Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-15 / 190. szám

12 2007. AUGUSZTUS 15., SZERDA SPORTTÜKÖR Nemzetközi versenyek nyári biatlon. A Salgótarjáni Petőfi DSE sportolói is saját bő­rükön tapasztalhatták, hogy a nyári biatlonosoknak idén egy minden eddiginél sűrűbb ver­senyszezont kell teljesíteniük. Közülük ketten három külföldi versenyen is elindultak a közel­múltban. Időrendi sorrendben a romá­niai Hargitafürdő volt az első ál­lomás a mi fiainknak, Varga Ben­cének és Hatházi Péternek. Két nap, két verseny alapján szüle­tett meg a végeredmény. Peti nyerte a korosztályát, míg Bence az egyik legnépesebb mezőny­ben (a korosztálya az 1995-93 között születettek) az ötödik he­lyezést gyűjtötte be. A román gyerekek mind kitámasztásból lőttek, egyedül Bence lőtt (ahogy egyébként szabályos) könyökki- támasztás nélkül, de így jobban mozgott a puska csöve a célzás alatt. Pár nappal később Szlovákiá­ban, Predajnán rendeztek egy emlékversenyt, itt is Peti és Ben­ce indult, mindkét fiú a jónak mondható ötödik helyet szerezte meg a népes mezőnyben. Ezen a helyszínen fogják megrendezni a tarjániak által rendre látoga­tott Viessman Kupa záró fordu­lóját, szeptember 1 -2-án, többek között ezért is volt jó ez a ver­seny, hogy megismerkedjenek a fiúk a pályával, valamint a lőtér- rel. Bence előrébb is végezhetett volna, azonban követve egyik ri­válisát, eltévedt, sikerült egy körrel többet futnia, és így érthe­tően idegesebben is lőtt. Még jó, hogy ez nem egy kupafutamon fordult elő és így sokat tanulhat az esetből. Most hét végén szintén Szlová­kiában, Osrblieben rendeztek egy IBU-kupát (Nemzetközi Biat­lon Szövetség versenye), ahol Pe­ti indult. Itt a juniorok és a fel­nőttek versenyeztek, mint ahogy a közelgő Európa-bajnokságon is teszik majd. Itt indult az egész magyar válogatott, köztük a még ifikorú Petivel. Az első napi sprintversenyen a tarjáni na­gyon jól elkapta a fonalat, hiszen jól futott, nagyon jól lőtt (két hi­bát vétett, ami versenyen elég szokatlan teljesítmény tőle), és így a kitűnő negyedik helyet sze­rezte meg a nemzetközi mezőny­ben, nem sokkal lemaradva a do­bogóról. Másnap esett az eső, ez nem kedvezett Petinek, ellőtte magát (50%-ot lőtt), így a 13. lett, de tekintve a népes nemzetközi mezőnyt, valamint a tényt, hogy a Peti még csak ifistaként indult a juniorok között, a teljesítmé­nyével elégedettek lehetünk. Innen egyenesen indult a ma­gyar válogatott az ukrajnai Euró- pa-bajnokságra, ahol reméljük, sikerül jól szerepelnie a nógrádi­nak, a kontinenstornát e hét kö­zepétől rendezik. A tarjániak következő fontos versenye a hagyományosan au­gusztus 20-án megrendezésre kerülő hosszú távú síroller or­szágos bajnokság lesz, a főváros­ban. ■ B. L. Rimóc végzett az élen labdarúgás I. Vizslás Kupa A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjában lévő Vizslás AC és a helyi önkormányzat első alkalommal rendezte meg a Vizs­lás Kupát, amely sportszerű kö­rülmények között zajlott le. A négy csapat viadalából a Rimóc került ki győztesen, így övék lett a vándorserleg. Kakuk János, a torna főszervezője ezúttal mond köszönetét az előkészítőknek, a csapatoknak, valamint a Harmat és Margaréta szponzoroknak. Eredmények. Elődöntők: Salgótarján-Baglyasalja FC II.