Nógrád Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-28 / 227. szám
2007. SZEPTEMBER 28., PÉNTEK 3 Art 11 alkotók A nyári szünet után megtartotta összejövetelét a bátonyterenyei Art 11 Alkotó Társaskör. A szorospataki alkotótábort követően nem volt esemény nélküli a nyár, hiszen a hagyományos bátonyterenyei nyári tárlat mellett többüknek volt egyéni kiállítása, a bárnai alkotótábor munkájába is többen bekapcsolódtak. A napokban megjelenik a kör saját újságjának második száma, felölelve az elmúlj negyed év minden jelentősebb, a közösség életét, tevékenységét érintő eseményt. Elküldték alkotásaikat Salgótarjánba, az idősek fesztiválján rendezendő kiállításra. A XVI. megyei (szécsényi) őszi tárlatra ugyancsak nagy lelkesedéssel, várakozással készülnek. Folytatják a híres festőkről (életükről, munkájukról, művészetükről) szóló előadássorozatot, s természetesen tervezik a következő időszak saját egyéni, illetve csoportos kiállításait, egyéb közös programokat. Felnőtt színház Bátonyterenye. a városi művelődési házban október 5-én 19 órakor lesz a 2007/2008-as színházi évad első - bérleti - előadása. Fényes Szabolcs legismertebb slágereit hallgathatják meg az Egy szoknya, egy nadrág című darabból az érdeklődők. Jegyek, illetve további felvilágosítás az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtárban (Bt. Molnár Sándor út 1-3., valamint a 355-551/31, vagy a 06-20/512- 4937 telefonszámon kérhető. Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD 32 antivirus system antivirus védi. BÁTONYTERENYEI NAPLÓ Csatorna hibákkal, s garanciával Évekkel a kivitelezés után is előfordulhatnak még hibák, amelyek garanciális javítása újabb kényelmetlenségekkel jár (Folytatás az 1. oldalról) is garantálják, hogy egy ötven évre alkalmas, odafigyelve elké- | szített csatornaszakaszt kapjon | végül a megrendelő. Pluszki- I adást tehát nem jelentenek az érintett önkormányzatoknak az utólagos hibaelhárítások, a lakosság ugyanakkor továbbra is el kell viselje a vele járó kényel- J metlenségeket. Neműben három éve lett kész az az első ütem során lefektetett vezetékszakasz, amivel gondok adódtak. Itt majdnem hét méter mélyen futnak a csövek, s az üzemeltető jelezte, hogy többször dugulás volt. Erre kamerás ellenőrzéseket kezdtek, s azt tapasztalták, hogy valószínűleg a nem megfelelő „ágyazat”, vagy, a talajviszonyok hirtelen változása miatt megsüllyedt a cső. Garanciában ezt is most cserélik. Molnár László arról is tájékoztatott, hogy öt évnyi garanciát vállalt a fővállalkozó a Neműben megvalósított közművesítésre, ebből még kettő van hátra, s - ahogyan fogalmazott - ami ezalatt hibátlannak bizonyul, az ilyen is marad. Kérdésünkre azt is tudatta a szakember, hogy a bátonyterenyei kistérségben két beruházásnál összességében több mint kétszáz kilométeren vannak vezetékek, s ilyen nagyságrendű beruházásnál nem mindenhol azonos műszaki színvonalon dolgoznak, hiszen sok az alvállalkozó. Végül szólt arról is, amire kevesen figyelnek jelenleg ebben a térségben: nagyon szép szennyvíztelep épült a csatornázás során. S még inkább gondolniuk kell az itt élőknek arra, hogy amint lehetőségük lesz erre, mielőbb kössenek rá a rendszerre. A fejlesztéshez kapott állami támogatást ugyanis azzal a feltétellel kapták meg az ön- kormányzatok, hogy