Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-18 / 193. szám
2007. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT 5 NÓGRÁD MEGYE Jól gazdálkodnak a Nógrád megyei takarékszövetkezetek! Az elmúlt hónapokban a megyében működő takarékszövetkezetek megtartották a 2006. évi gazdálkodás eredményeit és a 2007. év üzletpolitikát tárgyaló küldöttgyűléseiket. Az eredményekről és az üzletpolitikai célkitűzésekről kérdeztük meg Holes Imrét, a Takarékszövetkezetek Nógrád Megyei Szövetségének elnökét. A mátraverebélyi kirendeltség felújított épülete- Közismert, hogy a megyében a legtöbb kirendeltséggel a takarékszövetkezetek rendelkeznek, ez a lefedettség az eredményekben is megmutatkozik?- Igen, közel 60 kirendeltséget működtet a hat takarékszövetkezet, szinte minden földrajzi központú településen ott vagyunk. A naponta jelentkező ügyfélforgalmat korszerű informatikai rendszerrel dolgozzák fel az alkalmazottak, megfelelő szaktudás mellett, intelligens, udvarias, szolgálatkész ügyintézéssel. Az eredmények sem maradtak el, hiszen a Cserhátvidéke, a drégelypalánki, az ecsegi, az érsekvadkerti és a szécsényi takarékszövetkezetekkel együtt 220 millió forint összegű nyereséget mutattak ki. A legtöbb szövetkezetnél a tagi részjegyek után osztalék kifizetésére is sor került.- Mondana példát az osztalék nagyságára?- Az általam vezetett Cserhátvidéke Körzeti Takarék- szövetkezet például 25%-os mértékű osztalékot fizetett a részjegyekre, de a többi szövetkezeti hitelintézetnél is általában több volt tíz százaléknál.- A megyében működő takarékszövetkezetek foglalkoztak-e az elmúlt években faktorálással, pénzügyi lízingeléssel?- Nem. A különböző típusú és célú hitelekkel ügyfeleink igényeit ki tudtuk elégíteni. Azonban a jövőben mi is bekapcsolódhatunk, ugyanis a Takarékbank Zrt. megteremti ennek lehetőségét, és nem kell a takarékszövetkezetektől teljesen különálló, nem minden esetben megbízható cégekkel kapcsolatba kerülni.- Mi okozza a jelenlegi gazdasági helyzetben a legnagyobb gondot?- A lakosság takarékossági hajlandósága megfelelő, igaz viszont, hogy a legtöbb ügyfélnél a kényszertakarékosság érvényesül. A betétállomány alakulása kedvező szinten alakul. A hitelezés terén problémát jelent a különböző médiákban megjelenő hitelezésre vonatkozó az apró, sokszor olvashatatlan betűkkel közreadott reklámok szövege, ámelyek bizony számtalan esetben megtévesztők, félrevezetik az embereket. Nehezen értik meg az ügyfelek, hogy 30-40% között feltüntetett hiteldíjmutató nagyon magas ügyviteli kamatot, díjakat takar, vagy a takarékbetétek esetében csupán néhány hónapra vonatkozik a magasabb kamat. A mi hirdetéseinkben nem lehet apró betűs ajánlásokat olvasni. Mi a szemébe merünk nézni az ügyfeleinknek évek múlva is, mert a korrekt tájékoztatást tartjuk az egyik legfontosabb feladatunknak az ügyfélbizalom megtartásában.- Mondana értékelést a hitelállomány és a hátralékos állomány alakulásáról?