Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-06 / 182. szám
2007. AUGUSZTUS 6., HÉTFŐ 11 SPORTTÜKÖR Rég nem látott tömeg és népünnepély Salgótarján Fő terén 1. botos-bokszgála A Magyar Ökölvívásért kitüntetést kapták a névadók Mint várható volt, zsúfolásig megtelt Salgótarján Fő tere szombat délután a város első szabadtéri ökölvívógálájára, és bár a beígértek- kel ellentétben a három díszvendég, (Kovács „Kokó” István - más irányú tévés kötelezettségek, Kovács „Vipera” Attila - nyaralás és Erdei „Madár” Zsolt - gyermeke betegsége miatt) az utolsó pillanatokban lemondták részvételüket. (Bár „Madárt” vasárnap láthattuk élőben nyilatkozni a tv-ben a hungaroringi Forma-1- es versenyről). Ám a megasztárok nélkül is igazi gálahangulat uralkodott, és kiváló hírverését láthattuk a Tarjánban valaha szebb napokat látott sportágnak. A különleges hangú énekes, Füzesi Zoltánt ugyanúgy, mint a Emilio lépett először a kötelek jelen kiválóságait, a parányi közé és hozta hangulatba a becs- Bedák Palikát, vagy Káté Gyulát, lések szerint úgy háromezres tö- Kutrucz Csabát, vagy a tarjáni petésükre külön is kiszólította a MOSZ első embere, amikor is a nagy megbecsülésnek számító „A Magyar Ökölvívásért” kitüntetést adta át mindkettőjüknek eddigi munkásságuk elismeréseként a közönség vastapsának és üdvrivalgásának közepette. Innen két ünnepelt hősünk hamar a szorító sarkában találta magát, hisz fiatal tanítványaikat dirigálták harcba a bemutatómeccsek közepette. Botos Dávid, Csikós József, Botos Tamás, Sz& rös Dániel vagy Oláh Géza még minden bizonnyal nem verekejöttek sorba a női és tétmeccsek, (például Káté villámgyőzelme romániai ellenfelével szemben) és számos további csemegét láthatott még a tűzbe jött nagyérdemű, melyeket LL Juniorvisítozás- sal, tini lányok „őrjöngésével” és hatalmas ovációval kísért koncertje, majd a tombola zárta, melynek fődíja a Tolna Tours kétszemélyes külföldi útja volt. A hatalmas tömeg úgy oszlott szét szép lassan, hogy tudták, az ígéret szerint jövőre is számíthatnak a második gálára. ■ (satis) meget, hogy műsorát követően aztán Varga Béla, a megyei közgyűlés alelnöke és dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke köszöntse a ring- be felvonuló díszvendégeket, közöttük a régmúlt nagyjait, Gedó György olimpiai bajnokunkat, „armadát”, Hranek Sanyit, Far kas Sanyit és a két névadó ünnepeltet, Botos Tibit és Bandit. Utóbbiakat legnagyobb megleAllianz befektetések akár évi 12,50%' kamattal Allianz. Pénzügyi megoldások A-tól Z-ig Allianz (fii) * A vonatkozó feltételek teljesítése esetén az Allianz Bank és az Allianz Hungária Biztosító közös Betétmix termékének 2 hónapos lekötött betéti részére 2007. szeptember 10-ig » érvényes E6KM: 12,50%, minimum 400 000 Ft befizetése inellett. A bankbetétekre, illetve egyéb inegtakaritásokio vonatkozó részletes feltételek az Allianz Bank Zrt., illetve n Allianz Hungária Zrt. vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiben és Kondíciós Listájában kerülnek kihirdetésié. A nyereményjáték feltételei megtalálhatók a www.aH13nz.hu weboldalon. A „keresztapa” és „félvajda”- Salgótarján sokáig egyik vidéki fellegvára volt az ökölvívásnak, számos nagy egyéniséget, sőt legendát adott a sportágnak, nem hiába esett a választásunk a két Botosra annál a kitüntetésnél, melyet csak ötévente egyszer adunk át - nyilatkozta lapunk régi jó ismerőse, a magyar sportvezetés minden bizonnyal legtöbb konfliktusát felvállaló, legkarakteresebb és szókimondóbb egyénisége dr. Csötönyi Sándor, a Ma- ■h gyár Ökölvívó Szövetség elnöke, az európai szövetség (EABA) első alelnöke (aki csak azért „másodhegedűs, ” mert bár több voksot kapott a választáson, mint - orosz - riválisa, az EABA megosztottságának elkerülése végett lemondott az elnöki címről és lett így második ember). - Az sem véletlen, hogy Bandinak nem Nyíregyházán, hanem Tibivel együtt itt adtuk át az elismerést, hisz ő mindig azt mondja, ha találkozunk: megyek haza. És ez Salgótarjánt jelenti, melynek a vezetése ideérkezé- semkor a sportcsarnok felújítása kapcsán rögtön érdeklődött rangos boxesemények, köztük akár országos bajnokság idehozatala iránt - utóbbinak főleg akkor, ha a szállodai kapacitás is bővülni fog - melynek úgy érzem nem lesz különösebb akadálya - árulta el Csötönyi, amit Fenyvesi Gábor alpolgármester később az eseményt méltató és záró beszédében meg is megerősített.- Téged hívtak már a hazai ökölvívás keresztapájának, de én most az esetünkben aktuálisabb másik kitüntető címedről, a „félvajda” elnevezésről kérdeznélek.- Ez akkoriban terjedt el, amikor szövetségi kapitányként a válogatottak közel 80 százaléka roma volt. Rámfogták, hogy a pártjukon vagyok, ráadásul a többiek rovására, mely persze nem volt igaz, nálam csak a teljesítmény számított.- Milyen segítségetekre számíthat a város ökölvívása?- Már eddig is adtunk felszerelést, és amint lesz rá lehetőségünk, amilyen módon tudunk, segítünk. Remélem a város felkarolja azt a sportágat, amelynek szép a tradíciója itt, mert van értelme, ezt a bemutatkozó fiatalok és a hatalmas érdeklődés is mutatja. A névadók ünnepeltek- Számomra - és tudom, hogy Bandinak is - nagy meglepetésnek számított a Magyar Ökölvívásért kitüntetés és újabb lendületet ad ahhoz, hogy továbbra is foglalkozzak a gyerekekkel - reagált az ünnepélyes pillanatra Botos Tibi, és mindjárt oda is lépett a már színpadra készülő mélynövésű roma rapperhez, a volt Fekete Vonat-os LL Juniorhoz pár, egymást ököllel fenyegető tréfás kép elkészítéséhez, így a Salgótarjánból „elkényszerülő”, jelenleg Nyíregyházán edzősködő unokabáty Bandit is meg tudtuk kérdezni a megtiszteltetésről, de főleg arról, hogyan tud majd lendíteni szülővárosának ökölvívásán?- Eddig is patronálgattam őket ahol tudtam, ezután is így lesz - ígérte, és még hozzátette: egzisztenciális okok kötik a Nyírség fővárosához, de ha egyszer itt is meglesznek a feltételek, számíthatnak rá. j&~- p A FOTÓ: SATIS ÉS CYURLÁN TIBOR de tt ekkora szurkolótábor előtt, és a tétnélküliség ellenére minden bizonnyal életük nagy élménye marad gálafellépésük. Aztán