Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-08 / 184. szám
2007. AUGUSZTUS 8., SZERDA 11 SPORTTÜKÖR Kevés jegyet kap(t)unk Látványos játékkal emlékeztek ■jki ti* <*' W,v w« w > l-arl SPORTTURMIX „SZAFTOS” futás KOPROVICA. A Szécsényi Amatőr Futók Társaságának (SZAFT) futói vasárnap a szlovákiai koprovicai nemzetközi futógálán vettek részt, ahol az indulóknak 14 kilométeres távot kellett teljesíteni. A SZAFT futói közül korcsoportjában Czele Jánosné 2., Czele János 4., Kovácsné Obrecsány Klára 4., Molnár Raj- mund az 5. helyen végzett. Sikeres „úszónagyi” OLIMPIA 2008. A Pegazus Sport Tours Kft. mint a 2008-as pekingi olimpia hivatalos magyarországi jegyirodája 29 290 darab, hozzávetőlegesen 320 millió forint értékű belépőt igényelt a szervezőbizottságtól (BOCOG). Ennek a mennyiségnek az első körben egyharma- dát igazolták vissza. Több magyar érdekeltségű sportágra eddig meglehetősen kevés belépőt biztosítottak a házigazdák, például a kajak-kenu 500 méteres döntőkre 290 darabot vagy a férfi vízilabda-fináléra csupán 50 darabot. Utóbbi esetében a 6000 ezer férőhely felét kínai nézőknek tartják fenn, 2000 jegyet pedig a döntőbe jutott csapatok szurkolói kapnak majd. Meglehetősen nehéz belépőhöz jutni a megnyitóünnepségre és az úszódöntőkre. Utóbbira példa, hogy a férfi 200 és 400 m vegyes fináléjára, ahol várhatóan Cseh László küzd az érmekért, a 600-600 belépő helyett eddig 6-6 darabot igazolt vissza a BOCOG. A Pegazus a belépőket a jegyet és a komplett utazási csomagot vásárlók igényei, továbbá a magyar érdekeltségű, éremesélyes sportágak iránt várható érdeklődés alapján rendelte meg. Az utazási iroda - amely a Spanyol Olimpiai Bizottság útjait is szervezi - összesen 18 ezer jegy megszerzésére számít. A BOCOG pozitív visszaigazolása alapján a jegyeket 2008 júliusában, a Pegazus irodájában lehet majd átvenni. Szép számú nézősereg előtt csapott össze a Baksa Tibor-em- lékmérkőzés két résztvevője a Karancskeszi SE és a Karancskeszi Idegenlégiósok gárdája, de előtte a csapatok játékosai, szurkolók, barátok a temetőben koszorút és egy-egy szál virágot helyeztek el volt egyesületi elnökük sírján. Az emlékmérkőzésen a játékosok bemutatása után a részt vevő csapatok és szurkolók nevében az esemény két szervezője, Chován Péterés Varga Tamás, valamint a Stécé-legenda későbbi remek edző, a Kesziben hosz- szabb ideig tevékenykedő Dávid Róbert adott át virágcsokrot az elhunyt feleségének és két lányának, a kezdőrúgást pedig UNIVERSIADE Rengeteg rendőr és óvszer hivatott megvédeni a résztvevőket a XXIV. Nyári Universiadén, amelyet szerdától jövő szombatig rendeznek Bangkokban. A kétévente sorra kerülő esemény thaiföldi házigazdái semmit sem bízTibor unokája, Dalma végezte el, mely után a jelenlévők egyperces néma csenddel adóztak az egykori remek sportvezető emlékének, majd Ludányi József dirigálásával az alábbi összeállítás mellett indult útjára a labda Dénes Zsolt és Dávid Róbert csapatai között: Karancskeszi SE: Herczeg J. (Sztremi Zs.) - Mancsi T. (Ákos J.), Csonka K., Barta Á. (Bobál Zs.), Zsidai T. (Baksa R.) - Budveszel L. (Baksa R), Varga T. (Veszelovszki Z.), Verbói L. (Szőllős I.), Simon Z. (Básti R.) - Dénes Zs. (Nagy J.), Lantos D. (Dobos A.). Karancskeszi Idegenlégiósok: Kürti G. (Herczeg J.) - Juhász A., Herczeg Z. (Pingiczer L.), Kőhának a véletlenre: a 135 országból érkező közel 8000 sportoló biztonságára több mint 9000 hatósági személy felügyel majd, az egymás közti „problémákat” pedig az ingyenesen és korlátlanul kapható kondom hivatott elhárítani. zi T. (László V.), Bozó N. (Szukán L.) - Chován P., Bódi K., Polaneczky P. (Fekete L.), Palkovics Zs., - Szántó Zs. (Strehó S.), Lavaj Z. A mérkőzésen a csapatok egy jó iramú, gyakran látványos megoldásokkal és gólokkal tarkított 90 perc után egy baráti döntetlenre 4-4-re végeztek. A harmadik félidő a GA Magyarország, Tibor volt munkahelye jóvoltából a helyi művelődési házban