Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-07 / 157. szám
10 2007. JÚLIUS 7, SZOMBAT SZOLGALTATAS Július 7-8. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Apollónia és Ellák nevű kedves olvasóinkat! Apollónia. Görög eredetű név, jelentése: Apollónak, a fény, a világosság istenének szentelt. Védőszentje: Szent Apollónia alexandriai vértanú szűz. Virága: a napraforgó. A név igen ritka nálunk, Görögországban azonban máig kedvelt Hazai viselője Kovács Apollónia magyarnóta-énekes. ellák. Attila hun király fiának nevét félreolvasva keletkezett. Eredetileg Ileknek hívták, amelynek török jelentése: első uralkodó. Apja legidősebb fia, Buda halála után őt jelölte örököséül, megtette az akatírok királyának, azonban a felkelt gótok, gepidák megverték seregét és ő is a harcmezőn esett el. Védőszentje: Szent Gerlach lovag. Szombat A Nap kel: 4.55, nyugszik: 20.43 órakor. A Hold kel: 24.00, nyugszik: 11.53. Vasárnap A Nap kel: 4.56, nyugszik: 20.42 órakor. A Hold kel: 0.21, nyugszik: 14.14. K Július 5-i Rjlnó nyerőszámok 3 6 7 11 13 18 19 27 31 34 44 48 50 52 54 59 61 76 77 80 VÁLTOZATOS IDŐ déli reggeli hőmérséklet + déli fehózet 25 X 25 °C 11 *C 13 »c Szécsény Balassagyarmat 26‘C 14 *C 28 *C V erenye Rétság Pásztó ems 26 °C 12 ’C Készíttette \T ■ ©zones Nográd megyében ma napos, száraz idő lesz. Késő délutánig élénk, néha erős nyugati szél fúj. Éjszaka felhősödés kezdődik. A jellemző hőmérséklet délutánra 25 fok közelébe emelkedik, vasárnap reggelre 14 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: keddig felmelegedés valószínű, de vasárnap délelőtt és hétfőn délután az ország északnyugati részén esővel. Kedden, szerdán előreláthatóan ismét sok esőt, erős lehűlést hozó felhőörvény éri el nyugatról az országot. Orvosmeteorológia: hidegfront! hatás várható. Közlekedés-meteorologia. az időjárás ma számottevő mértékben nem veszélyezteti a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Az előrejelzésért felelős: Aígner Szilárd, További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). 30*C / 22 *C Vízhőmérséklet Duna 16-23 rjC Tisza 16-23 C Balaton 19 X Velencei-ló 20 °C Fertő 17 C Tisza-tó 23 °C Pollen Fűfélék magas Csalán magas Útifű magas SALGÓTARJANIAK FIGYELEM! Meghosszabbított hitelakció a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet salgótarjáni kirendeltségénél JÚLIUS 31 -IG! (S.-tarján, Fő tér 1. első emelet 13-15.,tel.: 32/412-280.) Most érdemes személyi hitelt igényelni: 200 000 Ft-tól 1 000 000 Ft-ig 12% éves kamattal, kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül. Törlesztőrészlet például 200.000 Ft esetén: 18 000 Ft 12 hónapra. THM: 12,68%. Igazgatóság A székely favágó legény hosszas internetes párkeresés után nősülni készül. Elmegy a házassági tanácsadóba, ahol faggatni kezdik:- Hogy áll a társas kapcsolatokkal?- Hát, én többnyire csak egyedül dolgozom ott a nagy rengetegben, nemigen találkozom senkivel...- És mit tud a női nem igényeiről?- Elég sokat „beszélgettünk” a menyasszonyommal, igaz, eddig csak inkább írásban...- Mit tud a szexről? Hallott már róla?- Igen, már tájékozódtam... szerintem elég jó leszek a páromnak...- Részletezné ezt egy kicsit bővebben?