Nógrád Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-253. szám)
2007-10-31 / 253. szám
6 2007. OKTOBER 31., SZERDA AZ ÁRPÁD-HÁZ Az Árpád-ház a honfoglaló magyar törzsszövetség vezéréről elnevezett dinasztia. A kifejezést e korszak királyai sosem használták magukra, Kézai Simon krónikájában a dinasztiát mint Turul nemzetséget (de genere Turul) említette. A középkorban a „szent királyok nemzetsége” néven illették ezen uralkodóházat. Az újkori történetírásban, 1770-ben Pálma Károly Ferenc Pray György kutatásaira, fordításaira támaszkodva használja először az Árpád-ház elnevezést. Az elnevezésből máig tartó gyakorlatot Katona István teremtett, aki ugyan Álmost tekintette időben első fejedelemnek, de az Árpád-ház elnevezést használta, mert - az ő megfogalmazásában - „Árpádnak a hatalma kiterjedtebb és erősebb volt, mint az apáé, Álmosé”. Az Árpád-ház uralkodása idején alapították meg a magyar királyságot, az államot. A sok száz éves hagyományok feladásával lovasnomád harcos népből letelepedett, békés, de saját határait megvédeni képes néppé vált a magyarság és a környező királyságokhoz hasonló államformát alakított ki. Az uralkodóházak közül az Árpád-ház adta a legtöbb szentet az „egyház számára”, valamint egyedüli dinasztiaként - a pápai privilégiummal szemben - az Árpád-házi királyoknak kinevezési jogköre volt az egyházi tisztségek terén. I. (Szent) István halála után (fia, Imre herceg 1031-es halála miatt) a Vazul-ágon öröklődött tovább a magyar trón. Uralkodói Géza fejedelem István fejedelem I. (Szent) István Orseolo Péter Aba Sámuel Orseolo Péter I. András I. Béla Salamon I. Géza I. (Szent) László Könyves Kálmán II. István II. (Vak) Béla II. Géza III. István II. László IV. István III. Béla Imre III. László II. András IV. Béla V. István IV. (Kun) László III. András 972- 997 997-1000 1000-1038 1038-1041 1041-1044 1044-1046 1046-1060 1060-1063 1063-1074 1074-1077 1077-1095 1095-1116 1116-1131 1131-1141 1141-1162 1162-1172 1162- 1163 1163- 1165 1172-1196 1196-1204 1204- 1205 1205- 1235 1235-1270 1270-1272 1272-1290 1290-1301 NÓGRÁD MEGYE Árpád, honfoglaló vezérünk Ezeregyszáz esztendeje, 907-ben hunyt el Árpád vezér*aki egyesítette és több mint fél évszázadon át vezette a magyarokat. A 2007-es esztendő Árpád-emlékév, amelynek kapcsán felelevenítjük, ki is volt a magyar törzsszövetség vezére, s milyen szerepet játszott a honfoglalás során. Tőle származtatják az Árpád-ház (szent királyok nemzetsége) uralkodóit is, bár az elnevezés még nincs száznegyven éves. Árpád és a honfoglaló magyarok őseinek legkorábbi bizonyítható szállásterülete a Don-vidék, az Azori-vidék. Bizánci források ezt Levédiának nevezik (hogy volt-e ilyen néven önálló szállásterület, nem tudjuk biztosan). Szomszédaink a kazárok voltak, amely a VI. század Eurázsiájának jelentős szerepű népe, de 820 táján alattvalóik fellázadtak, s a kazár türkök egy része a magyarokhoz csatlakozott, őket nevezik kabaroknak. Ugyanebben az időben - túlnépesedés, vagy a besenyők támadása miatt - a doni magyarok két részre szakadtak: egy részük a Fekete-tenger, Al-Duna, Don-Dnyeper felé, azaz nyugat irányába haladt, az ekkor elfoglalt új szállásterületet nevezzük Etelköznek. Másik részük Perzsia felé vándorolt a Kaukázuson átkelve, őket szavárdok néven említik (I. Domonkos missziói e csoport leszármazottad kereste később). Etelköz a magyarság történetének egyik legfontosabb állomása: itt jön létre a vérszerződés, amely révén a laza kapcsolatban álló törzsek helyett már magyar népről beszélhetünk, itt választották