Nógrád Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-04 / 206. szám
FOTÓK: GÓCS ÉVA 4 20 07. SZEPTEMBER 4., KEDD NÓGRÁD MEGYE Reggeli a „bányában”: kenyér és szalonna. Rákóczibányán az emlékhelyet közös munkával hozta létre az ön- kormányzat, a bányászszakszervezet és a település több lakója. V.G. NÓgrád megye. Az 57. bányásznapra emlékeztek NÓgrád megye nyugdíjas bányászai a hét végén. A megye legnagyobb alapszervezete, az 560 tagot számláló bátonyterenyei közösség a hagyományoknak megfelelően fáklyás felvonulást szervezett most is a bányász hősök emlékművéhez. Még soha eny- nyien nem hallgatták a beszédet, amelyet Balázs Pál alpolgármester mondott arról, hogy mit jelentett a szén, a bányászat Nagybátony várossá válásában. Kegyelettel emlékeztek a bányamunka hőseire, akik életüket adták a bányának. Ezt megelőző napokban bensőséges ünnepségen köszöntötte Nagy János, az alapszervezet elnöke azt a 31 idős embert, akik 50, 60 éve tagja az alapszervezetnek. Salgótarjánban az 1-es alapszervezet tagjait Rákos József, a bányászszakszervezet NÓgrád megyei nyugdíjasbizottságának elnöke, az alapszervezet egykori vezetője emlékeztette a résztvevőket a bányászat 150 éves múltjára. Kiemelte a bányászat társadalmi jelentőségét, a szén ipar és városteremtő erejét, a bányamunka, a bányászok megbecsülését. Mára a bányászat súlya szerényebb lett, de a bányászszakszervezet őrzi a kiharcolt kedvezményeket, a hagyományokat, a szakmakultúrát. Emlékhelyeket létesítenek, hagyományőrző csoportokat működtetnek és tisztelettel adóznak azok hűsége előtt, akik 50, 60 éve tagjai a szakszervezetnek. Az idén a megye 12 nyugdíjas-alapszervezetében csaknem 160-an vannak ilyenek, az alapszervezetben pedig 35-en. A BDSZ elnökségének elismerését vehette át eredményes munkájáért László Gyula a megemlékezésen. A salgótarjáni nyugdíjas bányászokkal együtt ünnepelt a füleki nyugdíjasklub küldöttsége és köszöntötték őket a salgótarjáni önkormányzat képviselői is. A bányásznapi megemlékezés részeként az emlékezés koszorúit helyezték el Inászón, az első bányánál és Baglyasalján a temetőkertben, a Sára-lejtakná- ban hősi halált halt 7 bányász sírján, Targos István emlékművénél, valamint az általános iskola és diákotthon kertjében álló bányászszobornál, ahol Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere mondott emlékbeszédet. Karancsságon a bányásznapi megemlékezésen Gyű re János, a bányászszakszervezet helyi elnöke köszöntötte az alapszervezet tagjait, hangsúlyozva azt a támogatást, amelyet a szakszervezet nyújt a rászorulóknak. Ott volt az emlé- kezők között Rákos József, aki köszönetét mondott a helyi ön- kormányzatnak, személy szerint Tóth Tihamér polgármesternek, a nyugdíjas bányászközösség támogatásáért, a bányászhagyományok ápolásáért és átadta a BDSZ elnökének elismerését: oklevelet és ezüstgyűrűt. Vasárnap pedig gyászmisét tartottak az elhunyt bányászokért és a sírkertben megkoszorúzták az emlékükre állított kopjafát. Rákóczibányán emlékhelyet avattak, amelyre a Leader- program keretében pályázott az önkormányzat, létrehozását támogatta a faluszépítő egyesület, a BDSZ, a Nógrádszén, a Montanit Kft., és több magán- személy. A múzeumbánya méltó emléket állít a több mint százéves bányászatnak. Minderről BencsikErnő polgármester szólt avatóbeszédében, szép számú érdeklődő előtt. A bányásznapi megemlékezés szónoka Rákos József volt, aki a BDSZ elnökségének elismerését- oklevelet és ezüst gyűrűt - adott át Bencsik Ernő polgármesternek a szak- szervezet támogatásáért és hagyományőrző munkájáért. Az 50, illetve 60 éves tagságukért 5 szakszervezeti tagnak adtak át elismerést. Az idén 6. alkalommal rendezte meg a bányászemléktú- rát