000 lórin- Xsara Picasso:* 520000 Mm. CITROEN HAJAS 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 73. Tel.: 32/422-929 CITROEN EL SEM TUDJA KÉPZELNI. Ml MINDENT TEHET ÓNÉRT A CITROEN CITROÉN C4 Image KLÍMÁVAL MÁR 3 390 000 FT-TÓL CITROÉN HAJTSON RÁ A LEGJOBB AJÁNLATOKRA! Akár f élmilliárd forintot is kaphat! Uniós pályázat a turizmus fejlesztésére Hű Ön észck-mogyaiutszógr.«turisztika beainózósokon tón o fejét, ez o pályázat Önnek szól. Most untós pénzbő! fejlődhet o térség «k^enfofpbo - legyen szó ökör szoígóftatósokfóí, oltói progiomokíói, fendezvényektól. He van egy jó ötlete, a pénz irmenrő? mór nem lehet akadály Csokfióiyózr.ia kell ki Észak-mcgyatOfszögi Regió területén létrejövő idegenforgalmi beruházások megvolósitósóro. Az egészségtuiizmus modemízátíójiítój kezdve oz örökség- és kulturális turizmus erősítésén keresztül, oz ón. aktív turisztikoi betuházásokon ál, egészen az okofufíszliköi ■ fejlesztésekig. Tómogofósre szőmíthof továbbá okkor is, ho nemzetközt, illetve országos jelentőségű rendezvények, progromsofozotok, fesztiválok ínbastridűürájéTtok kiépítésén, korszerűsítésén gondolkodik. Az ottrokciókhoz, vonzerőkhöz, kapcsolódó üzleti szolgáltatások megvsfehässis biztosított o pályázót keretében Kik jelentkezhetnek? Álísmi szervezetek, központi költségvetési szervek és intézményeik, őnkoimányzofok önkormányzót! társulások, non profit szervezetek, gazdasági társaságok, vállalkozások és egyé« válloíbzók. Természetesen oz Észok-mogyorotszúgi Régióból. A pályázói benyújtásán} és megvolósitósóro konzorcium keretében svon lehetőség. Mennyi pénzre lehet pályázni? Minimum 10 miihó. maximum félmillióid forint vöszo nem térítendő támogatás o tét, a tervezett'beruházás összes eíszómolhotó költségének feie, de esetenként okór 90 szózoléko is lehet. A pályázatok benyújtásának tervezett határideje és áme: 2007. november 26-tól 2008 februái Ing lehet benyújtom a pályázótokat, a következő ómen: Észok - Magyarországi Regionális fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság, 3523 tóiskok pf.;228. A pályázatok benyújtásom postai úton m tehetőség. Aprogrom Storno ÉM0P-2007-2.U. A pályázáshoz szükséges dokumentumok és további hasznos tudnivalók c Nemzeti Fejlesztési ügynökség höfilsjptán, www.nfu.hu talólhotók Szeres pályázást kíván o Nemzeti Fejlesztési Ügynökség’ Áptojgfctek, az Europa* Unó umogafasava! az Európai Regwnéfe Fejlesztés* Alap társimanszirazasévaí vatósuma* ?n©§ Jubileumok napja Cered. A település a jubileumok napját ünnepli október 13-án. Ezen a napon 10 éves a Cered és Mikrotérsége Polgárőr Egyesület, 36 éves a helyi népdalkor és 20 éves a faluház. 9.00 órakor Czene Árpád polgármester nyitja meg az egész napos rendezvényt, majd kispályás focival és különböző bemutatókkal folytatódik a nap. A délután folyamán szüreti felvonulást szerveznek a helyiek, a menet a Faluháztól indul, majd a települést bejárva Ide érkezik vissza. 17 órakor kezdődik az ünnepi műsor, melyet megnyit Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet és Lektorátus főigazgatója, valamint Braunn Miklós Príma primissima-díjas koreográfus, táncpedagógus. A délután folyamán okleveleket adnak át az alapítóknak, a faluház építésében közreműködőknek, később pedig fellép a ceredi népdalkor, a bárnai Petrence asszonykórus, a kazári asszonykórus, a Kazár táncegyüttes, az óbásti népdalkor, a helyi gyermek néptánc- csoport. Az egész napos rendezvényt szüreti bál zárja, melyen a jó hangulatot a domaházai Haverok zenekar biztosítja.