a lakosok legalább hatvan százaléka használni fogja a környezetet Kímélő hálózatot. Adomány, ami mindig jól jön A Bátonyterenye Polgárokért Egyesület (vezetője Kiss Andrásné, Erika) az idén sikeresen pályázott a budapesti székhelyű Magyar Élelmiszer Bank Egyesületnél, amely már több éve küldi adományait a rászorulóknak. Olyanoknak, akik a létminimum alatt, vagy közelében élnek, hajléktalanok, munkanélküliek, kisnyugdíjasok, szociálisan hátrányos helyzetűek. A helyi „szét- osztókat” pályázat útján választják ki. Bátonyterenyén is jelentős a felsoroltak alapján számba vehetők aránya, így különösen nagy felelősség hárul mind a Bátonyterenye Polgáraiért Egyesületre, mind a segítségül hívott Bátonyterenye Kistérségi Szociális Központra. Ugyanis igyekeznek felelőséggel, igazságosan, megfelelő felmérés alapján dönteni a rászorulók köréről. Az idén júliusban volt az egyik akció, míg a másik szeptember 4-17. között zajlott. Mindkét esetben élelmiszerosztás volt. Korábban a bátonyterenyei egyesület ruhát, írószert, füzeteket osztott, illetve juttatott el óvodáknak, iskoláknak, s az'arra rászorulóknak. Meseszínház Bátonyterenye. Az Ady Endre Városi Közművelődési Központ és Könyvtár az idei évadra öt előadásból álló bérleti sorozatot indított. A Meseszínház első előadása szeptember 27-én a Gulliver volt. Októberben Süsü a várvédő, novemberben az Oroszlánkirály meséje, decemberben az EZÜStMiat,Kú, januáriban a Bambi kerül műsorra. ERTESITES Tájékoztatjuk a Tisztelt utazóközönséget, hogy Nagybátony, Béke út (2109 jelű út) vasúti átjáró felújítási munkálatok miatt 2007. szeptember 29-én 7.00 órától október 01-én 24.00 óráig teljes lezárásra kerül. A menetrend szerinti autóbusz-közlekedés távolsági, helyközi és helyi járatai az alábbiak szerint módosulnak:- Salgótarján irányából Nagybátony Bányatelepen át Nagybátony, Ózdi út 10. megállóhely érintésével közlekedtetett autóbuszok a lezárás ideje alatt Nagybátony Volán-telepre a 21- es úton közlekednek. A Volán-telepen megfordulnak, az utasok le- és felszállítása a Volán-telep előtti parkolóban történik. A járatok menetrend szerint a Nagybátony, Ózdi út 10. megállóhelyen feltüntetett indulási időt követő 4. percben indulnak tovább. k- Pásztó irányából Bányatelepen át közlekedő autóbuszok Nagybátony Volán-telepre betérnek, megfordulnak, a Volán-telep előtti parkolóban a le- és felszállítás után a járatok menetrend szerint a Kísterenye, ózdi útelágazásnál feltüntetett indulási idő előtt 7 perccel korábban indulnak, így Kisterenye, ózdi útelágazástól menetrend szerint közlekednek tovább. Azok a járatok, melyek a Kisterenye, ózdi útelágazás megállóhelyet nem érintik Kisterenye, posta megállóhelyen végzik az utasok le- és felszállítását.- Szentkútra, illetve Szentkútról közlekedtetett járatok Nagybátony végállomástól végállomásig a menetrendben feltüntetettek szerint közlekednek.