- Hát, kérem, menjen fel a hármas forráshoz (csak két napi járásra van), él ott egy barnamedve. Egyszer, amikor nagyon magányos voltam, próbálkoztam vele. No, azóta nekem gyűjti a mézet... * * *- Jársz még ahhoz a belvárosi orvoshoz?- Minek járnék? Rólam már minden orvos lemondott.- Úristen! Miért?- Mert egyiknek sem tudok fizetni. * -k * Liberális anyukák sétálnak egymás mellett, tolják a gyerekkocsikat. Az egyik megkérdezi a másiktól:- Mondd, neked mid van: fiad vagy lányod?- Majd eldönti ő maga, ha felnő. •. m. is.NAPI HOROSZKÓP rák (vt 22—vii. 22.) Ideje, hogy nyaraljon, kikapcsolódjon. Bár üdülési tervei nem valósulnak meg olyan szinten, ahogyan szeretné, végül minden megoldódik. oroszlán (vii. 23—vili. 23.) Egy futó kalandban lesz része, de még az is könnyen meglehet, hogy kissé tovább tart. Szabad a vásár. szűz (viii.24-ix.23.) Még mára is maradt a feladatokból, így a párja most megmutathatja, mire képes. Lelkierőt és energiát táplál Önben. mérleg (ix. 24—x. 23.) Rossz hírekkel rémítik meg. Ne veszítse el a fejét, lehet hogy szándékos a megtévesztés. Saját gondolatai legyenek meghatározók. skorpió (X. 24—xi. 22.) Gyermekei a szünidőt töltik, tehát most őket viheti játszani, fürdeni. A hűsítő hullámok veszélyeket is rejtenek! nyilas (XI. 23—xii. 21.) A Föld naptávolban, ezért most érezni fogja, hogy tele lesz energiával, teremtő erővel. Akkor se adja fel, ha nem úgy alakulnak a dolgai, ahogy azt eltervezte. bak (Xii. 22-1.20.) Remek társasági összejövetelen vehet részt, ha elfogadja a meghívást. Az új baráti társaságtól sok információt hall. vízöntő (i. 21-N. 20.) Nagy izgalommal tölti el egy hétvégi esemény. Csupa jó dolgokra számíthat, és végre lesz alkalma a boldogságra. Emlékezetes éjszaka várja. halak (it 21-iM. 20.) Próbáljon ki minden újdonságot, keressen új hobbit, ami szórakoztatja. Keresse a kihívást és a kalandot. Egy szabadban eltöltött partin érdekes témákról elbeszélgethetnek. kos (in.2i-iv.20.) Lendületét a bolygóállások nagymértékben befolyásolják, és jelen esetben pozitívan. A Vénusz megajándékozhatja egy szép szerelmi érzéssel. A nyár egyik legsikeresebb hét végéjére emlékszik majd vissza. bika (iv.2i-v.20.) A Vénusz, az Ön uralkodó bolygója az élete szinte minden területén kedvezően hat. Ön érzéki és hűséges, ne csodálkozzon, hogy örökké aggályoskodik. Fél a csalódástól. A féltékenység elmúlik, ha rájön, hogy nincs oka rá. ikrek (v. 21—vi. 21.) Bolygója, a Merkúr segítő sugárzására számíthat. így szinte biztos, hogy lesz elegendő kitartása és ereje, hogy végigvigye, amit maga elé célként kitűzött. Szombati rádió- és televízióműsor-ajánlat Vasárnapi rádió- és televíziómüsor-ajánlat 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 8.00 Tüskevár 8.30 Éretlenek 9.05 Iskolatársak 10.05 Válaszd a mozgást! 