Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-10 / 186. szám

2007. AUGUSZTUS 10., PÉNTEK 11 SPORTTÜKÖR Emléktorna Sziigyben LABDARÚGÁS. Kárpáti László (Nyaki) emlékének első alkalom­mal adóznak a hét vé­gén labdarúgó-emlék- tomával, majd ezt kö­vetően évenként A megyeszerte ismert, egykori kiváló szügyi sportember, lapunk volt tudósítója tavaly hunyt el. A szervezők nem feledkeztek el Kárpáti László más sportvezetőkről sem, ezen a napon tisztelegnek a közelmúltban elhunyt Dudás Ist­ván és Tátrai István emlékének is. Az emléktornán azok a csapa­tok vesznek részt, amelyekben Kárpáti László labdarúgó-pálya­futása során megfordult Tehát a tornán indul a Szécsény, Balassa­gyarmat, Honvéd Balassi Bálint SE (Nagyoroszi) és Szügy csapata. Az utóbbi gárdánál évekig vezetőségi tagként is mű­ködött Augusztus 11-én, szombaton 10.30-tól a szü­gyi temetőben koszorúz­nak. Aztán 12 órától a Szügy - Nagyoroszi öregfi- úk-mérkőzés, majd ezt kö­vetően Markó Antal pol­gármester ünnepélyesen megnyitja a tornát. Ezután 14 órától a Szügy - Nagyoroszi, majd 16 órától a Szécsény - Balas­sagyarmat találkozót rendezik meg. Vasárnap 14 órától a két vesztes a harmadik helyért, majd 16 órától a két győztes játszik az első helyért Az ünnepélyes díjki­osztóra 18 órakor kerül sor. Sportgyűlés Pásztón LABDARÚGÁS. Pásztón au­gusztus 10-én, pénteken 20 órától a Hajós Alfréd utcai sportlétesítmény klubtermé­ben sportgyűlést tart a Pásztói Sport Klub. Az összejövetelen az elmúlt évi bajnokság értéke­lésen túl ezúttal kerül bemuta­tásra a megyei I. osztályú lab­darúgó bajnokságban szereplő együttes új edzője, új játékos szerzeményei is. A sportklub vezetése minden érdeklődőt szívesen var. I. Vizslás Kupa labdarúgás. A labdarúgó me­gyei II. Keleti csoportjában lévő Vizslás Atlétikai Club és a helyi önkormányzat első alkalommal rendezi meg a Vizslás Kupát A vándorserlegért négy csapat száll harcba. A program a követ­kező: augusztus 11., szombat, 14 óra: Salgótarján-Baglyasalja II. - Rimóc, 16 óra: Vizslás - Kazár. Augusztus 12., vasárnap, 14 óra: a két vesztes mérkőzése a har­madik helyért. 16 óra: a két győz­tes mérkőzése az első helyért. Németországban jártak a Palóc karatékák Edzésen a résztvevők A Palóc Karate Szövetség nyolcfős csapata, a közelmúlt­ban németországi edzőtáboro­záson vett részt Münchenben, a TSV Grasbrunn-Neukeferloh karateklubjának meghívására. A bajor és palóc sportolók már huszonkét esztendőre visszate­kintő kapcsolatot ápolnak egy­mással. Az edzőtábor apropója a müncheni sportegyesület 50. évfordulója volt, melyre a ma­gyar csapaton kívül egy francia egyesület sportolóit is meghív­ták. A magyar csapat Józsa Bar­nabás és Lórik Csaba vezetésé­vel az edzéseken kívül több kul­turális és szabadidős programo­kon is részt vehetett, többek kö­zött megtekintették II. Ludwig bajor király müncheni kasté­lyát és egy egyedülálló vadas­parkban is gyönyörködhettek a ketrecek nélkül, vadon élő álla­tolva a legfinomabb bajor étele­ket és a világhírű sörkülönleges­ségeket. A vendégeskedés azon­ban nem csak a szórakozásról szólt. A sok színes program mel­lett persze az edzéseket sem ha­nyagolták el a karatékák. A Michael Schölz, Lórik Csaba és Józsa Barnabás mesterek vezet­te gyakorlásokon a két nemzet sportolói sokat tanulhattak egy­mástól, átadhatták tapasztalata­ikat, módszereiket. Az