e törzsszövetség fejévé Álmost, Árpád apját, s ezzel létrejött az államiság őse, a hierarchia csírája. Mindezáltal létrejön egy erőkoncentráció, amely alkalmas egy központilag irányított (s ezáltal jóval hatékonyabb) védekezésre, illetve támadásra. A Kárpát-medence nyugati fele egykor a Római Birodalom provinciája volt, amelyet később a gepidák lakták, majd 568 húsvét- ján az avarok és a longobárdok rátörtek a gepidákra. A longobárdok továbbvonultak a mai Észak-Itália felé, az avarok azonban megtelepedtek, s kabarátusuk a IX. század elejéig erős politikai hatalom volt, ám részben polgárháborúk, részben a szomszédos népek szorítása miatt széthullott. AIX. század végén a Kárpát-medence nyugati felén (kb. a Duna vonaláig) a Frank Királyság helyőrségei, déli részén a Maros folyóig a Bolgár Cárság, északi sávjában a Morva Birodalom határolta. A IX. század végén Arnulf frank király hűbéresével, a függetlenedni szándékozó I. Svatopluk morva fejedelemmel hadakozott, a Balkánon Simeon bolgár cár Bölcs Leó bizánci császárral, míg Belső-Ázsiábán Ismail Ibn Ahmed arabjai az úzokkal és kari tikokkal csatáztak. Az arab betörés miatt az úzoknak, majd a besenyőknek nyugat felé kellett menekülniük, s a Don térségében a magyarokba ütköztek. Az azonban nem bizonyított, hogy a besenyők komoly nyomására kellett elhagyniuk a magyaroknak az etelközi szállásterületet, sokkal valószínűbb, hogy őseink már korábban „kinézték” maguknak a Kárpát-medencét. Ezt támasztja alá az a „felderítő hadjárat”-sorozat, amely során - immár Árpád fejedelem vezetésével - 862 és 894 között magyar kontingensek harcoltak a Kárpát-medencében Karlmann frank herceg, Svatopluk, illetve Arnulf oldalán, míg a Balkánon Bölcs Leó csapatai mellett. Ezáltal a magyarok valamennyi későbbi ellenfelük (frankok, szlávok, bolgárok) harcmodorát megismerhették szövetségesként és ellenségként is, azaz tudatosan indították ezeket a hadjáratokat. Ilyen előzmények után kezdődött meg a honfoglalás, amely mai ismereteink szerint három szakaszban zajlott le: 895 és 899 közt a Kárpát-medence keleti felét foglalták el Árpád vezérletével a magyarok, a Duna-Ga- ram vonaláig. A második szakaszban, 8991 ben és 900-ban Arnulf hívására Berengár lombárd király ellen vonultak,- akit le is győztek, majd Arnulf halála után, 900 tavaszán Árpád vezetésével a magyar csapatok elfoglalták a Kárpát-medence jelentős részét. A honfoglalás harmadik szakaszában, 900 és 907 között zajlottak az első „honvédő” háborúk, amelyek elsősorban a nyugati határvonalak megszilárdításáért zajlottak. A 901-es esztendő a bajorokkal való csatározással telt a bécsi medencénél, míg a következő évben a belső trónviszályban meggyengült Magna Moravia ellen fordultak Árpád csapatai, s felszámolták Morvaországot. A bajorokkal 903-ban és 904-ben is csatáztunk, ez utóbbi évben ugyan békét kötni hívták a bajorok a magyarokat a Fisa-folyóhoz, ám Kurszán kendét itt orvul megölték (ezután nem is választottak új kendét, a gyula rangbeli Árpád kezében összpontosult a hatalom), s a magyarok 905-ben és 906-ban bosszúhadjáratot indítottak bajor, türingiai és sváb területekre. A 907-es esztendő döntő fontosságú volt az elfoglalt területet éppen csak belakó magyarság számára: Gyermek Lajos összegyűjtötte bajor és frank hadseregét, hogy kiűzze a magyarokat Pannóniából, illetve a Kárpátmedencéből. A döntő ütközetet 907. július 4-5-én a mai Pozsonynál vívta a két sereg, amelyen a magyarok óriási diadalt arattak. E csata révén lezárult a német terjeszkedés kelet felé, a frank birodalom