- A hitelezésben némi visszaesés tapasztalható a kereskedelmi bankok devizahitelezése miatt. Tapasztalatunk szerint a megye lakossága meggondol- tabb, mint az országos átlag és nem „ugrik” minden kedvezőnek hirdetett reklámra, ebből következően az eladósodás a megye fejlettebb településein élő lakosság és vállalkozók esetében nem következett be. Ugyanakkor vannak családok, akiket a sokféle hitellehetőség elcsábított és komoly pénzügyi problémáik keletkeztek. Ezek közül sokan újra visszatérnek és kérik a takarékszövetkezet segítségét. Számtalan esetben még tudunk segíteni, viszont jelentős azon esetek száma is, amikor az eladósodás mértéke miatt lehetetlen a segítség, hiszen 3-4 kereskedelmi banknál felvett hitel összege olyan jelentős, hogy a jövedelmek megközelítőleg sem elegendők a visz- szafizetésre.- A takarékszövetkezetek terve- zik-e a devizahitelek bevezetését?- Igen, napirenden van a bevezetése, most történik a dolgozók oktatása, és a személyi, tárgyi feltételek megteremtése. A bevezetésre azért kerül sor, hogy azok az ügyfeleink se menjenek el a takarékszövetkezetektől, akik ragaszkodnak a deviza hitel felvételéhez. Legyen az ő gondjuk, ha a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása miatt a törlesztőrészletek jelentősen emelkedni fognak.- Ez évi tervek közül ismerhetünk néhány jelentősebb célkitűzést?- Az ecsegi takaréknál a mátraverebélyi és ecsegi kirendeltségek külső és belső felújítását végezték el. Az érsekvadkerti takarékszövetkezet, a budapesti XIII. kerületi fiókja részére új üzletházat épít. A drégelypalánki hitelintézetnek Diósjenőn van folyamatban egy új, korszerű - bankautomatával felszerelt - kirendeltség kivitelezése. A szécsényi takarékszövetkezet a központi üzletházát újította fel ebben az évben. A Cserhátvidéke a központi apparátust tervezi áttelepíteni Balassagyarmatra és ott keres megfelelő ingatlant. Továbbá a salgótarjáni kirendeltséget szeretné egy saját tulajdonú épületbe elhelyezni, valamint a bércéi i kirendeltség épületébe egy bankautomata elhelyezése van folyamatban.- Befejezésül megkérdezem, hogy a takarékszövetkezetek által adott támogatások, szponzorálások ebben az évben is hasonlóan alakulnak, mint a korábbi években?- Igen. Azon települések esetében, amelyek önkormányzatainak a pénzforgalmi bankszámláját takarékszövetkezet vezeti, a jövőben is bízhatnak abban, hogy anyagi, és személyes támogatásainkkal is segítünk. Ha az önkormányzat a településen partnernek tekint minket, mi sohasem vontuk ki és vonjuk ki magunkat a település életéből a sport-, a kulturális élet, valamint az intézmények támogatottságát illetően. Folyamatban van a diósjenői kirendeltség új épületének kivitelezése Szarvasgede. Gulyásfőzésben versenyeztek a helyiek a pár napja megrendezett falunapon. A legfinomabbnak Bíró Pál főztje bizonyult, így ő vitte el a pálmát. A második helyezett Budik József, a harmadik Búzás Krisztina lett. Az Őszi Napsugár nyugdíjasklub tagjai káposztás, tejfölös „nyögvenyelővel,” főtt krumplis tésztával kedveskedtek a résztvevőknek, s bár nem zsűri előtt, de ez a régi-régi recept szerint készült étek is sikert aratott az ünnepségen. Szintén a falunapon Kiss Csaba és Györgyi Anna színészházaspár digitális csecsemőmérleget ajánlott fel az önkor- csönbe adásával segíti a kisgyer- mányzatnak, amely ennek köl- mekes szülőket. Főzésben remekeltek Rekordra tör a lemezlovas S. K. Salgótarján. Kilencvenhat órán keresztül folyamatosan szolgáltatja a zenét, ezzel beírja magát a Guinness-rekordok