edzőtábor szervezésében nagy segítséget nyújtott a tarjáni karatésok egy­kori edzője, a már Németország­ban élő Talpai József, aki most már mint vendéglátó segítette a magyar csapatot tokban. A programok között szerepelt még a poingi sport- komplexum megtekintése, séta München belvárosában, stran­dolás és egy emlékezetes étke­zés egy nagyon különleges ja­pán étteremben. A TSV Grasbrunn-Neuke­ferloh sportegyesület jubileumi sportnapján a magyar csapat színvonalas karatebemutatót adott, mely nagy sikert aratott a nagy létszámú közönség köré­ben. Barátságos labdarúgó-mér­kőzésen csapatunk mind a né­met, mind a francia csapatot ma­gabiztos fölénnyel győzte le, ám a röplabdában már korántsem bizonyultak ilyen sikeresnek, hi­szen az utolsó helyen végeztek. A jubileumi ünnep zárásaként a bajor hagyományokhoz híven egy hatalmas sörsátorban mu­lathatott a palóc csapat, megkós­Színvonalas bemutatók voltak Tarjánon át a vezet az út világversenyekre cselgáncs 13. nemzetközi utánpótlás-edzőtábor - Irány az Universiade Hétfőn kezdődött és holnap már véget is ér a 13. alkalommal Salgótarjánban megren­dezett nemzetközi cselgáncs-edzőtábor, melyen öt ország 13 egyesületének 150 utánpótlás-versenyzője vesz részt. Közülük többen már csütörtökön este elhagyták a kemény edzések helyszínét, no nem önkényesen, hanem hivatalos engedéllyel, hiszen ma indul a gépük Bangkokba, ahol részt vesznek a 24. nyári Universiadén, és remél­hetőleg a tarjáni tapaszta­latokkal (is) felvértezve eredményesen fognak szerepelni a fiatal sporto­lók legnagyobb sereg­szemléjén. Ezen a héten feltűnhetett a Pécskő utca közelében lakóknak, hogy reggelente rengetegen fut­nak, kocognak a Bolyai és a főisko­la környékén. Nos ezek a korán kelő sportolók ilyentájt csak az áL- 13 év alatt sikerült nemzetkö­zi hírnevet szereznünk edzőtábo­runknak, és ebben nagy szerepe van Oláh Lászlónak, aki a kezdetek óta áldozatkész szervezőmunkájá­vel sikerült tető alá hozni a tábort, és én remélem, hogy jövőre sem fog megszakadni ez a hagyomány, melyből az egyetemes hazai csel­gáncsmozgalom csak profitálhat ­Kovács Gábor vezetésével, aki a ju­niorválogatott szövetségi kapitá­nya és aki a kezdetek óta, tehát 13. éve vezeti a salgótarjáni edzőtá­bort.- Két korcsoporttal, kisebbek­kel és haladókkal dolgozunk, de ember, aki szerencsére nem csak ennyi jó hírrel szolgált Mint el­mondotta, több, világ- és Európa- bajnokságon is kiemelkedő ered­ményt elért hazai judós - mint pél­dául többek között Dávid Zsuzsa, Kanakas Hedvig, vagy az idén már lóképességüket trenírozták. Ke­mény és szakági edzéseiket a négy fal között, a közvélemény szeme elől elzárva, a Madách gimiben tartották, napi két alkalommal, val szerez támogatókat és teremt kiváló feltételeket Mint hallottam, idén a megyei önkormányzat és a sportági szakszövetség segítségé­méltatta a körülményeket és von­ta meg az edzőtábor jelentőségét Kovács Gábor szövetségi kapitány. ■ (sts) olyan neves versenyzők is itt vol- olimpiai kvótáért küzdő Burján tak, akik ma már repülőre száll- László - is itt készül, utóbbi példá- tak, hogy a világ ifjúságának leg- ulaközeljövőbenBécsbenpróbál- nagyobb seregszemléjén, az ja gyarapítani a pekingi kikülde- Universiadén képviseljék hazán- téshez szükséges pontokat helye- kat - újságolta lapunknak a szak- zéseket

Next

/
Oldalképek
Tartalom