Nógrád Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-04 / 206. szám

FOTÓK: GÓCS ÉVA 4 20 07. SZEPTEMBER 4., KEDD NÓGRÁD MEGYE Reggeli a „bányában”: kenyér és szalonna. Rákóczibányán az emlékhelyet közös munkával hozta létre az ön- kormányzat, a bányászszakszervezet és a település több lakója. V.G. NÓgrád megye. Az 57. bányász­napra emlékeztek NÓgrád me­gye nyugdíjas bányászai a hét végén. A megye legnagyobb alapszervezete, az 560 tagot számláló bátonyterenyei közös­ség a hagyományoknak megfe­lelően fáklyás felvonulást szer­vezett most is a bányász hősök emlékművéhez. Még soha eny- nyien nem hallgatták a beszé­det, amelyet Balázs Pál alpol­gármester mondott arról, hogy mit jelentett a szén, a bányászat Nagybátony várossá válásában. Kegyelettel emlékeztek a bá­nyamunka hőseire, akik életü­ket adták a bányának. Ezt meg­előző napokban bensőséges ün­nepségen köszöntötte Nagy Já­nos, az alapszervezet elnöke azt a 31 idős embert, akik 50, 60 éve tagja az alapszervezetnek. Salgótarjánban az 1-es alap­szervezet tagjait Rákos József, a bányászszakszervezet NÓgrád megyei nyugdíjasbizottságának elnöke, az alapszervezet egyko­ri vezetője emlékeztette a részt­vevőket a bányászat 150 éves múltjára. Kiemelte a bányászat társadalmi jelentőségét, a szén ipar és városteremtő erejét, a bányamunka, a bányászok megbecsülését. Mára a bányá­szat súlya szerényebb lett, de a bányászszakszervezet őrzi a ki­harcolt kedvezményeket, a ha­gyományokat, a szakmakultú­rát. Emlékhelyeket létesítenek, hagyományőrző csoportokat működtetnek és tisztelettel adóznak azok hűsége előtt, akik 50, 60 éve tagjai a szakszerve­zetnek. Az idén a megye 12 nyugdíjas-alapszervezetében csaknem 160-an vannak ilye­nek, az alapszervezetben pedig 35-en. A BDSZ elnökségének el­ismerését vehette át eredmé­nyes munkájáért László Gyula a megemlékezésen. A salgótarjá­ni nyugdíjas bányászokkal együtt ünnepelt a füleki nyug­díjasklub küldöttsége és kö­szöntötték őket a salgótarjáni önkormányzat képviselői is. A bányásznapi megemléke­zés részeként az emlékezés ko­szorúit helyezték el Inászón, az első bányánál és Baglyasalján a temetőkertben, a Sára-lejtakná- ban hősi halált halt 7 bányász sírján, Targos István emlékmű­vénél, valamint az általános is­kola és diákotthon kertjében ál­ló bányászszobornál, ahol Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere mondott emlékbeszédet. Karancsságon a bányászna­pi megemlékezésen Gyű re Já­nos, a bányászszakszervezet helyi elnöke köszöntötte az alapszervezet tagjait, hangsú­lyozva azt a támogatást, ame­lyet a szakszervezet nyújt a rá­szorulóknak. Ott volt az emlé- kezők között Rákos József, aki köszönetét mondott a helyi ön- kormányzatnak, személy sze­rint Tóth Tihamér polgármes­ternek, a nyugdíjas bányászkö­zösség támogatásáért, a bá­nyászhagyományok ápolásáért és átadta a BDSZ elnökének el­ismerését: oklevelet és ezüstgyűrűt. Vasárnap pedig gyászmisét tartottak az el­hunyt bányászokért és a sír­kertben megkoszorúzták az emlékükre állított kopjafát. Rákóczibányán emlékhelyet avattak, amelyre a Leader- program keretében pályázott az önkormányzat, létrehozását tá­mogatta a faluszépítő egyesü­let, a BDSZ, a Nógrádszén, a Montanit Kft., és több magán- személy. A múzeumbánya mél­tó emléket állít a több mint száz­éves bányászatnak. Minderről BencsikErnő polgármester szólt avatóbeszédében, szép számú érdeklődő előtt. A bányásznapi megemlékezés szónoka Rákos József volt, aki a BDSZ elnöksé­gének elismerését- oklevelet és ezüst gyűrűt - adott át Bencsik Ernő polgármesternek a szak- szervezet támogatásáért és ha­gyományőrző munkájáért. Az 50, illetve 60 éves tagságukért 5 szakszervezeti tagnak adtak át elismerést. Az idén 6. alkalommal ren­dezte meg a bányászemléktú- rát a