Nógrád Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-21 / 221. szám

12 SPORTTUKOR 2007. SZEPTEMBER 21., PÉNTEK „Amink van, azt kell megbecsülnünk” Színes hagyományhalmazt kínál az első nógrádi pásztornap A minap ellátogattunk a mátranováki Faluhely major­ba, a szeptember 21-23-án megrendezésre kerülő első nógrádi pásztor-nap helyszínére. Házigazdánk Földi Gyula, a Palóc Juhászok Szövetkezetének elnöke, egy­ben a rendezvény szervezője készséggel adott tájékoz­tatást az egyedülállóan különleges, hagyományőrző esemény tervezett, színes és gazdag programjáról. Baráthi Ottó Elöljáróban megtudtuk, a ren­dezvényre Leader-program kere­tében kerül sor: az országban 52 Leader-csoport csatiakozott eh­hez a programhoz, amely a vidé­ki turizmus napját hirdette meg. Ez azt is jelenti, hogy legalább 500 településen rendeznek tu­risztikával kapcsolatos esemé­nyeket.- Ennek a majornak a profil­ját a néphagyomány, a hagyomá­nyos állattartás, építészet és gon­dolkodásmód jellemzi leginkább - mondta földi Gyula. - Ennek megfelelően igyekeztünk a prog­ramunkat is összeállítani. Szep­tember 21-én helytörténeti és mezőgazdaság-történeti kiállí­tással várjuk a legelső látogató­inkat. Szeptember 22-én, szom­baton tartjuk a pásztornapot, a környéken hiánypótló kezdemé­nyezésnek tekinthető pásztorta­lálkozót.- Ez lesz az első pásztornap?- Igen, nálunk Nógrádban. Az országban eddig Debrecenben, Hódmezővásárhelyen és Kapos­váron rendeztek-rendez'nek pásztornapot. Az észak-magyar­országi pásztorok így joggal hi­ányolták ezt. Mi a mostani ren­dezvényünkre a nógrádiakon kí­vül meghívtuk Heves, Jász- Nagykun-Szolnok és Bács-Kis- kun megye juhászait, hiszen a Palóc Juhászok Szövetkezetünk­nek ezekben a megyékben is vannak tagjai. Szét is küldtünk száz meghívót.- Milyen céllal és jelleggel szer­vezték meg ezt a rendezvényt?- Igény mutatkozott rá és első­sorban a hagyományőrzés jegyé­ben szerveztük, de nyilvánvaló­an előkerülnek majd a jelen kér­dései is. Az emberek, hol jöjje­nek össze, ha nem ilyen helyen. Valamikor a vásárokban talál­koztak a juhászok, jót beszélget­tek, mulattak egy kicsit, ez volt az ünnepnapjuk. Ezzel a pász­tornappal ezt az ünnepet szeret­nénk visszahozni, hagyomány­teremtő jelleggel is. Minden táj­egységnek megvan a maga úgynevezett hangulata és hagyo­mánya is. A felvidéki pásztorko­dás nagyon sok tekintetben eltér például az alfölditől.- Tudhatnánk valami közeleb­bit az egyes fontosabb programok­ról?- A pásztornapi program egyi­ke a juhfajtabemutató, ahol azt szeretnénk prezentálni, hogy a nógrádi tájon a hegyvidéki fajta tenyészik. Egy jó magyar köz­mondás szerint: „juhot mindig onnan vegyél, ahonnan a víz fo­lyik, ne onnan, ahova folyik.” Te­hát a hegyvidéken sokkal életké­pesebb, ellenállóbb fajta él meg. Ezt az angolok sokkal jobban tud­ják, mint mi. Én már tíz éve mon­dom, hogy meg kellene tanulni ezt a fajta gondolkodásmódot. A pásztornap másik fontos szakmai programja a pásztorku­tya-bemutató lesz, hasonló célok­kal. Nem pulit hozunk ide, ha­nem azt a mudit, amit Fényes De­zső, a balassagyarmati múzeum igazgatója írt le először Magyar- országon, fajtaként. Színváltoza­tokat mutatunk be, és lesz terelő- és ügyességi bemutató, amelyből kitűnhet, hogy ez a tipikusan nógrádi származék kutya, sem­mivel nem rosszabb, mint bárme­lyik más külföldi fajta.