Nógrád Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-253. szám)
2007-10-17 / 243. szám
2007. OKTOBER 17., SZERDA GAZDASAG Változnak az előrehozott nyugdíjazás szabályai A nyugdíjtörvényt érintő mostani kisebb módosításokkal az előrehozott öregségi nyugdíj feltételrendszerét szándékozik következetesebbé tenni a kormány, illetve kiszámíthatóbbá tenné a rövid távú finanszírozhatóságot - jelentette be tegnap Budai Bernadett kormányszóvivő. A kabinet szerint a távlati modell kialakítását széles körű társadalmi vitának kell megelőznie, azonban rövid távon szükség van apróbb módosításokra. Az Országgyűlésnek benyújtott javaslat megőrzi a nyugdíj- minimumot és a résznyugdíjat, amelyet az 1997-es nyugdíjtörvény rendelkezései 2009. január elsejével szüntettek volna meg. Egyszerűsítést jelent, hyn> a férfiak előrehozott nyugdíjba vonulásának alsó korhatára változatlanul 60 év marad. A korhatár az 1997-es nyugdíjtörvény szerint a jelenlegi 60 évről a 2009-2012 közötti időszakban átmenetileg 59-re csökkent volna, a tavaly elfogadott módosítással 2013-tól lett volna újra 60. A bonus-malus rendszer egy elemét is módosítja a kormány. A bonus, tehát a nyugdíjkorhatár felett nyugdíjba vonulók esetében számolt, nyugdíjat növelő érték nem változik: havi 0,5 százalék marad. Módosul azonban a malus, azaz a csökkentési szabály, amelyet a korhatár előtti nyugdíjba vonulás előtt kell alkalmazni. ■ A férfiak előrehozott nyugdijat változatlanul hatvanéves koruktól kérhetnek majd, 59 évesen nem. A csökkentés mértékét alapvetően az életkor határozza majd meg. A javaslat alapján 2009-től a 61 -62 év közötti időszakra havi 0,3 százalék, ól év alatti időszakra pedig havi 0,4 százalék lenne a csökkentés. A módosítások azokra nem vonatkoznak, akik a változások hatályba lépése, azaz 2009 előtt megszerzik az előrehozott öregségi nyugdíjra a jogosultságot, de nem vonultak nyugdíjba. A hosszú szolgálati idővel rendelkezőknek, azaz 2009-től 40, 2013-tól pedig 41 év szolgálati idő után 50 százalékkal lesz kisebb a csökkentés mértéke. ■ Szabados B. Egészségtelenek rangsora adatok Nyugat-Dunántúlon hosszabb az élet, mint a Dél-Alföldön A biztosítottak egészség- ügyi állapota alapján Nóg- rád, Békés, Heves és Somogy lehetne a legkevésbé vonzó a magán-egészségbiztosítóknak. Szerencsére nem válogathatnak. Fábos Erika A nyereségorientált biztosító- rendszer iránt érdeklődő magánbefektetők nem válogathatnak a biztosítottak között. Olyannyira, hogy még az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) sem kérhetnek adatokat a betegek egészségi állapotáról. Persze az egészségbiztosítási pénztáron kívül is vannak olyan források, amelyekből következtetni lehet egy megye egészség- ügyi állapotára. Egyes társaságok például telefonon érdeklődnek a válaszadók - és családtagjaik - egészségi állapotáról. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) évente készít összegzést arról, hogy egy megyében milyen okok vezetnek leggyakrabban halálozáshoz. Daganatos megbetegedésben Budapesten hal meg a legtöbb ember, a megyék közül pedig Hevesben a legrosszabb a helyzet. Új daganatos megbetegedésből Somogybán regisztrálnak a legtöbbet. A keringési rendszer betegségeit tekintve Békésben a legrosszabb a helyzet, a légzőrendszer megbetegedései Nóg- rádban szedik a legtöbb áldozatot, aztán Baranya, majd Bács- Kiskun következik. Az emésztőrendszer betegségeiben Komá- rom-Esztergom megyében halnak meg legtöbben, de Borsodban és Zalában is rosszabb a helyzet, mint az országos átlag. Az ÁNTSZ megyei szervezetei által két évvel ezelőtt készített átfogó jelentés tovább árnyalja a képet. Ezek a regionális beszámolók egy-egy magyarországi régió lakosságának egészségi állapotát és fontosabb meghatározó tényezőit mutatják be. Az elemzést minden megyében döntően halandósági adatokra építették, de számos egyéb, az egészségi állapotot befolyásoló tényezőt figyelembe vettek. Azokat, amelyek rizikó- faktorok lehetnek Horváth: nem emelnek árat a biztosítók AZ ORSZÁGGYŰLÉS egészség- ügyi bizottsága tegnap hallgatta meg az egészségügyi minisztert az elkészült és a múlt héten nyilvánosságra hozott egészségbiztosítási koncepcióról. Horváth Ágnes tárcavezető a több mint háromórás bizottsági ülésen azt mondta: a rendszer megújításától és a versenytől azt várják, hogy javul az ellátás minősége. Horváth Ágnes az egészségbiztosításról szóló törvénytervezet kapcsán azt mondta: abba több garanciális elemet beépítettek, például hogy a pénztárak járulékot nem emelhetnek, nem szelektálhatnak a betegek között. A miniszter emlékeztetett: a vizitdíj megállapítása megint csak parlamenti hatáskör, a pénztárak nem emelhetik. halálozást okozó betegségek kialakulásában. A legutóbbi népegészségügyi jelentésből például kiderül: az általános halandóság, vagyis a 100 ezer lakosra jutó halálesetek száma a Nyugat- Dunántúlon a legkedvezőbb, a Dél-Alfóldön pedig a legrosszabb. A