folytatódott, ahol a szervezők vacsorán láttál vendégül a meccs résztvevőit, barátokat, szurkolókat, és abban egyeztek meg, hogy ez az emlékmérkőzés nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete lesz. Ennyi 17 és 28 év közötti fiatalt lehetetlen kordában tartani, így ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak - jelentette ki az orvosi csapat illetékese. Az 1957-ben indult világjátékok idei felvonásán 85 magyar fiatal lesz jelen. INDIANAPOLIS Michael Phelps lett a legeredményesebb sportoló az Egyesült Államok úszóbajnokságán: a 22 éves sztár összesen 6 elsőséggel zárta a viadalt, de elmaradt előre megszellőztetett tervétől, a nyolctól. A nőknél a 18 esztendős Katié Hoff emelkedett ki a mezőnyből 3 győzelemmel. A legnagyobb szenzáció mégsem az ő nevükhöz, hanem a 40 éves Dara Torreséhez fűződik, aki 24.53 mp-cel nyerte a női 50 méter gyorsot, és ezzel nemcsak új országos és egyéni csúcsot állított fel, hanem minden idők legidősebb úszóbajnoka is lett az Egyesült Államokban. Hortobágy. Rekordlétszámú nézősereg előtt küzdöttek 3 napon át Hortobágyon a legjobb magyar díjlovaglók az országos bajnoki címért A seregszemlén 60 lovas indult 90 lóval a különböző kategóriákban, a küzdelmeket naponta több mint félezren tekintették meg a helyszínen. A legfontosabb olimpiai kategóriában címvédés történt, a jelenleg németországi klubban lovagló Ács nyerte meg a bajnokságot, megelőzve Dallos Zsófiát és Kiss Biankát Késésben a lengyelek LABDARÚGÓ EB Az eredeti határidőhöz képest csak jókora csúszással készülnek el a stadionok a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra - jelentette be a lengyel sportminiszter a minap. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) április 18-án ítélte oda a lengyel-ukrán pályázatnak a rendezést - az olasz és a magyar-horvát kan- didálás előtt. A beígért 2400 kilométer új autópályából azóta egy méter sem épült meg Lengyelországban. A kezdeti eufóriát felváltotta az aggodalom, mostanra már biztosra vehető, hogy a stadionok nem épülnek fel az UEFA által kért 2010-es határidőre. Lengyelországnak hárommilliárd zlotyt (1,09 milliárd dollár) kellene költenie a négy stadion felhúzására, illetve rekonstrukciójára. A sajtójelentések is megerősítik, hogy a varsói létesítmény felépítése körül van a legtöbb gond. A kommunista időkben épült stadion jelenleg Európa legnagyobb szabadtéri piaca, és szeptember közepéig több száz kereskedőt kellene onnan távozásra késztetni. Egyelőre még nem dőlt el, hogy ezen a területen, vagy máshol épül-e fel az új nemzeti pálya. A közlekedési miniszter szerint további 164 milliárd zlotyba kerülne a beígért 2400 kilométer autópálya építése. Tavaly mindössze hat kilométerrel bővült a hálózat, az idén még egy centi sem épült. Rendőrök és óvszerek védik a résztvevőket Díjlovagló-ob Tovább nyomul a Betonexpressz kerékpár A világbajnokság és az olimpia a tét Zsúfolt hét végét zárt a hazai kerékpársport, hisz két rangos és fontos UCI pontszerző versenyt is rendeztek a P-Nívó Betonexpress 2000 szervezésében, mindkettőn szerb siker született. Hat ország 65 kerekese indult a Betonexpressz 2000-Skoda Autóház Békéscsaba GP elnevezésű 1.2 kategóriába tartozó UCI-pontszerző nemzetközi kerékpáros viadalon. A mezőny Békéscsabáról indulva és oda érkezve 157 km-t tett meg. Nem sokkal a rajt után nyolc kerekes - köztük Szekeres Csaba (P-Nívó) - szökött meg, az üldözők azonban mintegy 30 km-rel a cél előtt befogták őket, és végül a szerb állampolgárságú magyar kerekes, a P-Nívó Betonexpressz 2000 versenyzője Dér Zsolt nyerte mezőnyhajrát szlovák és szerb vetélytársai előtt.'A legjobb magyar a 4. Madaras Zoltán (P-Nívó) lett a győztessel azonos idővel. Másnap Tiszagyenda-Ké- kestető között került sor - ugyancsak a P-Nívó szervezésében - a szintén UCI 1.2 besorolású nemzetközi viadalra. (Ez a minősítés azért fontos, mert ezeken az erőpróbákon ranglistapontokat gyűjthetnek a legeredményesebb