könyvébe - ezt tűzte célul egy 22 éves salgótarjáni disc-jockey, Szegedi Krisztián. Immár nyolc esztendeje pörgeti a korongokat, s mostanra érez magában annyi erőt, hogy átadja a múltnak a „műfaj” jelenlegi legjobb eredményét, amelyet egy német kollégája jegyez, aki nyolcvanhét órán át dolgoztatta szakadatlanul a hangfalakat. A La Fiesta étterem vendégei által már jól ismert lemezlovas augusztus 22-én 10 órától, augusztus 26-án 13 óráig a salgótarjáni Fő téren, konkrétan a kenyéradója által működtetett teraszon kísérli meg a mindent felülmúló teljesítményt. Bár a szigorú szabályok szerint nyolcóránként tizenöt percnyi szünet jár neki, bizonyára szüksége lesz a biztatásra, ahogyan leendő támogatóit is várja, ez utóbbiaknak még a csúcskísérlet ideje alatt sem késő jelentkezni. 3100 Salgótarján Rákóczi út 137-139. S : 06 - 32 - 522 - 200 FAX: 06 - 32 - 522 - 270 ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt utazóközönséget, hogy a helyi, helyközi és távolsági autóbuszjáratok: 2007 augusztus 18. -án (szombaton) szabadnapra augusztus 19. -én (vasárnap) munkaszüneti napra augusztus 20. -án (hétfőn) munkaszüneti napra előírt menetrend szerint közlekednek. Augusztus 18-20 között útvonal korlátozásra nem kerül sor, az érintett autóbuszok a Camping telepig közlekednek és onnan is indulnak vissza. A menetrendben meghirdetett járatokon túlmenően az igényeknek megfelelően rásegítő járatok közlekedését biztosítjuk. Augusztus 18-án és 19-én a menetrendben meghirdetett járatokon felül a Camping telepről céljáratokat indítunk: 11B -s jelzéssel 24.00 órakor Somoskő betéréssel Salgóbányára 46 -os jelzéssel 24.00 órakor Baglyasaljára 61 -es jelzéssel 24.00 órakor Zagyvarónára 63 -as jelzéssel 24.00 órakor Hősök úthoz Augusztus 20-án, a tűzijátékot követően a menetrendben meghirdetett járaton felül Camping telep - Helyi autóbusz-állomás viszonylatban 22.30 órakor biztosítunk kisegítő járatokat. A kisegítő járatokhoz történő csatlakozás biztosítása érdekében a munkaszüneti napokon menetrend szerint közlekedő utolsó járatok menetrendjében az alábbi módosításokat léptetjük életbe: 2A Helyi autóbusz-állomás - Somlyóbánya vonalon az utolsó járat 22.30 óra helyett 22.45 órakor indul. 7 Helyi autóbusz-állomás-Kórház-Fáy A. krt.-Alkotmány út- Helyi aut.-állomás vonalon az utolsó járat 22.25 óra helyett 22.35 órakor indul. 14 Zagyvaróna-Baglyasalja vonalon az utolsó járat 22.10 óra helyett 22.25 órakor indul. 14 Baglyasalja-Zagyvaróna vonalon az utolsó járat 22.15 óra helyett 22.30 órakor indul 58 Helyi aut.-állomás -Idegér-Szerpentin út- Helyi aut.-állomás vonalon az utolsó járat 22.25 óra helyett 22.40 órakor indul 63 Camping telep-Csokonai út-Sugár út-Hősök út vonalon az utolsó járat 22.20 óra helyett 22.30 órakor indul. NÓGRÁD VOLÁN Zrt. Salgótarján A Nógrád Volán Zrt. értesíti a Tisztelt utazóközönséget, hogy 2007. augusztus 18-tól a helyközi közlekedés menetrendjében több járat közlekedése, indulási ideje megváltozik. A változásokról a megállóhelyekre kihelyezett indulási jegyzékekből, valamint információs szolgálatunktól kaphatnak tájékoztatást, Salgótarjánban a 32/411-240-es, Balassagyarmaton a 35/501-280-as telefonszámon. Nógrád Volán Zrt. Salgótarján