- Rimóc 3-6 (3-1), Vizslás AC- Kazár 3-0 (1-0). Harmadik helyért: Salgótarján-Baglyas­alja FC II. - Kazár 2-4 (2-1). Döntő: Vizslás AC - Rimóc 2-5 (2-1). A torna végeredménye: 1. Rimóc, 2. Vizslás AC, 3. Kazár, 4. Salgótarján-Baglyasalja FC II. Különdíjak. Gólkirály: Vin- cze Benjámin (Rimóc) 5 góllal. Legjobb kapus: Bánkúti Zoltán (Vizslás AC). Legjobb játékos: ifj. Batta Zsolt (Vizslás AC). Legsportszerűbb csapat: Rimóc. ■ B.T. Nyitány előtt a Salgótarján-BFC labdarúgás Winner Sport NB III, Mátra-csoport A labdarúgó Winner-Sport NB III, Mátra-csoportjá- ban a hét végén megkezdődik a 2007-2008-as bajno­ki évad. A Salgótarján-Baglyasalja Futball Club csa­pata - Somosi SE néven vívták a ki a feljutást a lab­darúgó NB III-ba - Oláh Béla irányításával gőzerővel készül a nyitányra. Az első mérkőzésen szombaton a Maglód csapatát fogadják.- Mit vársz a nyitófordulóban a Maglód ellen?- Nagyon szeretném, ha a hét végén minél többen buzdítanák a csapatot, mert ez egy pluszt adna nekünk. Győztes mérkő­zéssel szeretnénk kezdeni az idényt a megújult Kohász-stadi­onban.- Három hete, vagyis július 24-től irányítom a csapatot, Baglyasalján tartjuk az edzése­ket - kezdte Oláh Béla. Az elsőd­leges szempont a fizikai állapot rendbehozatala volt. Úgy érzem javulás van e téren, bár igazából még nem vagyunk a legjobb ál­lapotban, de ezt még lehet fej­leszteni. Ajátékosok edzéseken való hozzáállásával maximáli­san elégedett vagyok. Fizikai állapot mellett a játék . kialakítása is szerepet játszott a felkészülésünkben. Ebben látok biztató jeleket, de igazából még nem működik olajozottan a do­log. Azonban látom, hogy több játékos ráérzett, mit is szeretnék játszatni a csapattal. ló lett vol­na, ha az edzőmeccseken egy igazi erős ellenféllel is tudtunk volna mérkőzni. Igazából ekkor tudtam volna lemérni, hogy az eddig elvégzett munka mire volt elég. Nagy öröm számomra, hogy olyan játékosokkal tudok együtt dolgozni, akiknek több­ségét ismerem és ez kicsit meg­könnyíti a munkámat. Ebből ak­kor tudunk még többet kihozni, ha a játékosok ugyanilyen kor­rektül állnak a munkához és egymáshoz, mint eddig.- Mi a cél a bajnokságban?- Attól függetlenül, hogy nem a felkészülés kezdetétől irányí­tom az együttest, úgy érzem so­kat fejlődtünk. Szeretnénk, ha egy jó közösség alakulna ki a csa­paton belül. Sokat kell még tenni azért, hogy az erős NB III-as baj­nokságban meg tudjuk állni a he­lyünket. Célunk az 1 - lO.hely, de ezen belül minél előbb végezni. *** Ferenczi Béla, a Salgótarján- BFC elnöke: - A 2007-2008-as bajnokságban a hazai meccse­inket az NB Ill-ban a Kohász­stadionban szombatonként, míg a második csapatunk ' pedig a megyeegyben vasárna­ponként, Baglyasalján fogja ját­szani. Várunk szombaton