versenyzők. Az olimpiai kvalifikációhoz október 14-ig, a kerékpáros világbajnokságra pedig augusztus 15-ig lehet a pontok számát gyarapítani. Magyarországnak két helyet kell(ene) előbbre lépnie, hogy a stuttgarti vb mezőnyversenyében a legjobbak között magyar kerékpáros is indulhasson). Itt 194,5 km-t kellett teljesíteniük a résztvevőknek. A Mátra emelkedőjéig kisebb szökésektől eltekintve egy bolyban haladtak a versenyzők, az 1014 méter magasságba vezető szerpentinen azonban alaposan szétszóródott a mezőny. Mátrafüred után a Betonexpressz 2000 csapatában szereplő, magyar állampolgárságú Cador Rida és a szerb Janovic Nebojsa vállvetve küzdött egymással, a célba végül a szerb ért be elsőként Rida előtt. Kellemes meglepetésre Ivanics Gergely 4. lett 1:01 perc hátránnyal. A legjobb csapatnak felajánlott különdíjat hazánk egyetlen kontinentális kerékpárcsapatá, a P-Nívó Betonexpressz 2000 kapta. ■ (sts) Szekeres Csaba tavaly a salzburgi vébén nem ment rosszul az egyéni idő- futamon Duisburgon át vezet az út Pekingbe A magyar válogatott tegnap utazott el a csütörtöktől vasárnapig tartó duisburgi, 36. síkvízi kajak-kenu világ- bajnokságra, amelyen a győzelmek és dobogós helyezések megszerzése mellett ezúttal a minél eredményesebb olimpiai kvalifikáció is a céljai között szerepel. Béé, Boros Gergely, Babella Balázs. Női kajak: K-l 1000 m: Kovács Katalin, K-21000 m: Kozák Danuta, Szabó Gabriella, K-4 1000 m: Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi AlexandVajon Janics Natasát mennyire viselték meg a közelmúlt konfliktusai edzőjével? A hétfői, csapatbemutató sajtótájékoztatón Baráth Etele, a hazai szövetség elnöke hangsúlyozta: hatalmas mezőny gyűlik össze a németországi eseményen, így néhány számban már a döntőbe jutás is kemény feladatnak ígérkezik. A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a hivatalos akkreditáltak száma több mint 1400 lesz, a versenyzők rekordot jelentőén 90 országból érkeznek. Magyarországot 16 férfi és 9 női kajakos, valamint 13 kenus képviseli a vb-n. A még beteg Séra Miklós helyett az elmúlt hetekben a szakember által edzett férfi kajakos csoport munkáját is irányító Angyal Zoltán szövetségi kapitány elmondta: mindenki egészséges és úgy érzi, jól sikerült a válogatottak felkészülése. - Ezúttal az eredményes szereplés részeként elsősorban a 12 olimpiai számra koncentrálunk, a jövő évi,‘pekingi felkészülés szempontjából ideális lenne, ha mindegyikben sikerülne már most megszereznünk a kvótát, bár tény, hogy ez néhány számban nem ígérkezik egyszerű feladatnak - mondta a kapitány. A 12 ötkarikás számból háromban - férfi K-l 500 és 1000 m-en, illetve női K-l 500 méteren - az első nyolc között kell végezni a kvóta megszerzéséhez, a többi számban az első hat hely éri ugyanezt. Angyal a tájékoztató során egyenként bemutatta a magyar egységeket, s közben utalt arra, hogy a spanyolországi Eb-n sikeresen szerepelt együtteshez képest csak néhány helyen van változás. A magyar csapat: Férfi kajak: K-l 1000 rn: Benkő Zoltán, K-2 1000 m: Kämmerer Zoltán, Kucsera Gábor, K-4 1000 m: Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor, K-l 500 m: Vereckei, K-2 500 m: Kämmerer, Kucsera, K-4 500 m: Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor, K-l 200 m: Gyertyános Gergely, K-2 200 m: Gyertyános, Béé István, K-4 200 m: Kadler Viktor, ra, Benedek Dalma, K-l 500 m: Kovács, K-2 500 m: Paksy, Benedek, K-4 500 m: Paksy, Kovács, Fazekas, Benedek, K-l 200 m: Janics Natasa, K-2 200 m: Szabó, Patyi Melinda, K-4 200 m: Paksy, Kovács, Fazekas, Patyi. Kenu: C-l 1000 m: Vajda Attila C-2 1000 m: Kolonics György, Kozmann György, C-4 1000 m: Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor, C-l 500 m: Sáfrán Mátyás, C-2 500 m: Kolonics, Kozmann, C-4 500 m: Sarudi Pál, Balázs Péter, Joób Márton, Horváth Gábor, C-l 200 m: Bozsik Attila, C-2 200 m: Horváth, Fürdők Gábor, C-4 200 m: Sarudi, Balázs P, Joób, Horváth