legtöbb elhízott férfi - a lakosság 65 százaléka ilyen - a Dél-Dunántúlon, a legtöbb elhízott nő Szabolcsban él, ott a nők 60 százaléka túlsúlyos. A hazai felnőtt lakosság harmada dohányzik rendszeresen, erős dohányosból a Dél-Dunán- túlon van a legtöbb. Az egészségbiztosítók szempontjából az életkor ugyancsak kockázati tényezőnek számít. Szám szerint a legtöbb 65 év feletti ember Budapesten él az országban, a megyék közül pedig - a teljes lakossághoz viszonyítva - Békésben él a legtöbb, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében a legkevesebb idős ember. Hatékonyabb ellenőrzések feketemunka Négy esetből háromban szabálytalanságok Év eleje óta már több mint hatvanezer feketén foglalkoztatott munkavállaló miatt vonták felelősségre a munkáltatókat - mondta el Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke tegnap az Együtt a foglalkoztatás biztonságáért, a feketemunka ellen című budapesti konferencián. Tavaly egész évben 42 ezer feketefoglalkoztatottat találtak a munkaügyi felügyelők, 2005-ben 29 ezret, 2004-ben csupán 10 ezret. Az OMMF elnöke szerint ez nem azt jelenti, hogy nőtt a fekete- munkások száma, hanem hogy hatékonyabbak az ellenőrzések. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter azt emelte ki, hogy meg kell védeni a munka világának tisztességes szereplőit, akik versenyhátrányba kerülnek az illegális foglalkoztatókkal szemben. Gyurcsány Ferenc kormányfő közölte: valami nagyon nincs rendben, ha az idei 40 ezer munkaügyi ellenőrzés során 30 ezer esetben találtak valamilyen szabálytalanságot a munkaügyi felügyelők. Gyurcsány Ferencnek eddig sem hitte el senki, hogy éppen ő fogja kifehéríteni a gazdaságot és a közéletet a maga zűrös cég- és ingatlanügyeivel, hazugságaival - reagált a Fidesz a kormányfő beszédére. ■ Tóth M. Lamperth a versenyhátrány ellen Nem sikerült: nem változik a pedagógusok óraszáma Az Országgyűlés hétfőn késő este elutasította a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) népi kezdeményezését arról, hogy állítsák vissza a tanárok kötelező óraszámát 22-ről a korábbi 20-ra. Ezzel helybenhagyták azt a korábbi döntést, amely a pedagógusok heti, tan- intézményben töltött .munkaidejét anélkül emelte meg 10 százalékkal, hogy a fizetésük növekedett volna. A PDSZ felkéri a parlament oktatási és tudományos bizottságát, terjesszen elő javaslatot a pedagógusok munkaterhelését vizsgáló kutatásról - közölte a Nincs pénz az óraszám visszaállítására. döntés után Kerpen Gábor elnök. A szakszervezeti vezető úgy véli, a pedagógusok terhelése jóval meghaladja a heti negyven órát, hiszen a kötelező óraszám emelése miatt kieső pedagógusok feladatait is a rendszerben maradók kénytelenek ellátni. A vitában kormányoldalról az is elhangzott, hogy a kötelező óraszám visszaállítása nem finanszírozható. Kerpen szerint ez nyílt elismerése annak, hogy bár a kormány 120 milliárdos fejlesztésről beszél, a politika maga alá temeti a „minden gyermek egyformán fontos” közoktatás-politikai alapelvét. ■ Kóka december közepén nevezi meg utódját a gazdasági és közlekedési miniszter december közepén nevezi meg utódját a gazdasági tárca élére. Az SZDSZ elnöke a miniszteri posztjáról történő lemondási szándékát 2007. július 20-án jelentette be. Varga Mihály: célzott adócsökkentés kell „átfogó, radikális adócsökkentés a gazdaság jelenlegi helyzetében nem hajtható végre, az élőmunkaterhek csökkentésére, a munkahelyteremtés és a beruházások ösztönzésére azonban célzott adócsökkentésre van szükség” - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. Áfa: nem változnak a kulcsok és besorolások az új áfatörvény az egysze- rűsítés, a gazdaság fehérítése és az adminisztrációs terhek csökkentése jegyében fogant egységes, az unióval harmonizáló joganyag - mondta Kékesi Tibor. Az MSZP-s honatya az áfáról szóló törvényjavaslat vitájában hangoztatta, hogy nem változnak a kulcsok és a besorolások, mert most nincs itt az ideje az átfogó adórendszer-változásnak. Nyitóérték: 28189 Változás: -1,26% A BUX-index 2007. október 16-án 28300 28 200 28100 28000 27 900 27 800 27 700 27 Záróérték: 27 949 Előző napi ...........................r zá róérték: ■15.30, a New Yorké Ó 28 307 tőzsde nyitása j\ pont/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 NYERTESEK Részvény Utolsó ár (R) Változás (%) Millió Ft Fotex 1009 +3,49 409 AAA 505 + 1,82 33 Rába 2019 +1,66 2440 Synergon 1799 +1,07 397 Egls 22 900 +0,86 165 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ér (Ft) Változás (%) Millió Ft Pannonplast7400 -2,70 451 OTP 9319 -2,10 14028 Richter 38 285-1,17 2268 Mol 28 200-1,12 14 422 MTelekom 957-0,83 863 A BUX-index az elmúlt napokban 27 200,-----------------------------------------------pont/ 10.08 10.09 10.10 10.11 10.12 10.15 /'“l* FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. október 16-án. /Ft $/Ft /$ ■ ■■ ■■ 250,88 176,98 1,42 +1,00 Ft + 1,37 Ft Ocent