10.30 Momentán 11.00 Kliqperek 12.00 Hírek 12.10 Fejlesztés alatt 12.40 Testi mesék 13.35 Az Ushuaia-expedíció 14.30 Autóvízió 15.00 Maxmotor 15.30 TS - Bajnokok Ligája - a szezon legszebb pillanatai 16.05 TS - Kajak kenu Eb 16.30 TS - Vízilabda Világliga Magyarország- Horvátország 18.00 Ötkarikás történetek 19.00 Luxor-show 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 20.00 Ötösiottó-sorsolás 20.15 Feketeszakáll szelleme (amerikai vígj., 1968) 22.05 Tabán-koncert 23.15 Hírek. Időjárás 23.20 Sporthírek 23.30 Holly Woody történet (amerikai vígj., 2002) 5.20 Hajnali gondolatok 5.22 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 8.00 Napkelte-plusz 9.00 Cigánykerék 10.20 Tinik, tenisz, szerelem 10.45 Szívtipró gimi 11.30 A Rajkó zenekar muzsikál 12.03 Válaszd a tudást! - junior 13.05 Korszakalkotás 13.30 Natura 14.00 Bolognai Gyors 14.25 Afrika (20/11.) 14.40 Európa kastélyai 15.35 Delta plusz 16.00 Válaszd a tudást! 16.45 Magánbeszélgetések 17.35 Európa állatkertjei 18.05 Momentán 18.35 Membrán 19.00 Halló, halló! 19.30 Híradó este 20.00 Verssor az utcazajban 20.05 Kultúrház 20.35 Szeszélyes nyár (cseh film, 1968) 21.50 Az élet derekán 23.20 Napló TV 2 6.00 TV2-matiné 10.55 A vadon naplója 11.25 Babavilág 12.00 Rém rendetlen család 12.30 Hetedik mennyország 13.25 JAG - Becsületbeli ügyek 14.25 Született felesegek 15.25 Csillagkapu 16.25 Rex felügyelő 17.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Activity 20.15 Jackie Chan Ikerhatás Egy vámpírokkal teli izgalmas, ám de roppant mulatságos történet, melyben a nagy Jackie Chan is felbukkan, hogy újra és újra bizonyítsa számunkra istenadta kaszkadőrtehetségét! Amikor Reeve, a vámpírellenes liga tagja egy bevetés során elveszíti a társát és egyben a szerelmét, elhatározza, hogy soha többé nem szeret bele abba,a nőbe, akivel együtt dolgozik. Am a veszélyekkel teli és nehéz munkáját egy cseppet sem könnyíti meg az új társ felbukkanása, aki nemcsak, hogy nagyon csinos, de egyszerűen rajong Reeve-ért. S az már csak hab a tortán, amikor kiderül, hogy a húga, Helen éppen a fővámpírcsalád egyik tagjába, Kazafba lett szerelmes, 22.20 Véres játék (am. akciófilm, 1988) Közben: Kenósorsolás rrtíi KLUB 6.00 Megaman 6.20 Kölyökklub 8.55 Dísney-rajzfilmek 10.10 Receptklub 10.30 06 91 334-455 11.30 Ötletház 12.00 Híradó 12.10 Autémánia 12.45 Isteni sugallat 13.35 Forma-1 - Brit Nagydíj, Silverstone Időmérő edzés (élő) 15.30 A hálózat csapdájában 16.35 Földcsuszamlás (am. katasztrófafilm) 18.30 Híradó 19.00 Fókusz-plusz 19.30 Életveszély (amerikai akciófilm) Egy ismeretlen eredetű, halá- Ips vírus fenyegeti az Egyesült Államokat. Jonathan Smith ezredes az ország legkiválóbb járványügyi szakértője ered a veszélyes kór nyomába. A lehető legrövidebb időn belül meg kell találnia és el kell szigetelnie a forrást, nehogy kitörjön a milliók életét veszélyeztető járvány. Versenyfutás kezdődik az idővel, miközben Smith saját életét kockáztatva próbálja megállítani a vírust és felfedni a háttérben álló összeesküvést, amelynek szálai a legfelsőbb körökhöz vezetnek. Smith a virus ellen folytatott harcban furcsa körülmények között elveszíti feleségét. A veszteségbe beletörődni nem akaró férfi saját szakállára nyomozni kezd. Egyszerre válik üldözötté és üldözővé. Félelem és düh hajtja, menteni igyekszik magát, s kideríteni, miért, ki miatt veszítette el szerelmét... 22.55 A tökéletes feleség (amerikai krimi, 2001) (1) 8.15 Spinédzserek 9.20 Segítség, sztár lettem! 