Nógrád Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-08 / 210. szám

Jobb, ha a gyerek választ szakkört ízabad idő Nem szabad túlzásba vinni a különórákat, mert elvész a szorgalom és a lelkesedés II szakkör és a korrepe- álás egyaránt fontos, de szülőknek mindig gyermek igényeit és rdekeit kell előtérbe telyezni saját vágyaikkal zemben. A pedagógusok zerint ez a nézőpont okszor háttérbe szorul. Wlcsek Anna lZ új tanévvel eljött a különórák, dzések és korrepetálások ideje. i kurzusok szeptemberben in- ulnak, ha a gyerek később csat- íkozik, hátrányba kerül. A szü- íknek el kell dönteniük, milyen luszelfoglaltságokat vállaljon az skolás a tanulás mellett. Óvatos­ak kell lenni, mert a gyerekek leje és energiája ugyanúgy vé- es, mint a felnőtteké. „A tanításon kívüli elfoglalt- ágoknál különbséget kell ten­ii a szakkörök és a korrepetá- ísok között - mondja Balázs Lgnes pedagógus. - A korrepe- álás egy felzárkóztató dolog, mely a gyerek képességbeli lányait pótolja. Itt a tanulmá- iyi eredmény a döntő. A gyen- ébb tanulók esetében az isko- i kötelezővé is teheti ezt, ha például fennáll a bukás veszé­lye. A szakkörök viszont a tehet­séggondozásról szólnak. Ezeket az elfoglaltságokat a szülő meg­engedheti, de erőltetni nem szabad.” A választáskor több szempon­tot kell figyelembe venni. A legfonto­sabb, amelynek kü­lönösen az alsó ta­gozatban van jelen­tősége, a helyszín. Alsóban a napközi a kisdedóvó szerepét is betölti, hiszen a gye­rek egyedül nem mehet haza. „A legjobb egy alsós gyerek­nek, ha az iskolában találnak ne­ki megfelelő szakkört - mondja Balázs Ágnes. - Ezért általában csak minimális díjat kell fizetni, a lecke mindig elkészül, és az utazással sem telik az idő.” Felső tagozatban már fokozot­tabban kell figyelni, hogy a gye­rek mennyire van leterhelve. A pedagógus szerint a túlterhelt gyerekek általában rosszul ta­nulnak. Ennek oka, hogy sokfelé kell figyelniük, és az el­foglaltságok lassan utált kötelezettsé­gekké válnak. „Ez gyakran a maximalista szülők hibája, akik a saját ambí­cióik miatt járatják például spor­tolni a gyereket - folytatja a tanár­nő. - Sajnos nem ritka a heti négyszer 2,5 órás edzés. A gyerek pedig holtfáradtan esik haza. Sok szülő azzal érvel, hogy ha a gye­reknek eddig is sikerei voltak, járjon még néhány évet, és majd később eldől, mi lesz a sorsa.” Jellemző probléma, hogy a szakkörök általában nem jelen­tenek „sikereket” a szülőknek, hiszen gyöngyfűzésből nem le­het bajnokságot vagy érmeket nyerni. „Ezáltal a különórák fel­értékelődnek, és a gyerekek is sikerorientáltakká válnak. A legideálisabb minden gye­rek számára az lenne, ha min­dent megtanulhatna az iskolá­ban, és utána maradna szabad ideje olyasmire, amit maga vá­lasztott és a tehetségéről szól. Nem szabad elfelejteni: egy gye­rek ugyanúgy hat-nyolc órát dol­gozik egy nap, és neki is meg kell felelnie az elvárásoknak." ■ Sok szülő elfe­lejti, hogy az is­kola a gyerekek munkahelye. Milyen szempontokat kell szem előtt tartani az időbeosztásnál? addig járjon a gyerek külön­órákra, ameddig az erejéből telik. Ha bírná is, ne legyen mindennap iskola után kötött programja! Könnyen belefárad és motiváltságát veszti. Olyan sportot vagy szakkört válasz- szón, amelynek az anyagi von­zatúit hosszú távon is finanszí­rozni tudja, ha a gyerek tehet­ségesnek bizonyul SOSE erőltesse rá gyermeké­re a megvalósulatlan álmait! Arról egy gyermek nem tehet, ha a szülei nem lettek él­sportolók vagy zenei nagyságok. nem szabad a gyerekeket el& re tanultatni, mert az órán unatkozni fog és az osztály- közösségbe is nehezebben illesz­kedik be. Ez később minden­képpen problémákhoz