NÓgrád Megyei Szabad­idős Clubok Szövetsége, Salgó­tarján önkormányzata, a BDSZ NÓgrád megyei nyugdíjasbi­zottsága és á NÓgrád Megyei Múzeumok Szervezete. Ez al­kalommal az egykori salgótar­jáni bányáknál - Somlyón, Forgách-telepen, Károlyin - emlékeztek és a Bajcsy-Zsi- linszky, valamint a Zem- linszky Rezső úton jutottak el a-túra résztvevői a régi bánya­kastélyhoz, ahol emléktáblát avattak az 1946-os széncsata nógrádi résztvevőinek tisztele­tére. Avatóbeszédében Széky­né dr. Sztrémi Melinda, Salgó­tarján polgármestere szólt töb­bek között arról, hogy a város története csak a bányászmúlt reális ismeretével lehet teljes. Ezért az önkormányzat lehe­tőségeihez mérten támogatja a hagyományőrzést, része van a föld alatti bányamúzeum fel­újításában, számos városrész­ben emlékhelyek kialakításá­ban, és résztvevői a bányász­rendezvényeknek. A megújult emléktábla - amelyet a pol­gármester asszony, Becsó Zsolt, a NÓgrád megyei Köz­gyűlés elnöke és Hámori Ist­ván Péter, a BDSZ alelnöke leplezett le - az 1946-os szén­csatának és a széncsata 12 ezer nógrádi résztvevőjének állít emléket, közös összefogás eredménye. JJámori István Péter bá­nyásznapi megemlékezésében többek között a bányaipar mai helyzetéről beszélt. A kor­mánnyal kötött megállapodás eredményeként, a bánya- és energiaiparban 8,6 milliárdot fordítottak a munkahelyüket veszített dolgozók támogatásá­ra. A bányászszakszervezet hosszabb ideje sürgeti új ener­gia- és nyersanyag-politika ki­dolgozását, eddig eredményte­lenül. Az EU új energiastraté­giája kidolgozásának széles körű vitája reményt ad a ma­gyar stratégia kidolgozására is, amelyben talán újra szük­ség lesz a szénre. Végezetül méltatta azt a munkát, ame­lyet a szakszervezet nógrádi alapszervezetei végeznek a ha­gyományok, a bányamunka szellemi és tárgyi emlékeinek megőrzéséért. Elismeréssel szólt a helyi önkormányzatok, így a salgótarjáni önkormány­zat együttműködő támogatásá­ról. Az ünnepségen a bányász­zenekar és a kisterenyei bá­nyászdalkör működött közre. A bányásznapi megemléke­zés részeként köszöntötték az 1946-os széncsata résztvevőit és a megyei önkormányzatnál fogadást adtak tiszteletükre. Székyné dr. Sztrémi Melinda és Becsó Zsolt elismerést adott át Barta Istvánnak, Kaposvári Ferencnek, Paál Bélának, Páles Lajosnak, Petróczy Gyu­lának, Rideg Jánosnak és Urbán Józsefnek, a széncsata résztvevőinek a szénbányá­szatban töltött sok évtizedes, eredményes munkájukért, a bányászhagyományok, a szak­makultúra őrzéséért. Az 1946-os széncsata 12 ezer nógrádi résztvevője előtt tisztelegnek az utódok, a bányászok, országos és me­gyei képviselői. Emléktábla jelöli az egykori bányaigazgatóság falán, hogy itt szervezték, innen irányították a „csatát”. Elevenen élnek a hagyományok bányásznap Ünnepi megemlékezések és avatások megyeszerte Letűnt évezredek nyomában Kincsesbánya a történelem előtti időkből. Az emberi élet hétezer évének nyomai, köztük kuriózumszerű leletek bukkantak elő a föld mélyéről Szurdokpüspö­ki határában, a 21-es főút gyorsítószakaszainak épí­tését megelőző régészeti feltárás során. Az ásatás ve­zetői, Bácsmegi Gábor és Guba Szilvia „Letűnt korok emlékezete” című könyvükben ismertetik meg mun­kájuk eredményeivel a nagyközönséget. S. K. Szurdokpüspöki. „Az első em­lékek hordozója, gyártója, alko­tója még vadász a tájon, aki csak időlegesen van jelen á vi­déken. Közel ötezer év telt el az­óta, hogy már tartósabb telepe­ket létrehozó földművelők vet­ték birtokukba a folyóvölgy e szakaszát. Szerszámuk anyaga már fém - réz, bronz, majd vas. Házaik, tűzhelyeik, eltemetett halottaik, az ott talált leletek sok mindent elárulnak az értő szemeknek...” - fogalmaz a ki­advány előszavában dr. Szom­széd András nyugalmazott főlevéltáros. A „múltbeli