10.20 Flipper legújabb kalandjai 11.15 Start 11.45 Ötödik sebesség 12.15 Ötször 8 perc a konyhában 13.10 Topmodell 14.05 A narancsvidék 15.05 Veronica Mars 16.05 Will és Grace 17.10 Lúzer FC 18.00 Sokkoló videók extra 19.05 Rejtélyes igazságok 20.05 Emberi történetek 21.05 CSI - A helyszínelők 22.05 Sárkányok birodalma (amerikai kalandfilm) Sok száz évvel ezelőtt egy csodálatos tűzgömb ért földet Fastrad király vára közelében, s a vidék urai a rettegett tűzokádó sárkányok lettek. A sárkányok csodás hatalmát senki sem volt képes megtörni, s minden ember igyekezett kitérni az útjukból. Amikor azonban a repülő szörnyek a jóságos Wednes- bury király birodalmára támadtak, hat varázsos erővel bíró ember és démon összefogott, hogy legyőzze az emberiség létét veszélyeztető sárkányokat. DUNA TV 8.10 Az ellopott léghajó (cseh film, 1966) 9.35 Lizzie McGuire 10.00 „Árpád pajzs1’ - átadási ünnepség 11.20 Töredékek 11.45 Híradó. Időjárás 12.00 Isten kezében 12.30 Élő népzene 13.00 Kenyér, szerelem, fantázia 14.30 Misztrál-koncert 15.15 80 éves a Római Magyar Akadémia 15.35 Országos táncbajnokság és körverseny 2007 16.30 A GEO bemutatja 17.00 Ata filmje 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 18.30 Mese 19.00 A vörös Pimpernel 20.00 Nyolcvan nap alatt a Föld körül 21.30 Duna-sport 21.45 Ecetes csirke (francia film, 1985) KOSSUTH 12.30 Történet, hangszerelve. 13.30 Világstúdió. 14.05 Zöldövezet 14.30 Cigányfélóra. 15.04 Irodalmi újság. 15.30 Magyarországról jövök. 16.00 Tizenhat óra. 17.04 Az én hetem. 18.04Törté- net, hangszerelve. 19.05 Sportvilág. 19.30 Határok nélkül. 19.50 Mese. 20.04 Aranyemberek.:20.35 Ta- lálkozásTörök Adómmal. 21.08 Az Esti Rádiószínház bemutatója: Csárdás kis angyalok. 22.00 Krónika. 22.15 Sportvilág. 22.30 Az én hetem, 23.00 Kenó. 23.04 Tizenhat óra. PETŐFI 12.03 Zenei válogatás. 13.02 Sporthírek-Rövid összefoglaló a napi eseményekről. 14.03 Kívánságműsor. Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés, 15.02,17.02, 18.02, 19.02 Sporthírek. 19.03 Humán DJ-Kulturális slágerlista. 20.00 Hírek. Időjárás és közlekedés. 20.02 Sporthirekl. 20.03 Zene olvasáshoz.. TARJÁN!TV 14.45 Tenisz Wimbledon, 12. nap, női egyes, döntő (élő) 20.00 Atlétika 22.15 Labdarúgás 23.00 Strandröplabda 5.10 Pénz-vidék 5.35 Válaszd a mozgást! 5.50 NapkeHe 8.00 Gyalogbéka 8.30 A Black Rose vár titka - Pendragon10.30 Trendline 11.00 Játékháló 12.00 Info Tv 13.00 Hírfüzér 13.20 Vörös-tenger (2.) 14.15 Mesteremberek 14.35 Partifecskefelmérés 14.45 Kávé-szó 15.05 Pásztó műemlékei 16.00 23. nemzetközi dixielandfesztivál 16.10 Csendes percek 16.30 Hírfüzér 16.56 Nyár, ősz, tél 17.00 Nagy mezőgazda- sági magazin 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel 22.00 Virágzó Magyarország 9.00 Főtér - Fertp tó 9.55 így szói az Ur! 10.00 Mai hitvallások 10.25 Református ifjúsági műsor 10.35 Evangélikus magazin 11.05 Zsoltárok könyve 11.30 Ez nem szemfényvesztés 12.00 Hírek 12.10 Ami a szívemen, a számon 13.00 TS - Vízilabda Világliga Magyarország- Oroszország 14.30 TS - Sport7 15.20 Magyar elsők 15.35 Csellengők 16.00 Unokáink sem fogják látni 16.35 Feszti körkép 17.05 Amerika meghódítása 18.00 Magyarország nemzeti parkjai 18.30 BBC-exkluzív 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó. Sporthírek 19.55 Szilveszter anno 20.55 A szólás szabadsága 22.00 24 - Első évad 23.35 Hírek. Időjárás 23.40 Sporthírek 23.50 TS - Motorsport 5.50 Napkelte 9.00 Válaszd a mozgást! 