min­den futballszerető szurkolót a megújult, megszépült Kohász­stadionba. Bízom benne, hogy jó rajtot vesz a csapat a Maglód ellen. ■ Balogh Tibor Újra bajnoki meccsek a Kohász-stadionban! A salgótarjáni Kohász-stadionban az utolsó NB-s bajnoki mér­kőzés 1993. június 20-án volt, amikor az Salgótarjáni Kohász FC a Jászapáti csapatával játszott. Az utolsó tétmeccs pedig 2002. május 4-én volt. Ekkor a megyei I. osztályban a Salgó­tarjáni Acél (Salgótarjáni KFC jogutódja) a Kisterenye együt­tesével mérkőzött meg. Most szombaton, azaz augusztus 18-án, 17 órától az Winner-Sport NB III, Mátra-csoportjában Salgótarján-Baglyasalja Futball Club - Maglódi Községi Sport­kör összecsapás lesz. Mátranovákon a Mezőkövesd LABDARÚGÁS Magyar Kupa, országos főtábla, 1. forduló A labdarúgó Magyar Kupa or­szágos tábláján az első forduló­jában a megyei csapataink kö­zül ma utolsóként a Mátranovák lép pályára, melynek ellenfele az NB II Keleti csoportjában lé­vő Mezőkövesd-Zsóry együttese lesz. A hazaiak a hét végén az új edzőjük, Lakatos Balázs irányítá­sával Kisterenyén egy tornagyő­zelemmel hangolódtak a mérkő­zésre, míg a vendégek a bajnok­ság nyitófordulójában a Bocs el­len otthon 0-0-ás döntetlent ér­tek el. Mátranovák - Mezőkövesd Augusztus 15., szerda, 17 óra. Lakatos Balázs, a Mátranovák edzője: - Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de szeretnénk megnehezíteni az ellenfél dolgát. A várható kezdő csapat: Rigó - Dancsok, Varga, Szoó, Maticska - Líber Zs., Horváth, Oszvald, Bujtár - Kakuk, Ajtai. ■ Balogh Jótékonysági focitorna KISTERENYE. Elődöntők. Mátranovák - 3-6. Döntő: Mátranovák - Nagybátony 5-2. Vég­Karancsberény3-0, Kisterenye-Nagybátony 2-3. eredmény: 1. Mátranovák, 2. Nagybátony, 3. Harmadik helyért: Kisterenye - Karancsberény Karancsberény, 4. Kisterenye. SPORTTURMIX Emlékmérkőzések szügy. Kárpáti László emlékének első alkalommal adóztak a hét végén labdarúgó-emlékmérkőzé- sekkel. Eredmények, emlékmér­kőzés: Szügyi öregfiúk - Nagyoroszi-Szécsény vegyes öregfiúk 3-8. Emléktoma-mérkő- zések: Szügy - Nagyoroszi 8-0, Balassagyarmat U19 - Szécsény 0-0 - tizenegyesekkel: 5-4. Le­ánymérkőzések: Szügy I. - Bgy. Dózsa 3-2, Szügy I. - Szügy II. 3-1, Szügy II. - Bgy. Dózsa 3-1. Tájfutás UTÁNPÓTLÁS LÁNYOK HELYTÁLLÁSA. A nemzetközi Hungária Kupa tájfutóviadalról korábban megje­lent írásunkból a legfiatalabb lá­nyok eredményei kimaradtak, melyet ezúton pótolunk. Az öt nemzetet képviselő 10 évesek versenyszámában 32 induló kö­zül a balassagyarmati Kovács Borbála a mezőny legfiatalabb in­dulójaként az előkelő 10. helyen zárt, míg a Salgótarjáni Dornyay színeiben versenyző Sramkó Ré­ka a verseny 12. helyezettje lett. A Hungária kupa W10D kategó­ria összetett végeredménye: 1. Balázs Otília (Tabáni Spartacus) 82:40 perc... 10. Kovács Borbála (Bgy. Medosz) 133:34 perc... 12. Sramkó Réka (St. Dornyay) 148:16. Vadászíjászat A Szügyi Balassa Bálint íjász Egyesület augusztus 18 és 19-én rendezi meg történelmi vadász­íjász versenyt, melynek