a NÓgrád Megyei Szabadidős Clubok Szövetsége, Salgótarján önkormányzata, a BDSZ NÓgrád megyei nyugdíjasbizottsága és á NÓgrád Megyei Múzeumok Szervezete. Ez alkalommal az egykori salgótarjáni bányáknál - Somlyón, Forgách-telepen, Károlyin - emlékeztek és a Bajcsy-Zsi- linszky, valamint a Zem- linszky Rezső úton jutottak el a-túra résztvevői a régi bányakastélyhoz, ahol emléktáblát avattak az 1946-os széncsata nógrádi résztvevőinek tiszteletére. Avatóbeszédében Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere szólt többek között arról, hogy a város története csak a bányászmúlt reális ismeretével lehet teljes. Ezért az önkormányzat lehetőségeihez mérten támogatja a hagyományőrzést, része van a föld alatti bányamúzeum felújításában, számos városrészben emlékhelyek kialakításában, és résztvevői a bányászrendezvényeknek. A megújult emléktábla - amelyet a polgármester asszony, Becsó Zsolt, a NÓgrád megyei Közgyűlés elnöke és Hámori István Péter, a BDSZ alelnöke leplezett le - az 1946-os széncsatának és a széncsata 12 ezer nógrádi résztvevőjének állít emléket, közös összefogás eredménye. JJámori István Péter bányásznapi megemlékezésében többek között a bányaipar mai helyzetéről beszélt. A kormánnyal kötött megállapodás eredményeként, a bánya- és energiaiparban 8,6 milliárdot fordítottak a munkahelyüket veszített dolgozók támogatására. A bányászszakszervezet hosszabb ideje sürgeti új energia- és nyersanyag-politika kidolgozását, eddig eredménytelenül. Az EU új energiastratégiája kidolgozásának széles körű vitája reményt ad a magyar stratégia kidolgozására is, amelyben talán újra szükség lesz a szénre. Végezetül méltatta azt a munkát, amelyet a szakszervezet nógrádi alapszervezetei végeznek a hagyományok, a bányamunka szellemi és tárgyi emlékeinek megőrzéséért. Elismeréssel szólt a helyi önkormányzatok, így a salgótarjáni önkormányzat együttműködő támogatásáról. Az ünnepségen a bányászzenekar és a kisterenyei bányászdalkör működött közre. A bányásznapi megemlékezés részeként köszöntötték az 1946-os széncsata résztvevőit és a megyei önkormányzatnál fogadást adtak tiszteletükre. Székyné dr. Sztrémi Melinda és Becsó Zsolt elismerést adott át Barta Istvánnak, Kaposvári Ferencnek, Paál Bélának, Páles Lajosnak, Petróczy Gyulának, Rideg Jánosnak és Urbán Józsefnek, a széncsata résztvevőinek a szénbányászatban töltött sok évtizedes, eredményes munkájukért, a bányászhagyományok, a szakmakultúra őrzéséért. Az 1946-os széncsata 12 ezer nógrádi résztvevője előtt tisztelegnek az utódok, a bányászok, országos és megyei képviselői. Emléktábla jelöli az egykori bányaigazgatóság falán, hogy itt szervezték, innen irányították a „csatát”. Elevenen élnek a hagyományok bányásznap Ünnepi megemlékezések és avatások megyeszerte Letűnt évezredek nyomában Kincsesbánya a történelem előtti időkből. Az emberi élet hétezer évének nyomai, köztük kuriózumszerű leletek bukkantak elő a föld mélyéről Szurdokpüspöki határában, a 21-es főút gyorsítószakaszainak építését megelőző régészeti feltárás során. Az ásatás vezetői, Bácsmegi Gábor és Guba Szilvia „Letűnt korok emlékezete” című könyvükben ismertetik meg munkájuk eredményeivel a nagyközönséget. S. K. Szurdokpüspöki. „Az első emlékek hordozója, gyártója, alkotója még vadász a tájon, aki csak időlegesen van jelen á vidéken. Közel ötezer év telt el azóta, hogy már tartósabb telepeket létrehozó földművelők vették birtokukba a folyóvölgy e szakaszát. Szerszámuk anyaga már fém - réz, bronz, majd vas. Házaik, tűzhelyeik, eltemetett halottaik, az ott talált leletek sok mindent elárulnak az értő szemeknek...” - fogalmaz a kiadvány előszavában dr. Szomszéd András nyugalmazott főlevéltáros. A „múltbeli nyomozás” részleteibe Bácsmegi Gábor és Guba Szilvia, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum régészei avatják be az olvasót: a munka 2005. május 30-án vette kezdetét, s a leletek restaurálásával, feldolgozásával a mai napig folyamatosan zajlik. A lelőhelyet korábban előzetes talajvizsgálatnak vetették alá, azonban a kutatóknak tudomásul kellett venniük, hogy az erózió és a több száz éves mezőgazdasági tevékenység alapos munkát végzett: számottevő rétegekkel nem számolhattak. A szántott humuszt munkagépekkel távolították el, majd az alatt - a löszben - már körvonalazódtak az egykori beásások . nyomai, ezeket kézi szerszámok segítségével „fogták vallatóra”. A majd' egy évig tartó ásatás során kilenc időszak, hétezer esztendőt átívelő emlékeit találták meg. Tizenötezer négyzetméteres területen, több egymásra épülő kultúra nyomai bukkantak elő, kezdve a kőszerszámot használó vadászemberektől... Az egykori Zagyva-meder közelében például egy igen különleges építmény nyomait sikerült feltárni: egy keskeny, kettős árokrendszerrel körülvett, nagyméretű házat, amelyről a kutatók azt gyanítják, hogy egykor fontos szerepet játszott a közösség életében, de pontos funkcióit ma már csak találgatni lehet. Emellett egy ötezer éves, agyagból készült keréktöredéket is megtaláltak. A bronzkorból többek között fennmaradt a hármas temetkezés egyik emléke is: egy sírban egy felnőtt nő és két gyermek nyugodott, immár 3500 éve. A római korban, a IV. században új megtelepedők lepték el a mai Szurdokpüspöki határát, akik valamelyik germán törzs tagjai voltak. Településükön, távol a központtól egy agyagedények égetésére használt kemencét is feltártak a régészek, egy épületben pedig borostányresze- lékekre bukkantak, itt faraghattak gyöngyöket, ékszereket az akkori emberek. A környező gödrök némelyikében agancsból készült fésűkre, illetve azok maradványaira leltek. Készítőik távolabbi vidékekre is eljuttathatták ezeket a termékeket, például a római provinciák piacaira. Erre utalnak az ásatás során előkerült római bronzpénzek és eredeti provinciális üvegtárgyak és edények. A települést valószínűleg még a IV. században elhagyták lakói, helyén száz év elteltével egy újabb germán népesség létesített temetőt, amelynek két sírja esett a feltárás területére. Régészetileg az az érdekesebb, amelyikben fedél nélküli, teknőszerű koporsóban egy 45-50 éves nő feküdt. A sír egyik sarkába egy üvegpoharat helyeztek, amelynek egy kis fülkét is kialakítottak. A nő megközelítőleg 173 centiméter, vagyis az akkori átlagnál jóval magasabb lehetett. Szájába egy római aranypénzt, ún. solidust tettek: az akkori hitvilág szerint ez a révész fizetsége, aki az elhunyt lelkét a túlvilágra segíti. Haját fejkendő vagy hajháló, esetleg fátyol ékíthette. Magát a ruhaneműt nem, csak a díszként felerősített aprócska gyöngyöket sikerült megtalálni. Egy agancsból faragott, egyoldalas, púpos hátú fésű mellett az asszony mellé helyezték kedvenc fibuláit, ruhakapcsoló tűit is, amelyek aranyozott ezüstből készültek. Az egyik darab több javítás nyomait is magán viseli. A lelet kuriózumnak számít, hiszen eddig díszítéseit és formáját tekintve még nem került elő hasonló példány sem hazánk, sem a környező országok területéről. A Szurdokpüspöki térségében, a történelem előtti időkben élt emberek életével az ásatás vezetői, Bácsmegi Gábor és Guba Szilvia a „Letűnt korok emlékezete” című könyvükben, nagy szakértelemmel, mégis olvasmányos formában ismertetik meg a nagyközönséget. A 32 oldalas, ízlésesen szerkesztett, fényképekkel, ábrákkal gazdagon illusztrált kötetet a község önkormányzata adta ki, a „Helytörténeti füzetek” című sorozat negyedik részeként.