9.20 Gyerekeknek 10.15 Tinik, tenisz, szerelem (54/20.) 10.45 Szívtipró gimi (9.) 11.30 Zámbó István- portré 12.01 A sokszínű vallás 12.10 így szil az Úr! 12.15 Engedjétek hozzám... 12.25 Katolikus krónika 12.55 Evangélikus magazin 13.20 Református műsor 13.25 Mai hitvallások 13.55 Zsoltárok könyve 14.20 Ez nem szemfényvesztés 14.50 A napsugár nyomában 15.20 Membrán 15.40 Magyar Nemzeti Galéria 16.00 A 20. század nagy románcai (26/14.) 16.30 Férjet keresek 17.50 Világörökségeink 18.20 Könyveskép 18.45 Esti mese 19.00 Halló, halló! (30.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Kultúrház 20.30 A Pál utcai fiúk (magyar-amerikai film) 22.15 Nagypályások (orosz film, 2005) TV 2 6.45 TV2-matiné 9.50 Lassie 10.20 Két testőr 10.55 Stahl konyhája 11.30 Reménysziget 12.30 Knight Rider 13.30 South Beach 14.25 Psych Dilis detektívek 15.25 Smallville 16.30 Száguldó vipera 17.30 Walker, a texasi kopó 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Napló 20.00 Tulipános Fanfan (francia kalandfilm) XVIII. századi Franciaországban az emberek boldogan éltek. A nők könnyen kaphatók voltak egy kis etyepetyére, a férfiak többsége pedig kedvenc sportjával, a háborúval foglalatoskodott, ez volt az egyetlen játék, amelyben mindenki részt vehetett. Fanfan, az ifjú kalandor, a női nem nagy csodálója kénytelen XV. Lajos hadseregébe menekülni, mivel a házasság igájába akarják kényszeríteni. Egy toborzóőrmester észvesztőén gyönyörű lánya, Adeline azt jósolja Fanfannak, hogy katonaként dicsőség vár rá és az övé lesz a király lánya is...Miközben Fanfan úton van Aquitániába, megmenti egy királyi hintó utasait... 22.05 Kontroll (magyar thriller, 2003) Közben: Kenósorsolás "EQ1K L U B 6.00 Megaman 6.20 Kölyökklub 8.50 A tini nindzsa teknőcök új kalandjai 9.10 Inuyasha 9.40 Receptklub 9.55 06-91-334-455 11.00 Menetrend 11.25 Világfalu A titokzatos ember 12.00 Híradó 12.05 Vadnyugati fejvadász 12.55 Egy rém rendes család 13.20 Magyar autósportmagazin 13.35 Forma-1 - Brit Nagydíj, Silverstone Futam közvetítése (élő) 16.00 Hatoslottó-sorsolás 16.05 A dadus 16.35 Ugly Betty 17.30 Robin Hood 18.30 Híradó 19.00 Cobra 11 20.00 Jackie Chan - Új csapás (am. akcióvígj., 2000) 22.15 Ä kaptár (angoF-am.-német film) Valami szörnyűség lappang a kaptárban, egy óriási, föld alatti genetikai kísérleti üzemben, ahol halálos vírus üti fel a fejét. Válaszlépésként a Vörös Kirájy- nő - azaz a kaptárt irányító óriási szuperkomputer - szigorú zárlatot rendel el, nehogy a vírus kiszabaduljon. Ezzel az intézkedéssel egyúttal az összes bent rekedt dolgozót is halálra ítéli. Alice és Rain feladata, hogy kommandós társaik élén izolálják a vírust, a team azonban hamarosan érdekes felfedezést tesz: a dolgozók valójában igazán nem is halottak. Ok mosta kielégíthetetlen étvágyú, ragadozó nem-holtak, akika kaptárban ólálkodnak. 