nyomozás” részle­teibe Bácsmegi Gábor és Guba Szilvia, a szécsényi Kubinyi Fe­renc Múzeum régészei avatják be az olvasót: a munka 2005. május 30-án vette kezdetét, s a leletek restaurálásával, feldolgo­zásával a mai napig folyamato­san zajlik. A lelőhelyet koráb­ban előzetes talajvizsgálatnak vetették alá, azonban a kutatók­nak tudomásul kellett venniük, hogy az erózió és a több száz éves mezőgazdasági tevékeny­ség alapos munkát végzett: szá­mottevő rétegekkel nem számol­hattak. A szántott humuszt munkagé­pekkel távolították el, majd az alatt - a löszben - már körvona­lazódtak az egykori beásások . nyomai, ezeket kézi szerszámok segítségével „fogták vallatóra”. A majd' egy évig tartó ásatás so­rán kilenc időszak, hétezer esz­tendőt átívelő emlékeit találták meg. Tizenötezer négyzetméte­res területen, több egymásra épülő kultúra nyomai bukkan­tak elő, kezdve a kőszerszámot használó vadászemberektől... Az egykori Zagyva-meder kö­zelében például egy igen külön­leges építmény nyomait sikerült feltárni: egy keskeny, kettős árok­rendszerrel körülvett, nagymé­retű házat, amelyről a kutatók azt gyanítják, hogy egykor fontos szerepet játszott a közösség éle­tében, de pontos funkcióit ma már csak találgatni lehet. Emel­lett egy ötezer éves, agyagból ké­szült keréktöredéket is megtalál­tak. A bronzkorból többek között fennmaradt a hármas temetke­zés egyik emléke is: egy sírban egy felnőtt nő és két gyermek nyugodott, immár 3500 éve. A római korban, a IV. század­ban új megtelepedők lepték el a mai Szurdokpüspöki határát, akik valamelyik germán törzs tagjai voltak. Településükön, tá­vol a központtól egy agyagedé­nyek égetésére használt kemen­cét is feltártak a régészek, egy épületben pedig borostányresze- lékekre bukkantak, itt faraghat­tak gyöngyöket, ékszereket az akkori emberek. A környező gödrök némelyi­kében agancsból készült fésűk­re, illetve azok maradványaira leltek. Készítőik távolabbi vidé­kekre is eljuttathatták ezeket a termékeket, például a római provinciák piacaira. Erre utal­nak az ásatás során előkerült ró­mai bronzpénzek és eredeti pro­vinciális üvegtárgyak és edé­nyek. A települést valószínűleg még a IV. században elhagyták lakói, helyén száz év elteltével egy újabb germán népesség létesített temetőt, amelynek két sírja esett a feltárás területére. Régészetileg az az érdekesebb, amelyikben fe­dél nélküli, teknőszerű koporsó­ban egy 45-50 éves nő feküdt. A sír egyik sarkába egy üvegpoha­rat helyeztek, amelynek egy kis fülkét is kialakítottak. A nő megközelítőleg 173 cen­timéter, vagyis az akkori átlag­nál jóval magasabb lehetett. Szájába egy római aranypénzt, ún. solidust tettek: az akkori hitvilág szerint ez a révész fizet­sége, aki az elhunyt lelkét a túl­világra segíti. Haját fejkendő vagy hajháló, esetleg fátyol ékít­hette. Magát a ruhaneműt nem, csak a díszként felerősített ap­rócska gyöngyöket sikerült megtalálni. Egy agancsból faragott, egyol­dalas, púpos hátú fésű mellett az asszony mellé helyezték kedvenc fibuláit, ruhakapcsoló tűit is, amelyek aranyozott ezüstből ké­szültek. Az egyik darab több ja­vítás nyomait is magán viseli. A lelet kuriózumnak számít, hi­szen eddig díszítéseit és formáját tekintve még nem került elő ha­sonló példány sem hazánk, sem a környező országok területéről. A Szurdokpüspöki térségé­ben, a történelem előtti időkben élt emberek életével az ásatás vezetői, Bácsmegi Gábor és Gu­ba Szilvia a „Letűnt korok emlé­kezete” című könyvükben, nagy szakértelemmel, mégis olvasmá­nyos formában ismertetik meg a nagyközönséget. A 32 oldalas, ízlésesen szerkesztett, fényké­pekkel, ábrákkal gazdagon il­lusztrált kötetet a község önkor­mányzata adta ki, a „Helytörté­neti füzetek” című sorozat ne­gyedik részeként.

Next

/
Oldalképek
Tartalom