- Ha jól értem, a legfontosabb, hogy a sajátosságokat mutassák be.- Pontosan erről van szó. Fé­nyes Dezső írta le, hogy ami ne­künk van, azt nem becsüljük so­ha. Mi azt szeretnénk bemutatni, hogy amink van, azt kell megbe­csülnünk. A pásztornap további programjának egyike lesz a pász­tor-népművészeti kiállítás. Ezzel azt a művészetet, illetve annak a termékeit, használati tárgyakat, eszközöket szeretnénk bemutat­ni, amelyik genetikailag benne van a palóc népben.- Mire számíthat a látogató a rendezvény harmadik napján, az­az vasárnap?- Ekkor lesz a „hagyományőr­ző lovasok találkozója”, benne a katonai hagyományőrzés, a hu- szárság bemutatása, ami egy ér­dekes színfoltja lesz a rendez­vénynek. Jeles személyiségek is megtisztelik rendezvényünket. Például a vanyarci Lóska János, a Magyar Lovasturisztikai Szö­vetség elnöke, aki a lovas­turizmus lehetőségeiről és hely­zetéről tart előadást. Dr. Kun Pé­ter több évig élt Kazahsztánban, Mongóliában, ő az ottani lótartá­si módokról tart élménybeszá­molót.- Az egyes programok pontos időpontjai szándékosan nincse­nek rögzítve?- Igen, mert nem akartuk me­reven behatárolni az egyes ese­ményeket. A program adja ma­gát. Szerintünk elég például azt tudni, hogy a szeptember 22-én, szombaton, a pásztornapon fél 10 órától lesz a gyülekezés, 10 órától az ünnepélyes megnyitó, majd a Leader-pályázatban nyer­tes kiállítóház átadása és ebédig még a juhfajtabemutató. Aztán délután pedig a többi felsorolt program, vasárnap pedig 9.30 órától egész nap a hagyományőr­ző lovasok találkozója. Vidéki Turizmus Napja Mátranovákon a Faluhely majorban 2007.09.21-23. Szeptember 21-én a helytörténeti és mezőgazdaság-történeti kiállítás látogatható. Szeptember 22.9.30-tól Pásztor nap - Juhszépségverseny- Megynyitó műsor (néptánc, népmese, népdal) - Baromfi kiállítás és szépségverseny- A Leader-pályázatban nyertes kiállítóház átadása - Csikósbemutató- Pásztorkutya bemutató - Pásztorművészeti kiállítás- Szakmai bemutatók - Esti pásztortűz Szeptember 23.9.30-tól Hagyományőrző lovasok találkozója A bemutatón részt vesz:- A Szűcs Mihály Huszár-bandérium, Jászfényszaru- A Silverado Western Club, Kecskemét- Dr. Kun Péter keletkutató, Debrecen- Lóska János a Magyar Lovasturisztikai Szövetség elnöke, Vanyarc-Sarlós puszta Premiern Ifjúsági Színpad: A lónak vélt menyasszony NIÓGRAD VOLÁN ZRT. ELADÁSRA KÍNÁLJA LVECO DAILY TÍPUSÚ 19+1 FŐS _____ MIDIBUSZÁT ki rovás Börzsönyi hegyi félmaraton ­Utóélet és folytatás Diósjenő. Nemrégiben rendezte meg a Börzsönyi hegyi félmaraton névre keresztelt futóversenyét a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. Az idén először kiírt‘pénzdíjas versenyre 206 sportoló nevezett be, a nézelődőkkel, családtagokkal, kísérőkkel együtt mintegy félezren látogattak el a szép fekvésű községbe. A rendez­vény sikerét látva a szervezők szándékai szerint a jövőben is lesz hasonló megmérettetés. A fél­maratoni távon kívül a szervezők 7 kilométeren is kínáltak versenyzési lehetőséget és a gyerekek is kipróbálhatták magukat, 3,1 kilométeren. A szépsé­ges természeti környezetben, kiváló szervezés mellett megtartott rendezvény utóéletéről a szervezőkkel beszélgettünk.- Miért éppen futóversenyt rendezett a cég? - kérdeztük Haraszti Gyulát, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgató-helyettesét, aki maga is amatőr hosszútáv­futó.