7.15 Zsákolok 9.15 Babylon 5 10.10 Star Trek - Voyager 12.10 Firefly 13.05 Sokkoló videók 14.05 Rejtélyes igazságok 15.05 Robin Hood DUNA TV spoar KOSSUTH 16.00 Kardok királynője 17.00 Conan, a kalandor 18.00 Na végié, itt a nyár! - 19.05 Família Kft 20.10 Angyalbőrben 21.15 Hamis a baba Ötvös Csopiemét nagyítalak. Segítségére siet a szétszórt és hebehurgya Kardos doktornak, mikor az, tanácstalanul vakar- gatja a fejét, látva a magyar kriminalisztika legnagyobb kábítószerügyét. Jön Csöpi és kis barátja és lerántják, sőt letépik a leplet a drogcsempészbanda tevékenységéről, annak ellenére, hogy a bűnözők rendkívül agyafúrt trükkökkel próbálkoznak. Nincs az a trükk, vagy trükkös bűnöző, aki meg tudna állni Ötvös Csöpi előtt, ha ő igazán be- lemelegszik a nyomozásba... 8.55 Hol volt, hol nem volt 9.15 Félix és a vadállatok 9.40 Lizzie McGuire 10.05 Bálnalovas 11.45 Híradó. Időjárás 12.00 Élő egyház 12.30 Élő népzene (ism.) 12.55 Csellengők 13.20 A Benedek-ház (magyar film, 1943) 14.40 A Duna - Utazás ínyenceknek 15.15 Chagall Oroszországnak, szamaraknak és másoknak 16.05 Univerzum (3/2.) 17.00 Váratlan utazás 17.50 Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese 19.30 Nyolcvan nap alatt a Föld körül 21.00 Duna-sport 21.20 Kashmir lelke 23.20 Tetthely 12.00 Krónika. 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül. 13.05 Névjegy: Erőss Attila erdélyi író, költő. 14.04 Szonda. 14.35 Oxigén. 15.04 Tetten ért szavak. 15.15 Úton Kodályhoz 6/5.16.04 Kopogtató. 16.35 Batthyány, az örök mécses 2.17.04 Kard és kereszt. 17.30 Krónika. 17.50 Sportvilág. 18.04 Esti séta. 19.50 Mese. 21.04 Válogatás a Vasárnapi újság reggeli műsorából. 22.00 Krónika. 22.15 Sportvilág. 22.35 Késő esti Rádiószínház PETŐFI 12.03 Zenei válogatás. Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés. 13.02; 15.02 Sporthírek- Rövid összefoglalók, hírek a hét vége legérdekesebb sporteseményeiről. 15.03 Vadonat-A Petőfi rádió zenei újdonságai. 16.03 Útrahang. Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés. 17.02; 19.02 Sporthírek. 21.00 A hét vége sportja. 22.00 Zenei válogatás. TARJÁN! TV 14.45 Tenisz Wimbledon, 13. nap, férfi egyes, döntő (élő) 20.00 Gillette World Sports 20.30 Póker 22.30 K0 Tv 23.00 Rali ob 2007 12.00 Info Tv 13.00 Hírfüzér 13.30 15 év - 15 dal 14.05 Delhi napjai 14.40 Kirándulj! Ne motorozz! 15.00 Tarjáni tátika 2007 16.24 Thaiföldi pillanatok 16.30 Hírfüzér 16.56 Ultrakönnyű repülők találkozója 17.00 Maksavízió 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 20.55 Ízelítő 21.00 Visszalépés - csapdában (amerikai film) 23.00 Házibuli Attilával és vendégeivel NÓGRÁD IÉ HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótaiján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezetö: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. F.lőfizethetö közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1695 Ft, negyedévre 5085 Ft, fél évre 10170 Ft, egy évre 20340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz; hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i Arújsága az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. 1 Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MAT1SZ 2005. lebruát 7-i zárnappal auditálta.________________________________________________________________________________ ________________________________J_______/J_______