színe-java (érsekek, püspökök, apátok, hercegek) a csatákban életét vesztette. E diadal egyrészt a Kárpát-medencei magyarság megtelepedését szolgálta, másrészt hosszú évtizedekre előre bebiztosította a nyugati határvonalat a támadásoktól, a magyar államiságnak mintegy alapot szolgáltatva. (Forrás: dr. Besze Tibor főiskolai docens) Ki volt ő? Árpád vezér a legendák szerint a hun Attila szépunokája; Ernák (Imik) ükunokája; Ed dédunokája; Ügyek és Emese unokája; Álmos vezér gyermeke, aki körülbelül 840-ben látta meg a napvilágot. Árpád még Álmos fejedelemségének idején megkapta azt a tiszteletet, hogy a törzsszövetség vezetői pajzsukon a magasba emelték, ezzel elismerve Árpád elsőségét. Árpád törzsszövetségbeli pozíciója vitatott. Györffy György szerint a gyula tisztséget viselte, majd Kurszán kende Fischa menti meggyilkolása után (904) magához ragadta annak rangját. Felesége nevét nem őrizte meg a történetírás. Öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutocsa (Jutás) és Zolta. Árpád és három fia (Tarhos, Üllő és Jutocsa) a pozsonyi csatában estek el (Árpád esetleg csak később, ősszel halt bele a csatában szerzett sebesülésébe?). A legenda szerint Óbudán temették el a honfoglaló hadvezért és fejedelmet. „Ezután az Úr megtestesülésének kilencszázhetedik esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból a Pozsony alatt szerzett sebesülése következtében. Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak” - írja Anonymus a Gesta Hungarorumban. (Forrás: wikipédia.hu) A honfoglaló törzsek és Nógrád megye A hét honfoglaló magyar törzs valójában nyolc törzs volt, Kürt és Gyarmat törzsek azonban hadi megfontolásból szövetségre léptek. A törzsek: Tarján, Megyer, Nyék, Kér, Keszi, Kürt-Gyarmat, Jenő. Emellett a kazárok/kabarok és a beré- nyek, mint néptöredékek tagjai tartottak a magyarokkal. Érdekesség, hogy e törzsnevek egytől egyig fennmaradtak a mai, vagy történelmi Nógrád megyében: Salgótarján, Nóg- rádmegyer, Ipolynyék, Ipoly- kér, Karancskeszi, Ipolykeszi, Erdőkürt, Ipolykürt, Balassagyarmat, Diósjenő. (Forrás: Faragó Zoltán, wikipédia.hu) A leghíresebb Árpád-ábrázolás: vezérei társaságában Feszty Árpád A magyarok bejövetele című festményén, amely ma Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban látható Honfoglalás Nógrádban Amennyiben hinni lehet a névtelen krónikásnak, a mai Nógrád megye területén élő népcsoportok békésen fogadták honfoglaló eleinket. Észak-Ma- gyarország néhány területét a honfoglalókkal érkező kabar törzs szállta meg és vonatkozik ez Kelet-Nógrádra is. Ugyanakkor Nógrád középső és nyugati területeit Szovárd, Kadocsa és Huba vezérek hódították meg. A benépesedés részleteit nem ismerjük, így például nem vagyunk biztosak az egyes települések állandósulásának, kialakulásának időpontjában sem. Annyi talán bátran kijelenthető, hogy a korábbi lakosok előbb- utóbb elfogadták őseink életvitelét, beolvadtak a hódítóként érkező nemzetségekbe. A mai Nógrád területét Árpád a vele érkező törzsfők tulajdonába adta, így jelent meg itt a Gyarmat, a Jenő, a Keszi, a Tarján nemzetség. A már kialakult és akkoriban nagyon fontos sókereskedelem útvonalát ők is megőrizték, emiatt erősítették meg a korábbi földvárat, Nógrádot, amelyről megyénk a nevét kapta, s arról Anonymus is említést tesz. Mai ismereteink szerint legkorábban a nemzetségek közül a Kacsicsok telepedtek meg, majd érkezett a Záh, a Szolnok, a Rátót, a Zsadány, a Csák és még néhány nemzetség. Ez a folyamat valamikor a XIII. században zárult le. (www.nograd.hu)