- A technikai sportokat praktikus okokból nem pártfo­goljuk erdeinkben - a futás azonban még a kerékpározás­nál is sokkal inkább „a környe­zetbe illeszthető”! Az erdő - különösen hegyvidéki terep­adottságok mellett - kiváló fél­je, kérdésünkre el­mondta, hogy a börzsönyi félmaratonra benevező fu­tók a lehető legszéle­sebb réte­gét képvisel­ték a hazai fu- tótársadalom­- Egészen különböző múlt- Teveli Petra, a hölgyek a leggyor­tal rendelkező sportolók is sabbika Rajt után nem sokkal még együtt a mezőny a börzsönyi hegyi félmaratonon tételeket kínál ehhez a sportág­hoz. Emellett említést érdemel, hogy a cégnél hobbiszinten jó néhányan kötődünk a hosszú­távfutáshoz. Ami a versenypályát illeti, próbáltuk azt úgy kialakítani, hogy adottságait a tájfutók és az utcai futók is kedvezőnek találják. Utóbbiak ugyanis a terepen való tájékozódástól ódzkodnak, a tájfutók pedig az aszfalttól. Erdészeti útjainkon azonban - reményeim szerint - úgy használtuk ki a lehető­ségeket, hogy mindenki szá­mára alkalmas legyen a ver­senypálya.- Mik a terveik a jövőben?- A versennyel haladó ha­gyományt kívánunk teremteni! A tapasztalatok alapján elgon­dolkodtunk azon, hogy jövőre hosszabb távú, maratoni pá­lyát is kijelölünk a Börzsöny­ben. A szervezés lehetősége 300-400 sportoló és a kísérők fogadására is adott. A szóra­koztató, ismeretterjesztő prog­ramokkal fűszerezett verseny családi rendezvénynek is al­kalmas, de emellett persze a sport része marad a fontosabb. A verseny apropóján igyek­szünk az erdőt gondozó erdé­szek szerepét, munkáját minél szélesebb körben bemutatni, népszerűsíteni. Lengyel László, az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati veze­tője, a verseny egyik szervező­részt vettek a rendezvé­nyen, volt fél- *és ultramaratonista, tájfu­tó és utcai futó, pálya­versenyző, profi és szintű versenyző egy­aránt. A nők kö­zött is, a férfiak között is szinte minden kor­osztály képvi­seltette ma­gát. A hazai m ara­tó n i s t á k elitje jött el Diósjenőre és a hét kilo­méteres távon is sokan kipróbálták magukat. A hegyes-völgyes terep- viszonyok mellett a győztes egy óra hét per­ces ideje nemzetközi szin­ten is kiemelkedő teljesít ménynek tekinthető!- A pénzdíjak bizonyára je­lentettek némi vonzerőt...- Igen, ez bizonyára növelte az érdeklődést. Utóbbihoz azért az is kellett, hogy profi sportolók számára is megfele­lőek legyenek a körülmények is, a pálya is. A számítógépes nyilvántartásnak köszönhető­en nagyon gyorsan sikerült eredményt hirdetnünk, a szer­vezés technikai részének meg­szervezésében is szereztünk tapasztalatokat. A verseny visszajelzései nagyon jók, a ké­sőbbi rendezvényeken is emle­gették a résztvevők a bör­zsönyi hegyi félmaratont. Ebben mások mellett so­kat köszönhetünk a tech­nikai megvalósításban sokat segítő Futapest Club­nak. Annyit még min­denkép­pen el le­het mon­dani a megmé­rettetés­ről, hogy a védnök­ségben is együttműködő diósjenői ön- kormányzat ko­molyan vette azt, hogy a köz­ség jó híre így szélesebb körben ismertté válhat - ebből pedig hosszú távon mindenki profi­tálhat. Nem hiába válasz­totta az ezres rajt­számot Tóth Tamás, a verseny abszolút győztese: éppen százszor ennyi fo­rintot kapott fődíj­ként FOTÓ: SATIS

Next

/
Oldalképek
Tartalom