- Nagybátony helyi járati autóbuszai Nagybátony, Ózdi út 10. megállóhelyig közlekednek. A lezárás idején kisegítő járatokat indítunk a meghirdetett menetrend szerinti járatokon felül Kisterenye, ózdi útelágazástól - Nagybátony, Ózdi út 10. megállóhelyig (Maconkán át) ó.OO és 21.00 óra között minden egész órában. Nagybátony, Ózdi út 10. megállóhelytől (Maconkán át) - Kisterenye, ózdi útelágazásig 6.30 és 21.30 óra között minden óra 30 perckor. A felújítás ideje alatt Nagybátony, Ózdi út 10. és Nagybátony, Volán-telephely között a gyalogosforgalom biztosított a vasúti átjárón. Kérjük utasaink szíves megértését. Nógrád Volán Zrt. Salgótarján Gyermekünk jövője Bátonyterenye. a közelmúltban (legalábbis helyi viszonylatban) ritka kezdeményezés kapott és kap egyre nagyobb nyilvánosságot Bátonyterenyén. Egy új alapítvány létezéséréről, céljairól, eddigi rövid élete eredményeiről olvashatnak levelekben, web- helyen, illetve hallhatnak személyesen. Legutóbb például a Bátonyterenyei Vállalkozók Egyesületének ülésén. Az immár ötvenéves múltra visszatekintő, kisterenyei városrészben, gyönyörű környezetben található bölcsőde működésének támogatására, a gyermekek elhelyezési körülményeinek javítására szülői kezdeményezésre életre hívtak egy alapítványt, a Gyermekünk Jövője Alapítványt. Dr. LudvaiDezső, az alapítvány kuratóriumának elnöke mondja el történetüket:- Szülőként kellett szembesülnöm azzal ténnyel, amit nap mint hall az ember a hírekben: a helyi önkormányzatok anyagi helyzete számos oktatási, egészségügyi intézmény létét fenyegeti. Kétéves ikerfiaim bölcsődei elhelyezése során láttam: jól képzett, a szülőkkel őszinte és közvetlen kapcsolatot tartó gondozónők áldozatkészsége, szűnni nem akaró tettre- készsége egyre nehezebben tudja ellensúlyozni az elmúlt időszakot jellemző demográfiai, illetve gazdasági mélypontot. Az önkormányzat dicséretes hozzáállása ellenére. Gondoljunk csak arra, hogy Nógrád megyében összesen két településen működik önkormányzati fenntartású bölcsőde, abból kettő Bátonyterenyén. A szülői munkaközösség ezért erkölcsi kötelességének érezte, ne csak szavakban, de tettekben is előmozdítsa az intézmény működésének támogatását.- Leporoltam tankönyveimet, s a szükséges jogi procedúra után március 22-én bejegyzésre került, illetve jogerőre emelkedett az alapítvány létét igazoló határozat. A közelmúltban a gyermekek pihentetését szolgáló, elöregedett (balesetveszélyes) kempingágyak cseréjére került sor. Helyettük modern, EU-előírásoknak megfelelő, a gyermekek komfortérzetét jelentősen javító gyermekágyak beszerzésére került sor. Az alapítvány célkitűzése a bölcsődés gyermekek életkörülményeinek javítása, a szakmai-tárgyi eszközök beszerzéséhez való hozzájárulás, az EU előírásainak és a kor követelményeinek megfelelő nagyméretű, udvari, környezetbarát fajátékok beszerzése, a baleseti veszélyforrásokat minimálisra csökkentő udvari játszótér kialakítása. Ennek érdekében további támogatókra van szükség. Hiszen biztos vagyok benne, nem csak a kisterenyei bölcsőde dolgozói, az érintett szülők vallják: „Nincs az életben nagyobb felelősség és nagyobb megtiszteltetés, mint az, hogy felneveljük a következő nemzedéket.” így hát nekem sem mindegy, hogy kisfiáim, akik csaknem kilenc órát töltenek naponta e gyermekintézmény falai között, milyen körülmények között tehetik ezt. Ezért is keressük a támogatókat, céljainkról, törekvéseinkről, s a már eddig is elért eredményeinkről (például’ a már elhelyezett, új udvari fajátékokról) olvashatnak, tájékozódhatnak wel>helyünkön: http://gvermekunk.atw.hu. e-mail címünk: gvermekunk@atw.hu S természetesen köszönettel veszünk minden, a céljaink megvalósítását szolgáló, segítő támogatást.