helyszí­ne a Balassagyarmat-Galiba- puszta vadászház és környéke. A megrendezésre kerülő ver­senyszámok a következők: irány- zék nélküli csigás íjak férfi, női, ifi és gyermek kategóriákban, történelmi tradicionális íjak: fér­fi, női, ifi és gyermek kategóriák­ban, vadászreflexíjak: férfi, női, ifi és gyermek kategóriákban, long bow íjak: 5 fő felett külön férfi és női kategória. A verseny igen látványos, mivel a verseny­zők döntő többsége korhű ruhák­ba lesznek. Az első három helye­zett oklevelet és érmet kap. Az el­ső helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. Bővebb információ Fülöp Géza Zsolt elnöknél, a 30- 336-1397-es mobilszámon. Hazai sztárok támadják Salgó várát - és a pályacsúcsot 11. Bombardier-Salgó Kupa kerékpáros hegyi időfutam verseny, Salgótarján Bár eddigi sem panaszkodhatott senki sem az augusz­tus 20-i, hagyományos Bombardier-Salgó Kupa kerék­páros hegyi időfutam felhozatalára, színvonalára, most aztán igazán nem lesz ok rá. . A legjobb hazai montisok (pél­dául Vinczeffy Zsolt olimpiko­nunk, Bakos Gergő, Vertich Ta­más) és országúti menők (Szeg­halmi „Bodrogi-verő” Bálint, Szuromi Bence, vagy Szőke Gá­bor) közül is megfordult és nyert néhány az északi országrész e kiemelkedő bringás eseményén. Ám idén olyan sztárparádéra számíthatnak a rendező salgó­tarjáni triatlonosok, valamint versenyzők, nézők, érdeklődők, amire nem is mertek gondolni. A P-Nívó Betonexpressz 2000, az első kontinentális magyar csapat neves hegyimenői jelent­keztek be a klasszikus, percen­kénti indítású hegyi időfutamra. A Somoskőújfalu és a híres salgói vár közötti 3,8 kilométe­res, 190 méter szintkülönbségű (nem túl jó minőségű) aszfalt- útón ott lesz a Betonexpressz 8 fős „hegyfaló” armadája, közöt­tük a szakág bajnoka, KusztorPé­ter, vagy például Szekeres Csaba, Remák Zoltán és Cador Rida - ígérte meg a csapatfőnök Stubán Ferenc. A röpke távot mountain bike vagy országúti kategóriá­ban lehet letekerni, a fiatalabb és idősebb korosztálynak, valamint a hölgyeknek csak egyszer, a többieknek - a „visszacsorgás” közbeiktatásával - ismételni kell. (Utóbbiaknál a két futam összesített ideje dönt a végső sor­rendről.) A kerékpáros „várost­rom” évről évre a verseny legiz­galmasabb és legértékesebb - azaz pénzdíjjal ösztönzött - mo­mentuma a pályacsúcs megdön­tése, melyet a Ferencváros volt versenyzője Szőke Gá­bor tart jó ideje. Nem kunszt megjósolni, hogy a „betonosok” sorra írják majd át a 8 perc 27 másodperces rekordot, a kérdés csak az, hogy mennyit tud­nak lefaragni belőle? A fél tizenegykor kezdődő, gálánsán dí­jazott és hagyományo­san vendéglátással zá­ruló versenyre a két­ségtelenül favoritnak számító P-Nívó és pár rangosabb hazai egye­sület mellett szlovák és német indulók is je­lezték részvételi szán­dékukat, de természe­tesen bármely hob- bista és kezdő kerék­páros is szívesen látott vendég a patinás hegyi erőpróbán. ■ (sts) A Betonfalanx hasítani fog a Bombardier-Salgó Kupán is

Next

/
Oldalképek
Tartalom