vezet A kezdeti nehézségekkor lehet noszogatni a nebulót, hogy járjon a kiválasztott szak­körre. De ami nem megy, azt nem szabad erőltetni! A sok különóra nemcsak a fejnek, hanem a testnek is megerőltető Meglepő tények derültek ki az időskori szexről l szexuális aktivitást a lelki be- llítottság jobban befolyásolja, aint az életkor - mutat rá a New ngland Journal of Medicine fel- riérése. A kutatók 3 ezer ameri- ;ait kérdeztek ki az 57-85 év özötti korosztályból. Válaszaik zerint a fiatalosság és a nemi let a közérzettől függ. A vizsgálat során a 74 éven akt­iak többsége azt állította, hogy z utóbbi évben aktív nemi életet lt legalább egy partnerrel, s még z idősebb korcsoport tagjainak iegyede is foglalkozott a szexszel iavonta kétszer-háromszor. Nem várt eredmény, hogy a fia­talabb nyugdíjasok 60 százalé­ka előnyben részesíti az orális szexet, de a legidősebbek 31 szá­zaléka is így válaszolt. A felmé­rést vezető professzor tisztában van azzal, hogy főleg a teljesítő- képességre vonatkozó számokat némi kritikával kell kezelni, de úgy véli, a kutatási módszerek megbízhatóak. Ami a problé­mákat illeti, a férfiak 37 százalé­ka merevedési zavarokkal, a nők 43 százaléka a libidó hiányával magyarázta a szexuális aktivi­tás csökkenését. ■ Cs. E. \ baba addig sír, amíg nem figyel valami másra l babáknál a sírás mindig kényes lolog. Sosem tudhatja biztosan a zülő, hogy azért sír-e a gyerek, nert fáj valamije, éhes, fáradt agy egyszerűen csak unatkozik. l hasfájás mint tipp általában be­ülik, de ezernyi más oka is lehet nnak, ha egy kisbaba sír. A szülő pedig egyre inkább ta- lácstalanná válik. Pedig a kis po- ak fájása mellett van még né- lány sarkalatos pont, amelyek kő­ül nagy valószínűséggel az egyik úti befutó lesz. Védőnők szerint a »vetkező okokra kell különösen igyelni, ha a baba sírása nehezen sillapodik: az ingerdús környe- et egy idő után fárasztóvá válik legérdeklődőbb csöppség szá­mára is. A nagy nyüzsgésből érde­mes ilyenkor nyugodtabb Helyi­ségbe vinni. A kicsik gyorsan megtanulják, hogyan tartsák ma­gukon a figyelmet, ezt ki is hasz­nálják. E turpisság felismerése­kor hagyja kicsit magára gyer­mekét a kiságyban. Pelenkázáskor figyeljen oda, hogy a krém és a törlőkendő ne legyen túl hideg. Ez érzékenyen érinti a baba bőrét. A mozgás sokszor segít elterelni a figyel­met a sírásról. Sok babánál már nem a babakocsi, hanem az iga­zi autókázás hozza meg a várva várt nyugalmat! A nem csillapo­dó sírógörcs azonban akár be­tegség jele is lehet. a W. A. HIRDETÉS SZEPTEMBER A TEXTIL HÓNAPJA iz élőSzol SZEPTEMBER 3-9. (Rizsán Szőnyeg (jaíéria-20% , SZEPTEMBER 10-16.-20% KILIM-20% I SZEPTEMBER 17-23. _ . 1AA/ fl Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Tegyünk Együtt a Gyermekekért! LEZÁRULT a 2007. évi „Te­gyünk együtt a gyermeke­kért” program, amelyben idén több mint 23,5 millió forint gyűlt össze. A pénzt j a gyermekonkológiai köz- ] pontok a daganatos beteg- ' I ségben szenvedő gyerme­kek rehabilitációjára és kli- j nikai táplálkozási program- I jaik megvalósítására fordít­hatják, az adományokat október 28-án adják át. A házasság miatt kényelmesek az urak huszonnyolc országban 17 ezer fő megkérdezésével vizsgálták szociológusok, mi a különbség az élettársi és házastársi viszonyban élők kapcsolata között. Ki­derült, hogy a házasságban élőknél a nők többet dol­goznak (legfőképpen házi­munkát), mint akik csak együtt élnek. A férfiak az eredmények szerint ' az esküvő előtt több házi- j munkát végeznek, de a ; boldogító igen után csök- ! ken az érdeklődésük. ; @ további érdekességek: I www.reggel.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom